Budapesti Hírlap, 1905. szeptember (25. évfolyam, 241-270. szám)
1905-09-01 / 241. szám
.■ A világ parlamentje. Irta Nagy Emil dr. Brüsszel, aug. 29. Tizenheten érkeztünk tegnapelőtt Brüszszelbe magyar képviselők, hogy Apponyi Albert hivó szavára a világ összes törvényhozóinak nagy gyülekezetében magyar hazánkat képviseljük. Társaságunk egy része már előzőleg őszde frissítő hullámait élvezte s onnan a közelrándult át a belgák művészeti kincsekben dag fővárosába, de a többség — köztük jó ara is, — bizony harminchat órai fáradságos is árán jutott el a béke soknyelvű mühez. Bizonyára akad olyan, különösen a marar viszonyok utilitarizmusában felnőttek közt, akik jót mosolyognak azon, hogy vannak emberek, hozzá még törvényhozók, akik komon veszik a világbéke eszméjét, sőt még tádnak is eléréséért. Az ilyenek kicsinylő mólja csak az a feleletem, hogy mit gondolnak, szólt volna ahhoz egy tizennegyedik századgermán nemes, a ki magas sziklavárából rabolni és sólyomra vadászni szállott alá, haile hallatára azt merik állítani, hogy lesz olyan kor, amikor az emberek nem fegye vívják ki az igazságukat, hanem békés big elé kell menniök vélt sérelmükkel. Azt is, hogy eszmekörét meghaladta volna az ás eltörlésének a gondolata. De mink azt az időt, hogy az emberi kulival az egyesek magán- és közjogi viszonyaiban a nyers erőt túlszárnyalta az igazság ereje, miért lenne az tehát lehetlen, hogy az osztó igazság magasztos eszméje felülemelkedjék még valaha az egyes államok intézményeinek szűk korlátain s világpolgári jogot nyerve az egész földtekére kiterjeszsze áldást árasztó uralmát. Csak az szükséges ehhez, hogy kialakuljon egy olyan nagy erő, meg előtt meg kelljen hajolni népeknek és királyoknak egyaránt s ez a nagy erő lesz egykor az igazsággal egygyé olvadt demokratikus emberszeretet. Ennek a távoli korszaknak a megközelítésén s addig is, amíg az igazság általános uralma elérkezik, az igaztalanságok lehető enyhítésén, a könnyelmű vérontás szükségességének megelőzésén dolgozik ez a világparlament, amely tegnap reggel óta a belga nemzet házában ülésezik. Apró csöppekben, de kitartóan esett az eső a megnyitás reggelén s esik azóta majdnem szüntelen. Nedves köd borult a városra s a Rajna melletti ragyogó napsugár emléke is elhagyott már bennünket. Amikor eljöttem hazulról, választókerületem gazdái majdnem sírva panaszkodtak, hogy nem ad az Isten esőt s a kukorica után most már a krumpli is tönkremegy s itt meg a sors szatírájául naponkint összeázunk a a városi bolyongásokon. A belgák által nemzet házának nevezett hatalmas palotában, a képviselőház termében gyülekezik a kongresszus. Az egyes nemzetek képviselői már előzőleg megbeszélésekre gyűltek össze az apró bizottsági termekben . Apponyi Albert naerv vonásokban elibénk varázsolta kukájának eddigi ered a "nerra" ' * Bábel »‘Hr uralkodik a nagyteremben. A világ összes nemzetei elküldték képviselőiket s minden csoport természetesen a maga nyelvén beszélget. Apponyi arra a helyre ült, a melyik megfelel az ő helyének otthon a dunaparti cifra üres palotában s mi természetesen mögéje telepedtünk. Mellettünk belgák, azontúl angolok, amerikaiak helyezkednek el, majd a franciák következnek s nagy érdeklődéssel nézegetnek szerte-széjjel a copfos kínai küldöttek. Érdekes, szokatlan látvány ez a világparlament! Mennyi nemzeti törekvés, mennyi eltérő gondolkodás, mennyi éghajlati különbözőség egyesül itt, egy nagy eszmevarázsa alatt. Amikor az öreg Beemaert, volt belga miniszterelnök, hazájának jeles férfia érdekes arcával megjelenik az elnöki emelvényen s szépen csengő hangjával, szónoki lendülettel megnyitja az idei ülést, elhallgat a lárma s a soknyelvű társaság lelke fölszáll az idealizmus világába s tekintetével jövő évszázadok nagy vívmánya felé fordul. De ime, véletlenség-e, avagy tudatos rendezés eredménye, Beernaert elnök nem a világbékéről kezd beszélni, hanem beszédének első mondatai a nemzeti eszme nagyságának, a hazaszeretet, az alkotmányhoz való ragaszkodás érzéseinek szólanak, mert augusztus huszonnyolcadika a belga szabadságnak, függetlenségnek hetvenötéves évfordulója. Mialatt a belga egy A vezető polgára ott fönt az elnöki e ’S Ayeen a nap nemzet’ fontosságát méltatja Átvogy pl ! magyarok a II.’« *nyos szabadsi. Így különbözésakor, 1848-ban Budapest, 1905. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 98 kor. főtérre 14 kor. negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 1081. