Budapesti Hírlap, 1905. április (25. évfolyam, 91-119. szám)
1905-04-01 / 91. szám
2 hadseregére komoly szüksége, csak éppen parádéra. Világos: ez a híres hadsereg a maga célját nem abban látja, hogy kifele a trónt s a hazát védje, hanem kizárólag abban, hogy befelé egységes és német legyen. Ennek alája rendeli katonai hírnevét, rendeltetését, zászlaját, mindenét. A nemzet, a magyar nemzet ellenben igenis hajlandó a hadseregről gondoskodni, de erkölcsi javairól nem mond le vele szemben sem. Vilmos császár útja, Budapest, márc. 31. Vilmos császár Marokkóba megy, Tangerben kiköt, a szultán megbízottjával találkozik. Nem lehet apró ügy, amiért maga a császár megy tárgyalni. Bülow a minap a német birodalom érdekét abban határozta meg, hogy Marokkó nyílt kapu maradjon, melyet egyenlő joggal használjon minden nemzet és nemzetközi állása változást ne szenvedjen. Szépen hangzik ez. Mintha éppen így hallottuk volna csengeni ajapán érdekek szavát Mandzsúriáról. A szép szavak vége háború volt, mert a valóságos állapot és szerződéses jogok Oroszországnak más és több jogot nyújtottak. Marokkóra is Franciaországnak külön, saját és több joga van, mint más államnak, mert ahol nem a tenger mossa Marokkót, ott francia gyarmat veszi körül. Ezekben a kontinens felől a nyugalom, a rend, a kereskedés szabadsága mind Marokkó állami és polgári viszonyaitól függ. A viszonyok, bizonytalansága, helyesebben: bizonyos fékezhetetlensége a francia gyarmatok biztosságát és kereskedését rombolja. Amíg Anglia, a legnagyobb érdekelt fél, a burok ellen harcolt, Franciaország Algéria déli részéről elfoglalta 1901-ben Marokkótól Tuat tartományt és Iglit, éppen mint az oroszok Mandzsúriát és a Liaotung félszigetet. A múlt évben Anglia, Frankhon és Spanyolország érdekeiket Marokkóban egyetértésben megállapították és meghatározták a feltételeket, melyek mellett Marokkót Franciaország hatalmi körébe bocsátották. Anglia űzi a legnagyobb kereskedést, Gibraltárban szomszéd és érdekeikért Tanger is, Ceuta is olyan hadállás, melyből a tengerszorost el lehet zárni. Spanyolország érdeke nyilvánvaló: afrikai birtoka, élénk kereskedelme és közelsége miatt. Franciaország Egyiptom átengedésével Angliának nagy és jelentős engedményeket adott, hogy elérje afrikai birtokának Marokkóval leendő kiegészítését, amire szüksége van. Ha a mór és berber törzsek mind hatalma alá kerültek, lehetővé válik állandó, civilizált állapotok létesítése, mert a zendülés fegyveres segítséget, a menekült lázadók új hazát nem remélhetnek, mint találnak Marokkóban most. Marokkónak hatvan kilométer hosszú partja a Gibraltár-szorosban Franciaországnak módot nyújt, hogy óceáni és közép-tengeri részei között a szabad összeköttetést háború esetén is biztosítsa, ha kell, fegyverrel is. Szárazföldön, egységes Franciaország hadseregével, a tengeren ketté van szakítva hajóhada és ereje is. A közép-tengeri és az atlanti flottája nem egyesülhet például a német hajóhad ellen, ha a Gibraltáron elzárják az útját akár a spanyol, akár a marokkói partról. Az emberiség érdeke, hogy alvilágforgalom útja a Közép-tengeren,a szuezi és gibraltári szorosoknak semlegessé, tételével biztosíttassék. Az angol és francia megegyezésnek is ez volt a célja. Anglia és Spanyolország elismerték Franciaország első érdekeltségét, szabad kezét Marokkóban. A franciák pedig ezt nyíltan, a világnak proklamálták. Delcassé 1903. március 15-ikén így nyilatkozott a parlamentben: ..Programunk Marokkó sértetlen területi épsége, Algír és Marokkó érdekközössége, Marokkó belső harcaiból kizárása minden más hatalom beleszólásának, meg nem tűrése közép-tengeri partjain olyan hatalmi változásnak, mely veszélyeztethetné a tengerszoroson való szabad közlekedést.“ Elhallgatta a végcélt: francia védnökség Marokkóban. Ríbot a vita folyamán hozzátette: ,,Marokkónak felosztása meg nem engedhető.“ Al megosztást a parlament nemcsak a területre, hanem a befolyásra is értette. Marokkó 439.000 négyzetkilométer területével, mely termékeny, melegövi és mégis enyhe éghajlatú, egészséges, eléggé is lakott, rendkívül kedvező európaiak letelepedésére. Közelsége Franciaországhoz, emelik értékét a franciák szemében. Szárazföldről csakis a franciák szomszédosak, tehát mélyen fekvő, az Atlasz-hegységen túli részeit csupán a franciák közelíthetik meg. -osur?