Budapesti Hírlap, 1905. március (25. évfolyam, 60-90. szám)

1905-03-01 / 60. szám

Budapest 1905. XXV. évfolyam 60. szám. Szerda, március 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre ?8 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben 80, vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 64—63, feladók: 56—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szárd-tárca 4. sz. Előzetés úti hirdetés-fötvései: Ugyane ház József-terút 5. i. a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 6 fll, vastagabb betűvel 10 HL Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. A válság okai. Irta Apponyi Albert gróf. Budapest, febr. 28. . • ’ Szükségesnek' mutatkozik a félrevezető hangok sokaságával szemben a közönséget a válság tartósságának okairól tájékoztatni. Ezek az okok nem a szövetkezett ellenzék magatartásában keresendők, hanem az alkotmányosság elveinek tökéletlen érvényesülésében. A választásokat nem mi rendeltük el, azokat a mi tiltakozásunk ellenére hozta javaslatba és vitte keresztül pártjának helyeslése mellett a szabadelvű kormánya .Soha tehát világosabb és szigorúbb alkotmányjogi kötelesség nem létezett a választások eredményének elfogadására, minta minő most áll fenn azokra nézve, akik ezeket a választásokat kívánták és elrendelték. Ez ma valóban,nem csupán alkotmányjogi, hanem egyúttal erkölcsi kötelesség, önérzeti követelmény. A választások eredménye pedig követeli a nemzet által többségre juttatott szövetkezeti ellenzéknek a disszidensekkel együtt való érvényesülését és a nemzet által dezavuált szabadelvű pártnak a kormány hatalmából való kizárását. Minden kísérlet a választáson győztes ellenzéki szövetségnek mellőzésére és a választáson megbukott szabadelvű pártnak bármily alakban való belevonására a kormány alakításába, arculütése volna az alkotmányosságnak és, mivel a választásokat maga a szabadelvű párt provokálta, egyúttal a legnagyobb politikai frivolitás. Az alkotmányos elvek és a politikai tisztesség követelményeiből kifolyólag nem lehet új kormányképes többséget alkotni a szabadelvű pártból és az ellenzéki koalíció egyes részeiből,még ha volna is, amint nincs, a koalíció bármely tagjánál ilyen hajlandóság), mert ez új többség hátgerincét a nemzet által elítélt párt alkotná ; de nem lehet kísérletet tenni egy tisztán szabadelvű párti kormánynyal sem, azzal az utógondolattal, hogy az a kormány majd ha a szövetkezett ellenzéki többség leszavazza, új választást rendelne el. Ez visszaélés volna a király feloszlatási jogával, mely nem arra való, hogy a nemzetet ugyanabban a helyzetben ismételt választásokkal agyonzaklassa, mert első válasza a hozzá intézett kérdésre talán nem tetszett és zaklassa mindaddig, míg elfáradtan esetleg megadja magát az erőszaknak,a korrupciónak és parancsszó szerint válaszol, hanem csupán arra, hogy új, előre nem látott helyzetekben a szabadság minden előfeltételével nyilatkozhasson a nemzet. És ha ehosszú játékok akármelyikével netán sikerülne is, amit kizártnak tartunk, a mostani többségnek kisebbséggé változtatása, úgy ez a többség fel volna jogosítva minden törvényes eszköz igénybevételére, hogy az alkotmányosság ilyen meghamisításának eredményét meghiúsítsa. A választásoknak más alkotmányos következménye, az általuk teremtett helyzetnek más megoldása nincs, mint a többségre jutott ellenzéki szövetségnek kormányrajutása. Ámde ez nem azt jelenti csupán, sőt nem azt jelenti elsősorban, hogy a szövetség vezérférfiai a kormányban egyénenként érvényesüljenek, hanem főleg azt, hogy a szövetség által képviselt politika fogadtassák el. Az egyéni érvényesülés az elvek érvényesülése nélkül épp olyan megtagadása volna ■a nemzet verdiktjének, mint, mondjuk, egy szabadelvű párti kormány kinevezése, csak azzal a különbséggel, hogy ilyen esetben a kormányra jutó ellenzéki férfiak részesei volnának emegtagadásnak, elárulói a rájuk bízott nemzeti mandátumnak, akik súlyos politikai erkölcstelenséggel tetéznék az alkotmányjogi sérelmet. Minden képzelhető „megoldás“ közl ez volna a