Budapesti Hírlap, 1905. január (25. évfolyam, 1-31. szám)

1905-01-01 / 1. szám

Budapest, 1905. XXV. évfolyam 1. szám. Vasárnap, január 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 1­8 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Eg­yes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fii. Telefon: szerk. 54—63, kiadók­. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Elő­l­­etés- és hirdetés-fölvétel. Ugyane ház József-körút 5. sz. s. oldalán. Apró hirdetések ára : Egy eze 5 ül., vastagabb betűvel 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. •Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen. 1905. Budapest, dec. 31. Egy-két év még és negyven eszten­dője lesz; annak, hogy ő felségével és Ausztriával kibékült ez ország, I. Ferenc Józsefet megkoronázta s lobogó zászlók­kal indult egy ismeretlen, de remények fényében úszó jövő felé. Innen-onnan e jövőből múlttá lesz egy félszázad. Akkor még nem telt volt el húsz év a szabadság­harc leverésétől számítva. Ma közel két­szer h­úsz éve áll fönn a kiegyezés. Az osztrák abszolutizmus, a­melyet intézmé­nyekkel installáltak 1851-ben, már félel­mesen repedezett 1860-ban. Tíz évi élet­ereje sem volt. 1861-től 1866-ig kísérle­teztek és végre a porosz háború csapá­saitól lesújtva, Ausztria és a dinasztia megadták magukat a kénytelenségnek. Létrejött a sokéit emlegetett Hatvanhét és ennek most két év hijján negyven éve. Az osztrák kom­ányoknak semmiféle rendszere ezt a rekordot, el nem érte. Ez a negyven esztendő maga fényes tanúság­­tétel az akkori államférfiak és alkotásuk mellett. Hihetetlen dolognak látszik az államférfias ítélet, éleslátás, bölcsesség és önuralom ama mértéke, a­mely ily­en megalkotásához megkívánhatott, a­mely százados államjogi pereket megold, nyu­galomra vet s egy uj jövőnek, uj fejlődés­nek, uj alakulásnak az ösvényét kiszabja biztos kézzel . . . Az ország közel negyven évig ment ez ösvényen előre. Legfélelmesebb ellenfelei behódoltak az uj alkotásnak s alig pár éve azt lehetett hinnünk, hogy az uj végleg elfoglalja az országban az elmeket s uj százatokon át alapja marad Magyar­­ország fejődés­ének, alapja, nagyságának és hatalmának, a melynek képe szivünk­ben lakik, s melynek megvalósítása min­den dolgunknak első és utolsó célja. És mos, mikor az esztendő fordul, megdöbbentő állunk oly alakulások és jelenségek eőtt, a melyek ebbéli remé­nyeinket lö­völdözik, m­int vergődő ga­lambokat s ezt a kegyetlen sejtést oltják szivünkbe : Nem újra kell-e kezdenünk a dolgot? Xen hanyatlott-e le, a mit kor­szakos­a­nncs véltünk, a kétes kísérletek színvonalára. Nem támad-e föl három­száz esztendő harca sírjából, a­hova, azt gondoltuk, önkre eltemettük? Nem me­gyünk-e vissz az életből ismét a régi káoszba, a­mi se jog, se törvény nem biztos, hanem csak az erő parancsol, v­agy éppenséges az erőszak? Nem karhak-e a Hatvanhétről szkep­tikus szókat Andrássy Gyula gróf alaká­­ról, a­kit pedig tudományos, históriai tanulmányok, államférfial nagy képessé­gek alapján szerzett meggyőződése mel­lett, fiúi kegyelet is köt atyja és Deák mű­véhez. Valósággal ő volt, a­ki még csak kevés évvel ezelőtt a hatvanhetes orto­doxiát hirdette. Ő ma abba a helyzetbe sodródott, hogy a Hatvanhét elvi ellen­feleivel kénytelen az ország érdekeiről tanácskozni, szemben azokkal, a­kik a Hatvanhét hivatalos védői és képviselői. És mit szóljunk Apponyi Albert gróf­ról, kiről napok óta folyik a vita abbeli szándéka folytán, hogy pártjával együtt be akar lépni a­ Negyvennyolcasok párt­jába. Apponyi Albert gróf képviselte az ortodox Hatvanhetesekkel szemben a Hatvanhét fejlesztésének álláspontját, a fejlesztést nemzeti szellemben s oly érte­lemben, hogy a benne foglalt nemzeti jo­gok a paritás elvének igazságos meg­valósításával érvényesíttessenek. Ő volt a nemzet szemében az igazi hatvanhetes. Ő benne lélegzett, ez alkotás jövője. An­drássy Gyula gróf a védője, Apponyi a végrehajtója, végi­­ge idője, az