Budapesti Hírlap, 1907. március (27. évfolyam, 52-78. szám)

1907-03-01 / 52. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (52. sz.) 1907. március 1. közreműködése s legfőképpen az egész magyar társadalom és politikai élet er­kölcsi megtisztulása révén remélhető és várható. Nevezetes beszédet mondott ma a képviselőházban Andrássy Gyula gróf. Teljes elfogulatlansággal szólt, a munká­sok és a gazdák érdekéről egyaránt, egy­formán védve mindeniket s gondosan óvakodva attól, hogy valamelyiknek kedvezzen a másik rovására. Az ország­gyűlés, a magyar törvényhozás szentélye a nemzet összeségét szolgálja, ezt tudnia és éreznie kell e haza mindég fiá­nak. Ez a legjobb, a legbölcsebb nemzeti politika. Bejelentette a belügyminiszter, hogy föl fogja oszlatni mindazokat a szakszervezeteket, a­melyek hatáskörü­ket túllépik, a­melyek törvények áthágá­sára izgatnak s a­melyek terrorizmáu­s ki­fejtése által másokat szabadságukban (mondjuk, ha munkások szerződni és dolgozni akarnak) korlátoznak. Jogo­sultnak tartja a bérharcot, jogosultnak, ha a munkások jobb­ életföltételek eléré­sére törekszenek s nem gátolja őket, ha e célra szakszervezeteket alkotnak. E részben, tiszteli ,a munkások szabadsá­gát,­ de nem töri, hogy­ a szabadság jel­szavával terrorizáljanak s másokat meg­gátoljanak szabad elhatározásukban. A társadalmi kiegyenlítés processzusának kell beállania a munkásmozgalmak terén is. A szakszervezetek hatalmi megszün­tetésével semmit el nem érhetünk, mert az izgató ezzel csak érvet kap kárhoza­­tos­ tevékenységének folytatására, ellen­őrizetlenül, suttyomban, a korcsmában és a magánházaknál. Az álprófétát, csak olyképpen lehet ellensúlyozni és lelep­lezni, ha kiderül, hogy túlságba vitte az izgatást s túlzásra ragadta a népet. Ha­­erőszakkal fojtogatjuk a­ szakszervezete­ket, ezzel csak az izgató malmára hajt­­ju­k a vizet; nem szüntetjük meg a bajo­kat és nem segítünk a gazdán, sőt hátrál­tatjuk­ és késleltetjük az orvoslás és a normális viszonyok elkövetkezésének fo­lyamatát. A rendkívüli izgalmat, a­melyet a munkásnép körében ma észlelhetünk, a Fejérváry-kormány uralma idézte elő. Erre Andrássy ma nyíltan rámutatott. Ha egy kormány fölbiztatja az alsó nép­­osztályokat, azt mondván nekik, eddig kiszipolyoztak benneteket,­­ de ezentúl másképp lesz, ha kormányhatalmi bizta­tásra megy végbe egy országos izgatás s ha hatósági erők csigázzák föl a küz­­ködő sokaság reményeit, akkor bizony nagyon bajos visszatéríteni a népet a reális élet medrébe. A vérmes remény füstbe megy s az elbolonditott nép csaló­dottnak érzi magát. A nép nagyfokú elé­gedetlensége innen magyarázható. An­nál kevésbbé szabad nyers erőszakkal ellene hatni", mert ezzel csak fokozni le­het az elkeseredést. A kivándorlás erőszakos korlátozá­sát sem tartja a belügyminiszter sem helyesnek, sem okosnak avagy célrave­zetőnek. Véget kell vetni a kivándorlási ügynök­rendszernek, a­melyet a hajós­­vállalatok konkurrenciája iszonyúan ki­használt hazánkban. Legföljebb a had­kötelest lehet visszatartani hatalmi be­avatkozással, de a kivándorlást korlá­tozni voltaképpen csak oly formán lehet­séges, ha a nép megtalálja a hazában tisztes megélhetésének és boldogulásá­nak föltételeit. A gazdasági föllendülés volna a­ legjobb orvosszer.