legrosszabb, azért, hogy ilyenhez nem valóban nem érheti szemrehányás az Ellenzék vezérférfiait. Ők úgy az alkotmányosság elvei, mint a politikai tisztesség követelményei szerint cselekszenek, midőn nem saját személyüknek, hanem a győzelmes szövetség politikájának érvényesítését követelik. Ezt kell teljesíteni, ha alkotmányunk nem puszta forma és fikció, hanem lényeg és valóság. Az ellenzéki szövetség politikája pedig nem olyasmi, amit most mesterségesen és önkényszerűleg össze kellene tákolni, ami tehát lehetne ilyen is, olyan is, amiből ezt is ki lehet hagyni, azt is, a hatalmi opportunizmus kívánalmai szerint. Nem, ez a politika egy adott menynyiség, amely logikailag következik egyfelől a szövetkezés közvetetten céljából, másfelől a szövetkezeti pártok és politikai egyéniségek programjából és korábbi működéséből. Az ezekből az alkotó részekből kialakult eszmeáramlat erejéből nyert a szövetség mandátumot a nemzettől; ezekhez az előzményekhez, a bennük foglalt követelmények lényegéhez tehát kötve van és csak a megvalósítás mértéke és egymásutánja tekintetében bír szabad kézzel addig a határig, ahol a mérséklés elpárolgássá, az elhalasztás pedig meghiúsulássá válik. Hogy ezek a követelmények mik, arra nézve nincs köztünk nézeteltérés, bár programszerűleg még nem formuláztuk — és ezt éppen a mellékkörülményekre nézve fentartandó alkudozási spácium miatt nem tettük — annyira készen állanak azokmindnyájunk elméjében, hogy tőlünk akár holnap megalakulhat a koalíciós kormány, biztosan támaszkodva a különállásukban megmaradó, de a kitűzött közvetetten célok tekintetében tömören összetartó szövetkezeti pártokra. Ezeket a közös célokat kimerítően ismertette Kossuth Ferenc a„Budapest“ hasábjain néhány nap előtt közzétett iránycikkében; itt csak emlékeztetéskép összegezzük újra. A november 18-án elkövetett merénylet megsemmisítése és megtorolása, a jogfolytonossági restitutio in integrum volt szövetségünknek közvetetlen célja, ez tehát a koalicionális program első pontja. Ezzel szoros kapcsolatban áll aválasztási törvény reformja, amelyben a függetlenségi és az új párt radikális álláspontja egy biztos és nagymérvű tényleges haladás kedvéért kompromiszszumra léphet a többi szövetkezeti pártok által hangoztatott óvatossági szempontokkal, de ahol az erős kézzel való belenyúlás szükségessége mindnyájunknak közös meggyőződése. De érvényesülni kell a gazdasági önállóságnak és a magyar hadsereg nemzeti követelményeinek is, mert az ellenzéki szövetség két pártja, a függetlenségi és az új párt, melyek együttvéve száznyolcvan mandátumot bírnak, ezeket a követelményeket programjuk és politikai akciójuk sarkalatos pontjaiként hirdették, de ugyanezt tették a demokraták, a néppárt tagjai és a pártonkívüliek közül sokan, úgy, hogy kétszázra tehető amaz ellenzéki képviselők száma, akik ebben a kettős irányban pozitív kötelezettséget vállaltak. Ami pedig a szövetség négyötöd részét kötelezi, azt, mint a paramerti helyzet mellőzhetetlen követelményét, támogatja az egész szövetség; támogatja azért is, mert a szövetséges hadjárat minden egyes győzelmébe, az ellenzéki mandátumoknak majdnem mindegyikébe befolyt- e motívumok összesége, a nemzeti követelményekért való lelkesedés épp úgy, mint november 18-ikának elítélése, úgy, hogy valóban nehéz volna e mandátumok bármelyikéből is ezeket az alkotó elemeket kiolvasztani. Igaz, hogy a függetlenségi párt programja az önálló magyar hadsereg s a párt ezt a programot nem is fogja elejteni soha. De ebből nem következik, hogy ez a párt a 67-es alapon elérhető nemzeti katonai vívmányokat, mint rá nem tartozókat, közömbösen mellőzhesse akkor, amikor neki nincs abszolút többsége, saját programjának teljes keresztülvitelét tehát nem követelheti, aktív működését azonban a nemzet verdiktje mégis szükségessé teszi, tehát ráparancsolja. Néha állhat a párt errea közömbösségi álláspontra először azért, mert az utolsó években kifejtett erős, sőt erőszakos akciójával- nagyon is kimutatta, hogy ezekre a vívmányokra is súlyt vet, de főleg azért. Mai számunk 28 oldal.