Budapesti Hírlap, 1907. október(27. évfolyam, 233-258. szám)

1907-10-01 / 233. szám

4 BUDAPESTI HÍRLAP, (233. sz.) 1307. október 1. Beszédét tetszéssel fogadták. Mosonban Giesswein Sándor néppárti képviselő mondott tegnap beszá­moló beszédet. Itt az ideje, mondotta a többi között, hogy a választóreform tervét lássuk. Nem kételkedik abban, hogy a kormány a legrövidebb idő alatt arra alkalmat is ad, hogy az általános, titkos és községen­ként való választás reformtervezetét a képviselőház elé fogja terjeszteni. Nem egyedüli feladata ez ugyan a mostani parlamentnek, mert e mellett számos egyéb reform, ezek között az adóreform, az ipartörvény és a munkásvédelem is megoldásra vár. De a választó­­reform nem jöhet meglepetésszerűleg, az ország népét erre elő kell készíteni, különben nagy veszedel­meket rejthet magában. Román mozgolódás. A Bratianu-ügy aktái még le sincsenek zárva s máris új román mozgoló­dásról értesítik lapunkat. Ezúttal azonban Karánse­­besről, a­hol pénteken reggel a falakról a következő román szövegű plakátokat kobozta el a rendőrség: Figyelmeztetés. A magyar soviniszta lap, a Budapesti Hírlap, hadat üzen Romániának. Mi részünkről esküszünk, hogy utolsó csepp vérünkig együtt érzünk Romá­niával és Ausztriával, továbbá, hogy a karánsebesi zsidókat a legrövidebb idő alatt le fogjuk mészárolni, Burdiával együtt. Éljen a nacionalizmus! Éljen a szocializmus! Éljen Ausztria! Le a zsidó kormánynyal! Le Kossuth-tal! ! A bizottság. A közös államadósság­. Félhivatalosan je­lentik Bécsből. A közös államadósságok ellenőrzésére kiküldött magyar bizottság ma tartotta Szalay László főtanácsos résztvételével a magyar minisztérium palotájában utolsó előtti érdemleges ülését. Isme­retes­ dolog, hogy az állami bankjegyek beváltására kitűzött határidő augusztus harmincegyedikén járt le. A bizottság megállapította, hogy az említett ha­táridő óta 22.987 forint értékű bankjegyeket vál­tottak be és semmisítettek meg, a be nem váltott bankjegyek értéke 1.253.107 forint. Ezt az összeget az 1899. évi XXXI. törvénycikk értelmében a két állam javára írják. Magyarországra jut 30 százalék, vagyis 375.932 forint, Ausztriára 877.175 forint. A bizottság a törvényiben előirt jelentést a mai ülésről is elküldte a törvényhozásnak s ettől utasításokat kért az államjegyek lemezeinek és a levéltárnak ke­zeléséről. A jövő évi költségvetés. Apponyi Albert gróf kultuszminiszter ma kora reggel a miniszterel­nöki palotába ment, s ott Wereszle Sándor miniszter­elnökkel és Popovics Sándor államtitkárral hosszabb ideig tárgyalt a kultuszminisztérium 1908. évi költ­ségvetéséről. Értesülésünk szerint a kultuszminiszté­rium keretében tervezett reformok költségeiről vett szó. Holnap Andrássy Gyula gróf belügyminiszter harmincas évek idealizált asszonyai. Annak az öreg Duplaynek a leánya volt, a kinek házában Robespierre lakott. Robespierre kedvelte és párt­fogolta Babetet s megáldotta Le Basval kötött házasságát, megjegyzendő: romantikus szerelmi házasságát. Le Bas a Robespierre bukását nem élte túl, termidor 9-én agyonlőtte magát. Babet egyedül éli át férje és társai bukását s­ így, mint Mimié, fia, Fü­löp nevelésének szenteli életét, a­ki később az Institut tagja lesz.­­ Sardou, mint gimnazista diák 1845-ben találkozott vele a hírné Boismont házi bálján, sőt meg is táncoltatta egy francia négyesben. Mikor a táncra fölkérte a fekete ruhás, már el­­virágzott, de­ még mutatós hölgyet, az moso­ly 0£va szabadkozott: Óh, régen volt az, mikor én táncoltam. — Sardou nem enged s a fekete ruhás hölgy végre kész a táncra, de csak úgy, h­a figyelmeztetik a figurákra, négyes után a diák kérdezősködik a táncosnéja neve­ után. „Ez Le Bas Fülöpnek, az Institut tagjának az anyja“, mondja a háziasszony. „A konvent tag­jának az özvegye, annak a Le Basnak, a­ki ön­gyilkos lett?“ rémüldözik Sardou. A háziasz­­szony elmondja e jelenetet Babelnek, ez magá­hoz inti a diákot s elragadtatással beszél neki a forradalomról, Robespierreről, megjegyezvén, hogy:­„Ön is bizonyára megszerette volna őt, 8 oly jó volt és szerette a fiatalságot.