Budapesti Hírlap, 1905. január (25. évfolyam, 1-31. szám)
1905-01-01 / 1. szám
1905. január 1. BUDAPEST HÍRLAP, (1. sz.) A népoktatási törvényjavaslat. Máramaros, Bereg és Sáros vármegyék, valamint Árva vármegye közoktatásügyi bizottságának példájára újabban Szepes és Ung megyék törvényhatóságai foglaltak állást a Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter által a népoktatási törvények módosítása tárgyában készített és benyújtott új törvényjavaslat mellett és melegen üdvözölték a minisztert a nagyarányú reform kezdése alkalmából A politikai zavar. Budapest, dec. 31. Szomorú auspiciumok között köszönt be az új esztendő. Exlexbe jutunk újólag, immár harmadszor rövid időn belül. S tetézve van ezúttal a törvényen kívüli állapot sérelmes volta azzal, hogy nincs együtt az országgyűlés, sőt a király föl is oszlatja a Házat az exlex ellenére is, a mi első eset az alkotmányos éra beállta óta. Recsegnek, ropognak a politikai pártkeretek s leomlanak a közjogi választófalak, amelyek eddig az ellenzéki pártok összeolvadását gátolták. Mérsékelt politikusok, akik eddig a magyar politika alapjainak konzerválásán fáradoztak s ez alapokon törekedtek kiépíteni a magyar nemzeti állam épületét, most megcsalódva és elkeseredve a hatvanhetes politika legújabb eszközein, a szélső radikalizmusban keresik az alkalmas bázist politikájuk nemzeti tartalma számára. Aki ily körülmények és ilyen vészjelek között sem látja a súlyos válságnak tornyosuló felhőit hazánk egén, az semmit sem lát. Azt vagy a fanatizmus, vagy az ész és belátás vaksága ra■gadja és viszi előre a biztos romlás örvénye felé. Nevetni lehetne, ha oly nyomasztóan komoly nem volna a helyzet, azon a kicsinyeskedő hangon és azokon az elkoptatott eszközökön, •amelyekkel a kormánypárt részéről iparkodnak gyöngíteni és eloszlatni a komor jelenségeknek komor hatását s iparkodnak a taktikai fogások tarka leplével eltakarni az események mély jelentőségét. A lomtárból szedik elő a legsilányabb fegyvereket s klerikálist és jezsuitát kiáltanak és kézzel-lábbal mentik a függetlenségi pártot, amely soha oly hatalmas és soha olyan erős nem volt, mint most, amikor a hatvanhetes politika egy szerencsétlen mentőakció folytán a legnagyobb veszedelembe sodródott. A ITI- ik és VXII-ik kerületben is a mozgolódó ellenzéket a vasutasokkal fenyegetik meg. A vasutasok fölmerülnek Szegeden Bánffy ellen, Debrecenben Dobreczky mellett, Kolozsvárott Hegedűs Sándor mellett . . . S fölmerülnek kisebb helyeken, olyan alakban, hogy az idén, ide meg, oda ennyi meg ennyi, vasutast helyeztek át, hogy a kormánypárt javára döntsenek. A vasutasok a sajtó fantáziájában átalakultak mozgó részőrséggé, mely a veszedelem pillanatában ott fog megjelenni és leszavazni, ahol legnagyobb a baj. Az arác sztrájk idején csináltak mezei munkásokból Mező-Hegyesen egy nagy rezervort, ahonnan küdték szét az aratókat a szünetelő vidékekre. Már mi azt hittük, hogy a kormány az vr - utasokkal is gy fog tenni.Szerencsére ezt még formasértéssel se lehet keresztülvinni. A vasutasok tényleg ugyon sok szavazattal rendelkeznek szerteszét az gesz országban. De ők rendelkeznek. De hideg lehet most a nagy mandsuriai síkságon. A kisárga japánok is kipirosodhatnak a hidegtől. Minr elhagyták hazájukat, javában zöldelt az erdő s ők könnyű ruhában, könnyű szívvel szálltak a nagy hajókra, melyek őket a dicsőség és halál vezejére szállították — arra a barátságtalan mezre, hol a halált személyesen kell elviselni, ellenbn a dicsőséget mások élvezik, a Köz, a Haza, a Hadsereg, a Mikádó. Elhervadi az erdők és elhervadt sok