Budapesti Hírlap, 1906. január (26. évfolyam, 1-30. szám)

1906-01-02 / 1. szám

Budapest, 1906. XXVI. évfolyam 1. szám. Kedd, január 2. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Égése évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 ül. Egyes szán ára helyben 8 fil., vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 94—63, kiadók: 69—86, igazg. 99—53. Főszerkesztő és Rákosi lapt­ulajdonos: Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. klőfizeté­s- íi hirdete-Kiltétel: Ujviba­ház József körút 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. A politikai uj esztendő. — A válság.­­— Budapest. Jan. T. Azon a keskeny résen, a mely a ha­tárállom­ásokat jelzi az idő véghercetlen pályafutásában, az évnek első napján, a mely ifjú gyermeke a letűnt ó-esztendő­nek, megnyílnak a szivek a társadalom széles, rétegeiben s megszólal a gond az ország sorsát intéző férfiak, a politikai vezéreknek ajakon. Ezt a szokás felség­joga szentesítette s minden év fordulóján a nemzet­ elvárja, hogy illetékes nyilat­kozatokból megtudja, minő szándékot, minő tervet hordoznak magukban a hi­vatott politikusok s mit várhat, mit re­mélhet az ország a jövendő esztendőben. A mai napon elmondott, politikai­­n­yiltkozatokban az­ országos gond sötét depressziótól kísérve jutott kifejezésre. Az ország szomorú helyzete rajzolódott a beszédekben, a­melyeknek fejtegetései­ből — Fejérváry beszédéről nem szólván — kihangzik a jelenlegi állapoton való mély szomorúság. Az ellenzéki pártvezé­rek beszédeiből láthatni, hogy még min­dig nem jutottunk el a küzdelem végére s hogy békés kibontakozásra alig van remény. De szavakból erő, elszántság és bizalom szól a nemzethez. Bárha minden magyar ember óhajtja, a harc befejezé­sét, de a király és a nemzet közötti port a nemzet pervesztésével befejezni nem­­lehet. És látva a nemzet föllendült erejét és az­t a Lélekemelő ellentállást, a­melyet a törvénytelen kormányzat ellen a tör­vényhatóságok és a tisztviselők önfelál­dozó készséggel kifejtenek, azzal a biz­tató reménységgel nézünk a jövő elébe, hogy a király, végre is — fölismerve a maga igaz érdekét is — el fogja ismerni a nemzeti küzdelem jogos voltát és nem fog ell­entállni többé a magyar nemzeti gondolat olyatén kifejtésének, a­mely nélkül sem az ország, sem a király érde­két a népek versenyében és Európának jövőre várható alakulásai között sikere­sen biztosítani nem lehet. Minden pártban megszólalt az ak­tuális politika a mai napon. A független­ségi párt­ üdvözölte Kossuth Ferencet, a­ki a párt szónokának, Sághy Gyulának beszédére az ország helyzetének tömör leírásával válaszolt. A közszellem föléb­redt és a negyvennyolcas eszmék felé gravi­tál. Ellenben a dinasztikus érdek fölötte szenved az­­által, hogy a hadsereg egy harmadrésze elkeseredett emberek­ből él, akik szűkölködő családot hagy­ván odahaza, vonultak be tényleges szol­gálatra. Magasztalással szólt Kossuth a tisztviselők magatartásáról, a­kik ,­­mint eddig ismeretlen nemzeti hősök « .ülnek föl, dicsfénytől övezve.“ Kilátásba he­lyezi Kossuth a küzdelem folytatását. A béke irányában „folynak­ kísérletek“, de „bár a király jóindulatának h­rét hall­juk, a kiegyenlítésre alkalmas alap eddig nem találtatott azok álltai, a­kik keresik.“ Kossuth Ferencet a szövetkezeti pártok vezérbizottsága is üdvözölte, mint a koalíció elnökét. Az alkotmány­pártban Semsey Bol­dizsár üdvözölte a pártelnökét,­ Darányi Ignácot;­ Issekutz Győző pedig a párt vezérét, Andrássy­ Gyula grófot-Andrássy válaszában két motívum, domborodik ki. Az egyik a tisztviselők maga­tartá­sának lelkes elismerése; a má­sik pedig annak a tételnek a bizonyítása, hogy a­ nemzet jogos követeléseinek tel­jesítése épp oly érdeke a királynak, mint magának a nemzetnek. Mind a két szem­pontot meggyőző­, tsák erejével és sú­lyával­, tesz­i megdönthetetlenné. Abban a szomorú harcban, a­melyet a nemzet végigküzdeni kénytelen, az egyetlen megnyugtató tünet az, hogy a­ nemzet