Budapesti Hírlap, 1905. november (25. évfolyam, 302-331. szám)
1905-11-01 / 302. szám
1905. november 1. BUDAPESTI HIRLAP. (302. sz.- ban meg kell győzni arról, hogy a magyar nemzet alkotmányszeretete, nemzeti érzelme, nemzeti vágyódása, nem eladó. Ezt a célt csak a küzdelemben való változatlan és rendületlen kitartással lehet elérni* * Kristóffy József ma megjegyzéseket fűz a Magyar Nemzetben Tisza István gróf tegnapi beszédére. Első megjegyzése úgy szól, hogy ,,a Lloyd-klubban megalakult tegnap az uj konzervativ párt.“ Egy látja, hogy az általános választói jognak bontó ereje nemcsak egyeseket, hanem egy egész pártot is le tud szorítani eddig elfoglalt talajáról. Tudniillik Kristóffy úr csak magamagát tartja szabadelvűnek azóta, hogy fölfedezte magában (miniszterségével egyidőben) a népboldogító hajlamokat. Eincs más szabadelvű ember az országban, csak aki a Fejérváry-kormány tagja, avagy e kormány szolgálatába eladja magát. De Kristóffy csak egy szabadelvűséget ismer: az általános titkos szavazati jog hitvallását. A közjog terén lehet abszolutista; céljaiban szolgálhatja a militarizmust és a reakciót; lábbal tiporhatja az alkotmányt és sutba dobhatja a parlamentarizmust, amely a népszabadság garanciális intézménye: mindettől az istentelenségtől szalválja őt az általános titkos szavazati jog jelszava, amelynek lármás zaja, úgy véli, túlkiáltja az alkotmányos rend tömérdek panaszát. Kristóffy azzal tetszeleg magának, hogy fölveszi a harcot a koalícióval, Tiszával és az egész világgal. De semmiféle öntetsző buzdítással — amelylyel a megijedt ember bátorítja önmagát — nem bírja elleplezni azt a kudarcot, amely a kormányt agyonreklámozott program javal érte. A kudarc teljes; erről a programról komolyan beszélni többé nem érdemes. Részint szédelgés, uraságoktól levetett holmit advány gyanánt, részint meg nagyszájú, üres hősködés. Kristóffy programjának bontó erejéről beszél. Hol, miben mutatkozik a bontó hatalom? Kit bontott meg eddig? Még az egy év óta fomladozó szabadelvű pártot sem tudta megbontani, mert a mai napig senki sem jelentette be hivatalosan kilépését. Arról pedig, hogy a többi pártot meg fogja bontani, ne is álmodozzék Kristóffy. Jóska helybenhagyólag ütött a fejével. ■— Mingya gondulam — mondta — hogy nehéz vót . . . No — folytatta speckesen a báró elé állott — mostán ne tessen búsulni, estére meg lesz a kefe. Hangjában, egész magatartásában annyi bizalomkeltő meggyőződés volt, hogy Ádám urnak leesett az álla. (Miféle ember ez? őrült?Vilázcsaló? Gazember? Varázsló? Vagy talán az ördög maga ?) A vezérlő-bizottság ülése. A szövetkezett ellenzéki pártok vezérlő-bizottsága ma délelőtt ülést tartott, melyen megadta az ellenzék nevében a választ a Fejérváry-kormány programjára, s tanácskozott az új főispánok beiktatásának kérdéséről is. A bizottság ülését ezúttal kivételesen nem a függetlenségi pártkörben, hanem Kossuth Ferenc József körúti lakásán tartották meg, mert Kossuth néhány nap óta gyöngélkedik, s lakásáról nem lehet távoznia. A bizottság ülésére már tíz óra előtt összegyűltek a bizottsági tagok közül: Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Darányi Ignác, Zichy Aladár gróf, Bánffy Dezső báró, Szederkényi Nándor, Thaly Kálmán, Gulner Gyula, Ugrón Gábor, Kaas Ivor báró, Tóth János, Sághy Gyula, Vázsonyi Vilmos, Hock János és Noltó Lajos. Az ülésen Kossuth Ferenc elnökölt. Legelőször az újonan kinevezett főispánok ügye került szóba; a főispánok installációja ügyében sokfelől a vezérbizottságtól kértek útbaigazítást. Rövid tanácskozás után megállapította a bizottság az új főispánokkal szemben követendő eljárást, s Gulner Gyulát bízta meg azzal, hogy az ellenzéki vármegyék megbízottainak azon az értekezleten, melyet ez ügyben Pest vármegye hatvanötös bizottsága hívott össze, a vezérlőbizottság álláspontját ismertette. A kormány programja ügyében Kossuth Ferenc terjesztett