Budapesti Hírlap, 1905. június(25. évfolyam, 150-178. szám)

1905-06-01 / 150. szám

Budapest, 1905. XXV. évfolyam 150. szám. Csütörtök, junius 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Ejrész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 ál. Egyes szám ára helyben 8 111., vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 64—63, kiadók. 65—05, igazg. 65—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Bükk Szilárd-utca L ss, Klefixsztéa- a kireszt«-töliíjei: D?jmo bú Jósef-komt­­. a a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. mmmmmmmm niTii TTiTTi í i üii i.iTiiTíiTeTiww H­ímT~50Tíii1 ~" 1 "...... . i Meglepetés: Budapest, máj. 31. Tegnap tele volt a világ vele, hogy Fejérváry Géza báró küldetése meg­hiúsult azon, hogy nem akadt Magyaror­szágon kilenc aténei mesterember, a­ki ezen a mi Piramusz és Tizbéről szóló, (fájdalom, nem egészen új és eredeti) komédiánkban résztvenni alkalmasnak találtatott volna.. A Zubolyok nemesi faj­tája, a­kik minden szerepre vállalkoznak,­­úgy látszott, kiveszőben van. Ma ismét kétkedés szállta meg az embereket, mely alább olvasható tudósí­tásainkban a válságról, hiven visszatük­röződik. Ma ismét nem tudták, vége van-e a huszáros kombinációnak, vagy nincsen. És magyarázgatták, azért van-e vége, mert csakugyan visszarettent min­denki attól, hogy ilyen konspirációban az alkotmány ellen részt vegyen; avagy azért nincsen-e vége, mert a kudarc hí­resztelésével sikerült eltakarni a csábítás művét, a­mely még javában féljült, így hullámzottak a föltevések poli­tikai körökben egész nap. Semelyik párt­ban sem lehetett föltevéseim és egyebet hallani, még a legelőkelőbb pártvezérek sem tudtak egyik irányban sem semmi bizonyosat. Este fordult­ a világ. Mikor a Buda­pesti Hírlapot sajtó alá készülünk adni, igen jó és megbízható forrásból kapjuk­ azt a hírt, hogy a nemes darabant-ka­pi­­tány küldetése sikerült, minisztériuma megvan. Még az utolsó pillanatban is tettünk lépéseket, hogy a hírt kontrolláljuk, ám­­bárhogy komoly és arra való forrásból vettük, de a politikusok táborából azt a választ nyertük, hogy minden csendes, senki sem tud semmit a dologról. E szerint a dolgot az utolsó huszon­négy órában, igen ügyesen kellett intézni s ha egész föladata Fejérváry bárónak abból állana, hogy szándékairól, lépései­ről s intézkedéseiről soha senki meg ne tudjon semmit, akkor jelen sikerével szemben gratulálnunk kellene neki, mert erre ő, úgy látszik, csakugyan rátermett ember. Letette kardját és sarkantyúját, nehogy lépteit a csörgés elárulja, a­mi­kor kiszemelt áldozatai után járt. Ámde az ő föladata nem az, hogy titokban ma­radjon a­mit tesz, hanem ellenkezőleg, ki kell állania már a legközelebbi órák­ban magának is, meg azoknak az urak­nak, a­kiket államférfiaknak összefog­­dosnia sikerült. Kik ezek és hányan vannak, arról semmit sem tudunk. Azt sem tudjuk, ele­gen vannak-e? Csak azt tudjuk, hogy a legbeavatottabb emberek ma egymást értesítették arról, hogy a Fejérváry mi­­niszter fogdosása sikerült. Úgy kell nyil­ván venni, hogy annyira van, hogy, be­­végzett dolognak vehető. Sajnálattal vesz­szük tudomásul a fordulatot. Eszünkbe jut, hogy Tisza István, mikor első megbízásával lejött, nem volt képes kabinetet alakítani. Nem kapott minisztereket. És Fejérváry el­lenkezőleg az oly nagyon, megváltozott viszonyok közt is, i me­t kapott. Mint lehet ezt megérteni? Csak úgy, hogy Tisza István még férfiakat keresett, Fe­jérváry ellenben akárkit, v csak vállalko­zókat. • Meddig fogja velük Magyarországot kormányozni — ő lássa. Fénysugár keletről. Budapest, máj. 31. A magyarság nemzeti fönnállásának súlyos küzdelmét vívja. Ez a félesztendős küzdelem ránk nézve semmivel sem ke­­vésbbé fontos, mnt a japánokra a ma­guké. Mint a távol kelet népe, úgy mink is győzelmesen csatázunk minden pon­ton, a­hol a nemzeti akarat az ellen© irá­nyuló törekvéssel ütközetbe bocsátkoz­hatott. A meggondolatlan és vakmerő hadüzenet, november tizennyolcadika után