Budapesti Hírlap, 1906. szeptember (26. évfolyam, 239-268. szám)

1906-09-01 / 239. szám

Budapest, 1906. XXVI. évfolyam 239. szám. Szombat, szeptember 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon­­. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 ill. Egyes szám ára helyben 8 Hl, vidéken 10 ill. Telefoni szerk. 64—83, kiadók. 66—86, igazg. 66—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. as. Előüsetés- ti hirdetés-felvétel: Dilue ház Jóses-körut 1. is. a oldalán. Apró­hirdetések ára : Egy szó 6 ill., vastagabb betűvel 10 111. Hirdetések nullipiéter számítással, díjszabás szerint. Angol vendégeink. Budapest, aug. 31. A magyar tengerpart napok óta ün­nepli a brit földközi flotta látogatását. E haj­ósereg az enyhe évszakok hónapjai­ban három világrész partvidéke közt cir­kál állandóan. Gibraltár, Málta és Ciprus a főállomásai. Onnan érkeznek hozzá a kábelparancsok, hogy mikor kell fölszed­nie a vasmacskát, s hol kell megjelennie záros határidő alatt. A vértezett úszó várak így járják be kora tavasztól késő őszig a Középtenger vizeit. A roppant medence egységes gyakorló terület nekik, hol részint nagystílű stratégiai felvonulásokat végeznek, részint tak­tikai csatamozdulatokban próbálják ki a legények képzettségét s a hajóóriások technikai gépezetének munkaerejét. Pihenni időnkint egy,­egy barátságos állam kikötőjébe térnek be. Az­­admi­­ralitás szempontjából azok a flottagya­korlat nyugvó pontjai. De az ott eltöltött napok rendszerint mozgalmasabbak, mint a próba­ütközetek órái. Az angol tengerészek feladata ilyenkor, hogy az idegen állam irányában megadják a tiszteletadás minden formaságát, s a parti lakossággal baráti látogatók gya­nánt érintkezzenek. így lesz a hadgya­korlatnak e kitöréseiből vendéglátás, az dgyomoraiból békeünnep s a páncélos hajóóriásokból diplomáciai ágens Anglia nemzetközi viszonyainak, baráti össze­köttetéseinek ápolására. Korábbi években az Adrián ritkán jelent meg a leírt hajósereg. Akkor is pi­henőt csak Triesztben tartott. A ma­gyar tengerpart vidékét csupán manőver­­célokra használták föl, s Fiume a Iovar­­nero szívében nem volt egyéb, mint fontos stratégiai pont minden működő flottára nézve. De mióta a magyar kikötőváros kiépült s jelentősége kulturá­lis és világkereskedelmi szempontból megbecsülésre érdemes, a brit hadi­hajók ott is megállanak, s a nagy Anglia tiszteletjeleket vált páncélosairól a ma­gyar állammal. E látogatások egyre sűrűbben ismét­lődnek, s minden alkalommal mélyebbé, bensőségesebbé teszik a baráti kapcsot vendégeink s a vendéglátó Magyarország közt. Megelégedéssel­­állapíthatjuk meg ezt, nemcsak azért, mert kétségtelen bizonysága, hogy a világjáró brit tenge­részek naplóiban Fiuméról a legjobb referenciák vannak följegyezve s mert a velünk való érintkezésre hazájukban is kellő súlyt vetnek. Elégtételünket tel­jessé főképp az teszi, hogy ez időszakos látogatások a magyar államiság nem­zetközi elismerését, államéletünk kon­szolidált voltát jelentik, s hogy a nem­zeti munka, a­mit e konszolidációért vé­geztünk, az elért eredmények és sikerek hírével utat tört immár magának a művelt világ köztudatába. A kik eddig csak a kezdőt látták bennünk s vállalko­zásunkban a szerény kísérletet, mely si­kerülhet is, nem is,­­ most észreve­szik, hogy tényező vagyunk a világon,­ melylyel érdemes,­ sőt szükséges komoly számot vetni. De a brit hajóhad fiumei útja nem magában álló jelenség, mely Anglia ér­deklődéséről tanúságot tehet. Mialatt az admir­álhajó fedélzetén nemzeti him­nuszunk hangjai zengenek föl s a páncél­­ütegek üdvlövései dörgik hozzá a kisérő zenét a magyar tengerpart felé. — ugyanakkor a Tátrában népes angol turista-társaság jár, ismert barátunk, a derék Shrubsole kalauzolásával, hogy onnét az alföldi síkra, Erdély bércei közé, a­­Vaskapuhoz s végül Budapestre ránduljon. Mindezt az őszszel két, egy­mástól különvált s az eszmeközösségben mégis összefüggő, hivatalos reprezen­táció fogja Angliából hazánkba követni. Az egyiket a brit nemzet legnagyobb politikai pártszervezete, a whigek és radikálisok hatalmas szövetsége küldi, mely az Eigb­y Clubban bírja középponti orgánumát. A másik küldöttség Anglia ipari és kereskedelmi kamaráit képviseli, élén a legtekintélyesebb városok ka­mara-elnökségeivel. Amaz szeptember második felében, emez október derekán érkezik, é­s máris nagy előkészületeket tesznek a hosszú útra, hogy ne csak el­múló turisztikus örömökben részeltesse őket, hanem róla mély és maradandó