Budapesti Hírlap, 1907. október(27. évfolyam, 233-258. szám)

1907-10-27 / 255. szám

18 1907. október 27. BUDAPESTI HÍRLAP. (255. sz.) végett Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter elé terjesztettek. A­hogy a szabá­lyok elnyerték a miniszteri jóváhagyást, a két szö­vetség megállapítja a résztvétel módozatait. Ma­gyarország atlétái és tornázói ugyanis impozáns módon akarnak résztvenni a jövő évi olimpiai ver­senyen. A miniszter által kinevezendő bizottság el­­­­nöke, a­mint értesülünk, Múzsa Gyula országgyű­lési képviselő lesz, a­ki a magyar testedzés fejlesz­tése körül kiváló érdemeket szerzett és már két olimpiai versenyre vitte Magyarország atlétáit. * Labdarúgás. A Tisztviselők Labdarúgó- Egyesülete és a Magyar Úszó­ Egyesület csapatai no­vember 1-én délután órakor mérkőznek a Rádag­­áti pályán, a II. csapatok ugyanott délelőtt 10 órakor játszanak. * Tornaverseny. A Sport Világ torna versenye­­október 29-én, kedden este hét órakor lesz a Buda­pesti Torna Klub V. ker., Markó­ utcai főreáliskolá­ban levő tornacsarnokában. A versenyszámok a kö­vetkezők: I. Ifjúsági verseny: Magas korlát. II. Kez­dők versenye: Magas korlát. III. Haladók versenye: Magas nyújtón. IV. Súlyemelés: 32 kilós vasrudak­­kal. (Nevezhet minden tornász és atléta.) Az összes versenyeket a M. O. T. E. Sz. szabályai szerint ren­dezik. Nevezési zárlat október 25-ikén. LÓVERSENY. )( A bécsi futtatás. Bécsből jelentik: A lóver­seny hatodik napjának főfutása, a Bucsu-handikap, hatalmas meglepetést hozott a fogadókra, mert a versenyből a leghosszabb odszszal jegyzett Elzevir került ki nyerőnek, s utána szintén két elhanyagolt ló foglalta el a helyeket, míg a favoritok, Táltos és Va­lanque helyre sem bírtak vergődni. A részletes eredmény a következő: I- Gátverseny. Handikap. 4000 korona. 3200 mé­ter. Dreher A. 4é. sin. Amateur 72 (Aylin) első, Maut­ner V. 5é. pm. Curry 62% (Dillon) második, Mattausch H. 6é.­slier. Orcus 76 (Slinn) harmadik. Futott még: Péda, Virágo. Könnyen négyhoszszal nyerve, nyolchosz­­szal harmadik. Tot.: 10:32. Helyre: 20:26 és 25*. Könyv­fogadás: 1­4 rea Curry, 3 Amateur, 4 a többi. II. Nyeretlen kétívesek versenye. 3000 korona. 1200 méter. Herzog M. báró Ék. Divián 54% (Washing­­ton) első, Egyedi L. pm. Sirius 52% (Paul) második, Metcalf J. pm. Joseph 56 (Kreuzil) harmadik. Futott még: Armand, Ifiasszony, Harakiri, Bolondóra, Bosz­­szantó. Küzdelem után nyakhoszszal nyerve, nyakhoszszal harmadik. Tot.: 10:52. Helyre: 20:35, 20 és 28. Könyv­fogadás: 2 Sirius, Andalgó, 3 Livtsu, 4 Joseph, 6 Ar­mand, 8 a többi. III. I. oszt. Eladóverseny: 4000 korona, 1300 mé­ter. Söllinger R. száz. 3é. pher. Telemnek 63 (Janik) első, Batthyány E. gróf 4é. pher. Martyr 50% (Tarai) második, Junker J. urhölgy 5é. pher. Loredan 57% (Krou­­zil) harmadik. Küzdelem után nyakhoszszal nyerve, négy, hoszszal harmadik. Tot.: 10:31. Künyvfogadás: 1% rea Martyr, 2% Telemach, 4 Loredan. IV. Bucsu-handikap. 10.000 korona. 