alkotás jövője volt. A Hatvanhét volt az a keret, a­melyben a nemzeti Magyarországnak fel kellett élednie, életre kellett kelnie. Ezért küzdött Apponyi egy egész életen keresztül. És alig pár éve, csakugyan kez­dett lüktetni valamely nemzeti életerő ez alkotás véredényeiben. Láttuk, mily izgalmakat keltett a kis, élénkebb vér­keringés is. Az a párt sem zárkózhatott el előle, a­mely harminc évig kormányzott és nem engedte a­ nemzetet túlmenni a törvény betűin. Vak engedelmességgel teljesítette a kötelességeket, melyeket a kötés az országra rótt, de kegyetlenül utasított el mindent magától, a­mi a nem­zet jogait volt hivatva érvényre juttatni. Így jutottunk el a mai állapothoz, a­hol megint két felekezetire, oszlik a nem­zet: a hatalom híveire és a nemzet hí­vőire. De a kiegyezés h­ívői a maguk hité­ben megrendültek, hadállásukat, mint melyekből a hatalom megostromolhatatl­­­annak látszik, elhagyni, újakat keresni látszanak. Az a meggyőződés, hogy sem Ausz­tria, sem a dinasztia nem hajlandó elfo­gadni a­ Hatvanhét nemzeti felfogását s hogy a magyar országgyűlési többség újra kész ebben a felfogásban magát a hatalomnak rendelkezésére bocsátani: ez a meggyőződés kishitűvé teszi, azokat, a­kik mindazonáltal ragaszkodnak a Hat­vanhetes alaphoz és eltántorítja ez alap­tól azokat, a­kik a radikális küzdelemtől várják azt az eredményt, a­melyet a türe­lem, opportunizmus, lojalitás, hűség és jóindulat nem tudott meghozni, így kerül napirendre, hogy az­ ellen­zéki pártok mind arról készülnek tanács­kozni, bemenjenek-e a Kossuth-pártba, vagy ne menjenek be. Nem kell bizonyítani, hogy akármi lesz e tanácskozások vége, maga ez az áramlat a Hatvanhét válságát jelenti. A Hatvanhét célja volt a régi politi­kai felfogást Ausztria és Magyarország, a magyar nemzet és a dinasztia, röviden mondva, a kuruc és labanc közt egy új rend megalkotásával kitörülni az életből. A kiegyezés első éveiben ebben hittünk. 1875-ben azonban újra föléledt a régi szellem : a függetlenségi párt, mint a kurucok pártja, megnőtt, mert a­ kiegye­zési párt: a kormány pártja átvedlett labanccá. Közbül áll és képviselte a ki­egyezés igazi, új, nemzeti szellemét Ap­ponyi Albert nemzeti pártja. Ma odajutottunk, hogy immár megint csak kuruc és csak labanc lesz Magyarországon. Ez pedig a Hatvanhét­nek teljes kudarcát jelenti, mert­ hiszen éppen az restituálódik teljes élességében, a­minek véget vetni a Hatvanhét célja volt. *X* De­­foltos komi a kérdést: jelenti-e, jelenthe­ti-e ezt, ha be is következik a so­kat emlegetett esemény . Apponyi az ösz­­szes ellenzékekkel együtt belép a Negy­vennyolcasok pártjába? Erős és meg nem ingatható meg­győződésem, hogy ez a belépés ezt nem jelentheti. A kiegyezés ma sem tudta el­törölni még a­ kurta abszolutizmusnak is a nyomait. Szellemével, hagyományai­val, felfogásaival, sőt még intézményei­nek maradványaival is sűrűen találko­zunk közéletünk és kormányzatunk kü­lönböző ágaiban. Hiheti valaki, hogy a lefolyt negyven esztendő munkája, lélek és jellemalapító ereje, alkotásai, irány­zatai, valóságai mintegy varázsszóra el fognak röppeni, ez egybeolvadástól? Hiheti-e valaki, hogy meg lehet in­dítani egy harcot sikerrel, a­melynek célja egy új kiegyezés létesítése, a meg­levőnek fel­forgatása­, Ausztriával és a di­nasztiával ? Mindez lehetetlen és kilátástalan do­­log. Kilátástalan és lehetetlen, mert sen­kinek sincsen ma fogalma sem arról, hogy minő intézményekkel valósítsa meg a perszonál­uniót, miképpn rendezze a közös viszonyokat, mit tegyen Deák alko­tása helyébe. De ha erről volna is valakinek a fe­jében több, mint kétesbecsű ötlet,­­ le­hetetlen a dolog azért, mert nincsen ki­vel új kiegyezést kötni. A király nem akar mást, ő ragaszkodik ahhoz, a­mi tör­vényesen meg van kötve; Ausztria pedig, ha akarna is, nem tud,­ mert hiszen épp oly munkaképtelen, mint mi vagyunk, sőt munkaképtelenebb, mert szerencsés alkotmányos szervezete mellett annyi. Mai számunk 38 oldal.

Next