“ A 400 lapra terjedő vaskos kötetben ren­geteg sok érdekes részlet van abban összehordva a szerzőtől, mint levéltári hivatalnoktól fölkuta­tott sárgult papírok, hivatalos akták és magán­levelek, feljegyzések, sőt a régi idők divatos kupléi és árverési hirdetményei nyomán. Föl­használja Lenotre még a régi festményeket és a karrikatúrákat is, a­melyekből néhányat mel­lékel is a könyvéhez, s Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter mutatják be tárcájuk költségvetését, hogy a legközelebbi mi­niszteri tanácskozásban a kormány rövidesen végez­hessen a még le nem tárgyalt tárcák költségvetésével. A miniszterelnök utazása. Szombaton, mint jelentettük, az a hír terjedt el, hogy Wercerle Sándor miniszterelnök Bécsbe utazott. A hír annál nagyobb feltűnést keltett, mert Popovics Sándor államtitkár sem volt a fővárosban. A politikai körök biztosra vették, hogy a miniszterelnök és a pénzügyi államtitkár a kiegyezés dolgában ment Bécsbe. Kitűnt azonban, hogy a hírből csak annyi igaz, hogy Wekerle és Popovics valóban együtt utazott el szombaton reggel­­ Komárom megyébe, a­hol Pfeiffer Nándor földbirtokos vendégei voltak. A két államférfi­ még szombaton éjjel visszajött Budapestre. A miniszterelnök a tegnapi napot már Dánoson töltötte. A katolikus lelkészek kongruája. Budapest, szept. 30. Közel tizenöt éve, hogy a latin, görög és örmény szertartású katolikus lelkészek jövedel­mének (kongruájának) rendezéséhez hozzá fog­tak. Legtöbb munkát adott a jövedelmek össze­írása, mely bevallások és vizsgálatok alap­ján nyert befejezést. Ezek után a szükséglet meghatározásával foglalkoztak. Mindez alapvető munkálatokkal immár elkészültek. Az eddigi számítások szerint körülbelül 2.700.000 korona szükséges évenként a katolikus lelkészek javadalmazásának kiegészítéséhez. Ezt a kiegészítést pedig hármas pénzforrásból veszik és pedig több mint egyharmad a vallásalap évi jövedelmeiből kerül elő. A püspökök és nagyobb javadalmatok (káptalanok, apátságok, prépost­­ságok) terhére évi 900.000 korona esik, a még fönmaradó összeget pedig az állampénztárból pó­tolják. Az­­állami hozzájárlást a legkisebb részre redukálják. A vallás- és közoktatásügyi miniszter átírt a püspöki karhoz és közölte, hogy évi 900.000 koronában állapíttatott meg az összeg, melylyel a nagyobb javadalmasok évenként a kongrua kiegészítéshez járulni tartoznak. Az előterjesz­téssel az október első felében összehívandó püspöki konferencia foglalkozik. Első­sorban megállapítják, hogy a 900.000 korona követelés megfelel e a valóságnak. Ha ezt elfogadják, ak­kor a püspöki kar a fedezet módja iránt hoz ha­tározatot. Az már elvégzett dolog, hogy a na­gyobb javadalmazások tiszta jövedelmük arányá­ban fedezik az évi szükséglet összegét. Arra nézve pedig, hogy ez miként állít­­tatik elő, kétféle terv van. Az egyik szerint a na­gyobb javadalmasok ingatlanait egy amortizá­ciós kölcsönnel megterhelik, mely tőkének éven­ként 900.000 korona évi kamat felel meg. Ezt a tőkét befizetik a középponti kongrua pénztárába. A kölcsön tőkét pedig ötven, esetleg száz év alatt törlesztik. A másik terv szerint a nagyobb egy­házi javadalmakat örök időkre megterhelik az évi 900.000 korona kongrua-járulékkal, mely az egyenes adók módjára hajtandó be a mindenkori javadalmasoktól. Ha a püspöki kar döntött, ak­kor fölirnak ő felségéhez, mint főkegyurhoz és tőle engedelmet kérnek az egyházi javak ily irányú megterhelésére. Ő felsége hozzájárulásával ekként a na­gyobb javadalmasokat terhelő eme hozzájárulás megállapíttatván, a kormány törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé és ezzel a kongrua­­rendezés becikkelyeztetik. Mint értesülünk, a katolikus lelkészek cse­kély javadalmazásának kiegészítése és a nem katolikus lelkészek kongruájának kiegészítésé­ről alkotott 1898. évi XIV. törvénycikkben fog­lalt alapelvek szerint történik, vagyis 1600 ko­ronáig vagy 600 koronáig terjed a kiegészítés, az szerint, a­mint az illető lelkész a hittudományt valamely hittani intézeten a hazai középiskola nyolc osztályának elvégzése után, nyilvánosan vagy magánúton legalább három évig tanulta, levizsgázott és szabályszerű képesítést nyert, vagy ennél kevesebb képesítéssel, például csak négy gimnáziális osztálylyal bír. (Ily eset fő­ként a görög katolikusoknál fordul elő.) Ez idé­zett törvény szerint különben már ma is kapnak ideiglenes segítséget a legszűkebb anyagi viszo­nyok között lévő katolikus lelkészek is. Rakodczay bán a horvát helyzetről Budapest, szept. 