­­ De erőszak­kal, rendőri beavatkozással valójában semmit sem lehet elérni, sőt kevesebbet a semminél,­mert kárt okozhat épp azok­ban a javakban, a­melyeket megóvni akarunk. És milyen színben állna a világ előtt ez a kormány és ez a többség, a­mely egyfelől a szabadság és a népjogok nagyarányú kiterjesztésére készül a vá­lasztási reformban, másfelől pedig meg­­okolatlan, erőszakos intézkedésekkel zak­latná ugyanazokat a néptömegeket, a­kiket be akar fogadni az alkotmány sán­caiba? A szabadság ideális tisztelete, igaz­ság és becsületes szándék, humanizmus és bölcseség sugárzik Andrássy fejtege­téséből, a­mely közvetetlenségével, kere­setlen hangjával és érveinek ritka gaz­dagságával rendkívüli hatást tesz s alkal­mas arra, hogy megnyugtassa az aggódó gazdákat, a mellett, hogy kicsavarja a lelketlen izgatók kezéből a fegyvert, a­melylyel elkeseredett harcra tüzelik a tömeget az állítólagos osztályuralom, a kormány, a koalíció és a birtokos osztály ellen. A belügyminiszter mai beszéde szét fogja oszlatni az osztály­uralomról szőtt rémregényt, mint a napsugár a téli ködött. Andrássy gróf mai beszédéből meggyőződhetik a munkás sokaság, hogy az uj korszakban elnyomásról be­szélni komolyan nem lehet, mert a kor­mány szerető gonddal karolja föl a mun­kásnép érdekeit — és senkiét sem job­ban, mint éppen, a népéit.­ ­. . , ' - .. ..........—-------------------- . - - _ ,ji vét s Wellesley miniszterelnökhöz utasította. A miniszterelnök is kapott az ajánlaton, de írás­ban kérte Kolli bárótól a tervet. Kölli báró erre írásban fejtette ki, hol és hogyan kötne ki pár angol hajó a francia parton, minél közelebb Va­­lencayhez; hogyan fog ő bejutni a várkastélyba ; hogyan nyeri meg a spanyol hercegek bizalmát és mint fogja őket megszöktetni. A miniszter­­elnök elfogadta a tervet s Kolli mellé, az angol hajók parancsnokául, Cockburn kapitányt, azt a hajóstisztet rendelte, a­ki pár évvel utóbb Napó­leont Szent­ Ilona szigetére vitte. Gyorsan elké­szültek minden szükségessel. Hamis rendelete­­ket és parancsokat gyártottak a francia tengeré­szeti és hadügyminiszter nevében, meghamisítot­ták a két miniszter, pecsétjét. A vállalat költsé­geire az angol kormány gyémántban körülbelül kétszázezer frankot s­ejt. Ferdinand nevére egy párisi bankárhoz kitöltetlen utalványt adott. Pár hét alatt az expedíció egészen elkészült út­jára s öt knebb-nagyobb angol hajó megindult a francia partok felé. Miután körülnéztek Valencay környékén, Kolli és Saint-Bonnet külön utakon Párisba mentek, hogy teljesen elkészüljenek vállala­tukra. Kollit útközben egy kis baj­ is érte, elbu­kott vele a ló s összezúzta magát. A­míg Kolli a vincennesi­ erdőben bérelt lakásában feküdt, Eikárd, az egykori trappista végezte a szükséges vásárlásokat. Szüksége volt kocsira, lóra, ruhára. Eikárdnak gyanús volt ez a készülődés. Mint­hogy nem tudott semmit a Kolli tervéről, az a gyanúja támadt, hogy talán Napóleon élete ellen tör. A báró úgy védekezett a gyanú ellen, hogy még gyanúsabbá tette magát. Pár nap múltán már indulni akart Valencaybe, a­midőn egy reg­gel lakásán megjelent a rendőrség s Fouché rendőrminiszter parancsára elfogta. A pénz, a gyémántok s a hamis oklevelek és pecsétek is a rendőrség kezébe kerültek. Kollival és Rik­árd­dal egy időben elfogták Saint-Bonnet-t, Desjar­dins abbét és­ Bonnevalné asszonyt is. Kollit és­­­aint-Bonnet-t a vallatás után elcsukták a vin­cennesi erősségbeDesjardh­ns abbét és Bonne­­valné asszonyt szabadon bocsátották. Rikárddal terve volt Fouchénak. Fouché Compiégneben tett jelentést Napóleonnak, a­ki épp akkor vette feleségül Mária Lujzát. Épp akkor érkezett VII. Ferdinándtól is levél, a­melyben, szerencsét kíván a császárnak házasságához és ismét biztosítja hódolatáról. Napóleonban­ kíváncsiság támadt, meggyőződni arról, hogy őszinte-e VII. Ferdi­nand i­s módjában volt meggyőződni róla, ha valakivel eljátszatja a Lolli szerepét. Erre a sze­repre, nyilván a Fouché tanácsára, Rikárdot szánták. Miután Valencay , parancsnokát kellően informálták, mint műkereskedőt Rikárdot Va­­lencayba küldték, hogy férkőzzék a spanyol her­cegek közelébe s tanácsolja nekik a szökést. Az ál-Kolli azonban csak a spanyol hercegek udvar­mesteréig juthatott el. A­mint d’Amezaga, az udvarmester, meghallotta a tervet, halálra ré­mült, Rikárdnak tőrrel , kellett kényszeríteni, hogy jelentse be VII. Ferdinándnál. Azonban nem VII. Ferdinándnak jelentette be, hanem a parancsnokhoz jutott azzal a­ kéréssel, hogy azt a veszedelmes embert azonnal fogassa el. Napó­leon így is meggyőződhetett arról, hogy VII.