Budapesti Hírlap, 1906. április (26. évfolyam, 90-118. szám)

1906-04-01 / 90. szám

Budapest 1906. XXVI. évfolyam 90. szám Vasárnap, április 1 Megjelenik mindennap, házfon és ünnep után való napon is. előfizetési árak: Karesz évre 88 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy nőnapra 8 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben 8 iil., vidéken 10 St. Telefon: szerk. 64—63, kiadók: 65—05, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till, ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sí. Előfizetés- és hirdetés-föltétel: titáné Kál József­ körút 5. sí. a. oldalán. Apró­hirdetések ára: Egy szó S .11., vastagabb betűvel 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szertat. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Rombolás. Irta Andrássy Gyula gróf. Budapest, műve. 31. A kormány állítólagos célja a királyi tekintély és hatalom föntartása és az ilam rendjének biztosítása. Ez a cél he­lyes. De eléri-e,, elérheti-e a kormány? A lelki élet, az érzések világa, a ter­­m­i é­szettől fogva szabad. Ott kényszerrel •••minit sem érhetni el. Ott a kényszer csak ellenállást, csak ellenszenvet #&t. A •kényszer eszközei: csendőr, detektív, • gyész, királyi biztos, kinevezett alispán, y­­/.ivek rejtett érzelmein erőt nem vehet­­) luk. A jelen kormány pedig folyton ilyen eszközökkel dolgozik. Ezzel természete­. ■ ni mindenütt csak visszatetszést szül, t­­sak gyűlöletet ébreszt. *—'V1 • i v . • Az még vigasztaló volna, ha a kárt, - n, melyet a kormány ezzel okoz, egye­­gyedül ő maga szenvedné, de az a baj,­­ hogy minden ügyetlensége, minden bűne árt a királynak, árt a királyi tekin­­t­é­lynek. A kormány a király nevében és a tv kárára folytatja romboló munká­it Párt nélkül, a parlament és a nemzet­i­ Ilon kormányozva, képtelen a királyt Fedezni, hisz­ ő maga egyetlen védelmét a király tekintélyében találja. Gyűlölt em­berek országszerte a király nevében ül­­dö­znek és erőszakoskodnak. A társada­lom hozzá­szokik ahhoz, hogy teljes jog­gal hátat fordítson azoknak, a­kik a ki­rály tekintélyére hivatkoznak. S minél kisebb a társadalommal ellentétbe he­lyezkedett hatósági személyek egyéni súlya, minél nagyobb visszautasításban részesülnek mindenütt, annál sűrűbben élnek a király szent nevével. Osztályizgatást folytatnak a király nevében. Hasznára lehet-e a királynak is az, ha a nemzetet alkotó rétegek egymás ellen agyarkodnak? Ha a szegényt a va­gyonos ellen izgatják? És­ minő érzést tá­maszt a társadalom vezető elemeiben, ha azt látják, hogy a király nevében lazíta­nak ellenünk ? Mindez sebet üt a király tekintélyén. Rombolni mindig könnyebb, mint építeni. Pár nap alatt, pár perc alatt, pár tollvonással tönkre lehet azt tenni, a­mi­nek megszerzésére évek kellenek­. Vannak, a­kik az erkölcsi tényezők hatalmát a politika terén tagadják, a­kik lenézik azt, a­ki erkölcsi tényezőkről be­szél, mert szerintük a politika a hatalom kérdése. De csalódnak. A politika csakugyan a hatalom kérdése. De az erkölcsi erők is hatalmi tényezők. A nemzet szeretet© a hatalom­nak olyan forrása, a­melyet semmi más nem pótolhat. A legkevésbbé pedig az olyan eredmény, a­milyent ez a kor­mány elért. A hadsereg bomlik; újonc nincs; ágyú nincs; pénz nincs; az állam fizető­képessége a pénzpiac jóakaratától függ; a törvényhatóságok nem hallgatnak a kormányra. Hatalom-e ez? A dinasztikus érzés elnyomásáért, a hadsereg népsze­­rűtlenítéséért cserében meggyöngült se­reget, tehetetlen és­ a társadalomtól el­szigetelt közegeket kaptak. Reálpoli­tika,-e az ilyen? S a kormány az állami rendnek sem tett jobb szolgálatot, mint a királynak. A­mit meg akar erősíteni, abban kárt tesz.. Az állami rendnek csak­úgy, mint a legitimitás alapján nyugvó monarkiának legfőbb föltétele a jog tisztelete. Fo­koztam ezt a kormány azzal, hogy léte és legtöbb kormányzati terve, a föltehető legjobb esetben is viták jogossága, sok cselekedete pedig kétségtelenül tör­vénybe