30. Rakodczay Sándor dr. horvát bán Zágráb­ban járt egyik hírlaptudósító előtt következőleg nyilatkozott a horvát politikai helyzetről: " A horvát politikai helyzeten mindeddig nem állott be olyan lényeges változás, mely külsőleg is megnyilvánulna. Részint a nyári hónapok politikai szünetének, részint a horvát helyzet kritériumainak eredménye ez. Az adott szituációban nekem semmi esetre sem lehetett célom, hogy az eseményeknek elébe vágjak, hanem igenis a várakozás álláspont­jára helyezkedve, szabad menetet hagytam az ese­mények folyásának. Főleg abban az értelemben ér­tem ezt, hogy a rezolucionisták népgyűléseit nem tiltottam be, hanem egyfelől megóvtam a törvény­­adta gyülekezési szabadságot, másfelől pedig módot nyújtottam az elégedetlenkedőknek arra, hogy pa­naszaikat előadhassák és sérelmeikről nyíltan tu­domást szerezhessek. A horvát-szerb loval­ctő tehát legkevésbbé sem vádolhatott azzal, hogy működésü­ket mindeddig befolyásoltam, vagy megakadályoztam volna. És tettem ezt azért is, mert az események po­litikai természete is így kívánta. Most már körülbelül mindent elmondott a horvát-szerb koalíció s én tisztában vagyok a rezo­lucionisták hirtelen támadt panaszaival és sérelmei­vel. Az agitácionális fórum tehát végezhetett a poli­tikai munkával és elkövetkezett az egzigenciák for­dulatának ideje. A rezolucionisták panaszait és sé­relmeit figyelembe véve, előkészítettem, egy kormány­­programot, a­melynek alapján egy föltétlenül szük­séges új politikai érát fogok Horvátországban meg­teremteni. Programom már kész, de a közzétételét még eminenter politikai okok késleltetik. Míg a jogos és törvényes horvát érdekekért lehetőleg síkra szállok, bizonyos, hogy a magyar kormánynyal egyetértve, legfőbb politikai célom, hogy a horvát politika abba a mederbe tereltessék, melyet számára a kiegyezés előír s a mely mederből azonban, mint ismeretes, a rezolucionisták elég könnyelműen ki akarták vezetni a horvát politikát. A kiegyezési tör­vénynek ide vonatkozó rendelkezése az az alap, mely­ egyben politikám vezérelve. Nem igaz az, hogy kormányom egyedül áll és hogy azért nem töltöm be az osztályfőnöki álláso­kat, mert nem találok politikusokat, a­kik kormá­nyommal egyetértenének. A valóság ez áldásokkal szemközt az, hogy válogathatnék a politikusok közt, ám egyelőre nem látom még szükségét az osztályfő­nökségek betöltésének. Első azonban most már re­­desen az ideje, hogy ez, valamint programom közzé­tétele meg fog történni meg vagyok győződve, hogy Horvátország nagy érdekében az általános jó­­zanodást nyomon fogja követni hamarosan a hor­vát bonyodalom automatikus megoldása. Minthogy a magyar kormány ez idő szerint jó­formán teljesen a kiegyezéssel van elfoglalva, egy­előre nem állapítottam meg Budapestre való utazá­som idejét. * Supilo Ferenc a Novi List mai számában ve­zércikkben foglalkozik a horvát-magyar konfliktus mai állásáról. A­mi a magyarokkal szemben Horvátországban uralkodó kedvet illeti, itt----- Supila szerint —­ há­romféle politikus jöhet számba. Az egyik kategória gyűlöli a magyarokat Bécs kommandójára. Bécs pa­rancsára mindenben engedni fognak a magyaroknak, de adott alkalommal, ugyancsak Bécs parancsára hátba fogják támadni a magyarokat. A második ka­tegória őszinte és lojális megértést akar a magya­rokkal, mely Horvátország jogait ne csorbítsa, ha­nem támogassa, ők kívánják megértését a népnek a néppel, az egyenjjogosulnak az egyenjogával, de semmiképpen sem az inferioritás alapján, hanem mint egyenrangú elemek. A­kik a harmadik kate­góriába tartoznak, azok azt fogják követni, ki a ha­talom birtokában van és a ki a legjobban fizet. A horvát-szerb koalíció becsületes feltételek alatt, Horvátország nemzeti individualitásának se-

Next