Budapesti Hírlap, 1905. augusztus (25. évfolyam, 210-240. szám)
1905-08-01 / 210. szám
Budapest, 1905. XXV. évfolyam 210. szám Kedd, augusztus 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 fll. Egyes szám ára helyben 8 fll., vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 65—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Bükk Szilárd utca 4. sz. Ikitutéium hirdetés-fölTétel: Ggjut hit Jene Merut 5. it oldala. Apró hirdetések Ara: Egy szó 6 ill., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Bánffy Dezső báró, Budapest, júl. 31. Attól tartunk, hogy Bánffy Dezső báró pártalakítási törekvése bizalmatlanságot, félreértést és zavart fog okozni a nemzeti politika küzdő csapataiban. E csapatok és vezéreik, köztük Bánffy és tizenhárom fegyvertársa, a nemzeti küzdelem célja iránt teljesen egyetértenek. A küzdelem módszeres taktikája eddig szintén teljesen egyöntetű volt. Az egyetértésnek és egyöntetűségnek megvan a sikere. A koalíció szilárdan áll, a nemzet bizalma napról-napra szinte szemmel láthatólag növekedett irányában. A bécsi politika és magyar kirendeltségének reakcionárius és abszolutisztikus kísérletei csütörtököt mondtak. Senki sem ijedt meg tőlük, senki sem szerelt le. A rendületlen nemzeti politika alélttá tette az ügyvezető kormányt, amely tehetetlenségében szövetkezett a nemzetközi szocializmussal s a legizgatóbb kérdéseket igyekszik napirendre keríteni, továbbá arra kényszerítette a végkimemlésig harcoló Tisza Istvánt, hogy a saját kardjába dűljön, seregét pedig feloszlassa. Az összes fejlemények igaziat adtak a koalíciónak és igazolták a koalíció öszszetartását s harcmodorát. A reakció tehetetlensége s kapkodása a mellett szólnak, hogy a koalícióban semminek sem szabad megváltozni, sem cél, sem harcmodor, sem bajtársi összetartás dolgában, ha az eddigi eredményeket és a kezdettől fogva kitűzött célt biztosítani akarják. Való igaz, hogy Bánffy sem Deésen, sem másutt, sem papíron, sem tettel semmit sem vétett a koalíció ellen; ismételten hangoztatja, hogy amit akar, csak a koalíció keretén belül akarja. El kell ismernünk azt is, hogy elvitazhatatlan joga van ahhoz, amire törekszik. Célja a 67-es pártok összesítése a saját programja alapján, akár az ő, akár más valakinek a vezérsége alatt, természetesen inkább az övé alatt. Deési toborzója, pardon! — politikai hitvallása csaknem ellenállhatatlan. Mindenben egyetérthetünk vele valamennyien. Ennél jobbat politikai programról mondani sem lehet. Nagy dolog kielégíteni Kossuthot, Andrássyt, Apponyit, Zichy Aladárt, Vázsonyit, Mezőfit, Bokányit, Eötvös Károlyt, Lengyel Zoltánt és Olay Lajost egy füst alatt. A programjához való tulajdonjogát sem vitathatjuk el Bánffytól. Csak arra kell őt kérnünk, hogy ő se vitassa el a másét, mert akkor mindjárt meg kell kérdezni, hogy ki a szarka? Elvégre minden kávéházi és malomalatti politikus tudja, hogy Magyarországon ki vallotta először politikai programpontonként az önálló vámterületet, a nemzeti katonai követeléseket, a választói jog kiterjesztését s olyan egyházi s kulturális politikát, mely pápistát, kálvinistát, zsidót s pogányt egyformán kielégít. Ezt a kényes pontot tehát ne feszegessük, annál inkább ne, mert a Saulusból Paulussá lett Bánffy tagadhatatlanul érdemes szolgálatokat tett az említett ügyek fölkarolása, népszerűsítése s bátor képviselése terén. Bánffy akciója ellen csak az a kivetni valónk, hogy a jót rosszkor s rosszul akarja. A koalíció által kitűzött végcélokból még semmi sincsen elérve. Bécs még mindig hajthatatlan, az alkotmányellenes kormány még mindig itt alkalmatlankodik. A legkisebb szerep- és helycsere kiforgathatja sarkaiból a koalíciót, ha a szerep- és helycsere a kitűzött végcélok kiküzdése előtt történnék. Mindenkinek meg kell maradni a maga helyén és szerepében, ha nem akarja veszélyeztetni az összetartást. Nem szabad senkinek érvényesülni a más rovására, minden érvényesülés, ha magában véve még oly természetes, jogos s erkölcsös volna is, mihelyt nem a szövetkezeti pártok közös nemzeti célját szolgálja, végzetes és kárhozatos, mert a nemzeti küzdelem bukását készíti elő. Bánffyt a pártalakítási törekvése könnyen sodorhatja a tilos érvényesülés mezejére. Minden pártvezér természetes törekvése, hogy mentül nagyobb tábort szervezzen magának az országban. Bánffy is szervezheti táborát, de kint az országban