ezerifjú élet. Csak a kicsőség babéra zöldül meg, egyéb minden fehér. a kietlen síkságokon, a hó alatt, gödrökben, faháakban, sárkunyhókban tanyáz sok százezer embr, várván a kikeletet, a tavasz Reméljük azonban, a felekezeti jelszavak ezúttal hatástalanul hangzanak el, mint viharban a holló károgása. Mindenki észreveszi a szándékot és közömbös marad. Vihar dúl az országban s rettentő orkán van kitörőben : ezt mesterségesen fölszitott szelekkel ellensúlyozni nem lehet. Vészes, hullámok közt hánykódik az ország hajója s mit gondolnak az urak: lehet-e a hatalmas gályát hamis és lyukas vitorlákkal nyugalmas révbe kormányozni ? Ide komolyság kell, nyugodt és biztos szem, elfogulatlan fő, féltő gond és önfeláldozásra kész elhatározás. Komolysággal kell számba venni a komoly veszedelmeket, amelyek az ország alkotmányos életét fenyegetik. Léha felületességgel az ország dolgát, ily válságos viszonyok között, tárgyalni nem szabad s üdvös végezetre vinni nem lehet. Holnap üdvözlések lesznek a pártok kebelében s érdekes nyilatkozatok várhatók a kormány és az ellenzék részéről egyaránt. • Ha visszalapozunk a Tisza-kormány egyéves történetében, szemünkbe ötlik a tavalyi újév s elgondolkozunk azokon a változásokon, amelyek a tavalyi újévi köszöntők óta beállottak közéletünkben. Tavaly Tisza István gróf azt felelte a szabadelvű párt üdvözletére, hogy" a parlamentarizmus megmentéséért a férfiúban csak egy elhatározás lehetséges: „az elkeseredés elszántságával, a kétségbeesés eltökéltségével vetni magát oda a világtörténelem kerekei elé és inkább elgázoltatni magát, semhogy tétlenül nézze az ember nemzetének pusztulását“. E szenvedelmes kijelentés után elismerését fejezte ki a kormányelnök az ellenzék komolyabb, hazafiasabb és jobb elemei iránt, akik abbahagyták az obstrukciót, úgy hogy csak egy kisded csoport folytatta a harcnak ezt a módját. S e töredékes csoport ellen Tisza a türelmes kivárás politikájának szükségét hangoztatta. Ismerjük az azután elkövetkezett eseményeket. Sikerült egészen megszüntetni az obstrukciót és simán elintézni a legsürgősebb országos ügyeket. De váratlanul Tisza maga szította föl újra az obstrukció tüszét s amikor már nemcsak egy kisded csoport és nem egy töredék állott vele szemben, hanem harcra keltek ellene az ellenzék összes komoly és hazafias elemei, meggyarapodva e küzdelemben a szabadelvű pártnak egy nagyobb komoly és nagyon hazafias csoportjával és a mikor ezek tálcán kínálták a kormányelnöknek a parlamentarizmus megmentését , akkor Tisza gróf elutasította az ajánlatot, mert személyében áldozatot követelt tőle. Nemn is kellett volna a világtörténelem kerekei elé vetnie magát, hogy érdemben mindent diadalra vigyen, a minek kivívására vállalkozott, de Tisza gróf a megoldásnak ezt a módját nem fogadta el. Miért ?" Mert neki a parlamentarizmus megmentése is csak úgy kell, ahogy ő akarja s ma már nem a megmentés a fő, hanem a mód, a melyen megtörténik. S a világtörténelem kerekei inkább gázoljanak keresztül mindenen, az ország minden javán s jusson inkább katasztrófa elé az ország, mintsem hogy' — másként boldoguljon, mint a Tisza gróf szándéka, terve és vasakarata szerint ! Várjon igy gondolta ezt Tisza István gróf tavalyi újévi beszédében ? Apponyi Albert gróf tavalyi újévi beszédében a következő passzust találjuk: „A magyar nemzeti gondolatnak érvényesülését írtuk zászlónkra az egész vonalon — az egész vonalon, befelé úgy mint kifelé, tilos területeket nem ismerve, aminőket ismert a hivatalos politika“. „Tilos területeket nem ismerve“: erre a gondolatra esik Apponyi tavalyi ellenzéki