2000 méter. Springer G. báró 4é. pm. Elzevir 60 (Tarai) első, Feste­tlek T. gróf 3é. pher. Bajtárs 52 (Fries) második, Feste­­tich P. gróf 36. sza. Bandi 55 (Aylin) harmadik. Futott még: Mennydörgő­, Héja, Va banque, Táltos, Bengáli,­ Vosges, Dinom-Dánom, Marianka. Biztosan egyh­oszszal nyerve, fejhoszszal harmadik. Tot.: 10:208. Helyre: 20:174, 82 és 138. Könyvfogadás: 3 Táltos, 4 Va banque, 5 Mennydörgés, 7 Bengáli, Vosges, Marianka, 10 Baj­társ, Bandi, Héja, 12 Dinom-Dánom, 20 Elzevir. V. Kétévesek eladó handikapja. 2000 korona. 1100 méter. Rokonczy G. szpm. Fujigama 47 (Pretzner) első, Lossonczy Gy. pm. Gánna 47 (Guttman) második, Dreher A. sk. Durga 45 (Vivian) harmadik. Futott még: Ha­­luska, Most, Dorca, Witness, Glanire, Bocskoros, Ke­fély, Rubbish, Wergele. Könnyen háromhoszszal nyerve, másfélhoszszal harmadik. Tot.: 10:60. Helyre: 20:52. 118 és 87. Könyvfogadás: 1% Ne félj, 3 Dorca, 6 Fuji­yama, 7 Gon­a, 12 a többi. VI. Háromévesek akadályversenye. Handikap: 4000 korona. 3200 méter. Mautner V. pm. Perchance 72% (Dillon) első, Ma­tausch II. sk. Originell 65% (Slinn) második, Liptay B. pm. Sipista 62% (Fejes) harmadik. Futott még: Rotunde, Medusa, Elga. Könnyen két hoszszal nyerve, K­atkoszszal harmadik. Tot.: 10:22. Helyre: 20:27 és 36. Könyvfogadás: 1*4 rea Perchance, 2% Ro­tunde, 4 Originell, 5 Sipista, 8 a többi. VII. Handikap. 2000 korona. 1000 méter. Geist G. 3é. sm. Kondor 48% (Vivian) első. Üchtritz Zs. báró 3é. sm. Beau­merité 68% (Tarai) második, Herzog M. báró 3é. szpm. János vitéz 63 (Washington) harmadik. Futott még: Greg Tick, Palóckirály, Nicht Doch, Blizzard, Mayenne, Ella. Rövid fejhoszszal nyerve, négy hoszszal harmadik. Tot.: 10:41. Helyre: 20:33, 61 és 34. Könyv­fogadás: 3 Kondor, 3­ Grey Tick, 4 János vitéz, Bliz­zard, 5 Beau­merité, Nicht Doch, 8 a többi. Holnap a kétévesek utolsó klasszikus mérkőzése, a Henckel-emlékverseny a nap főszáma, a­melynek győztesei közül nem egy mint a derby favoritja vo­nult téli pihenőre. Minden jel arra mutat, hogy az idén is úgy lesz, mert a 20.000 koronás díj favoritja, Miracle már eddigi szereplésével is rászolgált, hogy évjáratának elitjébe soroztassék. Mellette Mátka ér­demel figyelmet, míg a harmadik helyet Flapdoodle távollétében Vansittart foglalhatja el. Egy államdíj is lesz holnap, a­mely újra szép küzdelemmel vég­ződhetik Qalantuonto és Orphelin között. A három­évesek gát versenyében Veronese és Ferdéről, a két­évesek eladóversenyében Stromboli és Lanzendorf, a kétévesek handikapjában Peugot és Braganza, az akadályversenyben Timur és Rebellin, az eladók handikapjában Mirka és Pityu a jelöltünk. )( ügetőverseny. Az őszi meeting ötödik napjának programja érdekesség dolgában még fö­lülmúlja az eddigieket és ha a rendezőség nem csi­nál valami bajt, holnap talán a közönség is meg lesz elégedve a versenyek eredményével. Persze a­ hajtók lelkiismerete is szükséges ahhoz, hogy egy­szer igaza legyen a hivatalos lapnak, a­melynek je­löltjei a következők: I. Georgina—Jansen, II. Re­beka—Pusztaberényi ménes. III. Brownie Wilton— Rabló P. IV. Jubilar—Pepus. V. Transi C.