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—85, igáig. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. / Szerkesztőség és kiadóhivatal: TII. ker., Bökk Szilárd-ut. NSSutM- n hirdetea-felvétel: Dfj“* hás Jiues-ként l&i «Milk Apró hirdetések ára: Egy szó 581., vastagabb betűvel 10 . Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Fejérváry Ischlben. Budapest, aug. 31. Nem sok bizalommal, még kevesebb reménységgel veszi a hírt a magyar nem- H Fejérváry báró harmadik ischli útja. Két ilyen utazás meglehetősen ismert kénete tanít rá bennünket, hogy Fejér nem az alkotmányos kibontakozását keresi Ischlben, hanem inkább azt. ..Így a maga ideiglenes kormányának életidejét megnyujtsa s királyi jóváhagyást eszközöljön ki olyan intézkedésekre, amelyek a nagy, belső politikai változást az előbbi állapotba erőszakolni s a parlamenti többség utján megnyilatkozott nemzeti akaratot elnyomni volnának hivatva. Fejérváry báró teljesen lelépett arról az útról, a melyen való haladását céljául tűzte ki. Nem egy alkotmányos ország valóságos, gyakorlati politikai vizonyainak tolmácsolója, nem egy szárd nemzet és királya között fölmerült véleményeltérés méltó magatartási kiegyengetője,hanem udvari cselszövő, aki hátulsó ajtókat, görbe utakat keres arra, hogy egy akaratot érvényesítsen, amely akarat nem a nemzeté. Most már harmadszor van Ischlben s a nemzet csak találgatásokra, csak dodonai orákulumszerű félhivatalos kijelentésekre van utalva. A nyíltan előtárult válságot illetőleg titkos tárgyalások folynak, az őszinteség , és az alkotmányos alakszerűségek teljes híjával. Mit szóljunk ahhoz, hogy a magyar képviselőház felirata fél esztendő óta hever elintézetlenül, holott az alkotmányos gyakorlat s a kormányzási kötelességteljesítés formaszerű válasszal való elintézését követeli. Hogy Tisza alatt nem jött meg az elintézés, azzal okolták meg, hogy többség híján Tisza nem vállalhatja a leiratért a felelősséget. Ezt Fejérváry sem teheti, mert nyíltan legalább, még kisebbségi pártja sincs. Üres formaság az ő kormánynyal való megbízása, miniszteri felelőssége, de a magyar nemzet alkotmányon kívül való helyzete semmivel sem lenne már rosszabb, ha Fejérváry a királyi leiratot ellenjegyezné. A miniszterelnök alkotmányellenes hivataloskodása tehát nem lehet ok a királyi válasz halogatására. Valahára hitelesen, szabatosan írásba foglalva kellene látnunk azt az álláspontot, amely miatt a többség nem vállalhatja a kormányzást s amelyet mindeddig csak írásbeli közlésekből, homo regiusoktól, pártvezéri kijelentésekből ismerünk. Nem hipokritáskodni akarunk ezzel a megjegyzéssel. Írásbafoglalás nélkül is tudjuk a válság ütközőpontját alkotó kérdést. De a királyi válasz elmaradásában alkotmányos gyakorlatunk csorbítását látjuk. A kulisszák mögött való tárgyalás sehogy sem illik bele egy alkotmányos, szabad ország politikai életébe. Mint a kiegyezést megelőzött időben, úgy most is kelléke a törvényhozás két faktora között való érintkezésnek az alkotmányos nyilvánosság és a kellő közjogi alakszerűség. Ideje volna, hogy ez a kellék heyére jusson. Nem tudjuk, kiterjed-e a gondja Fejérvárynak erre a kérdésre most való királyi kihallgatásakor. Nem valószínű. Fejérváry nem olyan politikai iskolában növekedett, ahol a közjognak még a szubtilitásaira is lelkiismeretesen ügyelőkké képeződnek ki az emberek. Közös hadseregbeli szolgálata után olyan többség oltalma alatt viselt majdnem másfél évtizedes politikai méltóságot, amely elnézte, hogy Fejérváry valami egészen különös osztrák katonai közjogi fölfogást képviselhessen a magyar törvényhozásban s a párthivek inkább tőle tanultak, sem hogy őt jobbra tanították volna. Majdnem kétségtelen, hogy ezzel a fölfogással teszi meg most is a javaslatait s a politikai helyzetet, a közvélemény alakulását olyannak fogja föltárni, mintha e fölfogás érvényesítésének kedvezne s mintha még egy kis, udvari körökben úgynevezett kiéheztetési politikával, a nemzetet meg lehetne nyerni a szabadelvű párti uralom folytatásának. Az ámítás és csalódás igen közelálló fogalmak s az ámító büntetése legtöbbször a saját magát is érő csalódás. Ha Fejérváry a nemzet kedvének, akaratának változására épít valami politikai tervet, homokra épít. Nemcsak szavahihetőségét veszti el az uralkodó előtt, de keservesen fog csalódni saját erejének és eszközeinek ható képességében is.