Budapesti Hírlap, 1906. március (26. évfolyam, 59-89. szám)

1906-03-01 / 59. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (59. sz.) 1906. március 1. ) még azonban gyakran igen szépen össze­­­­egyeztethető. így van a jelen esetben, midőn a szövetkezett pártok vezérei nagy erkölcsi sulylyal tömörülnek Andrássy Gyula gróf vezéregyénisége körül. Min­den kollektiv hatalomnak egy-egy egyén szokott jelleget adni. Mirabeau, Robes­pierre, Saint-Yusti egyéni jelleget adtak a kollektiv erőknek. Szerencse, hogy ná­lunk, a mi egészen más nemzeti küzdel­münkben, Andrássy Gyula gróf ad jelle­get harcunknak s hogy a koalíció által körülvéve, ő a középpontja nemzeti ellen­állásunknak. Leszögezve a koalíció pro­gramjához, a Deák-féle 67-es kiegyezés hamisítatlan közjogi értelmezésének híve ő, tehát nem közjogi túlzó, hanem a jog­folytonosság s a nemzeti jogok védelme­zője. Védelmezője oly retrográd jogma­gyarázattal szemben mely, ha elfoga­dásra találna, ledöntené ezredéves alkot­mányunkat. Mi sem mutatja annyira a magyar alkotmányegységet, tehát a 48 és a 67 benső kapcsolatát, mint az, hogy az abszolút felségjog lerombolná mind a kettőt. Ha van az alkotmányon kívül álló fejedelmi jog, akkor magyar alkot­mány nincs s nem volt, mert ez alkot­mánynak egy ezredéven keresztül az volt­­alapelve, hogy a király és a nemzet egy, s az előbbi nem birkál jogokat a nemzet nélkül vagy ellenére. A kibontakozás is, a­mi, ha a nemzet kitart, előbb-utóbb meglesz, a főkérdés megoldása körül fog eldőlni. Andrássy reméli, a koalíció is reméli, hogy az új országgyűlés a törvényszabta időben össze fog gyűlni. Reméljük mi is , pedig ugyanazoknál az okoknál fogva, mint Andrássy és a koalíció. De egy egészen bizonyos, hogy akár lesz új országgyűlés, akár nem a közel­jövőben, akármennyi szenvedést kell elviselnie nemzetünknek, a kiegyenlítés másként nem történhetik meg, mint az 1867. évi XI. törvénycikk 11. szakaszában körülírt alkotmányos jel­leg érvényesitésének alapján. Hogy mily tényekben fog nyilatkozni ez érvényesí­tés, erről most nem szólunk, de hogy az alkotmányosság elvének diadalmaskod­nia kell, ez az elengedhetetlen föltétel. E nélkül nem lesz kibontakozás, hanem csak szánalmas és siralmas zűrzavar, ne­héz szenvedés, de bátor kitartás. És hogy ez így lesz, nem pedig másképp, erre garancia a koalíció manifesztuma . An­drássy Gyula gróf nyilt levele. Más ki­bontakozás nem képzelhető, mint a mely megfelel a két okmánynak. El nem kép­zelhető a koalíció is Andrássy Gyula gróf nélkül vagy ellenére. A zsebtolvaj. Irta Szemers György. I. Pranda Antal kipakkolta a vacsorát az asztal közepére és megcsinálta az osztályt. Érde­kelt felek bele-beleszóltak a műveletébe, de csak gyáván, határozott kifogást tenni nem mert senki sem. Mert erős fegyelmet tartott Pranda Antal családjával szemben. És rá is szolgált a tekintélyre, mert szigorú volt ugyan, de igazsá­gos és lelkiismeretes . . . Az asszony, tekintve, hogy egy métermá­­zsát nyomott, a kiadóbb falatokat kapta: három darab szafaládét, két zöld paprikát és egy kvarglit. Katica, a család disze, egy tizennyolc éves penészvirág, mákoskalácsot és két narancsot kapott. Gyulának, a­ki a negyedik gimnáziumot járta, vajaskenyér járt ki és két sportcigaretta. A családfő maga nem sokat­ törődött a kosztjával, ő