Budapesti Hírlap, 1907. augusztus (27. évfolyam, 182-207. szám)

1907-08-01 / 182. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (1­2. sz.) 1907. augusztus 1. egy oly kiegyezési alapot teremtett, mely rázkódások nélkül,­­a jogfolytonosság föntartásával, egzisztenciális támasz­tékul szolgálhatott a nemzeti fejlődésnek. A függetlenségi politikát, az or­szágra nézve üdvös és célirányos függet­lenségi politikát mindenki akarja Ma­gyarországon,­­ de ha meg nem csinálhat­juk a teljeset, az ismeretlen teljeset, ha ki nem vívhatjuk a többet, vagy éppen a legtöbbet, meg kell a kisebb jóval eléged­nünk a nagyobb rosszal szemben. Tehát — és itt rátérünk meghatáro­zásaink nagy és végzetes konfúziójára — nemcsak azok a függetlenségi politiku­sok, a­kik tagjai a Kossuth Ferenc elnök­lete alatti pártnak a Royalban, hanem Deák Ferenc is az volt, az alkotmánypárt is az. Deák csinálta meg az első posszibilis és politikailag lehetséges függetlenségi programot, Magyarország szuverenitásá­­nak alapján, Ausztriával kapcsolatban, a paritás szem előtt tartásával. És most mondjuk ki nyíltan: e Deák­­féle függetlenségi program alapján, mi­niszter ma Kossuth Ferenc, , ennek a pro­gramnak nemzeti tartalommal való meg­töltése, és kiszélesítése,­­— feladata a je­lenlegi kormánynak és a koalíciónak. Itt van az új program, a jövő programja és politikája. Ez a gordiusi csomó megol­dása. A perszonális unió nem programja a függetlenségi pártnak, nem is végcél, ha­nem teóriában is, végső állomása közjogi politikánknak. De nemcsak a Kossuth Ferencének, hanem, a Deák Ferencének is az volt. És Kossuth Ferenc is csak akképp, tud kormányozni, ha posszibilis program alapján áll, vagy olyat csinál ma, — a mai haladásnak megfelelőt, — mint Deák csinált 67-ben.. Kossuth sem tud másképp programot csinálni, mint Deák csinált a függetlenségi politikából. Csak többet csinálhat, csak tovább me­het. Csak egyet nem szabad: visszafej­lődni, mint a szabadelvű párt alatt és a jogfolytonosságot cserben hagyni, mint a haladópárti uralom idejében. Minden politika hazafias és függet­lenségi politika, a­mi előre viszi az orszá­got azon az úton, a­mely­ a magyar nem­zeti államiság teljességéhez, visz. . Ne játszunk tehát, a szavakkal és ne bolondítsuk egym­­ást az elnevezések évti­zedes konfúziójával! A közjogi téren nem szabad licitálni és versenyezni a pártoknak, mert ezzel csak útját álljuk a fejlődésnek és megbé­nítjuk erőinket. Az alkotmányos éra 67 óta bebizonyította, hogy a­mikor a köz­jogi alapon licitáltunk és versenyeztünk, nem fejlődhettünk, sőt visszafejlődtünk, a­mikor pedig megszüntettük a licitációt és egy közjogi alapra helyezkedtünk, megállítottuk a reakció lavináját s most ezen az alapon eléggé szilárdan állunk és teszünk néhány lépést.— előre. A jelenlegi koalíció: koalíció a köz­jogi alapon. A legkülönbözőbb párt­­árnyalatoknak és tendenciáknak egyesü­lése egy közjogi alapon. Ebből ennek meg is kell maradnia mindig. Az­­volt eddig az egészségtelen, dolog, hogy nem volt egy­séges közjogi alap. Ez a közjogi alap pe­dig, se a 48, se a 67. Szembeállítva, e szá­mok végzetesek; a magyar közélet kon­fúzióját idézték elő mindenkoron s pedig senki sem tudja e számokról pontosan, hogy mit tartalmaznak, mert mindenki mást magyarázott bele, többet, keveseb­bet, a­hogy jött. Kiegyezniük mindig kell az egyes, tényezőknek. A nélkül nem lehet semmi- A királyijai is, Ausztriával is meg kell egyeznünk. De jobban egyezünk meg a mi javunkra, ha mi magyarok együtt vagyunk és ha erősek vagyunk, mintha egymással harcban, gyűlölködés­ben élünk közjogi téren is. A