állásfoglalásának súlya, úgy értette szavait Apponyi, hogy menten minden mellékes tekintettől, kormányképességtől és effélétől, szolgálatába szegődik a nemzeti gondolatnak — azonban a hatvanhetes kiegyezés alapján. S most eljutott odáig, a kormánynak egy végzetes ballépése folytán, hogy immár a hatvanhetes alapot sem tekinti tilalmas területnek többé. Kész elhagyni immár a hatvanhetes alapot is, amelyet nem talál többé elég szilárdnak arra, hogy rajta a nemzeti eszmét hathatósan és sikerrel szolgálhassa. Hozhat az új esztendő bárminő meglepetést, de viszonyainkra jellemzőbbet és korunkra lesujtóbbat alig idézhet föl, mint az a jelenség, hogy Apponyi Albert gróf, a közjogi alapnak harmincéves közpályán dicsőséges bajnoka, a ráébredését, mely a Halál aratásának újra kezdését jelenti. A vadállatok riadtan kóborolnak a síkságom nem találván helyüket, mert mindenünnen kiszorították őket az emberek. Mi mindent tanultunk ebben az esztendőben a japánoktól ! Sokszor láthattuk őket köztünk is, iskoláinkat, tudományos intézeteinket, kórházainkat nézegetve. De mikor nevettünk kis torzalakjaikon, lapos, komikus arcukon, furcsa beszédükön, várjon ki sejtette köztünk, hogy milyen hősi lélek, akaraterő és tehetség lakozik bennük? .A poéták egész rakás témát találnak ebben a háborúban, csak bele kell nyúlni. Ki emlékszik még az osakai férfiak hőskölteményére ? Van egy japán közmondás: Az osakai férfiak mind gyávák. Kosa falu mellett rohamra rendezik a divíziót hatvan orosz ágyú és bevehetetlen sáncok ellen. És akkor Kuroki tábornok előtt megjelenik az osakai ezred küldöttsége és hivatkozva a közmondásra, melyet csak vérrel lehet kimosni a japán közmondások közül, kéri, hogy a roham élére az osakai ezredet állítsák, mert az osakai férfiak nem gyávák ! Kuroki bólint és intézkedik. Az osakai ezred rohamra megy. Recseg az orosz golyószóró, bömböl az ágyú, ropognak a puskák s az osakai ezred egyre gyérülő sorokban hatol az ellenséges sáncok felé. De nem áll meg, s szuronynyal a kezében fölhatol: a többi ezred utána. A sáncot elfoglaltatták.És ekkor Kuroki föllovagol oda, ahová az osakaiak a zászlójukat kitűzték és szétnéz. Csak egy kapitány állt ott tizenkét emberrel — ez volt az egész ezred. Kezet szorított a generális, a kapitánynyal és szólt: — Az osakai férfiak nem gyávák. Osaka gyászolt. De nem sirt senki. És az özvegyek az árváknak apjuk hőstettéről meséltek. Hát arról a japán tisztről ki beszél, aki (miután a villamos drótvezeték elszakadt) lemegy az aknába és pisztolylyal belelő a puskaporba ? A késedelemből baj lett volna, tehát inkább magát is fölrobbantotta. Port-Artur előtt háromezren jelentkeztek önkényt a gyújtóhajók elsülyesztésére, melyekkel a kikötő torkát kellett elzárni. Mikor az első kísérlet meghiúsult, az onnan megszabadult tisztek, gyászuk jeléül, mivel se sikert aratni, se meghalni nem tudtak, teljesen leborotválták a fejüket. Micsoda poétikus gondolat az is, hogy az elesettek csontjait összeszedik s eltemetni hazaküldik Japánországba ! És mikor Japánországban a cseresnyefa virágzik s mindenki boldogan sétál a fehér virágsátor alatt, eszükbe jut a nemzetnek messze földön harcoló virága, egész hajókat megtöltenek virágzó cseresnyefa-ágakkal s a hadsereg után küldik. S a tábori életben kifáradt kis katona édes örömmel szívja hazája gyönyörű virágának illatát és sapkája mellé tűzve, még bátrabban rohan az ellenségre. Gondoljunk erre a nemzetre most, hogy odakint kavarog a hóvihar s szélvész zörgeti ablakunkat. Gondoljunk erre a virágkedvelő népre, mely tud szépen élni és tud bátran meghalni. 1 3