megállotta helyét s ebben az érdem oroszlánrésze a tisztviselőket ihleti, a­kik kockára tették mindenüket, hogy megvédjék alkotmányunkat. A király és nemzet­ közötti küzdelem tekintetében pedig a következő megkapó gondolato­kat találjuk Andrássy beszédében. Csak az a nemzet tudja megvédeni királyát, a mely a jogaiért is képes har­colni, a melynek fiai meggyőződésük és lelkiismeretük parancsára martiriumot is készek szenvedni. A mely nemzeten az önkényuralom könnyen keresztül gázol, az a nemzet a trónt sem lesz képes meg­védeni. Béke csak olyan lehetséges, a­mely a lelkek békéjét is helyreállítja. Más béke a király valódi érdekeinek ép­pen annyit, ártana, mint a nemzetnek. Elkeseredett Magyarország mellett a ki­rály megszűnnék tiszteletet parancsoló és félt hatalomnak lenni. A nemzet meg­alázását nyomon követné a királyság tehetetlensége a külfölddel szemben. Ha mega­lázottnak érezn­é magát a nemzet, nem lehetne várni, hogy a háború percé­ben megfeszítse minden erejét és szolgá­latba állítsa minden anyagi és szellemi eszközét, e nélkül pedig modern hadjára­tot sikerrel folytatni teljes lehetetlenség. Ennél világosabban, őszintébben, emelkedettebb fölfogással beszélni nem lehet. Fölveti Andrássy azt a kérdést, hogy m­egengedi-e a király tekintélye, hogy eltérjen eddigi álláspontjától? Azt feleli erre a kérdésre, hogy a király tekin­télye mindnyájunk kincse; de az alkot­mányos király tekintélyének nem árthat, hogyha figyelembe veszi közjogi ténye­zők jogos akaratnyilvánítását s velük egyezséget köt, mint­sem egyéni nézetei­nek föltétlen érvényesítés© céljából a töményen, saját hatalmának is ezen az alapján, táhegye magát. Egy királynak semmiképp nem árthat, ha nemzetét ki­elégíti ... így beszólt Andrássy s beszédét azzal végezte, hogy minden erejéből azon lesz, hogy jó és állandó béke váltsa föl a mai harcot, mert csak méltányos egyezséggel szolgálhatjuk a nemzet és a király ér­dekét. Az új­ pártban Bene István dr. üdvö­zölte Bánffy Dezső bárót, a­ki azonban tartózkodni kívánt a mélyebb politikai fejtegetéstől. De hangoztatott annyit, hogy „ki kell tartanunk a nemzet jogai­nak védelmében.“ A néppártban Zboray Miklós dr. köszöntötte Zichy Aladár grófot és Bo­zsik Ferenc Zichy Nándor grófot. Zichy Aladár azt mondotta, hogy elsősorban a jogrend helyreállítására, törekszik a nép­­­párt. A szövetkez­eti pártok és az alkot-'­ mánypárt együttesen fölkeresték a­ kép-' viselőházban Justh Gyula Házelnököt, a­­kit a többségi pártok nevében Szivák Imre üdvözölt. Justh válaszából kiemel­kedik a következő mondat: „Nemzetünk sorsát csak úgy biztosíthatjuk, ha okulva a múltak keserű tapasztalatain, alkot­mányunknak, a népképviseleti rendszer­nek megvédelmezésére az eddiginél erő­sebb, alkalmasabb eszközöket fogun­k keresni.“ A szabadelvű párt távirat utján üd­vözölte a gyöngélkedő Tisza Istvánt s a párt nevében Hieronymi Károly mon­dott beszédet Podmaniczky Frigyeshez. A beszédnek a katonai kérdést fejtegető része (a szabadelvű párt vívmányainak fölmagasztalásával) a jelenlegi helyzet­ben legalább is fölösleges; a törvényha­tóságok ellentállásán­ak megszólása pe­dig kínos és­­ a kormány malmára hajtja a vizet. A kormány, nem lévén pártja, mit tehetett mást: az egyik miniszter üdvö­zölte a másikat. Lányi ünnepelte Fejér­­váryt, s Fejérváry dicsőítette a kormány hazafis­ágát. Újévi üdvözlés. A miniszterelnöknél. A kormány valamennyi tagja, s mint a Buda­­dapesti Tudósító jelenti, „a kormány számos poli­tikai barátja tisztelgett ma délben Fejérváry Géza báró miniszterelnöknél, a­kihez a megjelentek ne­vében Lányi Bertalan igazságügyminiszter a követ­kező­ üdvözlő beszédét intézte: — Kegyelimi urunk és mélyen tisztáit bárte­tünk! Mai megjelenésünket na méltóztassál konven­cionális ujévi tisztelgésnek tekinteni, sokkal több az, a Ha a Te legközvetetlenebb munkatársaidat, a Te legközelebbi híveidet és tisztelőidet ma idehozta. »I i . I ... ..I..-; .....---­, Kai szá mink 14 oldal.

Next