Budapesti Hírlap, 1905. november (25. évfolyam, 302-331. szám)

1905-11-01 / 302. szám

XXV. évfolyam 302. szám. --------................,­giwus................. Szerda, november 1. Budapest, 1905. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre ?8 kor- félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 CL, vidéken 10 Dl. Telefon: szerk. 54—53, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till, kat., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. iltfiltUi.­m hirdetés-föltétel: Ujjim bál Jimi­ksrat S. :­ a oldalán. Apró hirdetések ára: Egy eze­r ill., vastagabb betűvel 10 UL Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Halottak napja: Budapest okt. 31. A természet álmára jár. Hűvös lég­áramlat csapja meg arcunkat s a dér­­csipje sárga levelek kalk suhogással hul­lanak a földre, hogy eltaposva, ismét azzá legyenek, a miből az életet kapták, földdé, sárrá, porrá. A bokrok, a fák lombtalan ágai meredeknek az égnek s a nyugvó nap végső sugarai pirosra festik a szemhatárt. Hideg van, csönd van, mert hideg és néma a halál. Halottak napja van. Ezen a napon mindenki, a­kiben van emberi érzés, magába száll, hogy áldoz­zon a múltaknak, hogy áldozzon kedves h­a­lottai emlékének. Mert ki az, a kinek nincsenek kedves halottai, a kiket szere­tett, míg éltek, a kiknek elmúlása sok öröm elmúlását jelentette ránk is, élet­ben maradt emberekre ? A kiben megtört a hit, még az is köszörűt visz a temetőbe, ha másért nem, hiúságból, nehogy megszólják. De mindenkiben, a ki tud szeretni, fölújul­­nak az,ok a, fái,daltx(?­k,­­a melyeket akkor érzett, a­mikor egy-egy kedves lény élete fáklyáját kialudni látta. A hit nélküli emberben, ha tudott és tud szeretni, ez a fájdalom iszonyú lehet. Borzasztó még gondolni is arra, hogy azok, a­kiket sze­rettünk, a lakért talán életünket oda­adtuk volna, hogy azok nincsenek és ránk nézve nem is lesznek többé. El­nyelte tetemüket az örök sír­, a sötétség, melynek vége nincsen soha s urra lett rajtuk a pusztulás. De a­kiben él a hit, hogy e földi élet után egy szebb és örökké tartó élet kö­vetkezik, annak fájdalmát enyhíti a re­mény, hogy a mikor szeme örökre le­záródik, neki is megnyithatik az örök élet s viszontláthatja egy boldogabb hazában mindazokat, a kiket szeretett, de a kiket ezen a földön többé nem lát­hat. A vallás vigasztalása enyhiti a lélek nagy fájdalmát, melynek sebeit beboro­­nálta az idő, de a mély sebek alkalom­adtán, a megemlékezés idején olykor mégis fel-felájultak. Istenhez fordul a hivő s mig elhunyt szeretteinek sirjára fájdalma könyei hullanak, lelkét magasz­tos érzelem emeli a magasba, föl a csilla­gok közé, a­­hol az örök boldogságnak, a menyeknek országát képzeli s midőn imádkozik szeretett halottainak lelki üd­véért, az ő lelke is nemeskedik, mert hogy ő is az örökkévalóság részese lehes­sen, megfogan lelkében az elhatározás, hogy Istennek kedves életet fog élni. Mennyivel bo^v*gabbak azok, a kik hisznek, mint A 'áSPuehek! Mennyi erőt ad a csüggedő léleknek a hit, mennyi fen­­költ gondolatnak és nemes érzelemnek a forrása, ha hiszünk benne, ez az egy szó: föltámadunk! De ma nemcsak egyeseknek vannak nagy halottai. Nagy halottja van a ma­gyar nemzetnek is. Éppen akkor halt meg, a­mikor azt hittük, hogy hosszas betegségéből fölépül, megerősödik, meg­izmosodik­, hogy hatalmas arányaival bámulatba ejtse az egész világot és ere­jével boldogítsa azt a nemzetet, mely csodálatos szeretettel csüngött rajta, hiszen neki, erejének és varázsának kö­szönhette a nemzet azt, hogy annyi vész és vihar között, annyi ellenségtől környé­kezve s annyi sorscsapás után is fön­­maradt a nagy néphullámok közepette. És a magyar alkotmány most halott. Az országgyűlés hatalmi szóval elnémítva, a nemzeti vágyak fakadó rügyei letörve, a nemzeti akarat megbénítva, legszebb reményeink zöld levelei sárba tapadva. Idegen hatalom szolgái követelik a ma­gyartól, hogy mondjon le mindarról, mi­nt nemzetté, állammá teszi és csalja ígére­tek fejében tagadja meg dicső múltját és jövő reményeit. A magyar alkotmány ma valóban halott, mert sem országgyűlésünk, sem parlamentáris kormányunk, mely a nem­zeti akarat befolyása alatt kormányozna, nincsen. Vagy lehet-e azt mondani egy alkotmányról, hogy él, ha védelmezőit üldözik, ha legszebb elvei nem érvénye­sülhetnek, ha minden életműködését ha­talmi szó­v­al megállítják s ha a nemzet ellenségei által kigondolt üres ígéretek fejében azt kívánják a nemzettől, hogy nyugodjék bele, hogy csak akkor lehet akarata, ha azt akarja, a­mit parancsol­nak neki, de annak a nemzeti akaratnak f­el kell némulnia, mihelyt, ellentétbe jut a neki idegenből osztogatott paran­csokkal ?