beérte egy jókora darab szalon­nával is . . . Falatozták. A mama mohón, mint egy éhes farkas, a leány immel-ámmal; a fiú gondos be­osztással, mint a gurmanok. Beszélni csak a családfő beszélt. Szidott mindenkit, de nem meggyőződésből, inkább csak úgy: a tekintély végett. — Hol csavarogtál? rivallt rá a leányára. Az felbiggyesztette ajkát és nem felelt. — Agyoncsaplak, ha meglátlak valakivel — folytatta az apa és ökölbe szorult a keze. Aztán ■fiát vette elő: — Biztosan ötöst kaptál, hogy úgy lóg az orrod! No, de bukjál csak meg, szétütöm a csontodat ! A válság szomorú bonyodalmai között ma megszólalt egy új hang — új hang, a­mely azonban ismerősen csendül a fülünkbe. Széll Kálmán ma beszédet mondott a Dunántúli Köz­művelődési Egyesület közgyűlésén s megszólal­ván, nem zárkózhatott el az elől, hogy ne beszél­jen azokról a közállapotokról, a­melyek az or­szágban mutatkoznak s a­melyek — tudjuk — azóta keletkeztek, mióta a jog, törvény és igaz­ság kormánya leszorult az ország éléről. Lemondása után Széll Kálmán teljesen visszavonult a politikától s csak akkor kezdett újra részt venni a közügyekben ,— nem nyilvá­nosan, hanem bizalmas körben — a mikor a felhők vészesen kezdtek tornyosulni hazánk egén s a nemzet legbecsesebb javait, alkotmá­nyos szabadságát fenyegették. A jelenlegi kor­mány szerencsétlen érája óta Széll Kálmán részt vett minden törekvésben és fáradságban, a mely a válság megoldására, az ellentétek elsimí­tására, a kibontakozás nehéz munkájának elő­mozdítására irányult s nevezetesen Andrássy Gym­la gróf működésével haladt karöltve a Széll Kálmán tevékenysége. Az ellentéteket, fájda­lom, kiegyenlíteni nem sikerült s a kormány fokról-fokra csúszott lefelé a­ törvénytelenség lejtőjén s ma már odáig juttatta az országot, hogy az alkotmány fölfüggesztése előtt állunk, Gyula elnevette magát és rágyújtott az egyik cigarettájára. A családanyára ráragadt a nevetése. Pranda Antalt nem boszantotta a jóked­vük, tudta ő jól, hogy nem csúfoskodásból nevet­nek, hanem mert jóllaktak és boldogok. — No, smakkolt? — kérdezte jókedvűen. — A szafaládé finom !— jegyezte meg a felesé­gének — ezentúl mindig a Weltnernél veszem. A kövér asszony helybenhagyólag ütött a fejével. — Tájin a szafaládé, igen fájin. — Hát úgyi, hogy jó dolgotok van mellet­tem — dicsekedett a családfő és büszkén fölve­tette fejét. — Mondhatnak rám akármit — foly­tatta — de azt senki sem foghatja rám, hogy nem gondoskodom rólatok. Igaz-e? Gyula, a gimnazista egyszeribe elborult. Eldobta cigarettáját és az asztalra könyökölt. Szeme könybe lábadt. Pranda dühbe jött. — Mi bajod van már megint ? Mit rücskölés?! . . . — Nagyon jó vagy hozzánk, apám —­ vá­laszolt a hirtelenszivü fiú — csak ne lenne a mes­terséged — olyan. Az apa szótlanul fölállott és elfordult, zsebrevágta kezét könyökig és kinézett az abla­kon . . . Csend * » * Az asszony szólalt meg először. Rátámadt a fiára. — Mi közöd az apád mesterségéhez, te gyalázatos?! Éhen csak nem veszhetünk! A sápkóros leány támogatta az anyját. — Tán meztéláb járjunk miattad, te urfi, te?! . . . Pranda Antal visszafordult s lesütötte sze­mét zordonan. — Ne bántsátok a gyereket — mondta — A válság. Budapest, febr. 28. vagy mint Széll Kálmán magát kifejezte: „Nincs fölfüggesztve az alkotmány, de leglénye­gesebb részeiben hatályon kívül van helyezve és funkcionálásában megszüntetve, a­mi pedig eredményben egyre megy.