benyomást, alapos megfigyeléseket s hasznosítható tanulmányokat vihessenek magukkal haza. Főállomásuk Budapest lesz, innen A­dzsáb. írta Németh József. Rott J. Hersh ur, a newyorki iszt szájd, a bevándorlottaktól lakott keleti negyed korcs­­márosa meglehetős izgatott hangon kiabált az ivó pudlin át. A dühös szemrehányások a korcsma egyetlen mindenesét illették, a­ki mo­sogatással foglalkozott a szoba belső zugában. Közeledett a löncs ideje, a tizenkét óra, a­mikor a sűrűbb vendégjárás kezdődik. — Hallja, főhadnagy úr, maga nem való már semmire. Tegnap azt kéri tőlem, hogy ke­ressek magának valami dzsábot, mert szüksége­m van négy-öt dollárra, a­mivel cipőt és nadrágot vegyen magának. A nyakamon volt az egész vasárnap éjszakai edény, az egész tisztogatás. Három órakor tudtam csak lefeküdni. Már a kezem is, lábam is reszket a két éjszakai és két napi munkától. Mégis elbocsátottam a német hajó kikötéséhez. Egy hónap óta lesem ezt a ■hajót, hogy egy néhány jó fizető gr­indert kap­jak. Maga elkóborolja az egész délelőttöt és hoz nekem három rongyost. Az egyiknek van tizen­egy dollárja, a másiknak nyolc. A harmadikat a három gyerekével csak úgy csempészték be a kikötőbe, mert összesen két dollárt hozott. Ebből a huszonegy dollárból hogy adjak magá­nak csak kettőt is ? Nem tudta tőlük kikövetelni legalább a maga részét, a­miért ide vezette őket ? — Ne ordítson úgy, miszter. Látja, hogy vendég jött. Hátha ért magyarul ? Örüljön, hogy huszonegy dollárt is hoztam. Maga két nap alatt úgyis kiszívja tőlük a piszkos szo­bájáért, meg a komisz kosztjáért. Követeltem én mindegyiktől egy-egy dollárt. De az egyik ma­gyar azt mondta, hogy egy kis gyaloglásért nem bolond két forint ötven krajcárt adni. A másik nem is felelt, csak a sógora teremtését szidta, hogy nem jött elé a kikötőbe. A gyerekes orosz zsidót azután nem is szorongattam. Ott akartam őket hagyni az utcán. Végre ideadták az apró pénzüket. Nyolcvan cent az egész. Meg­alkuszom magával három dollárba. De ezt aztán rögtön szúrja ki, másképp baj lesz. A mosogató edényben összecsördü­ltek a poharak és egy elkeseredett haragos tekintet röppent miszter Rott felé. Az ivó padlóra oda­­csörrent két ezüst, dollár. A mosogató ember mohón dugta zsebre. Az utazó néha napokig nem találkozik semmi érdekessel, néha meg minduntalan drámai, jellemző eseményekbe botlik. Így buk­kantam rá magam is egy hétfő délelőtt a Mr. Rott és a főhadnagy úr dolgára. Pedig csak úgy találomra tértem be a korcsmába, azt látván az ablakon piros betűkkel, hogy Mr. Hersli J. Rótt itt magyar korcsmát tart. Lássunk ilyet is. Persze Rótt úr nem nagyon érdekelt. Ott­honról jól ismert sablonos alaknak láttam. A főhadnagy úr inkább. Meglehetős alávalónak tűnt fel az egész helyzete. Csak erős gorombás­kodás útján igyekezett valami töredékét meg­menteni az emberi önérzetnek. Úgy éreztem, hogy ha valamit még tudni akarok, ismeretlenül kell maradnom. Közöm­bösen rendeltem egy üveg szódát egy pohár viszkivel, a­minek gyűjtő neve,­a jenkik nyelvén az, hogy: hát bős. (High ball.) Ezen a rendelé­sen nem lehet észrevenni az idegen kiejtést. A két ember között való intimitást nem is zavartam meg. Mert Rott úr nemsokára meg­­szólalt ideges, rimánkodó hangján: — Ne piszmogjon már, főhadnagy úr, de súrolja föl hamarosan a padlót, mert a vendé­gek csúnyán bepiszkolták. Nem is tudom, hogy lehet ennyi sarat összeszedni. — Hát a poharakat ki az ördög törli meg ! — Majd beküldöm a három orosz­ kölyköt, törölni csak tudnak. Maga szolgáljon ki, ha jön valaki és kiáltson értem, ha fizetni akarnak. A szakácsnénak is utána kell néznem, mert még mind­a friss húst főzi el, a régit meg rothadni hagyja. Inkább egy asszonyt hozott volna a hajóról. Ha pedig valamelyik vendég megijed a piszoktól és elmegy, magát húsz cent­tel csárdzsolom meg. Rott­er nem is hallotta a dörmögő vá­laszt, sietve eltűnt a hátulsó ajtón. A fő­hadnagy úr ekképpen bejelentvén, hogy semmi számlabeli megterhelést (charge) nem vállal, a poharas dézsából kivett rongygyal elkezdte a padlót törölni. Mikor a rongy megmártására került a sor, rám pislantott, oda nézek-e? — Csak csinálja a dolgát, én maguknál úgy sem iszom többet — szóltam. — Bizony jobb is lesz. Ha itt akar sze­rencsét próbálni, kezdje másfelé. Még jó ruhája van, úgy látom, az angolt is otthonosan ejti. Jobb vendéglőben is befogadják. — Úgy látszik, nem nagyon lepte meg, hogy honfitársat talált bennem ? — Nem lep már meg engem semmi. Az­ Mai számunk 24 oldal.

Next