Budapesti Hírlap, 1905. január (25. évfolyam, 1-31. szám)
1905-01-01 / 1. szám
Budapest, 1905. XXV. évfolyam 1. szám. Vasárnap, január 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 18 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fii. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előletés- és hirdetés-fölvétel. Ugyane ház József-körút 5. sz. s. oldalán. Apró hirdetések ára : Egy eze 5 ül., vastagabb betűvel 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. •Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen. 1905. Budapest, dec. 31. Egy-két év még és negyven esztendője lesz; annak, hogy ő felségével és Ausztriával kibékült ez ország, I. Ferenc Józsefet megkoronázta s lobogó zászlókkal indult egy ismeretlen, de remények fényében úszó jövő felé. Innen-onnan e jövőből múlttá lesz egy félszázad. Akkor még nem telt volt el húsz év a szabadságharc leverésétől számítva. Ma közel kétszer húsz éve áll fönn a kiegyezés. Az osztrák abszolutizmus, amelyet intézményekkel installáltak 1851-ben, már félelmesen repedezett 1860-ban. Tíz évi életereje sem volt. 1861-től 1866-ig kísérleteztek és végre a porosz háború csapásaitól lesújtva, Ausztria és a dinasztia megadták magukat a kénytelenségnek. Létrejött a sokéit emlegetett Hatvanhét és ennek most két év hijján negyven éve. Az osztrák kományoknak semmiféle rendszere ezt a rekordot, el nem érte. Ez a negyven esztendő maga fényes tanúságtétel az akkori államférfiak és alkotásuk mellett. Hihetetlen dolognak látszik az államférfias ítélet, éleslátás, bölcsesség és önuralom ama mértéke, amely ilyen megalkotásához megkívánhatott, amely százados államjogi pereket megold, nyugalomra vet s egy uj jövőnek, uj fejlődésnek, uj alakulásnak az ösvényét kiszabja biztos kézzel . . . Az ország közel negyven évig ment ez ösvényen előre. Legfélelmesebb ellenfelei behódoltak az uj alkotásnak s alig pár éve azt lehetett hinnünk, hogy az uj végleg elfoglalja az országban az elmeket s uj százatokon át alapja marad Magyarország fejődésének, alapja, nagyságának és hatalmának, a melynek képe szivünkben lakik, s melynek megvalósítása minden dolgunknak első és utolsó célja. És mos, mikor az esztendő fordul, megdöbbentő állunk oly alakulások és jelenségek eőtt, a melyek ebbéli reményeinket lövöldözik, mint vergődő galambokat s ezt a kegyetlen sejtést oltják szivünkbe : Nem újra kell-e kezdenünk a dolgot? Xen hanyatlott-e le, a mit korszakosanncs véltünk, a kétes kísérletek színvonalára. Nem támad-e föl háromszáz esztendő harca sírjából, ahova, azt gondoltuk, önkre eltemettük? Nem megyünk-e vissz az életből ismét a régi káoszba, ami se jog, se törvény nem biztos, hanem csak az erő parancsol, vagy éppenséges az erőszak? Nem karhak-e a Hatvanhétről szkeptikus szókat Andrássy Gyula gróf alakáról, akit pedig tudományos, históriai tanulmányok, államférfial nagy képességek alapján szerzett meggyőződése mellett, fiúi kegyelet is köt atyja és Deák művéhez. Valósággal ő volt, aki még csak kevés évvel ezelőtt a hatvanhetes ortodoxiát hirdette. Ő ma abba a helyzetbe sodródott, hogy a Hatvanhét elvi ellenfeleivel kénytelen az ország érdekeiről tanácskozni, szemben azokkal, akik a Hatvanhét hivatalos védői és képviselői. És mit szóljunk Apponyi Albert grófról, kiről napok óta folyik a vita abbeli szándéka folytán, hogy pártjával együtt be akar lépni a Negyvennyolcasok pártjába. Apponyi Albert gróf képviselte az ortodox Hatvanhetesekkel szemben a Hatvanhét fejlesztésének álláspontját, a fejlesztést nemzeti szellemben s oly értelemben, hogy a benne foglalt nemzeti jogok a paritás elvének igazságos megvalósításával érvényesíttessenek. Ő volt a nemzet szemében az igazi hatvanhetes. Ő benne lélegzett, ez alkotás jövője. Andrássy Gyula gróf a védője, Apponyi a végrehajtója, végige idője, az alkotás jövője volt. A Hatvanhét volt