Budapesti Hírlap, 1905. december (25. évfolyam, 332-360. szám)

1905-12-01 / 332. szám

Budapest, 1905 XXV. évfolyam 332. szám Péntek, december 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy Hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 —11., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 64—63, kiadók: 65—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 1. sz. Előfizetés- és hirdetés-föltétel: Strane ház József-kert­ 5. sz. a. oldalán. Apró­hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 iil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Az álnok szövetséges. Budapest, nov. 30. Teljesen hiteles oldalról veszszük azt a hírt, hogy a bécsi külügyminiszte­ri túráiban, a­m­íg a hadvezetőség büszkén viszi hajóit a török vizekre, igen nagy a konsternáció azon, hogy a német császár a flotta-demonstráció dolgában teljesen cserben hagyta hű szövetségesét, az osz­trák császárt. Nem célzás nélküli, de nem is gúnyból írjuk azt, hogy osztrák csá­szár. Mert ha volna magyar király olyan értelemben, a­hogy mindnyájan kíván­juk, ha volna egy, a ma­gyar história tra­dícióira támaszkodó, azok nyomán járó, azok nagy céljait követő Magyarország s ő felsége ez ország királyának érez­­hetné magát, akkor ilyen kudarc, ily ferde helyzet, ily félszeg vállalkozás és ilyen szégyenletes cserbenhagyatás nem volna lehetséges". Mert Bécsnek, a bécsi politikának, az ott kellő államférfiaknak évszázadok óta az az egyetlen célja­, hogy Magyar­­országot mint prédát kezei közt tartsa s e mellett nagyhatalomnak elismertessék. Ezzel szemben minden magyar állam­­férfiúi ész é© tehetség arra van kárhoz­tatva, hogy Magyarországnak e gyar­mati helyzetben való megtartása ellen küzködjék. Bécs e küzdelemben meríti ki min­den erejét, M­agyar­ország szintén s­­gy esik, hogy Bécs hozzá nem jut, Ma­gyar­­ország pedig nincs az önállóság ama helyzetében, hogy magának külső poli­tikát szerkeszszen meg. A kiegyezés első idejében, mikor Andrássy Gyula gróf intézte Bécsből a hatalmat, még lehetett irányt szabni. A kiegyezés megteremtői­ben és első intézőinek agyában még élt a magyar imperiáli® politika. Első nagy cselekedete volt a bosnyák foglalás. De Bécs ezt meg nem értette és ez a nagy lépés ennél fogva erkölcsi és politikai tartalom nélkül maradván, végre csakis egy fizikai ténynyé törpült. Földfoglalás lett, a foglalónak inkább kárára, mint hasznára. Bécs császári hiúságának a ténye lett, a mely cél mást, nemesebbet, felsőbbrendüt, történetalkotót nem tu­dott bele vinni, csak leírni kívánta és most is csak az a gondolata van, hogy ha lehet, még szerezzen hozzá valamit. De hogy mit csináljon vele, mire használja, azt nem tudja. Azt egyébként nem is le­het tudni. Az osztrák császárság egy lég­ben lógó idea, a­mely még a saját hatá­rain is megalakulása stádiumától messze van. Hogyan hatolhasson mint cselekvő s átalakító eszme a határain túl? A magyar királyságnak még ott is vannak tradíciói, a magyar nemzetnek históriai országútja az; de a magyar ki­rályság harcban van jogaiért, alkotmá­nyáért, revindikálja hadseregét, függet­lenségét és a magyar királyság nemzeti céljaival nem azonosítja magát Magyar­­ország királya, tehát a nemzet egy lépést sem tehet, a­mely e célokat valóra vált­hatná. Ha a magyar nemzet harca kedve­zően­ eldől, akkor kezdődik a Balkán­kérdés komoly megoldása. Sem Ausz­tria, sem Oroszország, sem Itália nin­csen természeti fekvésénél fogva arra, hogy e kérdést megoldja, ellenben, éppen geográfiai fekvésénél fogva, Magyaror­szág ha élni és virágozni akar, kénysze­rűvé van rá. A kérdés tehát az, hogy mikor lóg a mi nemzeti küzdelmünk kedvezően dű­lőre jutni és hogy mi történik addig. Mert ime, az eddigi v­ersenyzők: Oroszor­szág, Ausztria és Olaszország közé belé­pett egy negyedik: Németország. A Balkán-kérdésnek egy jelentős epizódja a flotta-demonstráció. Az európai hatalmak gyámság alá akarják juttatni a török szultánt Macedóniában. A szultán tiltakozik s Európa előveszi aránylag legjutányosabb kényszerítő esz­közét: a flotta-demonstrációt. Minthogy pedig fölteszik a szultánról, hogy nem fog tőle megijedni s passzív ellenállással ki fogja böjtölni ezt a békés háborút, egyben megállapodnak, abban, hogy­ vé­gül megbízzák Ausztriát, hogy rendet csináljon. És Ausztria ezt elfogadja,­ mert nobiesse obs­ge, ha valaki nagyha­talom, akkor az ilyen díszes közbizodal­mat nem utasíthat el magától. Ellenben Németország kivonta ma­gát a tüntetésből és nagy gyönyörűség­gel ajánlta föl Ausztriának a rendcsiná­lás kéte­s erkölcsű és kétes sikerű diszét és munkáját. Hearo Lafcadio. írta Deák Gyuláné. Sokat írtak mostanában a lapok a japán dicsőségről. Elmondták a japánokat hősöknek, bátraknak, ügyeseknek, jó