Budapesti Hírlap, 1908. február (28. évfolyam, 28-53. szám)

1908-02-01 / 28. szám

4 BUDAPESTI HÍRLAP, (28. sz.) 1908. február 1. Az elnök figyelmezteti, hogy a címről be­széljen. Nagy György előrebocsátja, hogy indítványt nyújt be, a­mely azonban nem vonatkozik a címre... Az elnök: A címnél nem lehet ilyen indítványt tenni. Nagy György: A cím ellen nincs kifogása. (Derültség.) De arra kéri a Házat, engedje meg, hogy a tárgytól eltérjen. A Ház ezt nem engedte meg. Nagy György: Sajnálja, hogy a Ház olyan ke­vés érzéket mutat (Zaj. Mozgás.) a székely dolgok iránt. Az elnök: Ne tessék gyanúsítani. Az első szakasznál Hinleder Ernő módosítást adott be, a­melyet­­a Ház nem fogadott el. A második szakasznál Zakariás János és Papp-Csicsó István stiláris módosításokat adott be. Nagy György hosz­­szabban beszél a szakasz ellen és új szöveg elfogadá­sát kéri. Hinleder Ernő és Bozóky Árpád módosí­tásokat adnak be. Az elnök a vitát bezárja. Günther Antal igazságügyminiszter Zakariás aggodalmai miatt némi változtatást tesz a szövegen. Nagy György ellenvetéseit méltányolja, mert huma­nitárius és költészeti szempontból meghatották. (De­rültség.) De a módosítás gyakorlati szempontból nem fogadható el. A többi módosítást sem fogadja el, de ő maga Zakariás kívánságának megfelelő módosí­tást tesz. Az elnök: Bocsánatot kérek, módosítást a vita bezárása után benyújtani nem lehet, azért az igaz­­ságügyminiszter úr módosítását most már el nem fo­gadhatom. Bozóky árpád: Nem tudja a házszabályokat! (Zaj. Ellenmondás.) Günther Antal igazságügyminiszter­: Azt hit­tem, nincs bezárva a vita. Az elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítottam. Egy hang (a baloldalon): A törvényt nem sza­bad hibásan elfogadni! Olay Lajos: Az előadónak sincs joga? Adja be ez előadó. (Zaj.) Az elnök (csenget): Az előadó úr sem adhatja be. Bocsánatot kérek, hogy lehessen a vita bezárása után beadni módosítást? Hisz a módosítást vita tár­gyává kell tenne a Háznak és ha a vita bezárása után nyújtanának be módosításokat a képviselőház egyes tagjai, ahhoz hozzá nem szólhatnának. Ez lehetetlen, ellenkezik a gyakorlattal, ellenkezik a házszabályok­kal, én­ azt meg nem engedhetem, hogy módosítások nyújtassanak be a vita bezárása után. A tanácsko­zást azonban én az előbb befejezettnek nyilvánítot­tam. Ez annyiban hibás volt, mert azt hittem, ha az előadó úr az imént kijelentette, hogy pgju ,ki van szó­­lani, annál fogva tehát méltóztassék hozzászólani, a zárószó joga megilleti. • • • Olay Lajos: Kossuth beadta a pragmatikánál!­Az elnök: Soha sem adta­ be! Olay Lajos: Én emlékezem rá. Bocsánatot kérek. (Zaj és fölkiáltások a baloldalon: A vita be­zárása előtt adta be!) Az elnök (csenget): Ne méltóztassék vitat­kozni. Rosszul emlékezik a t. képviselő úr. A vita be­zárása előtt adta­ be! Hogy gondolja a képviselő úr és micsoda eljárás lenne az? Ezzel olyan meglepeté­seket csinálhatna a kormány a képviselőháznak, hogy a képviselőház és az ország arról koldulna évtize­­deken keresztül. (Igaz! Úgy van­ a baloldalon.) Ferenczy Géza előadó a módosításokat nem fogadhatja el. Günther Antal igazságügyminiszter: Félre­értések kikerülése végett kijelenti, hogy Zakariás módosítását nem azért fogadja­ el, mintha az eredeti javaslattal nem volna megelégedve, hanem csak ju­talmazni akarta Zakariás törekvéseit. (Helyeslés.) A Ház a szakaszt Zakariás második módosítá­sával fogadta el. Az elnök az ülést öt percre fölfüggeszti. Szünet után a harmadik szakasztól a kilence­dikig Zakariás János, Bozóky Árpád, Pap Cs. István, Hinleder Ernő, Nagy György és Schuller Rezső adtak be módosítást, de a Ház Ferenczy Géza előadó és Günther Antal igazságügyminiszter felszólalásai után csupán egy kisebb módosítást fo­gadott el. A tizedik szakasznál Bozóky Árpád pótlást ajánl az utolsóelőtti bekezdéshez. Mezőssy Béla államtitkár szerint Bozóky észrevételei nem felelnek meg a valóságnak. Sajnálja, hogy a dolgo­k ismerete nélkül ilyen módosítást nyújt be. Az indítvány mellő­zését