sorra következett: a szabadelvű párt bomlása, december tizenharmadika, a választás, az alkotmányellenes kabinet­­alakítás többszörös kudarca. Nekünk is volt Liaojangunk, Port-Artúrunk. A Fe­­jérváry-féle kabinetalakítás kísérlete olyanféle terv volt, mint a Rozseszt­­venszki pró­bálkozása, a­melyet a cél megközelítés­e előtt szétszórtak a hazai fias érzés to­pedói, ha szinte tán egy­­páradmagára be is jut Fejérváry a vla­­divosztoki révbe­n- sebesülten. De a béke még nincs megkötve, a hadi állapot húzódik tovább, bár a semleges jóakaratú tanácsadók a békekötést, az okos megal­kuvást sürgetik. Még mindig el kell ké­szülve lennünk nekünk is, úgy mint a japánoknak, újabb támadó erőfeszíté­sekre, védekező ellenállásra,a­míg végre a méltányló elismerés útjára tér az elle­nünk irányolló politikai felfogás s a had­viselés kárait és veszteségeit a kiküzdött béke munkájában helyrepótolhatjuk. Az oroszországi hírek szerint Rozseszt­­venszki katasztrófájának egyelőre csak az a hatása van, hogy a cár, az eltiport és elsüllyesztett ember- és géptömegek mozgatója­, rendkívül lesújtva elzárkó­zott palotájának legmélyébe, akaratá­nak ösztönzői és eszközei teljes tanács­talanságban tévelyegnek. Ez az első ál­lomása a magába szállásnak, az elnyomni kívánt érdekek és jogok méltánylásához vezető útnak. Az orosz és japán nép mil­liói szorongva várják, mikor következik el a többi és az utolsó állomás, a­mely már a béke és a rend területén van. Mi szívszorongva, hazánk, uralkodónk és szö­vetségesünk érdekét féltve, várjuk, hogy az alkotmányos rendünk ellen irányuló intézkedéseknek a legújabb bécsi kudarc­cal valahára vég© legyen s a hatalmi ki­­m­érák­ért ne pazarolód­janak el a vérrel, verítékkel küzködő népek anyagi és lelki drágaságai. A magyar alkotmányválság izgal­mai közepette olvastuk Szutematszu báró japán diplomatának a hazája és Oroszország között folyó háborúról szóló könyvét. Legjobban az kapott meg ben­nünket e könyv lapjain, hogy Japánor­szág Koreában lévő életérdekéért már tíz év előtt kockára tette egész létét a japán-kínai háborúban. És mint akkor, úgy most is, egész nemzeti energiáját, egész egységes erejét bevitte a küzde­lembe, hogy további fönnállásának biz­tos alapját kivívja. Küzdelmét a sikerek folytonos sora jellemzi. A­kik a magyar közéletet bécsi szem­üvegen nézik, a magyar alkotmányos küzdelemben ezt az egységes erőt nem látják. A szabadelvű pártnak , mint ki­sebbségnek összetartása, a kormányon lévő férfiak társadalmi tekintélye és ha­talmi pozíciója azt a hitet ébresztik az udvarnál, hogy a magyar erő ebben a küzdelemben meg van oszolva s hogy ez a megoszlás az udvari fölfogás javára még gyarapítható. Csak idő és ember kell hozzá. A helyzet arra mindenes©tre alkalmas, hogy a győzelmes ellenzék számszerű túlsúlyának figyelembevétele nélkül is lehessen tovább kormányozni. Elismerjük, sokszor meg is írtuk, hogy a szabadelvű párt és a lemondott kormány magatartása zavaró iszapfolt­ként mutatkozik a nemzeti törekvések egy színben hullámzó hatalmas tengerén. Könnyebb lett volna a teljes kibontako­zás útja, ha a szabadelvű pártban és a kormányban nem lettek volna az udvari politikának hozzánk vezető szálai, köz­életünkben mozgó ügynökei. De a dolog érdemét tekintve, ez nem nagyobb erős­sége az udvari politikának, mint a cár hatalmi törekvéseinek az, hogy Vladi­­vosztok és Szentpétervár még áll. Olyan tényező, a­mely az ütköző pontokon, az elérni kívánt célokon kívül esik,s a dol­gok folyásában érdemleges szerepre hi­vatva nincs. Vladivosztok állása azon­ban jó volt arra, hogy egy újabb hadi­­próbálkozásnak célállomása legyen; a szabadelvű párt fönnállása arra, hogy ügyvezető kormányoknak kicsi, de ott­honos pihenő kikötőjéül szolgáljon. Minél több nap múlik el a válság folyamán, annál kisebbre törpül a sza­badelvű párt és kormányának közéleti súlya, annál kevesebb jogos alapot ad az udvari politika törekvéseinek és számí­tásainak. A nemzeti közvélemény a maga S mai számunk 32 oldal.

Next