az a keret, amelyben a nemzeti Magyarországnak fel kellett élednie, életre kellett kelnie. Ezért küzdött Apponyi egy egész életen keresztül. És alig pár éve, csakugyan kezdett lüktetni valamely nemzeti életerő ez alkotás véredényeiben. Láttuk, mily izgalmakat keltett a kis, élénkebb vérkeringés is. Az a párt sem zárkózhatott el előle, amely harminc évig kormányzott és nem engedte a nemzetet túlmenni a törvény betűin. Vak engedelmességgel teljesítette a kötelességeket, melyeket a kötés az országra rótt, de kegyetlenül utasított el mindent magától, ami a nemzet jogait volt hivatva érvényre juttatni. Így jutottunk el a mai állapothoz, ahol megint két felekezetire, oszlik a nemzet: a hatalom híveire és a nemzet hívőire. De a kiegyezés hívői a maguk hitében megrendültek, hadállásukat, mint melyekből a hatalom megostromolhatatlannak látszik, elhagyni, újakat keresni látszanak. Az a meggyőződés, hogy sem Ausztria, sem a dinasztia nem hajlandó elfogadni a Hatvanhét nemzeti felfogását s hogy a magyar országgyűlési többség újra kész ebben a felfogásban magát a hatalomnak rendelkezésére bocsátani: ez a meggyőződés kishitűvé teszi, azokat, akik mindazonáltal ragaszkodnak a Hatvanhetes alaphoz és eltántorítja ez alaptól azokat, akik a radikális küzdelemtől várják azt az eredményt, amelyet a türelem, opportunizmus, lojalitás, hűség és jóindulat nem tudott meghozni, így kerül napirendre, hogy az ellenzéki pártok mind arról készülnek tanácskozni, bemenjenek-e a Kossuth-pártba, vagy ne menjenek be. Nem kell bizonyítani, hogy akármi lesz e tanácskozások vége, maga ez az áramlat a Hatvanhét válságát jelenti. A Hatvanhét célja volt a régi politikai felfogást Ausztria és Magyarország, a magyar nemzet és a dinasztia, röviden mondva, a kuruc és labanc közt egy új rend megalkotásával kitörülni az életből. A kiegyezés első éveiben ebben hittünk. 1875-ben azonban újra föléledt a régi szellem : a függetlenségi párt, mint a kurucok pártja, megnőtt, mert a kiegyezési párt: a kormány pártja átvedlett labanccá. Közbül áll és képviselte a kiegyezés igazi, új, nemzeti szellemét Apponyi Albert nemzeti pártja. Ma odajutottunk, hogy immár megint csak kuruc és csak labanc lesz Magyarországon. Ez pedig a Hatvanhétnek teljes kudarcát jelenti, mert hiszen éppen az restituálódik teljes élességében, aminek véget vetni a Hatvanhét célja volt. *X* Defoltos komi a kérdést: jelenti-e, jelentheti-e ezt, ha be is következik a sokat emlegetett esemény . Apponyi az öszszes ellenzékekkel együtt belép a Negyvennyolcasok pártjába? Erős és meg nem ingatható meggyőződésem, hogy ez a belépés ezt nem jelentheti. A kiegyezés ma sem tudta eltörölni még a kurta abszolutizmusnak is a nyomait. Szellemével, hagyományaival, felfogásaival, sőt még intézményeinek maradványaival is sűrűen találkozunk közéletünk és kormányzatunk különböző ágaiban. Hiheti valaki, hogy a lefolyt negyven esztendő munkája, lélek és jellemalapító ereje, alkotásai, irányzatai, valóságai mintegy varázsszóra el fognak röppeni, ez egybeolvadástól? Hiheti-e valaki, hogy meg lehet indítani egy harcot sikerrel, amelynek célja egy új kiegyezés létesítése, a meglevőnek felforgatása, Ausztriával és a dinasztiával ? Mindez lehetetlen és kilátástalan dolog. Kilátástalan és lehetetlen, mert senkinek sincsen ma fogalma sem arról, hogy minő intézményekkel valósítsa meg a perszonáluniót, miképpn rendezze a közös viszonyokat, mit tegyen Deák alkotása helyébe. De ha erről volna is valakinek a fejében több, mint kétesbecsű ötlet, lehetetlen a dolog azért, mert nincsen kivel új kiegyezést kötni. A király nem akar mást, ő ragaszkodik ahhoz, ami törvényesen meg van kötve; Ausztria pedig, ha akarna is, nem tud, mert hiszen épp oly munkaképtelen, mint mi vagyunk, sőt munkaképtelenebb, mert szerencsés alkotmányos szervezete mellett annyi. Mai számunk 38 oldal.