a bizottság elé javaslatot, melyet némi módosítás után egyhangúlag elfogadtak. Az ülésről a következő jelentést adták ki: A vezérlő bizottság hálásan vette tudomásul Újvidék, Abaúj, Torda, Békés, Esztergom, Szabolcs, Zala, Sopron, Csík, Udvarhely vármegyék törvényhatóságának és az ózdi vas- és acélgyár ezer munkásának a vezérlőbizottsághoz intézett határozatait, amelyekben a szövetkezett ellenzéket üdvözlik és biztosítják támogatásukról. Válasz a kormány programjára. Tárgyalás alá vette a vezérbizottság a kormáynak közzétett programját, amelylyel szemben a következő hározatot hozta: A szövetkező pártok vezérbizottsága nem tételezi föl az ország közvéleményéről, hogy a Fejérváry báró által fölolvasott kormányprogramot komolyan venné. A magyar nemzet hagyományos józan fölfogása ítélt már e program fölött és a vezérbizottság csak elméleti kötelességet teljesít, midőn ezt az ítéletet megpecsételi. E program magán hordja a megvesztegetési kísérlet bélyegét, elszomorító jeléül annak, hogy megvesztegethetőnek hiszik a nemzetet, ami felett a nemzeti lélek minden bizonynyal föl fog háborodni. Mindent ígérnek mindenkinek, tekintet nélkül arra, Jóska egyet rántott a vállán, hogy így féloldalt kerülvén a subája, belebujhasson a bekötött ujjába. Belebujt svájkálván benne egy darabig az ott elraktározott szalonna, masina, bicska között, végre kitapogatta a kívánt tárgyakat. — Ehun — mondta s átnyújtotta a bárónak a keféket. Olyan előkelő nyugalommal, mintha csak szívességből gyújtót adott volna köcsön a keresztkomájának, hogy az ígéret megvalósítása mennyi időbe, mennyi pénzbe s mennyivel több adóba kerülne. Évtizedekre szóló programot csinál magának egy kormány, mely még azt sem tudja, vájjon lesz-e pártja és mekkora, tehát hány hétig állhat fönn; kiszámíthatatlan milliók befektetését ígéri, bár tudja, hogy eddig nemzeti életünk teljes kiépítése nem volt lehetséges, ez azért is volt, mert a folyton emelkedő katonai költség nyomasztó súlylyal nehezedett ránk. Ennek ellenére a program a katonai költségeket tetemesen növelni szándékozik és mégis tömérdek pénzbe kerülő reformokat és befektetéseket ígér, tehát vagy amit, vagy óriási adóemelést tervez. Összehord mindent, amit a különböző ellenzéki pártok évtizedekig követeltek és ezzel igyekszik megvesztegetni a tömeget, csakhogy kikerülje azt az egyet, hogy a magyar pénzzel és magyar vérrel föntartott hadseregben a magyar állam hivatalos nyelve használtassák. Ezzel bebizonyítja, hogy a nagy tömegeket hazafiatlanoknak hiszi, a miben csalódik. De mig egyrészt olyan ez a program, mint az evangéliumi példabeszéd öt kenyere, melyből mindenki jóllakhatik s minden vágy teljesülését megígéri mindenkinek tekintet nélkül bármire és senkinek sem mondja meg, hogyan és mikor fogja véghez vinni a nagy csodát, addig akaratlanul is elárulja a program valódi célját a következő rövidre foglalható pontozatokban: A királyi vétójog végtelen mindenhatósága, ami megsemmisítené az országgyűlés önálló törvényalkotó képességét és ezzel a nemzeti akarat érvényesülhetését kizárólag az uralkodó akaratától tenné függővé. A hadseregnél a nemzeti kívánságok teljesítésének lehetetlensége. A védőerő terheinek fölemelése a kétéves szolgálat jelszava alatt, amely fölemelt teher alatt összeroskadna az ország, ahelyett, hogy a két évi szolgálatot létszámemelés nélkül érné el. A gazdasági lekötöttséget, illetve a közös vámterületet föltétlenül föntartja, legalább is 1917-ig. A vármegyéket államosítja, tehát lerombolja a magyar szabadságot most is hatályosan védő bástyákat és ezzel arra törekszik, hogy nemcsak a fegyveres végrehajtó hatalom, hanem a polgári végrehajtó hatalom is egészen az uralkodóé legyen, és míg a királyi vétó, tehát a királyi akarat szabja meg az országnak azt, hogy mit létesíthet saját földjein, saját pénzén, saját érdekében, addig a nemzet, a nemzeti szellemtől áthatott