pártok fel­adata tehát a következő: Közjogi egység köztünk, egyetértés köztünk, magyarok közt, Becsesel szemben. . Ez a helyes politika. Ezen kívül az­után más tereken pártoskodjunk-e, harcol­junk egymás közt is, egymás ellen is, a fölfogások, temperamentumok különbö­zősége szerint. De ne felejtsük el: közjo­­gilag mindnyájan függetlenségiek va­gyunk és nemcsak azok, a­kik a Kossuth Ferenc pártjában vannak. Ez legyen a novum­ a jövő politikájában. Ez a gor­diusi csomó megoldása. Ebben az irány­ban elmélkedjenek azok a vezérek, a­kik a koalícióból való helyes és nemzeti irányú, kibontakozás nehéz problémájá­val foglalkoznak. Károlyi István gróf:­ ­ 1845-1907. Ki hitte volna,­ hogy a kaszás zsarnok olyan atléta alakkal, olyan acél­ideggel, a­minő Károlyi István gróf volt, olyan könnyűszerrel fog elbánni?! ■Deresedé, délceg legény volt István gróf, testben­­lélekben jóval fiatalabb éveinek számánál. És e ke­mény tölgy­­gyökereit aránytalanul rövid idő alatt őrölte meg a kór. Pár nappal ezelőtt, a­mikor meg­tudtuk, hogy betegsége komolyabb természetű, egy­úttal azt hallottuk, hogy hatalmas szervezete diadal­masan birkózott meg a gyilkos kórral s hogy föl­gyógyulása már csak napok kérdése. A javulás azon­ban —­ sajnos — utolsó föllobbanása volt a szívós életnek. Néhai Károlyi György gróf és Zichy An­tónia grófnő legifjabb fia, Károlyi István gróf örök álomra hunyta szemét és elköltözött örökös szál­lásra ősei közé, a kaplyoni sírboltba. Károlyi István gróf Pistá­nak hivatta magát egész életén át, a mint megszokta gyerekkorában. Mintha az István nevét igen súlyosnak, igen méltóságosnak találta volna. Pedig­­Károlyi Istvánban csak a külső kéreg, a megjelenés vallott viveurre, alapjában­ igen komoly, sőt kissé pesszimisztikus lélek volt. Nem szerette a banalitást, az olcsó ellágyulást, a sirán­kozásra hajló érzékenységet s inkább akart ridegnek, megközelíthetetlennek, ha­ úgy tetszik, dölyfösnek látszani. Népszerű ember volt, bár nem kereste a népszerűséget, sőt szívesen helyezkedett szemközt az­­utcai közvéleménynyel. Fogásaiban, életmódjának­­berendezésében kissé emlékeztetett­ a középkori lo­o­vagra, s ezért nem is nagyon szimpatizáltak vele azok, a­kik csak régi család ivadékai, csak nagy vagyon és dicső hagyományok örökösei, egyébként pedig nyárspolgárok. Károlyi István gróf egy ma már ritka és egyre jobban gyérülő fajhoz tartozott; igazi nagyur volt minden izében. Az volt az apja is, de az igazi nagyur nemesebb alakjából az öt Ká­­rolyi-fiu közül, a legifjabb, István gróf kapta a leg­nagyobb örökséget. Gyönyörű legény volt még haj­lott korában is; olyan alak és olyan arc, a minőnek Árpád leventéit képzeljük. Fiatalabb korában pedig bátran mintát állhatott volna a férfi-szépség és erő szobrához. Az izzó remények és sóvár vágyak korában, 1845 telén született fővárosunkban, a Károlyi-nem­zetség egyetem­ utcai palotájában. Még csak három éves volt, a midőn beköszöntött a nagy idők hajnala. Apja nem lobogó vérű, de igaz, saját­ja hazáját fa­natikusan szerető magyar volt. Károlyi György gróf Széchenyi István gróffal volt a legbizalmasabb ba­rátságban, a Széchenyi politikájára esküdött és Széchenyi után neki van a legnagyobb érdeme tu­dományos akadémiánk, a­mint akkor nevezték, tudós társaságunk megalapításában.