Budapesti Hírlap, 1908. május (28. évfolyam, 106-131. szám)

1908-05-01 / 106. szám

z érdekelt felek részéről leghamarabb stig­­matizálh­ató tűrhetetlen hibának. De meg­­vagyok győződve, hogy e hibájának fejlő­­dési története is van. Ha meggondoljuk azt az erőszakos, konok, pökhendi, a bí­­róság tisztességét sem kímélő védő mód­szert, melyet példának okáért Eötvös Ká­roly és éppen Polónyi honosítottak meg, s melyben legtanulékonyabb apostolaik éppen Vázsonyi Vilmos és Lengyel Zol­tán: rémülve gondolunk arra, hogy hova fajulhatna egy éppen ilyen tárgyalás, mint a jelen poré, hogy menne ott ron­gyokba a védő, a vádlott, az ügyész és a bíró tisztessége, becsülete és tekintélye, a Zsitvay Leó — hibája nélkül. Óva intjük az embereket türelemre és tisztességre. A­mit a képviselő urak meglátnak, az esküdt urak is meglátják, az egész világ meglátja s mindenki tudni fogja végül: pártos volt-e az elnök, vagy sem. És látni fogja a semmitőszék is. Bízzunk intézményeinkbe és becsüljük meg a mi csekély értékünk, emberünk és tisztességünk még vagyon. A képviselőház munkarendje. A Ház a jövő hétfőn délelőtt tizenegy órakor tartja leg­közelebbi ülését, a­melyen a miniszterek és a bi­zottságok terjesztik be jelentéseiket. A jövő ked­den lesz az első érdemleges ülés. Akkor Nagy György okolja meg indítványát, melyben már­cius tizenötödikének nemzeti ünneppé való ki­mondását kéri, ezután a Ház a mentelmi ügyeket és a kérvényeket tárgyalja. Zichy Aladár g­róf Bécsben. A Távirati Iroda jelenti Bécsből: Zichy Aladár gróf, a király személye körüli miniszter ma reggel Bécsbe érkezett. ( A román képviselők politikája. A Gazeta Transilvania vezércikkben., foglalkozik, a román..kép­viselők parlamenti tevékenységével, melylyel azért nincs megelégedve, mert a román képviselők a par­lamentben nem fejtik ki a magyarországi román nemzeti párt programját. Az Ungaria, a magyar­­­­országi mérsékelt románok orgánuma erre a vezér­cikkre reflektálva azt írja, hogy a román képvise­lők azért nem adnak programot, mert nincsen pro­gramjuk. Negyven évvel ezelőtt csináltak ugyan a­­román vezérférfiak egy programot, ennek a pontjai azonban olyanok, hogy azok ma egyszerűen kivihe­ndéses vagyok. Csakugyan, mikor később a szín­ház, gazdag díszítésű termes szalonjában sétál­tunk, mindenfelől hallottam a halk megjegyzést: ,,regarde c’est le nouvel éch­evin!“ A polgármes­ter, a­ki igen vidám ember, kihasználta a tréfás helyzetet és sokakat megkérdezett, hogy „ho­gyan tetszik az új tanácsos? Én persze elfogad­tam a tréfát, s így megesett velem az a bolond­ság, hogy tömegesen meggratuláltak, mint gandi városi tanácsost, engem, a­ki még két órával azelőtt azon drukkoltam, hogy megismer-e a polgármester? Ilyen gyors előmenetelt aligha mutat föl a gandi magisztrátus történelme. A fölvonuló csapatok dobpergésére, s ka­tona meg polgári bandák harsogó zenéjére ébred­tem föl másnap. A kiállítás három hatalmas csarnok telü­­­letét borítja, s olyan gyönyörű látványt nyújt, a­melyet nem felejtek el soha. Meg kell emlí­tenem, hogy ez a kiállítás nem pusztán parádé, hanem a nemzeti termelés nagy erejű föllendü­lésének fölemelő bizonyítéka. Ugyanis Gand­­ban és környékén száz meg száz nagy arányú