* Amit magukénak tartottak, amit Angliától kialkudtak, azt most a német császár útja mind tagadni és kérdésbe vonni látszik. Szövetségesek, az orosz, Ázsiában a csataterekhez van kötve és a német politika éppen olyan követeléssel lép fel Marokkóban, mint a japán diplomácia Mandzsúriában. A német császár maga megy tárgyalni, ami azt jelenti, hogy amit végez, az el is jön végezve, mert amit a császár maga tesz, ígér, azt nem lehet vitatni és megváltoztatni. Németországnak van kereskedése Marokkóval, azonban nem nagy. A harmadik helyen sem áll szilárdan. Ez a forgalomiwettt elég fontos, hogy a császár maga, személyesen, tüntetve gondozza.A császár útja ,,fekete pont“ a szemhatáron. A franciákat megdöbbenti és felizgatja. Miniszteri tanácskozás. Na délután hat, órakor miniszteri tanácskozás volt, melyen a kabinet valamennyi tagja résztvett. Szögyény nagykövet Bécsben, Berlinből jelentik nekünk. Szögiyény-Morich nagykövet bevárja Bécsben a király megérkezését és Irak azután, utazik vissza Berlinbe. Ennek az esetnek a tanulsága ma is érvényes, talán még érvényesebb, mint akkor volt. Az én hősöm is szerelmes volt és el volt határozva, hogy elveszi a derék, kedves, jó és okos leányt, akit szeret. Ilyenfajta akadályok, amilyenek miatt most a mi Tamás barátunk sopánkodik, nem voltak az útjában. A legény jómódú volt és harminckét esztendős korában, ennyi idős volt akkor, egyetemi deceps. Nagyon okos embernek tartotta magát és ennek tartotta a világ is. A világ még ma is annak tartja, de ő már aligha van magával szemben ilyen kedvező helyzetben. Valami Herkules a legény nem volt, az örökös füstölés pedig semmiesetre se használt a tüdejének. De sehogy se tudott leszokni róla. Egyszer aztán egy este a menyasszonya így szólt hozzá: — Egy szívességet kérek magától, a boldogságunk nevében. •— Ni legyen az? — Mondjon le a dohányzásról. A leány mosolygott, de a legény meghökkent a kívánságra. —— Nagy kívánság, mondta komolyan. A leány sugárzó szemmel nézett rá. — Tudom — mondotta — de nem is kérem föltétlenül. Csak annyit ígérjen meg nekem, de ezt oly igazán ígérje, mint amilyen igazán szeret, hogy tíz napig nem fog dohányozni. Magának ez nem lesz ártalmára, én perig oly erős bizonyságnak veszem, mintha a kétfejű sárkányáral verekedett volna megértem. No, ígérje meg. Könyörögve tetté ül a 2&" se "két fehér, meleg kis kezét és a szeme úgy ragyogott, mint a csillag. A legény mosolyogva mondta: — Megígérem. —• Ne mosolyogjon — követelődzött tovább a leány. Én komolyan kérem. — Én meg komolyan megígérem. És a legény szent eltökéltséggel állta a szavát. Nektek, akik versenyt füstöltek a gyárkéményekkel, nem kell magyaráznom, hogy ez nem volt kis mesterség. Az első napokban szinte gondolkodni se tudott, mert a dohányos ember gondolatának az a könnyű kék füst a szárnya, ami a szivarjából kanyarog a magasságba. Ez emeli, viszi. De az én legényem komoly ember volt, olyan komoly, mint, a mi Tamás barátunk, sőt lehet, hogy még komolyabb. Tűrte az állapotot teljes hat napig és tiszta véletlenség volt, hogy akkor elbukott. Szándékosan használom ezt a kemény szót, hogy elbukott, mert komoly emberhez, amilyen az én hősöm volt, komoly szavak illenek. , Alkonyat tájban kiment sétálni a ligetbe,hogy a tiszta levegőn tiszta fejjel gondolkodhassék. Valami munkán dolgozott és ez erősen izgatta az agyát. Mély magába merüléssel rótta az utat és igazán észre se vette, hogy egy cigaretta füstölög a szájában. A sors azonban szíves készséggel gondoskodott róla, hogy föleszméljen. A magába mélyedt legény tekintete egyszerre csak egy kedves, szép unton akadt meg, amely hirtelen gyönge piszágba borult. A menyasszony állait rí ölte. Az Né barátom csak annyit érzett, hogy ég az arca és elpirult talán még a haja alatt is. Kiejtené a cigarettát, mintha villám ütötte volna ki a kezéből, de képtelen volt csak egy szóval is mentegetőzni. Komoly emberek bizonyos helyzetekben sokkal tehetetlenebbek, mint a nem komoly emberek, éppen azért, mert, aint már egyszer mondottam, komoly emberhez csak komoly, szó illik. A leány se szólt, csak kissé,bánatosan mosolygott. Az egy nagyon, de nagyon fínonlelkű kislány volt. Egy szemrehányó szó,nem hagyta el az ajkát, a levegő mégis mintha tele lett volna fojtó gőzzel, majdnem szótlanul sétáltak egy kicsinyég és mikor a legény egyedül maradt, világosan érezte, hogy most látták egymást utoljára. — Hát a leány olyan **, *•— próbált valaki közbeszólni. — A leányról való véleményét csak tessék függőben tartani! — intette le kissé szokatlan energiával a professzor. Erre még ráérünk. Egyelőre még a legényről kell elmondanom, hogy se másnap, se harmadnap nem ment el a menyasszonyához. Alkalmasint térdre borulva imádkozott a — saját karaktere előtt. Negyednapra aztán— levelet kapott a leánytól. Amelyet az ember csak egyszer kaphat életében. Nem volt hosszú levél és talán költői se volt túlságosan. A leány azt írtá neki,hogy ne legyen bolond és ne sértse meg azzal, hogy csak ennyire bízik benne. — Ezt nem értem egészen — jegyezte meg Kun Tamás. —— Elhiszem ■— mondta csöndesen bólogatva a professzor — mert maga is olyan okos és komoly ember, mint az én barátom volt. De mondom, ez talán még komolyabb és okosabb úr volt. A rövid tevésre — egy hosszu levéllel felelt. És ebben a bölcseséggel és komolysággal tele levélben megirta mindazt, a mi azóta .a .végzetes BUDAPESTI HÍRLAP. (91. sz.) mm 1905. április 1.