Budapesti Hírlap, 1908. június(28. évfolyam, 132-156. szám)

1908-06-02 / 132. szám

4 BUDAPESTI HÍRLAP. (132. sz.) 1908. junius 2. a királyi hatalomnak. Erre a törvényre most hivata­­­kozni nem helyes. A közigazgatási biróság különben már Bánffy báró idejében eldöntötte ezt a kérdést. Az, hogy teljesíti-e pontosan az adófizetési kötele­zettségét vagy nem, sok emberre néz­ve nagyon fon­tos dolog, mert erre szerződés is kötelezi; az ily szerződésből eredő magánjogi viszonyokat a Ház nem alterálhatja, mert nem lehet törvénybe tenni oly rendelkezéseket, melyek magánjogi viszonyokat is érintenek. A törvényhatóságokról, vagy az adóke­zelésről szóló törvényjavaslatoknál különben is ha­tározhat majd erről a Ház, de így mellesleg határozni nem lehet. Bozóky Árpád szomorúan tapasztalja, hogy a nemzeti kormány e kérdésben ugyanarra az állás­pontra helyezkedik, mint a darabont-kormány. Wekerle Sándor miniszterelnök. Nekem e kérdésben bizonyos múltam van már, én igen alapo­san, a jogtudomány szempontjából foglalkoztam e kérdéssel. Csak azt mondottam, hogy ily fontos kér­dést így mellesleg ne érintsünk, mert igen könnyen magánjogi viszonyokat is megbonthatnánk. A Ház Bozóky indítványát elvetve, megsza­vazza a szakasz eredeti szövegét. A 7-ik szakasznál Vizy Ferenc kéri a kormányt, hogy az állami tanítókat is részesítse a tervezett lakásbér-rende­­zésben. Becsey Károly szerint nem lehet a lakásbére­ket a lakásbér-bevallás alapján rendezni. Szegeden csak az első kerületi tisztviselők lakásbéreit kellene tekintetbe venni. Wekerle Sándor miniszterelnök szerint a ta­nítók fizetését csak most rendezte a törvényhozás, a rendezés még végre sincs hajtva, nem lehet tehát most újabb követeléssel előállani. A lakásbéreket más alapon, mint a lakásbér-bevallás alapján nem lehet rendezni, a bevallások elég megbízhatóak. A 8-ik szakasznál, a­mely a honvéd tiszti fize­tésekről szól, Hagy György azt fejtegeti, hogy ennek a kép­viselőháznak és ennek a kormánynak nincs erkölcsi jogosultsága. Kérdi, az alkotmányjoggal megegyez­­tethető­nek tartja-e a kormány azt, hogy a delegáció határozzon a tiszti fizetések ügyében? Holló Lajos szerint csak az egész politikai helyzet mérlegelésével lehet a kérdésben határozni. Meg van róla győződve, hogy a kormány a nemzet javára annyi vívmányt fog keresztül vinni, a­meny­nyit csak lehet; kívánatos volna azonban, hogy ebben egy nagy, egységes párt támogassa. A nemzeti irány ellenségei folyton lesben állnak, hogy a­mint a koalí­ció egysége megbomlik, azonnal­­megkezdhessék akció­jukat. Ezt a célt szolgálják, ha talán öntudatlanul ja, azok, a­kik egész szerelmi ömlengéseket intéznek Andrássy Gyulához, és vele akarnak egy új, liberális blokot alakítani a mai koalícióval szemben, egy olyan új alakulást, melybe Kristóffy emberei is beleilleszt­kedhetnének s a demokraták és az utca népe is. A közös tiszti fizetések fölemelését majd akkor véli meg­oldhatónak, ha a nemzetnek reménye lehet arra, hogy a politikai helyzet tisztázást nyer s a hangulatok irritációja megszűnik. Az legyen a közös célunk, hogy a nemzeti törekvéseknek megfelelően építsük tovább intézményeinket. De erre nézve az szükséges, hogy egymással jöjjünk tisztába. A­mikor a nemzet már a függetlenségi irány mellett döntött, akkor nem látja helyénvalónak ezzel ellenkező célokat kö­vetni. Ez az együttműködésnek csak akadálya lehet. Reméli, hogy ez az akadály megszűnik és az egész nemzet egyesül, hogy­­ nagy céljait kivívja. Simonyi-Semadam Sándor a néppárt nevé­ben hozzájárul a honvédtiszti fizetések javításához. Sajátságosnak tartja, hogy Gaál Gaszton e­miatt kilépett a függetlenségi pártból, mely a koalíció és