kertészeti telepen űzik a remekebbnél remekebb virágok hatalmas tömegekben való termelését, s innen viszik szét a vonatok Európa minden, tájé­kára az ezer meg ezer munkás családnak éltető kenyeret adó sokszínű bájos virágot. Összetalálkozom az előtte való esti ismerő­sökkel s akkor tudtam meg, hogy ez a kiállítás a gandi kertészeti társaság száz éves fönnállásá­nak emlékére rendeztetik, s csodájára Német- és Franciaországból is tömegesen jöttek el a laptudó­­sítók. Különösen értékes véletlen volt, hogy ösz­­szeismerkedtem Herman J­onse úrral, a kerté­szeti akadémia jeles igazgatójával, a­ki az egész délelőttön át velem maradt, s órákon át kalau­zolt végig a fényes tarkaság átláhhatatlan rag­­­gyogó labirintusában, tettének. Egyik pontja például Erdély autonómiáját kívánja, a­mi már azért is bolondság, mert hiszen a románok nagyobb része nem is Erdélyben, hanem a szorosabb Magyarországon lakik. Mindez bizo­nyítja, hogy a magyarországi román népnek jelen­leg nincsen határozott és állandó programja, miért is a román képviselők nincsenek is abban a hely­zetben, hogy a parlamentben programot adhassanak. A román képviselők tehát ne hallgassanak a Gazeta Transilvania tanácsára, hanem inkább csináljanak a parlamentben békés irányú opportunós politikát, mellyel sokkal többet használhatnak a román nép­nek, mint holmi nacionalista programok kifejté­sével. A horvát jegyző, Popovics Dusán országgyű­lési képviselő ügyével kapcsolatosan Medákovics Bogdán tegnap azt táviratozta Popovicsnak, hogy a horvátok nem jelölték őt, hanem a tisztelt magyarok maguk jártak el. Ebben a dologban Hoitsy Pál or­szággyűlési képviselő a következő nyilatkozatot teszi közzé. A horvát képviselő Urak föl lettek szólítva, nyilatkozzanak az iránt, kit óhajtanak maguk közül képviselőházi jegyzőnek megválasztani és kiket je­lölnek az egyes képviselőházi bizottságokba. E föl­­szólításra tegnapelőtt estig nem jött válasz. Ennek következtében tegnap reggel az ülés megkezdése előtt bejelentettem Justh­­ Gyula elnök úrnak, hogy­­ in­dítványozni fogom, miszerint csak nyolc jegyzői ál­lást töltsünk be, a kilencediket pedig hagyjuk nyitva, míg a horvátok megnevezik a maguk jelöltjét. Ki­jőve az elnöki szobából, Pallag Sándor úr, a függet­lenségi párt titkára közölte velem, hogy beszélt Supiló Ferenc képviselő úrral, a­ki oda nyilatkozott, hogy a horvátok a prezídiumban nem óhajtják ma­gukat képviseltetni és jegyzői állást nem igényelnek. Közvetetlenül ezután jelentette Jakab Sándor úr, a párt másodtitkára, hogy Medákovics, a horvátok el­nöke, a­ki időközben érkezett a Házba, azt közölte vele, hogy ők — a horvátok — Popovics Dusán ur­nak jegyzővé való megválasztását óhajtják. Szemé­lyesen megkérdeztem erre Medákovics úrtól, hogy Popovics Dusán urat válasszuk-e meg tehát jegyző­nek. Azt válaszolta: Válasszák­ meg! Hozzátette azt is, hogy­ itten majd lemondhat, ha olyanok lennének a körülmények, a­melyek között állását nem tart­hatná meg. Ennek folytán kértem meg képviselő­­társaimat, hogy Popovics úrra szavazzanak és igy történt intézkedés az iránt is,­ hogy nevét­­a nyom­tatott szavazólapokra az irodában ráírják. Buda­pest, 1908. évi április hónap 30-án­. Hoitsy Pál, a füg­getlenségi