­­ Északi szél. Irta Endrődi Sándor. Fárasztó, beteg unalom. Köddel takaródzik az ég. Poshad a víz. Nem jár a malom. Körötte némán, csupaszon Merednek a tar jegenyék. Sin csend ül a tájon. A­mi látszik: alaktalan álom. Csak rémlik, de nem él. Aluszik az északi szél. De hirtelen szakadoz a fátyol, Megreszket, villog az ég. Vad zaj üvölt fel a távol Felhőzet gomolyából S fölhullámzik a messze vidék. Viharba borul a róna, Minden táncol, rohan, él. Nagyokat füttyentve, rikoltva jön, vágtat az északi szél. Csak tűrj, sorvadj, te beteg sziv! Csak gyűljetek össze, ti­­ felírok ! Tikkadva a puszta Siványon, Én érzem előre s várom Időmet, a vészbe közelgőt. Megváltás nyomul fel viharával. Eszméinek minden magva káb­éi. — Jövel, uj élet! ujjongva köszöntlek Te hatalmas, erős északi szél! A kakucsi kanász, írta Szexnere György. I. Kozetti Ád­ám bárónál betörés történt. Ismeretlen tettesek egy szép éjjelen megfogha­tatlan m­ód­on behatoltak a báró kakucsi kastélyába és kilopták belőle a kincses ládáját. Még­pedig csakhogy nem az orra elől. A kincses láda ugyanis a hálószobája melletti fülkében volt elhelyezve, a fülkén túl pedig Jeremiás lakott, a báró úr ko­mornyikja. És mégis ellopták a ládát. Igen derék betörők lehettek. Ádám bárónak aránylag jó feje volt, követ­­ségi tanácsos korában nem egy országot csapott be diplomatikus, agyafúrt eszével, de ezt a betö­rési esetet nem tudta sehogyse megérteni. Ő maga olyan ébren alszik, mint egy kuvik, már attól is­ fölébred, hogy egy nagyot szuszszan álmában a harmadik szobában alvó Jeremiás, ez a Jeremiás meg olyan poltron, hogy vashevedert veretett az ajtajára. Hát hogy vihették ki a lábát észre­vétlenül ? Ádám báró két hétig törte a fejét, reggel­től estig kombinált és rajzolgatott, de nem sütött ki semmit. Inkább még bolondabb lett. És az eről­ködéstől majd szétcsattant a feje. Ugyanígy jártak a csendőrök is, a­kik a nyomozást vezették: tönkretaposták a csizmájuk sarkát­, de nem találtak semmit A báró végre is arra szánta el magát, hogy lehozat Budapestről egy ügyes detektívet. Drága mulatság az ilyen, de hát elvégre is a ládáját csak nem hagyhatta. Nem a kincsek miatt, a­mik _______ benne volta­k (azoknak legnagyobb részét rég el­itta Ádám úr), hanem a titkos reteszében őrzött relikviáknál fogva, a­mik nélkül a­­derék kegye­­letes úr jóformán embernek sem érezte magát. A ládában volt ugyanis elhelyezve Mária Terézia királynénk ezüst fog- és II. József csá­­szár békacsont bajuszkeféje. Kiváltképpen e ba­juszkefe hiánya fájt Ádám úrnak, mert tudva­levő dolog, hogy József császár beretválkozott mindközönségesen, életében csak egyszer növesz­tette meg bajszát, azt is csak mindössze egy hétre és — hisztérikum — ez alatt a hét alatt is csak egyszer kefélte meg — éppen azzal a kefével, a­mit elloptak. Tehát csakugyan derék, ritka kefe volt. Érdemes volt érte detektívet fogadni. Azaz nem volt érdemes, mert a detektív is belebolondult az esetbe, csak akkor nem volt bo­lond, a­mikor a kikötött kétszáz forintját át­vette és bosszú orral visszautazott Pestre. A nemes báró, bár hétköznap csak törte a magyar nyelvet, ezen a napon egész folyékonyan elkáromkodta magát Addig káromkodott, míg a csúnya szavak folyamán egy eszméje nem tá­madt. Kidoboltatja a vármegye összes községei­ben s egyben kihirdeti valamennyi honi lapban, hogy nem reflektál a kincses ládára, sem a benne lévő kincsekre, csak a fog- és bajuszkefét szolgál­tassa neki vissza a láda jelenlegi birtokosa. Nem fogja üldöztetni a törvény előtt, sőt még száz fo­rint jutalomban se részesíti a becsületességéért.. * Ádám úrnak igen tetszett ez az ötlete, meg volt róla győződve, hogy nem telik el egy hét, megkerülnek a kefék. Került a manós, nem a kefék. Még két bó-( Mai számunk 36 oldal

Next