hazafiaknak,­­ de a japánok lelkivilága mindmáig még meglehetős homályban van előttünk. Az lehet ennek az oka, hogy a japán költők és írók, a­kik bizonyosan vannak, még eddig nem jutottak el hozzánk és mindazt, a­mit eddig hallottunk róluk, európai toll közvetítette, így a japánokat eddig csak mint összeséget, mint tömeget ismertük, még nem vált ki közülök az egyén, a­ki a nap országá­nak titkait közvetetlenül közölte volna velünk. Éppen ezért keltettek olyan óriás érdeklő­dést Steamn Lafcadio angol író művei. Ez az író ugyanis Japánországban élt és annyira megsze­rette a japánokat, annyira beleélte magát az ír életükbe az ő világukba, hogy úgy ír róluk, olyan közvetetlenséggel, olyan szeretettel, mintha ő maga is japán lenne. Miután azonban nem japán, hanem nagy műveltségű európai, ennek követ­keztében az ő művei nekünk még sokkal érdeke­sebbek, mert mégis csak európai szemmel, európai szempontból nézi az ottani dolgokat s.Így inkább is tudta kikapni az író abból az életből azt, a­mi­ről európai létére tudja, hogy leginkább érdekel bennünket. Lafcadio különben nem régen — néhány hónapja — halt meg Japánországban még elég fiatalon és utolsó műve az, a­melyről itt voltaképpen beszélni akarok. Kokoro (a szív) a cím­e ennek a novella vagy essay kötetnek, a­mely igazán eredeti és érdekes, már magában összeállítása révén is. Komoly filozófiai tanulmányok és apró kis törté­netek kaleidoszkópszerűen váltják föl egymást. Hosszú évek során tanulmányozta az angol író a japán népet, ez alatt kis történeteket jegyzett föl, a­melyek­ vele vagy legalább is a szeme láttára történtek meg és a kis történetek elmondása köz­ben mintegy ostyában adja be az ő mélységes emberismerő filozófiáját. Rendkívül érdekes Laf­cadio vallásfilozófiája és mindaz, a­mit ennek kapcsán a japánokról elmond és a­mint levezeti, hogy mennyire függ attól az embernek és egy embertömegnek is a viselkedése, hogy mit hisz. Egy előkelő családból való fiatal japán életét írja le például — a kit egy misszión árus áttérített a keresztény vallásra és a ki megismerve aztán Európában a keresztény városokat és az embere­ket,­ újra visszatért ősei buddha vallására. Mert megismerte Parisban, Londonban és Newyork­­ban, mindenütt más-másképpen, hogy az az európai civilizácói egy áldatlan harcnak az ered­ménye, a­mely harc a gyengék és erősek harca, a­melyben az erő és ravaszság szövetkeznek, hogy a gyengét tátongó pokolba lökjék. Buddhaista vá­rosok utcáin nem lehet azt látni, a­mit az európai utcákon láthat az ember. Az a sok templom a nyugaton már ma nem jelent vallásosságot, csak a konvenció hatalmát bizonyítja. A konvencióra sülyedt vallás pedig nem elégíti ki az embert és a világ, szerinte, egy új vallás jövetelét várja, a­mely azt fogja hirdetni, hogy: Én éppen úgy sze­retem a nagyot, mint a kicsit; az erkölcsöst, mint az erkölcstelent, a romlottat, mint az erényest. Olyanokat, a­kik tévútra tértek, éppen úgy, mint azokat, a kik az igaz vallás követői. A japán ifjú ======Tii------------- "­­ — a­kinek gondolkozása voltaképpen kreatív Lafcadióé magáé — nagy tudásával és gazdag is­meretei diktálta, tiszta látásával megértette, hogy ez a civilizáció mégis folyton, nagyobb tért fog hódítani és hogy Japánországot is kényszerí­teni fogja az idegen tudomány befogadására. Megismerte azonban azt is, hogy a nyugat fel­­sőbbsége tisztán az értelem erején alapszik. És hogy ez az értelem a tudás messze terjedő meredek magassága, a­melynek aljában örökös hó alatti meg kell fagynia a kedélyvilágnak. És minden logika ellenére megdönthetetlennek marad­t az az érzés, hogy az embernek, ha boldog akar lenni, etikai ideálokat kell keresnie egész erejének meg­feszítésével. Japánország etikája és Európa intel­lektusa együtt; — ez lenne szerinte az ideál. Az lehet azonban az olvasónak véleménye, hogy ez együtt lehetetlen. Mindegy. Mégis el kell is­mernünk, hogy az író nagyon érdekesen magya­rázza a japánok lelki világát. Érdekes még az a vágya és törekvése is, hogy valamiképpen össze­­egyeztethetőnek fesse ezt a világot a miénkkel legalább egy távol jövő ködképében. Érdekes az, a­mit a legnagyobb különbség­nek mond a japánok és az európaiak között. Az európaiak az örökkévalóságnak építenek, a japá­nok a múlandóságnak. A japán vallás az embert láncszemnek tartja abban a folyton fejlődő és vál­tozó világban, a melyben a holtak is élnek s az emberek csak átváltoznak. Ennek a vallásnak a követői feleslegesnek tartják, hogy a tartósságra építsenek. A japán nemcsak hogy nem fél a ha­láltól, sőt szívesen gondol rá, mi nem szeretünk a halálra, a múlandóságra gondolni. S ez min­denben megnyilatkozik. Ők az elhasznált szalma- Mai számunk 24 oldal.

Next