és 48-a­s párt" ügyvezető albínóké. novits János főrendiházi tagot, társelnökökké Lati­­novits Pál nyugalmazott főispánt és Dungyerszky István nagybirtokost, jegyzővé Pasztrovics János zombori ügyvédet választotta meg. Azután megala­kult a végrehajtó­ bizottság, a­melynek tagjai lettek Molnár Károly dr., Lelbach László, Dungyerszky Gedeon, Récsey Ede dr., ifjabb Szemző Gyula és leg­ifjabb Szemző­ István. Végül megalakult a tizennyolc tagból álló választmány és az ötven tagból álló nagy­­bizottság. A nag­y-bereznai mandátum. Nagy-Berez­­náról táviratoztak: Rohonczy Lőrincet, alkotmány­párti programmal, ma egyhangúlag képviselővé vá­lasztották. A horvát gyorsírók ügye. "A horvát képvi­selők nevében Medák­ovics Bogdán elnök ma Justh Gyula képviselőházi elnökhöz azt a kérést­­intézte, hogy a költségvetési vita idejére a kellő számú hor­vát gyorsíró alkalmazásáról gondoskodjék. A hor­vát képviselők­­ugyanis a költségvetési vitában részt akarnak venni és kívánják, hogy beszédeiket a hi­vatalos naplóban közzétegyék. A legutóbbi ülésszak­ban a horvát gyorsírókat egyéb okokon kívül főleg a jelentékeny költségek miatt nem alkalmazták újra. A­mennyiben a költségtöbblet lenne az akadálya annak, hogy a horvát gyorsírókat a vita idejére is­mét alkalmazzák, a horvát képviselők kijelentették, hogy a költségekhez szükség esetére önszántukból hozzájárulnak. Justh Gyula képviselőházi elnök Me­­dakovics e kérésére azzal válaszolt,­ hogy ma nem­ ér rá az üggyel foglalkozni, hanem hogy kedden meg fogja vitatni az ügyet a horvát képviselőkkel. BUDAPESTI HÍRLAP. (106. sz.) Szabadelvüpárti szervezkedés. Zomborbó! táviratozzál?: Tegnap a volt szabadelvüpárt számos tagja értekezletet tartott, a­melyen elhatározták, hogy a régi szervezetet továbbra is főn­tartják és hogy a megyei ügyek intézésében tevékeny részt vesz­nek. Az egybegyű­lt értekezlet-a párt elnökévé Lati-Mialatt a társaság, a királyra várakozott, kaptam az én direktoromtól a világügyből egy kis elméletet is, mialatt együtt ketten végigjár­ták a kiállítást: „Itt méltóztatik látni száz és száz formájú, ezer meg ezer szinű pazar orhideát, ezek között remek laeliákat,s­cattleyát, Odonto glassomot, cypridumot, miltoniát, epidendront, ezek mellett gyönyörű araleakat száz­­­féle színváltozatban, impozáns rhododendronokat, eliv­ákat, medinel­­lát, kaméliát, krizantémot, liliomot, tulipánt, ca­­ladiumot, gloxinát, amarillist, hortensiát, mimó­zát, meg­ ki tudná még elmondani, hogy hány ezerféle változatban pompázó mennyi más vi­rágot. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ezeket ilyen ragyogóan szépnek, ilyen nagynak, ilyen sokféle színben játszónak teremtette az Úristen. Szó sincs róla! A természet mindezt a virágot egyszerűnek, s kevés­­színváltozatúnak terem­tette, s a­mit itt méltóztatik látni, pompában és ragyogásban, az mind­ a kertészeti tudomány fáradságos munkájának a gyümölcse. A kertészeti tudomány főleg abban áll, hogy hosszú tapasztalattal, ízléssel, aprólékos odaadással, óriási kitartással ki kellett tanulmá­nyozni minden virágnak az összes élettani saját­ságait, hogy melyik virágot, melyik másik vi­rággal lehet akként összepárosítani, hogy a kettő egyesüléséből egy harmadik