ütközik? A miniszter esküt tett az alkotmányra. Milyen lelkiismerettel követelheti alárendeltjeitől, hogy telje­sítsék kötelességüket, midőn maga meg­szegi törvényes kötelességét? Az egész jogrend megbomlik, ha felülről adnak rossz példát, ha fönt a pártpolitikai célt a­ törvény kötelező ereje fölé helyezik. N­apok óta tárgyalnak arról, vájjon meg­­feleljenek-e az 1848. évi IV. törvénycikk­nek. Az ügyésznek nem azokat a lapokat kellene-e lefoglalnia, a­melyek azt a témát variálják, hogy a legfelsőbb ható­ság célszerűségi szempontoknak ren­delje-e alá, vagy pedig megtartsa a tör­vényt? Ha van lází­tás, ebben van. Ha van a rendet veszélyeztető példa, ez az. Ila megrendítheti valami a trón szilárd­ságát, v­agy ez rendítheti meg. A mi királyságunk, a mi királyi családunk állása törvényes eredetű. A jogtisztelet az ereje. Ne rontsák ezt az alapot a ki­rály első tanácsosai. Az állami rend további föltétele az olyan hivatalnoki kar, a­mely önérzetét és tekintélyét megóvta, a­melynek tiszta a lelke és a mely jókedvvel dolgozik. Ezt is tönkre teszi a mai rendszer. A tisztvi­selő érzi, hogy szembe kerül a nemzettel, iránta a társadalom elhidegül, nem bízik benne, esküszegőnek tartja. A tisztviselő a közérdekre és a saját kényszerhelyze­tére hivatkozik önmaga előtt és marsok előtt­, hogy mentse a szolgálatban való létét. De belső bírája nem menti föl. Lelkiismerete lázong. Meghasonolva ön­magával­, félerővel szolgál és elveszti te­kintélyét­. A hatalom elzüllik. S a tisztviselői karban támadó héza­gokat jó elemeikkel pótolni a kormány nem képes. Ki fogadja el azt a fonák helyzetet, a­melyben egy most kinevezett főispán vagy alispán-helyettes ,van, ha­csak szorult anyagi állapota erre rá nem szorítja? Ki veszélyezteti becsületét, társa­dalmi állását egy olyan rendszer múló szolgálatáért, a­mely szemben áll a nem­zet óriás többségével és maga is csak át­mente­tinek nevezi magát? Kínos az ilyen­nek az állása a jelenben, a jövőben pedig bűnhődés vár rá. Nem lehet csodálkozni, ha a vállal­kozók között sok a kétes exisztencia. Csupán az a megfoghatatlan, hogy néha másféle is akad. S a kormány elfogadja az olyanok szolgálatát­, a­kiket máskor meg sem lát. A tisztviselők, a hatóság tekintélye így tönkre megy. Felelősségét azzal igyekszik könnyíteni a kormány, hogy kényszerhelyzetre hivatkozik, holott ebből azt a következtetést kellene levonnia, hogy fölhagyjon azzal a politi­kával, a­mely ilyen kény­szerhelyzetbe juttatta. A kormány a nemzet nagy többsége ellen folytatott küzdelmében elyan szol­ko­ol­gálatra kötelezi alárendeltjeit, a­mely őket demoralizálja és­ gyűlöletesekké teszi. A rendőrnek, a detektívnek tisztes­séges hivatása, hogy a társadalmat a go­nosztevők ellen megvédje, hogy a bűnö­söket üldözze­. S e helyett most mit kell tennie? Békés polgárokat kell zaklatnia, közérdekű tanácskozásokat kell megza­varnia s olyanokat kell megfigyelnie, lépten-nyomon követnie, a kik sem éle­tet, sem vagyont nem veszélyeztetnek, a­kik semminemű rendellenességet nem követnek e­l, merényleteket nem tervez­nek, bombákat nem gyártanak. A postás és táviró személyzetre nézve főszabály a hivatalos titok megőrzése. A kormány a törvény által megengedett kivételek számát rendeleti uton m­egsza­­porítja s a levéltitok megsértését gyak­rabban követeli meg, mint a törvény megállapítja. A jobb érzést sértő munká­hoz szoktatja, alkalmazottait. Az ügyészség olyan politika eszkö­zévé válik, a­melynek célja egyeseknek és a sajtónak megfélemlítése. Nem fog-e a társadalomnak bírósá­gaink részrehajlatlanságába és független­ségébe vetett hite és bizalma is megren­dülni? Nem fog-e a jogrend utolsó őrei­nek egyike-másika is megbán­torodni? A hadsereget is magával rántja az általános bomlás. Olyan kötelességek teljesítését követelték a katonáktól, a­melyeket kedvvel és lélekkel nem telje­síthettek. A katona dicső hivatása a külső ellenség ellen megvédeni a királyt és az­ si­ai számunk 52 oldal.

Next