hadsereg nélkül marad s nemcsak az anyagi, hanem az alkotmányos védekezés minden eszköze ki legyen csavarva a nemzet kezéből. Ebbe a keretbe illeszkedik fele az a szeméyvesztés, amelylyel mindenkinek, minden érdekét kielégíteni akarják, az adófizető közönség rovására, pénzen, amit a láda tartalmáért kaptak . . . . . . Jóska igen akkurátusan mondja el a nyomozás történetét, mindig ugyanazokkal a szavakkal, igaz, hogy annyit beszéltetik, hogy már álmában sem tudná elvéteni. III. Kunos aggodalommal, remény és kétségbeesés közt szaporán vergődve leste Rosetti az estét. Izgatottságában nem is ebédelt, kiment akertbe, ott szaladgált egész nap s ha már nagyonmegéhezett, ribizlit evett. Alkonyat felé már egészen ki volt merülve, lába megtagadta a szolgálatot. Csak akkor vánszorgott be a kastélyba. Lefeküdt egy díványra. Előbb azonban kiállította Jeremiást az utcára Jóska lesni. Szerencsére nem sokáig tartott a kínlódása. Alig öt percnyi fetrengés után, miként a forgószél, beviharzott az ajtón — Jeremiás. Ádám úr úgy fölugrott a divánról, mint a szöcske. — No?! . . . Jeremiásnak torkán akadt a szó az izgalomtól, alig bírta kinyögni: — Die, die, die, k-k-kaiserlichen Bi-bi-biblischten! — És mélyen meghajtotta magát lojális ajkára vévén a császári keféket . . . De ezt már nem látta Ádám úr; egy merész íróban ással kint termett a folyosón s az ott álldogáló Jóskának rohant. ■— A kefék! — üvöltötte. — Hol vannak a kefék IV. A Csepü Jóska zsenialitása akkora föltünést keltett, hogy szinte sok is volt. Mert a jóból is megárt a sok. Szegény Csepü Jóskának legalább megártott. A csendőrőrmester neveztesen, aki a ládaügyben a nyomozást vezette, nem bírta elviselni, hogy egy kanász a saját mesterségében ilyen csúfosan lefűzze: jelentést adott be a királyi ügyészséghez, töviről-hegyire bebizonyítván fenne, hogy a rejtelmes betörést csak Jóska követhette el. Az irigység is beszélt felőle, de a meggyőződés is. Denikre a vizsgálóbíró markába került szegény Jóska. De nem sokáig maradt fenne. Tíz perc alatt bebizonyította ártatlanságát az alibijével. S ezzel együtt azt is bebizonyította, hogy kanász létére külöbb rendőr, mint az ország első detektívje. Nagy jön ezáltal a Csepű Jóska híressége. Irtózatos kíváncsiság fogta el az embereket, hogy miképpen „csinálta.“ Volt annyi esze Jóskának, nem adta le ingyen az igét Egy iice borért és egy pakli tizen,hatos dohányért azonban bárki kívánságára elmondta az esetet. Annyival is inkább, hogy az igazi betörők rég Amerikába hajóztak azon azV. A csúnya szavak kihagyásával körülbelül így szól a híres kanász kimagyarázása: — Hüsze, istállóm, nem vót a boszorkányság, kitanálhatta van más okos ember is . . . Hát úgy vót, hogy felmentem a kastélyba és majd orra buktam. Mert olyan sikos ott a pádimentum, mint a jég . . . Elsőbben azt tudtam meg, hogy hun vét a láda. Hát egy közbülső szobába vet, eminen az ur aludt, amonnan az inasa. Most már azt kellett tudni, merre van kifele. Megmutatták . . . Mindössze két olyan nyillás van a kastélyon, amin egy ember kifér, a többi, már mint az ablakok, be vagynak drótolva ... Az egyik nyílás öt szobával vót túl a ládás szobán és valamennyi síkos vót, ott törje ki a rossz . . . Hát, mondok, errefele mifelénk való becsületes ember nem vihette ki a ládát, láda nékül is kitört von a lába e. m. a. f. Ilyenformán, mondok, a másik ajtón cepelték ki. Ez a másik ajtó ott vót a német inas szobáján. Közel is vót, azon ki lehetett vinni, ha nem bál ott az inas. De ott bált . . . Aszondtam: vagy bitang a német és maga lopta el a lábát, vagy igen mamlász és túljártak az eszin. Megnéztem a képes felit. Hát mamlász vót. Most már csak azt kellett vöntatni, hogy ki tette lóvá . . . Rápeslantottam még eccel a pofájára — igen becstelen képe volt az Istenadtának — akkora orr vót benne, mint egy veres ugorka és derék marhaember vót . . . Mondok, ez nem veti meg az .