kéri. Pop-Csicsó István a topánfalvai erdők­nél szerzett tapasztalatokról számol be, a­hol az állam a kezelési költségek behajtása céljából végre­hajtást vezetett a közbirtokosság ellen. Mezőssy Béla államtitkár nem biztosítja Pop-Csicsót arról, hogy jövőben ilyesmi nem fordul elő. A községek okai ennek, a­kik a csekély költségeket nem térítik meg. A módosítás mellőzését kéri. (Helyeslés.) Sümegi Vilmos módosítást adott be arról, hogy az­ új törvény szerint csak a m­egkezdett tagosítások hátralévő ré­szét végezzék. A szakaszt Sümegi Vilmos módosítá­sával fogadták el. A tizenharmadik szakasznál Zakariás János , az egyholdas gazdák érdekében ad be módosítást.­­ Vlad Aurél a szakasz utolsó bekezdése ellen tett ki-­­­fogást. Nagy György abszurd dolognak tartja jog­államban, hogy azok, a­kiknek káruk van a tagosítás­ból, viseljék a költségeket. (Zaj. Ellentmondások.) Új szöveget ajánl. Ha az eredeti szöveget fogadják el, ő nem vesz részt tovább a tárgyalásokban! (Élénk derültség és tetszés.) Ferenczy Géza előadó ellenzi Zakariás és Nagy módosításának elfogadását. A szakaszt változatlanul fogadják el. Nagy György: Akkor én nem veszek részt tovább a tárgyalásokban! (Kimegy a teremből, a­mi nagy derültséget keltett.) A többi szakaszt a Ház változatlanul fogadta el. Az elnök jelenti, hogy a Ház a javaslatot részleteiben is elfogadta. A holnapi napirend megállapítása után az ülés délután két órakor véget ért. A delegációk, Bécs, jan. 31. (Saját munkatársunktól.)" A­ magyar dele­gáció hadügyi albizottsága ma letárgyalta, né­hány tétel kivételével, a közös hadsereg összes rendes és rendkívüli szükségleteit s megszavazta a hadügyi kormány által kért póthiteleket is. A mai tárgyalás inkább hosszadalmas volt, mint érdekes, noha csakis azoknál a tételeknél volt vita, melyeknél eltérés van a múlt évi költ­ségvetéstől. A fölszólalások olyan tárgyak körül forogtak, melyek évről-évre szóba kerülnek a delegációban. Szabó István szóvá tette a katonai becsületügyi eljárás reformját; a hadügyminisz­ter kijelentette, hogy még nem tudja bizonyo­san, meglesz-e már ebben az esztendőben ez a sokat emlegetett és követelt reform Ma jutott szerephez a delegációknak egyik legrégibb törzsvendége, Krobatin altábornagy, a­kinek az a hivatása, hogy a delegátusoknak a hadügyi költségvetés tárgyalása alkalmával bril­­liáns­ előadásokat tartson arról a témáról, hogy a tüzérség világszerte rohamosan fejlődik és hogy a rettenetes hadigépekre évről-évre több pénz kell. Más esztendőkben Krobatinnak az elő­adásához csak egy fekete tábla kellett s egy darab kréta, meg egy spongy­a,­­r— az idén azonban job­ban fölfegyverkezve jelent meg a delegációban: mindjárt ágyukat, szerkocsikat és lafettákat is hozott magával, — az igaz, hogy csak bádogból s csak olyan nagyságban, hogy az ágyúját, egy ember könnyem elbírta. A szemléltető előadás nagy tetszésben részesült. Nagyon sokat beszéltek a katona-lovakról is. Általános a delegátusok között az a kívánság, hogy a hadügyi kormány minél jobb árat adjon a katona-lovakért s a katonák között általános a panasz, hogy a magyar lótenyésztőktől nem tud­nak vásárolni, csak a kereskedőktől. Hiába hir­detik ki, hogy ebben vagy abban a községben ló­­asszentálás lesz, a kisgazdák rendesen nem je­lentkeznek a lovaikkal, vagy a legjobb esetben jelentkezik egy vagy két ember, m­ennyiért pe­dig nem érdemes a lóavató bizottságra költeni. A gazdáknak is érdeke volna, meg a hadügyi kormánynak is, hogy a lótenyésztők valami mó­don szervezkedjenek, mert másként a ló­avatási mizériákat nem lehet megszüntetni. A ló­ügyek­kel kapcsolatban Ugron Gábornak is volt egy ér­dekes indítványa, a­melyről azonban nem hisz­­szü­k, hogy népszerűségre jutna. Ugronnak az jutott eszébe, hogy háború esetén bajba juthat a hadsereg, ha sok katona alól kilövik a lovát. Sze­rinte ló­tartalékot kellene szervezni, katonailag idomított és képzett lovakból, hogy ez a tartalék háború esetén a hadseregnek rendelkezésére áll­jon. Ez a reform mindenesetre