—Bandit. VI. Black-istálló—Sennyey-istálló. VIDÉK: Iz­arostorda megye közgyűlése. Marosvásárhely, okt. 26. (Saját tudósítónktól.) Marostorda vármegyében, melynek békéjét hónapok óta teljesen földúlták a pártviszályok, ma ismét megmérkőzött egymással a két ellenséges párt: a koalíciósok és az autonóm­pártiak. Az alispán­ helyettes választása történt meg a mai napon, s ez alkalommal a koalíciósok kerültek fölül, jelöltjük győzött a választáson. Reicher Aladár helyettes főjegyző mint alispán­­helyettes a közgyűlést megnyitja és indítványozza, hogy a főispánt bizottság útján hívják meg, a gyű­lés ily értelemben határoz. Toldalági László gróf ve­zetésével bizottság megy a főispánért. Mikor ifjabb Ugrón Gábor főispán a terembe lép, viharosan meg­tapsolják és megéljenzik, a később belépő Désy Zoltán államtitkárt szintén. Ugrón főispán az elnöki széket elfoglalva, üd­vözli a bizottságot, a közgyűlést megnyitja. Ebben a pillanatban egy pad, melyre sokan fölállottak, hátul óriási recsegéssel leszakadt, a rajta állók lezuhantak s többen megsérültek. A főispán jegyzőkönyv-hitelesí­­tőkül Szemere Dénest, Kelemen Albertet, Szentvályi Sándort, Csernátoni Alajost hozza javaslatba. (Zajos éljenzés.) Dósa Elek nyugalmazott alispán, volt or­szággyűlési képviselő, az autonóm­ párt tagja nem tartja törvényesnek a főispán javaslatát; a jegyző­könyv hitelesítésének helyét és idejét a közgyűlés végén kell kitűzni. (Óriási lárma, éljenzés, eláll­t­ kiáltások. A főispán folytonosan csönget.) Dósa álláspontjának támogatására fölolvassa a törvényt és azt mondja, hogy a közgyűlés végét senki sem tud­hatja. (Óriási lárma.) Azt indítványozza, hogy a hitelesítő bizottságba Csontos Olivért, Sebes Jenőt, Erődi Sándort és Jenei Józsefet válaszszák meg. Per­cekig tartó szavazás után fülsiketítő tombolást oko­zott Teleki Sámuel gróf belépése. Az autonóm­ párt feléje fordul, viharosan éljenzi és tapsolja; az ellen­párt zúgó abcugot kiállt; a főispán folytonosan rázza a csengőt, de a lárma, a dobogás percekig tart, s ilyen kiáltások hangzanak: „Menjen Afrikába! Dob­ják ki!“ Erősdi Sándor Teleki védelmére kelve Körösi Samuval szóváltásba elegyedik, izgatottan összecsapnak, s hangokat nem hallani. Mikor az irtóztató dobogás, lárma kissé szűnni kezd, Désy Zoltán államtitkár szólal föl. E teremben, úgymond, becstelenséggel még nem küzdöttünk. Teleki iránt, politikai pártállásra való tekintet nélkül, mindig tisztelettel viseltetett. A tárgyra térve javasolja, hogy a hitelesítő bizottság tagjait most válaszszák meg, a hitelesítés idejét és helyét pedig a gyűlés végén tűzzék ki. A főispán elismeri, hogy ez a helyes gya­korlat s meghajlik Désy álláspontja előtt. Bejelenti, hogy huszonegy aláírással névszerinti szavazást kér­­s elrendeli a szavazást.. Ennek során Désy Zol­tán, Toldalagi Tibor gróf, Mikó Árpád volt főispán, Farkas Alb­ert volt főispán, a Kőrösyek, s Bethlen István gróf a hivatalos jelöltekre. Teleki Sámuel gróf, Huszár Károly báró, Teleki József gróf az autonóm­ párt jelöltjeire szavaztak. Mikor már a virilisták leszavaztak, és a