a kormány támogatására vállalkozott, és hogy I£mety Károly is, a­kinek mindig vannak aggodalmai, de a­hol azért mindig, megmarad a függetlenségi párt­ban, folyton kapcáskodik. Gaál Gaszton arra hivatkozik, hogy ő nem a kormány, hanem egy program támogatására vál­lalkozott­ . Kmety Károly azt válaszolja Simonyi-Se­­madainnak, hogy neki ugyan voltak aggodalmai, de­ azokat a függetlenségi párt honorálta is. Wekerle Sándor miniszterelnök az elhang­zott beszédekre válaszolva arra hivatkozik, hogy a honvédtisztek fizetésének rendezése nem kötelezi semmire sem a delegációt. A legénységi zsold ja­vításához nem járul hozzá, de kész a legénység hely­zetét javítani azzal, hogy ezután bizonyos fel­­szerelési tárgyakat a legénység ne legyen kényte­len a zsoldjából vásárolni. Meg van róla győződve, hogy ha az egy és nemzeti irányt követő politiku­soknak egyesülése talán nehézségekbe ütközik is ideig-óráig, e politikusoknak további­­ együttműkö­dése kötelesség. Ám Nagy György élhet a­ nemzeti politikából, végzi szavait a miniszterelnök, az igazi nemzeti politikát mi csináljuk. A Ház a szakaszt megszavazza. A 13-ik szakasznál Bozóky Árpád indítványt ad be arra, hogy a Ház ne erre a kormányra bízza a költségvetés végre­hajtását, hanem erről külön törvényben intézked­jenek. Az indítványt elvetik s az appropiációs javas­lat összes szakaszait megszavazzák. Nagy György személyes kérdésben szólal föl, tiltakozik a miniszterelnöknek ama szavai ellen, a­melyek szerint ő a nemzeti politikából él; kéri a miniszterelnököt, hogy a nemzeti ellenzék becsületes munkáját ne gyengítse és ilyen kifejezéseket többé ne használjon. A napirend szerint következik a büntető­novella tárgyalásának folytatása. Kelemen Samu a tömegcsalásnak hathatósabb üldözését s a hatóság ellen való erőszaknak bizo­nyos esetekben enyhébb elbírálását kívánja. A csalás nálunk állami védelemben részesül. A csalást nem üldözik hivatalból s ezért legtöbbször nincs följe­lentés, vagy­ egyezség jön létre. A törvénynek ezt a rendelkezését törölni kell, hogy csak magánvádra üldözendő a csalás. A hatóság elleni erőszak dolgá­ban az élet tapasztalásai bizonyítják, hogy az erre vonatkozó szakaszok sok igazságtalanságot tartal­maznak. Nálunk, a­hol kivált a vidéken, a rendőr­legénység olyan alacsony színvonalon áll, nem lehet ilyen rendelkezéseket föntartani. Az esetek 95 szá­zalékában kellett az enyhítő szakaszt alkalmazni. Ez leginkább bizonyítja a hatóság elleni erőszak paragrafusainak igazságtalanságát. Helyesli a ja­vaslatnak a kerítésre vonatkozó részeit. Készséggel elismeri, hogy a fiatalkori bűntetteseket illetőleg is humanizmus lengi át, a javaslatot, noha több intézmény hiányzik belőle, így a gyermekbíróság, a külön gyermekfogházak stb. Reméli, hogy a tör­vényjavaslat mindezeknek az előhírnöke lesz. Kifo­gást tesz az ellen, hogy a javaslat a bűntetteket egyszerűen kizárja a föltételes elítélés kedvezése alól, holott sok esetben igazságtalan a kizárás. Föl­veti még azt a kérdést, hogy a föltételes elítélésnél miért maradnak meg a mellékbüntetések. A becsület­­sértésnél és a rágalmazásnál nem látja helyénvaló­nak a feltételes elítélést. A javaslatot általánosság­ban elfogadja. (Helyeslés). A Ház a vita foylatását holnapra halasztja, s az elnök két órakor berekeszti az ülést. A függetlenségi párt értekezlete: Budapest, jan. 1. A függetlenségi párt ma délután öt órakor ér­tekezletet tartott és egész sereg javaslatot intézett el, közöttük a beruházási javaslatokat és a budapesti helyi érdekű vasutaknak villamos üzemre való átala­kításáról szóló javaslatot is. Az értekezlet jó három óra hosszat tartott, kivált azért, mivel a beruházási