­ Tudott áldozni nem­zetéért, de a szabadságharc nem ragadta úgy ma­gával, mint testvérbátyját, Károlyi István grófot, a­ki egész huszárezredet állított ki a maga zsebéből és nem kecsegtette magát azzal, h­ogy az egyenlőtlen harcban győzni fogunk. Anyja hevesebb lelkű volt, vérmesebben reménykedett, a­hogy ma mondanék, toakacsabb kuruc volt az uránál. Svárelyi István apjától, anyjától egyaránt örökölte véralkatát. Ma­­­k­acs kuruc volt, igen józan, hideg megfontolással. Mint a Károlyi György fiai mindannyian, egészen­­magyaros és igen gondos nevelést kapott. A kor is­­ kezére játszott a szülőknek, hogy a Károlyi-fiúk törzsökös magyar típusokká fejlődjenek. Károlyi István legkorábbi emlékei közé tartozott az a gyászos epizód, hogy anyai nagybátyját, Batthyány Lajos grófot, Magyarország első felelős miniszterelnökét, apja palotájában elfogták, aztán­­ tíz hónapi fogság A békegyár valóban dolgozik. Négy bizott­ság, nyolc albizottság, számos szűkebb és külön kiküldöttség vette­ kezébe a hozzájuk utalt kérdé­seket. Javaslat, indítvány, módosítás pedig min­den oldalról annyiféle és­ oly tömeggel érkezik, hogy ekkora termékenységre, munkakedvre és a felelősségviselés ily fokú bátorságára úgy a delegáltak,­ mint kormányaik részéről a nemzet­közi jog kényes területén senki sem számíthatott. Távol, állóknak, elsőben is tán az fog sze­mébe ijtleni, hogy, ez az értekezlet aránytalanul többet foglalkozik a hadviselő felek megrend­­szabályozásával s a semleges felek érdekeinek védelmével, mint a békéltető s a bék­eföntartó után kivégezték. "Halálos ítéletet Haynau Károlyi István gróf apja palotájában írta alá és apja palo­tájából pacifikálta az eltiprott magyart kötéllel és golyóval. Ebben a palotában serdült ifjúvá Károlyi István. Apja az abszolutizmus esztendei alatt csön­des, lemondó magyar volt, a­ki várta, sötétebb órái­ban azonban nem remélte a hajnalodást. Anyja, a vérmesebb természet, nem tudott olyan könnyen be­letörődni a­­ sors intézkedéseibe. Károlyi Györgyné, a Vörösmarty által megénekelt Zichy Antónia, az autokratizmus legvadabb dühöngése közben is, min­denét kockára dobva, szakadatlan érintkezésben volt a magyar emigrációval. A benrekedteknek segített, hogy kiszökhessenek, maga kapocs volt az idegenbe­­szakadt s az itthoni magyarság között. A mikor Itáliából vártuk a hajnalodást, a midőn a szárd ki­rály megindította francia segítséggel Ausztria el­len azt a háborút, a­miből megszületett az egységes olasz királyság, Károlyi Györgyné Firenzébe költö­zött, hogy közelében legyen azoknak, a­kik Magyar­­országot fegyverrel akarták a szolgaságtól meg­váltani. Így került Károlyi István is, a­mint iskoláit végezte, olasz földre, a honnan akkor a szabadsá­got várták. Két bátyja, Tiborics Gábor gróf már előbb kiment, harcoltak Garibaldi alatt az olasz egységért.­ Károlyi István 1866-ban, a háború kitö­résekor Klapka magyar légiójába állott, a melynek Bismarck, ha a­­ porosz érdek úgy kívánná, azt a szerepet szánta, hogy törjön, Magyarországba. Tud­juk, hogy a­ légió még az ország határáig sem ju­tott el, a­midőn­ Ausztria Königgrätznél elvérzett s Bismarcknak többé nem állott érdekében Magyar­­ország füllázítása. A föloszlott légió hajavándorló tagjait Károlyi Tibor és István vezették a magyar határra, • ab­b­ól mind"a"kettőjüket “elfogták. Talán nagyon is drágán fizetnek Szert, hogy a magyar A békegyár működésben. Budapest, júl. 31. Közel két hónapja, hogy a hágai békeérte­kezlet nekiindult a munkának. Elég sok távirat érkezik róla naponkint, nyilvántartani a dolgok folyását s ébren tartani a művelt világ jogos érdeklődését. De annyi összefüggéstelen, gyakran homályos, itt-ott ellentmondó részlet torlódott így föl a nagyközönség előtt a félhivatalos tudó­sítók s a hivatalos cenzúra jóvoltából, hogy nem lesz­ fölösleges, ha e kusza anyagot rendezzük s az eredményekről lehetőleg számot adunk ol­vasóinknak. . •

Next