választott bizottsági tago­kat szólították szavazásra, Erősdy Sándor kérdi, micsoda névsort olvasnak, melyik évről való? Meliton Zsigmond jegyző megnézi a névsort: ez bizony 1904- ből való. (Óriási lárma, gúnyos kiáltozás.) A főispán időnyerés céljából javasolja, folytassák e lista alap­ján a szavazást, s a­kit nem hívnak föl, végül magá­tól jelentkezzék. Most lép be Bethlen István gróf, a kit a koalí­ciós párt zajosan megéljenzett. Ugrón elnök az egész szavazást megsemmisitettnek jelenti ki és elrendeli, hogy az idei névsor alapján újból szavazzanak. Rette­netes kavarodás támad erre s az autonóm­ párt diadal­masan ujong. Végre a zaj csillapulásával élülről kez­dik a szavazást. A pártvezéreket, Bethlen István grófot és Teleki grófot most is viharosan meg­éljenezték. Ötnegyed óráig tartott a szavazás, közben­ a terem úgy megtelt bizottsági tagokkal, hogy ember ember hátán tolongott. Az elnöki javaslat mellett 96-an, ellene 75-en szavaztak. Percekig tartó éljen- s­zéssel és tapssal ünnepelte a koalíció e győzelmet, az autonóm­ párt gúnyosan tüntetett. Ugrón főispán fölemlíti, hogy egyesek távirat­ban panaszt tettek tegnap a belügyminiszternél el­lene, hogy a gyűlést szombati napra, zsidóünnepre tűzte ki; ez puszta figyelmetlenségből történt, jövőre ilyenekre is figyelni fognak. Áttérnek a napirendre. Bálin Aladár jegyző fölolvassa a belügyminiszter leiratát Nagy József alispán fölfüggesztése dolgá­ban. A leirat így hangzik: A vármegye főispánjának jelentéséből arról ér­tesültem, hogy a folyó hó 10-én tartott törvényható­sági bizottsági közgyűlésnek az elnöklő főispán ré­széről történt felfüggesztése után a súlyos betegség címén hosszabb szabadságot élvező alispán megjelent a közgyűlés­teremben, s az alatt az ürügy alatt, hogy a főispán akadályozva van, elfoglalva az elnöki szé­ket, onnan a főispán eljáráséra durván sértő kifeje­zéseket tett, majd fölhívta a véghatározatommal ál­lásától fölfüggesztett Erősdi Sándor főjegyzőt állása elfoglalására, és a közgyűlésen történtek előadására. Ezen előadás alapján pedig az elnöki székből mind­azt semmisnek jelentette ki, a­mi a főispán elnök­­lése alatt történt. Ezek szerint az alispán törvényes ok nélkül, teljesen jogtalanul foglalta el ez alkalom­mal a közgyűlési elnöki széket, Erősdi Sándor fő­jegyzőhöz intézett föhívásával pedig nyílt ellentétbe helyezkedett fönt idézett rendeletemmel, s­­annak tör­vényes végrehajtását meghiúsítani is igyekezett az­zal, hogy a közgyűlésen történteket teljesen illeték­telenül semmisnek jelentette ki. E mellett még sú­lyosan vétett a főispán személye részéről köteles tisz­telet ellen is. Minthogy ezen törvénybe ütköző eljá­rás a fegyelmi vétség jelenségeit tünteti föl, ennél­fogva Nagy József ellen előbb kiadott távirati ren­­deletemmel a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot elrendelem, és őt, tekintettel arra, hogy a történtek után a vármegye közigazgatásának vezetése a vizs­gálat tartama alatt kezében nem maradhat, állásától is fölfüggesztem, ellátását a fölfüggesztés tartamára lakáspénzilletményén fölül fizetésének egyharmadá­­ban állapítottam meg. Budapest, 1907 szeptember 12. Andrássy. A leirat utolsó szavainál a koalíciós párt An­drássy Gyula grófot hosszasan megéljenezte.