javaslatból több képviselő a maga kerülete számára is biztosítani kívánt egyes kedvezéseket. E javaslat tárgyalásánál Szterényi József állam-­­­titkár, a­ki a még gyöngélkedő Kossuth Ferencet helyettesítette, egy régóta lappangó gyanúsításra is feleletet adott. Tolnay Lajos képviselő ugyanis arra kérte a kormányt, hogy a talpfák helyett vasbetont használjon. Szterényi erre fölemlítette, hogy a kor­mányt, vagyis a kereskedelmi minisztériumot azzal gyanúsítják meg, hogy egy bécsi céget a talpfaszállí­­tásnál kedvezésben részesített, holott ez az állítás rágalom. A bécsi Eisler-cég nyilvános árverés útján kapott­ tízéves szerződést talpfaszállításra. A minisz­térium nem akarta elfogadni a hosszú szerződést, de az államvasutak igazgatósága kívánta abból az okból, hogy a talpfák ára emelkedett és célszerűnek tartotta a talpfákról idejében kedvező árban gondoskodni. E megokolás alapján fogadta el azután a minisztérium a hosszabb szerződést. A cég különben nem fedezi a teljes, két és fél milliónyi talpfaszükségletet, hanem csupán 400.000 talpfát szállít. Az értekezlet végén szó esett még a büntető novelláról is, a­melyet éppen m­ost tárgyal a kép­viselőház. Güntner Antal igazságügyminiszter be­jelentette, hogy a csalás dolgában ő maga módosítást tesz (ezt a módosítást föl is olvasta), arra kérte azonban a párt tagjait, hogy álljanak el a további módosításoktól, mert a­mit lehetett, mindent beletett a javaslatba. Ez a nyilatkozat nem igen tetszett né­hány jogász-képviselőnek, a­kik közül Kelemen Samu szólalt föl és azt mondotta, hogy csak argumentumok­kal lehet valamely módosítással szembe szállani, hiba volt különben, hogy a miniszter előzetesen a párt­­értekezlet elé nem terjesztette a javaslatot. Nagy Emil simította el a különben szelíd hangon megnyi­latkozott ellentétet. Az értekezletről a következő rész­letes tudósítást adjuk: Az értekezleten Hoitsy Pál elnökölt. A kor­mány részéről jelen voltak Wekerle Sándor dr. mi­niszterelnök, Apponyi Albert gróf, Günth­er Antal miniszterek, Szterényi József, Tóth János és Mes­có László államtitkárok. Az értekezlet Bakonyi Samu előadásában vita nélkül elfogadta a berni második pótegyezmény be­cikkelyezéséről és a közönséges bűntettesek kölcsö­nös kiadatása iránt Paraguai köz­társasággal kötött szerződésről szóló javaslatokat. Zlinszky István is­mertette ezután az államvasúti beruházásokról szóló törvényjavaslatot. Batthyány Tivadar gróf a mű­helyek kiépítéséről és átalakításáról kérít fölvilágo­­sítást. Novák Dániel a huszti és bosnyaházi állo­­mások, továbbá a técsői vágány kiépítését kérte. Tolnay Lajos több rendbeli észrevétel után megjegyezte, hogy az elevátor nálunk nem igen vá­lik be és ezért a tervezett fiumei elevátor helyett ta­lán jobb volna kisebbnek a kreálása. A tölgyfa he­lyet vasbeton talpfákat kellene használni. Kérdezi, vájjon fönmarad-e a kartell a­­déli vasúttal, mert ha nem, szükségesnek tartja a fiumei vonalnak erős fejlesztését. Kubik Gyula a budapesti pályaudvarok­ról és a kereskedelmi kikötők kérdéséről szólott. Lányi Mór fölöslegesnek tartja, hogy jelentéktelen helyeken nagyobb költséggel állomásokat építsenek. Nagy Dezső: Az új vasúti politikánál kiküszöbölen­dőnek tartja azt az anomáliát, hogy egyes nagyköz­ségek hat kilométernyire feküsznek az állomástól. Az állomásokat lehetőleg a községek közelében kell építeni. A budapesti pályaudvarokat úgy kell be­rendezni, mint Londonban, Berlinben és újabban P­árisban is berendezték. Legyenek a városon ke­resztül átfutó vonalak, hogy a város különböző he­lyein lehessen fölszállani. A kereskedelmi kikötő kérdését igen fontosnak tartja a magyar kereske­delem