szebb példány szüles­sen. Ezen a megfelelő összeházasításon fordul m­eg a kertészeti.. tudomány. De­ ez nem könnyű dolog! Mert nem megy ám ez minden virággal! Van virág, a­mely en­gesztelhetetlen gyűlölettel viseltetik egy másik iránt. Ezeket hiába párosítjuk. Mindkettő el­szárad, elsorvad, de utódot nem hagynak ma­guk után. Hogy két virágot párosítani lehessen, ehhez az szükséges, hogy a kettő között valami A nemzetiségi kérdésről. A nemzetiségi kér­dés veszedelmeit fejtegeti (pszichológiai alapon) egy füzet, a­melynek szerzője Kaposi M. L. dr.-nak ne­vezi magát. A füzet szerzője sok oldalról világítja meg a nemzetiségi viszonyokat. Magyarországon, mégis azt gondoljuk, hogy bár­ nagy vonásokban he­lyesen rajzolja a nemzetiségi törekvéseket,­­ nem a praktikus élet tapasztalatai, hanem elmélet alapján írta meg tanulmányát. Egységes vezérlő gondolata csak egy van, az, hogy a nemzetiségi néppel jól kell bánni s vigyázni kell, hogy elkeseredés ne támad­jon­ a lelkében. Ez helyes, de várjon ki iránt itt vala­kit azért, mert tótajku, avagy román? A­ szerző he­lyesen ítél, a­midőn hangoztatja­ a választási reform­nak a magyar államiságra­ való súlyos jelentőséget. De­ csak a veszedelmeket festi,­­a baj elhárításának módját megjelölni nem tudja. De bizonyos, hogy az íróját jóindulat és őszinte aggodalom, mély hazafias érzés vezérli, s a tanulmány alkalmas arra, hogy gondolatokat ébresszen, a nemzetiségi kérdés tekinte­tében, minden irányban. Ez érdeme a füzetnek, a belső harmónia, mélyen lappangó rokonérzés legyen. Méltóztatik tudni, hogy minden virág nyíló Pelyhe magába zárja faja föntartásának csiráit is: a himport meg a nőport. Ha szünte­len csak ugyanazon, virágkehely porai egyesül­nek, akkor századokon át megtartja az a­ virág ugyanazt a szint és ugyanazt a formát. A ker­tészeti tudománynak az a­ föladata tehát, hogy egy-egy virág hely­éből­ kiválassza a himport, s egy más virág himporát tegye helyébe, a­mi a színek és formák végtelen sorozatát nyitja meg. De ez nem könnyű föladat! A legtöbb himpor görcsösen ragaszkodik gyermekkori játszótár­sához, a­kivel együtt született künn a virágágy­ban vagy bent a virágház meleg légkörében. Van olyan, a­melyiket csak társa élete árán lehet fész­kéből kiszakítani. Másik virágnál meg a nőport alig lehet megtalálni. Nézzen ide, ilyen például ez a remek cipridum, másként Vénusz papucsai a­mit ezerféle színváltozatban­ talál.“ Megnéztem a Vénusz papucsát. Érdekes egy virág. Kifogástalan, papucs alakja van, s a papucs fölött, két hosszú ,lelógó bajusz. Íme a papucshősök virága, kardos menyecskék , tarka színpomp­ában játszó harci szimbóluma! Direktorom folytatta az előadást: „Nézze, meg ezt az­­anturiun­ot. Ker­ek szirma van, a­mi ,egyúttal , levele is,é s e fölött kunk­orodik a virág. Ennél a himport csak ak­képpen lehet elválasztani, hogy először vízbe­n meg kell fojtani. De mindez kivétel. Ha az ember föllelte az egymással rokonszenvező virágokat, a mesés sokaságú színek és formák tovább­képzése már­­egymásból folyó mesterség. De azért arra mind­egyik virágnál vigyázni kell, hogy a kertészeti műveletet a nap mely szakában végezze a ker­tész. A legtöbb virág fényes nappal fogékony. 1908. május 1.

Next