­ A jegyző fölovassa az állandó választmány javaslatát, hogy a miniszter leiratát sajnálattal vegyék tudo­másul. Óriási vihar támad erre. „Le vele! Eláll! Abcúg!“ kiáltják. Désy államtitkár: Sajnálat csak az ebben a teremben történtek fölött jogosult, a­ törvényes mi­niszter törvényes intézkedése előtt tisztelettel­­kell meghajolni. Ily értelmű indítványt terjeszt elő. (Élénk éljenzés.) A gyűlés nagy többsége Désy indítványát el­fogadta. Előterjesztést tesznek aztán az állandó vá­lasztmány nevében az alispán feszéknek helyettesítés útján való ideiglenes betöltésére. Désy államtitkár Kellő Ignác törvényszéki bírót ajánlja. (Viharos éljenzés.) Ajánlják még Szabó Béla,­­Bédi Sándor és Papp Sándor ügyvédeket.. Ugrón főispán bejelenti, hogy az alispán­ ál­lásra tegnap tértivevényes ajánlott levélben Dósa Elek nyugalmazott alispán is pályázott. Dósa Elek ■kijelenti, hogy pályázatát visszavonja. Ugrón fő­ispán jelenti továbbá, hogy ma délelőtt megjelent nála Illyés Lajos nyugalmazott miniszteri tanácsos és bejelentette, hogy párthatározat folytán ő pá­lyázik. Ilyés Lajos szintén visszavonja pályázatát. A kijelölő bizottság valamennyi pályázót jelölte, első­sorban Köllő Ignácot. (Hosszas éljenzés.) Az elnök kérdi, kívánja-e valaki ..a szavazást? (Óriási Éljen Köllő! kiáltás.) A főispán Köllőt megválasztott helyettes alispánnak jelenti ki. (Viharos éljenzés.) Az új alispán leteszi az esküt, majd köszönő beszé­det mond. Désy Zoltán szólt ezután, a zavarokról szólva, kéri a vármegyét s az új alispánt, állítsák helyre a régi rendet és egyetértést. Dósa Elek az autonóm párt nevében üdvözli Köllőt. Szomorú, hogy a küzdelmet átvitték a társadalomba, a családi életbe is. (Nagy zaj.) Ha e rettenetes bajt az uj ali­­spán megszünteti, akkor emberül megfelel külde­tésének. A közgyűlés után tudósítónk fölkereste Ugron Gábor főispánt, a­ki ama nézetének adott kifejezést, hogy a mai nevezetes erőpróba után most már re­méli a béke helyreállását; a közigazgatás menetét a bajok nem zavarták, de a tisztviselői állások körüli zavarok következtében az ügydarabok összetorlód­tak. Erősen bíznak benne, hogy most már a köz­gyűlési béke helyreáll és a tisztviselői kar is nyu­godtan szentelheti idejét kötelességének. Az autonóm párt viszont azt mondja, hogy a harcot esze ágában sincs leszerelni. A mai többséget, mondjuk, úgy érték el a koalíciósok, hogy szombatra tűzték ki a közgyűlést, a­mikor a zsidók nem utaz­nak, a szászokat pedig szüreti ünnep tartotta visz­­sza; azt mondják, e miatt huszonnégy zsidó szava­zat és mintegy harminc szász szavazó elmaradt, minden előző alkalommal ötven-hatvan többségük is volt s ez az első vereségük, az egész vonalon küz­deni fognak tovább. Délben mind a két párt lakomát tartott, a koalíciósok a győzelmet ünnepelték, az autonómpár­tiak pedig kimondták a harc folytatását.

Next