szempontjából. Utal Mannheim példájára, a­mely ilyen kikötő révén ragadta magához mond­hatni egész Közép-Németország kereskedelmét. Becsey Károly a szeged—szabadkai vonal bajainak orvoslását kéri. Sümegi Vilmos a székely nép érde­keit a kereskedelemügyi kormány pártfogásába­ ajánlja. Szterényi József államtitkár Batthyány Ti­vadar grófnak a műhelyekre vonatkozó megjegyzésére kijelenti, hogy három évre ötszázezer korona van fölvéve egyrészt a műhelyek kiegészítésére, más­részt két új műhely megépítésére. Novák Dánielnek észrevételeire megjegyzi, hogy egész sereg állomás­­ kibővítése nincs fölvéve a beruházási költségbe, a­mely csakis a legsürgősebb szükségleteket elégíti­k ki. Kiegészítési munkálatokra három millió korona áll rendelkezésre és ezért, ha kisebb összeggel lehetséges, kívánságainak hely fog adatni. Hídmérleget nem lehet minden állomáson fölállítani, mert ez maga milliókat venne igénybe, de ez részben fölösleges is, mert a szomszéd­ állomásokon igen jól történik a má­­zsálás. A budapesti pályaudvarokra vonatkozó meg­jegyzésekre kijelenti, hogy itt nagy összegekről van szó, a­melyekkel könnyedén dobáló mi nem lehet. Annak idején a kereskedelemügyi miniszter a leg­messzebb menő nyilvánossággal fogja ezt a kérdést megoldani. A szénpályaudvar kérdésében azt vála­szolja Tolnaynak, hogy a szénkereskedés legnagyobb támogatója az államvasút. Rakodókról van itt szó. A szénkereskedő másutt nem adhatja föl a szenet, mint a tervezett pályaudvaron, ha csak a városban drága telkeket nem akar a rakodás céljaira bérelni. Az összekötő hídra vonatkozólag megjegyzi, hogy a­mikor épült, negyedannyi vonat sem volt, mint most, azonkívül rozsda marja a híd szerkezetét. Egyrészt a budapest—zimonyi vonalon, másrészt a temesvár —orsovai vonalon kívánnak második vágányt. Né­zete szerint a legnagyobb szükség volna arra az aradi vonalon, a­hol nagyobb szénszállítás lesz, de itt nagy összegekről van szó, melyeket nem lehet kidobni addig, a­míg a bajokon másképp segíteni nem lehet. A fiumei második vágány dolgában csak arra hivatkozhatik, hogy a­míg a fiumei vo­nal forgalomképessége ma naponkét hatszáznegyven kocsit tesz ki, addig a fiumei állomás csak 450 kocsi befogadására, képes. Itt tehát először ezen a bajon kel­lene segíteni. A fékberendezés dolgában utal arra, hogy,, noha, nagyon kívánatos volna a tehervonato­­kat is a legmodernebb fékekkel ellátni, mégis a cél­nak megfelelnek a mai kézi fékek is, ezért egyelőre ezeknél marad az államvasút. A talpfa kérdésében napról-napra gyanúsítják meg a kereskedelmi kor­mányzatot, így legutóbb az Eisler-féle talpfaszállí­­tással, a­mi nem egyéb, a legközönségesebb rágalom­nál. Az államvasutak versenytárgyalást hirdettek a talpfákra. Ajánlatokat lehetett tenni 3, 5 és 10 évre. Tekintetbe veendő, hogy 1896-tól mostanáig hetven százalékkal emelkedtek a talpfaárak. A nyil­vános versenytárgyaláson mint a legolcsóbb és leg­kedvezőbb ajánlatot elfogadták az Eisler-cégnek ajánlatát, a­mely cég 1871 óta működik Magyaror­szágon, a­hol több, mint hét helyen van bejegyezve. 2.500.000 darab talpfából 400.000 szállítását kapta meg tíz évre szabályszerű tárgyalás alapján. Az utóbbi időben a székelyvasutak kivételé­vel mindenütt, a községek közelében vannak az állo­mások. Ez nehézségekkel jár, mert legtöbbször a közigazgatási bejárásoknál az érdekelt községek til­takoznak az ellen, hogy a vasutat a községeken át, vagy a községek­­közelében vezessék. A szezontarifa ■kérdésében a külföldnek és különösen a németeknek tapasztalata azt bizonyítja, hogy ez csak amaz áruk­nál lehetséges, a­melyek nagyobb mennyiségben szállíttatnak. A szénszállításnál ez lehetetlen több

Next