és nem bent a koalícióban, ahol minden változás veszedelme lehet az egyensúlynak. Bánffy a hatvenhetesekből többséget akar szervezni, hogy a koalíció programját kiküzdhesse. Nem fölös- Köd kisasszony. Az első lépés. Irta Vándor Iván. A parányi keztyüs kéz idegesen nyomta meg a csengetyű gombját. Egy tizennyolcesztendős libériás inas, roppant udvariasan, abban a percben ajtót nyitott és lesegítette róla csipkéből és prémből komponált kabátkáját. — A nagyságos úr még öltözik. Méltóztassék egy pár percet várni — mondta, s azzal eltűnt. Márta körülnézett. Hatalmas szobában volt, melynek a falát vörös kárpit fedte. Az ajtókról nehéz sötétvörös függöny hullott le, a parketten apró vörös szmirnák voltak ide-oda dobálva. A bútorzat mahagóni volt. Apró, szeszélyes, formájú székek, díványok, asztalkák. Meghatározhatatlan alakú állványokon remekművű fehér márvány-szobrocskák állottak. Nagy, nehéz illat áradt ki a bútorból, szőnyegből és kárpitból. Átható parfümszag, mely szinte álmosítólag hat arra, aki nincs hozzá szokva. Márta kissé kényelmetlenül kezdte magát érezni. Szőke fejével és sötét ruhájával pompásan beleillett ebbe a fantasztikus környezetbe, de őt magát nyugtalanította a csend, a várakozás, a sok pirosság. Előbb érdeklődéssel nézegetett egy alvó nőalakot, aztán a másik sarokban egy szatirt, mely gúnyosan tekintett a szemébe. — Gyönyörű itt minden. Tényleg ilyennek képzeltem az ő otthonát "— gondolta magában. Később azonban ideges kezdett lenni. Bel-és alájárkált a szobában és boszosan rágta az ajkát. — Ő,felségéhez könnyebb bejutni. Ha tudtam volna, hogy ennyi teketóriával jár . . . Nem fejezhette be gondolatát, mert abban a percben előtte állott Mérey Pál. Mérey azok közül az írók közül való volt, kik egy csapásra hódítanak a társadalom minden rétegében. Mikor föltűnt, még a jó barátai is nagy jövőt jósoltak neki. Hideg tekintetű, éles elméjű, finom lelkű ember volt, ki belelátott az emberek veséjébe és ha valakivel beszélt, még mielőtt az illető elmondta volna, mit akar, ő már körülbelül tisztába volt vele. Egy gyors pillantással végig mérte Mártát. Az asszony olyan egyszerű és elegáns volt, mint egy mágnásasszony, a neve azonban roppant polgáriasan hangzott. — Szabóné vagyok — mutatta be magát. Mezey bevezette a vendégét a dolgozószobájába, hol minden fehér volt, leültette Mártát egy nagy fotelbe, mely jegesmedvebőrrel volt leterítve, ő maga szembe foglalt vele helyet és biztosította, hogy végtelen boldog lesz, ha valamiben szolgálatára állhat. Az asszony hátrahajtotta a fejét és egy pillanatig farkasszemet nézett az íróval. — Ön körülbelül sejti, mi lehet az, ami egy asszonyt az ön házába hozza. — Gondolom. — Lássuk, kitalálja-e? — Ön fel akarja magát fedeztetni általam. — T.saz— Ön írni szokott és most lapot kér. — Igaz. Magának, úgy látszik, nagy gyakorlata van ebben a dologban. — Hetenkint átlag egyszer jön hozzám valaki, ki, mint ön, nagyságos asszonyom, egy hosszúkás borítékot tart az ujjai között, melyben egy fölfedezetlen remekmű húzódik meg. — És jóindulattal szokta ön azoknak a hosszúkás borítékoknak a titkát fölfedezni ? — Miért ne ? Márta izgatottan vette elő a gondosan összehajtogatott papírlapokat. — Tehát lesz szives elolvasni ? — Talán lenne szives felolvasni ? — Igen, igen. Mielőtt azonban hozzáfognék, meg kell önnek valamit mondanom. — Engem neon a hiúság hozott ide, hanem a szükség. Nemcsak sikerre, hanem pénzre is van szükségem. A dicsőségből, ha lesz, meg is kell majd élni. Mérey kicsit csodálkozva tekintett a Márta kalapjára, mely a maga egyszerűségében körülbelül annyiba kerülhetett, mint egy diurnistának egész havi fizetése, aztán ránézett egy kis brilliáns gombra, mely a sötét bársonyblúz nyakába volt tűzve, mely a déli nap fényében pompásan ragyogott és elmosolyodott. — Ez komoly dolog uram, nem pedig egy szeszélyes asszonynak az álma, melyet egy esős délután a pamlagjára dűlve álmodik végig unalmában. Ez komoly dolog. Ma gazdag vagyok, van férjem, pénzem, meleg lakásom, holnap szegény leszek, nem lesz se férjem, se pénzem, talán sűtött szobám se lesz, mert el fogok mindent hagyni, mindent, mindent Magam fogom megkeresni a kenyerem. Azért jöttem önhöz, hogy megkérdezzem, ha ezen az útón elindulok, boldogulok-e? Ha így nem érek célt, beprotezsáltatom magam valamely bankba, vagy nem tudom hová. Ért Mai számunk 22 oldal.