nagyon érdekes volna, de hogy mibe kerülne, azt Ugrón még nem számította ki. A lovak után az altisztekre került a sor, a­kiknek ügyével ezúttal igen sokat foglalkoz­tak. A hadügyi kormány nagyon óhajtaná, hogy az altisztek a rendes szolgálati idő után is meg­­maradjan­ak a katonaságnál, legalább is nyolc-tíz esztendeig. Az altisztek azonban inkább a pol­gári életben keresik a boldogulást azért, mert a­­ katonaságnál a tovább szolgáló altiszt fizetése igen kicsiny. Ma az altiszti fizetés javításának kivételével mindenféle módszert ajánlottak az al­tiszti kérdés megoldására s végül a legrosszabb módot fogadták el. Az egyik szónok azt ajánlotta, hogy az altisztekből neveljenek tiszteket, a másik javasolta, hogy adjanak nekik végkielégítést, a harmadiknak az az ötlete támadt, hogy az altisz­teket biztosítsák valamely életbiztosító-társaság­nál. Végül abban állapodtak meg, hogy módosí­tani kell a kiszolgált altiszteknek állami alkal­mazásáról szóló törvényt s a kiszolgált altisztek­nek a jobb hivatali állásokat is megnyitni. Ez a határozat igen időszerű most, a­mikor a diploma már jóformán csak csomagoló papirosnak jó és a napidíjas doktorok és más diplomás emberek száma tömérdek. A hadsereg elhelyezésére és élelmezésére vonatkozó tételeket csak a jövő kedden tárgyalja a hadügyi bizottság, ezeket a kérdéseket ugyanis előbb egy külön bizottság tárgyalja. A hadügyi bizottság jelentését, melyet a delegáció teljes ülése elé terjesztenek, kedden este fogják megállapítani. * Az osztrák delegáció ma folytatta a külpo­litikai kérdések tárgyalását. A vita egyik érde­kessége Kramarz beszéde volt, a­ki ezúttal is a hármas szövetséggel szemben szkepszisét fejezte ki, a­min a szláv vezérnél nem kell csodálkozni. Nem lepett meg az sem, hogy Kramarz a kül­földi sajtó támadásait Magyarország ellen szíve­sen látja, hiszen ő és a nagy szláv eszméknek dol­gozó társai a legszorgalmasabb szítei e hajszának. Kramarz a címerkérdésről is tett némely gyanús kijelentést, a­melyre még magyar részről kell majd megadni a választ. A többi szónok közül Pittoni olasz az apen­­nini félszigettel való barátság szükségét hangoz­tatta, Urban és Latour gróf pedig a hármas szövetség mellett nyilatkozott. Drexel keresztény­­szocialista a Magyarország és Ausztria között való közösség fentartásának érdekében beszélt. Ezután Aehrenthal báró külügyminiszter mondott nagy beszédet, reflektált a szónokok fejtegetéseire a gazdasági kérdésekről, részlete­sen foglalkozott a macedóniai kérdéssel és a bal­káni gazdasági programmal, hangoztatta a hár­mas szövetség föntartásának szükségét, mert ez a szövetség a jelenlegi európai csoportosulás alapja. Azután utalt arra, hogy már egyszer til­takozott az ellen, hogy idegen államok belső ügyeit szóvá tegyék és ennek kapcsán a porosz­lengyel kérdésről való fejtegetéseket visszauta­sította. Azután részletesen szólt Olaszországgal való viszonyunkról, a­melynek szíves, barátságos alakulását ismételve kiemelte. A macedóniai reformakció ismertetésénél azt a reményét fejezte ki, hogy a reformszervezet megbízottainak man­dátumát meg fogják újítani. Azután látort a külügyminiszter az osz­trák delegátusoknak a belső kérdésekre vonat­kozó fejtegetéseire. Visszautasította Vukovics­­nak a horvát kérdésről tett nyilatkozatait, még­pedig azzal a megokolással, hogy azok nem tar­toznak a delegáció elé. A külföldi sajtó helyesebb tájékozása ellen tett kifogásokkal szemben Aehrenthal báró azt hangoztatta, hogy a külügy­miniszternek épp úgy kötelessége a Magyar­­ország viszonyairól való téves fölfogások korrek­túrája, mint a­hogy adott esetben Ausztria belső viszonyainak elferdített képe ellen is föl kellene lépnie. Beszédének második és nagyobb részében a külügyminiszter a kiegyezéssel foglalkozott, megfelelve azokra a kérdésekre, a­melyekben az osztrák konzervatív delegátusok az iránt ér­deklődtek, hogy Ausztria és Magyarország a jövőben a külfölddel szemben miképpen lépnek föl szerződések megkötésénél. A ku­lt­uryminisz­

Next