“ Lemondása után Széll Kálmán december 19-én jelent meg először a képviselőházban, majd másodszor a Ház föloszlatása napján, mind a kétszer azért, hogy részt vegyen a tör­vénytelen cselekedetek ellen tett óvásban és tiltakozásban. És ugyanaz a hazafias intenció vezérelte ma is, a­midőn megszólalt a nyilvá­nosság előtt, hogy súlyos szavát hallassa az al­kotmányon elkövetett sérelmek ellen. Andrássy nyílt levelének megkapóan egyszerű, világos, igazságot lehelő tartalmát harmonikusan kiegészítik Széll Kálmán ma mondott szavai. Ugyanaz a nemes fölfogás és ugyanaz az iránya a gondolkozásnak jut kife­jezésre bennük. Mind a két államférfiút ugyanaz a politikai iskola nevelte, mindegyik fenkölt nemzeti hagyományok emlőin táplálkozott. A törvény tisztelete és az alkotmány szentségének érzete s ugyanaz a cél és ugyanaz az ideál: a nemzet és király közötti harmónia és a magyar nemzet fénye és dicsősége bevíti mind a kettőt közéleti tevékenységükben. „A rendcsinálás csinyjét, bármily álarc alatt következik el, alkotmányunk nem ismeri“. Széll Kálmán ekképpen utasítja vissza az erő­szak támadását. És az alkotmánynak nem lehet egy részét megtartani, más részét megszegni. „A mi alkotmányunk egységes egész ... és a­ gyöngy nem gyöngy többé, ha felnégyelik.“ Széll Kálmán nem dekriminál, —­ pe­dig erős joga volna hozzá, — s nem keresi azt, hogy kinek volt igaza, hanem hirdeti a társa­dalom összetartását s hirdeti a lehetetlenségét annak, hogy az abszolutizmus győzni tudjon. „Magyarország alkotmányát elvenni nem lehet, Magyarország alkotmányát elkobozni nemi lehet.“ Jól esik hallani ezt az emelkedett hangot, a­mely a hatalmi erőszak vásári zsivajában ak­ként hangzik, mint „régi dal, régi dal, régi di­csőségről“ — a­melyet vissza kell szereznünk, a­melyet újra vezérszerephez kell juttatnunk az mert igaza van. De ha majd fiskális lesz — foly­tatta mély sóhajjal­­— minden megváltozik. Akkor én nyugalomba megyek, oszt ha kitart jó,­ ha nem tart ki, úgy is jó; elpusztulok én szívesen. Az asszonynak sehogy sem tetszett ez a lelkiismereti fölbuzdulás. — Hát — rivallt rá az urára — akkor én és a leányod hová leszünk, te istentelen ?! — A leány majd férjhez men. — Ez a penészvirág?! . . — Nono, majd kiszépül. Aztán meg addig, a­meddig muszáj, nem hagylak én el benneteket... Tudom én, mi a becsület. A család megnyugodott. Csak a fiú sirdo-­­ gált csendeskén. Pranda fejére tette kezét. — Ne rücskölj hát — kérte — mert úgyis­ hiábavaló. Éhen vesznétek . . . — Találjon ki valami egyebet, apám. A családfő ajkán egy keserű mosoly lebbent el.­­ — írni nem tudok — mondta — mert reszket a kezem; dolgozni sem tudok’, mert gyönge vagyok; söpörném az utcát, de nem bí­rom , a kanálishoz sem kellek . . . Hát mit csi­náljak? Találj ki te valamit. A fiú elhaloványodott. Megadta magát. Az apa leült és tenyerébe hajtotta gondtól ráncos homlokát. A kövér asszonynak szivébe szállott ura: bánata, fia mögé került és jól hátba ütötte. — Te hálátlan! Te istentelen! . . . Csak a leány maradt közönyös. Végtelen cinizmussal a levegőbe bámult. — Ez így nem élet — mondta. — Én élni akarok. . Apja fölvetette fejét. —­ Hogy érted ? — Élni akarok — ismételte a leány.

Next