­­Ferdinánd gondol minden egyébre, csupán a szö­késre nem , hogy az angol kormány a spanyol trónörökös megszabadításával nem okozhat neki bajt Spanyolországban. Eikárd, bár vállalata nem sikerült, a kísérletért tízezer frank hono­ráriumot kapott. Kolli fogságban maradt, Napóleon első bukásáig. Egy ízben átfúrta börtöne falát, de az erősség udvarából nem tudott kijutni s így ismét börtönbe került. A mikor a szövetségesek először bevonultak Párisba, kiszabadult börtöne­iből, s Párisban termett. Támogatásért folyamo­dott Castelreagh lordhoz, Wellesley utódához, az azonban elutasította. Aztán él az alkalommal s mert a rendőrminisztérium üresen maradt a szövetségesek bevonulásakor, a minisztérium levéltárából ellopta okmányait, a melyek elfo­gásakor kerültek a rendőrség kezébe. XVII. Lajoshoz is folyamodott, hogy adják vissza gyé­mántjait ;­­ de csak­­tizenötezer frankot kapott. Folyamodványára azt kapta válaszul a király aláírásával, hogy a gyémánt a kincstárt illeti, mert olyan hatalomtól kapta, a­mely hatalom akkor a háborúban állott Franciaországgal. Hogy szerencsét próbáljon, átment Londonba s jelen­tést tett az angol kormánynak missziójáról és követelte költségei megtérítését. Az angol kor­mány, hogy lerázza a nyakáról, néhány levéllel Madridba küldte a spanyol királyhoz. VII. Fer­dinánd elég tisztességgel fogadta, megajándé­kozta egy rend­jellel is, a­melylyel nemesség járt, háború esetére kinevezte ezredesnek s tizenhat éves nagyobbik fiát megtette lovagnak. A­mikor visszatért Franciaországba, Napóleon ült a tró­non ismét, miután Elbából megszökött. A száz­­napos uralom alatt Kolli rövid időre fogságba került Bayonneban. A restaurált királyság alatt szakadatlanul abban fáradt, hogy a francia kincstár kárpótolja azokért a gyémántokért, a melyeket elfogatásakor lefoglaltak s a melyeket Fouché százötezer frankért adott el egy éksze­résznek. Fáradsága kárba veszett. Aztán a becsü­letrendet akarta megszerezni minden áron, kéré­sével elutasították. Emlékiratait, a­mely tele van hazugsággal és feszengéssel, 1823-ban adta ki. Élete utolsó éveiről nem tudunk semmit. Lassan­­kinte megcsendesedett s elvonult a világból. Bár igen közönséges kalandor volt, valamikor igen előkelő, helyeken is el tudta magáról hitetni, hogy„nemes veretű, emelkedett lelkű hős.“ Az angol kormány legalább így ajánlja VII. Ferdi­­nándnak, a midőn arra vállalkozott, hogy a, francia fogságból megszökteti. A képviselőház mai ülésén az O. M. G. E. kérvényéről való hosszas tárgyalás miatt nem fejezhette be a kérvények tárgyalását, sőt a szavazás is holnapra maradt. Holnap is lesz tehát ülés s a képviselőház szünete csak aztán kezdődik. Kossuth rágalmazói ellen. Mátészalkáról je­lentik: A mátészalkai függetlenségi párt ama tá­madások dolgában, a­melyekkel Kossuth Ferencet, az országos függetlenségi párt elnökét az utóbbi időben illették, népes gyűlést tartott, a­melyen a következő határozatot hozta: A mátészalkai választókerület függetlenségi és 48-as pártja megbotránkozással utasítja vissza sze­retett vezére, Kossuth Ferenc ellen intézett aljas indokú ocsmány támadásokat, s bár meg van győ­ződve arról, hogy Kossuth Ferenc köztiszteletben és közszeretetben álló személye minden gyanúsításon és mindenféle rágalmon felül áll, biztosítja őt ren­

Next