Budapesti Hírlap, 1909. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1909-03-02 / 51. szám

Budapest, 1909. XXIX. évfolyam, 51. szám. Kedd, március 2 Budapesti Hirla Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: TIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: VII. ker., József-körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Elárusítás 55-53. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 55-53. Igazgató 61-04. Tisza István. Budapest, márc. 1. Míg a koalíció bensőleg marcangolja magát a bankkérdéssel, a­melynek azt a hivatást adja, hogy vele és általa mentse meg a hatalom birtokában kellemetlen helyzetbe jutott függetlenségi pártot, — addig ma hirtelen, váratlan megjelenik a fórumon Tisza István gróf és elmond a főrendiházban egy külpolitikai beszédet, a melynek vége mintha szinte epi­­grammaszerűen ezt kiáltaná oda a nem­zetnek : Nem egy pártot, hanem a nemze­tet kell megmenteni a mai bonyodalmas időben. Valóban jellemző a mi zaklatott or­szágunk helyzetére, hogy akkor, a­mikor esetleg háború küszöbén állunk,­­ en­nek a bonyodalomnak eshetőségei, fölté­telei és következményei, haszna és kára mintha teljességgel nem érdekelnének bennünket. A képviselőház üléstermét a balpárt erőlködései, a folyosó komolyabb világát a bankkérdés titkai teszik han­gossá. Nevezetes és jellemző erre a hely­zetre, hogy a felszólalások, a­melyek hi­vatva vannak arra, hogy feltűnést keltse­nek Európaszerte, sőt tán tényleges be­folyást­ gyakoroljanak magának a külügyi bonyodalomnak is a fejlődésére,­­ nem a képviselőházban hangzanak, a­mely végre is a nemzeti közvélemény intéz­­ménye, hanem a főrendiházban, a­­mely­nek, mint intézménynek, immár alig van súlya, csakis hisze, fénye lehet mint tes­tületnek és kerete egyes tekintélyeknek, mint teszem azt, ma volt. Tisza István mondott egy igen ér­dekes beszédet, tele államférfim higgadt­sággal és nemzeti önérzettel, még meg­szereztem beszéd jelentőségét Wekerle miniszterelnök rövid fölszólalása. Az újoncjavaslat volt napirenden. Tisza István megszavazza a törvényt. Nem is azért beszél, hogy szavazatát megokolja, erre, szerinte, nincsen ma szükség. De szólni kíván a külügyi bo­nyodalmakról, mert hiszen katonát azért szavazunk meg, hogy megfelelő külpoli­tikát csinálhassunk. Kijelenti, hogy he­lyesli a külügyminiszter politikáját, mellyel a magyar kormány szolidáris. He­lyesli az annexiót, helyesli a törökkel való megegyezést, helyesli a régi Balkán­­politikát, a­mely a kisebb balkáni népek függetlenségének kedvez. Egész­ben helyesli ezt a politikát, a­melynek megfelel mindaz, a­mi mostanában tör­tént. Esetleges kritikáját különben fön­­t­art­ja akkorra, a­mikor mindazt meg fog­juk tudni ezekről a fejleményekről, a­mit ma még természetesen nem­ tudhatunk, a­minek tudása nélkül azonban helyesen ítélni nem tudunk. ---------­-------------------------------------------------------­Beszéde első része nagyszabású kri­tikája volt az angol kormány politikájá­nak, a­mely a kérdés fejlődésének első stádiumában nagyfokú izgalmat és ellen-­­­érzést szított ellenünk Törökországban és Szerbiában is és a­mely ma csak nagy­ fáradsággal iparkodik mérsékelni az ál­tala fölszított izgalmat. Az annexió kérdésében külön szólt Törökországról, külön Szerbiáról. Az annexió kérdésében csak ketten voltunk érdekelve: Törökország és a monarcha. Senkinek másnak hozzá semmi köze nin­csen. Helyes tehát, hogy Törökországgal elintéztük a dolgot. Szerbia más. Azt még lehetne vi­tatni, hogy a berlini szerződést aláírt ha­talmaknak legyen, vagy ne legyen bele­szólásuk; ellenben Szerbiának semmi joga, se jogcíme nincsen arra, hogy bármi követeléseket formáljon. Nemcsak területi, de semminő gazdasági kártala­nításról szó nem lehet Szerbiával szemben. Belenyugszik, hogy mint erősebb fél a legvégsőig menő türelmet tanúsít­suk Szerbia iránt, ja­­e kijelenti, hogy a türelemnek az a mr .'„v­ke, a­melyet eddig gyakoroltunk, egy erősebb szomszéddal, valamely nagyhatalommal szemben már­is nagyfokú gyávaságnak volna mond­ható. H­ogy pedig ez a türelem még med­dig tartson, az tisztán a magunk ügye, abba ismét senkinek a világon semmi be­leszólása nincsen. Ezek és hasonló érdekes fejtegeté­sek és kijelentések után következett a beszéd befejező része, a­mely a nemzetet egyesülésre és tömörülésre szólította föl, szemben nemcsak a jelen válságos hely­zettel, hanem azzal a bizonyossággal szemben, hogy a keleti kérdés az új ala­kulásokkal új fázisba lépvén, a helyzet feszültsége tartós lesz, sőt fokozódni fog. Eddig, úgymond, lehetett a katonai kér­dések megoldását halogatni, egy vagy má­s kérdésnek alája rendelni, — ezentúl nagy veszedelmek fölidézése nélkül nem lehet. Erre a munkára­ szólítja a nemze­tet, ő teheti ezt, úgymond, legjobban, a­ki mostanában is, de a közelebbi jövő­ben is minden politikai szerepléstől távol kíván maradni. A beszéd igen nagy hatást tett a nagy számban együtt volt főrendekre, de a karzatokra is, a­melyek szokatlanul né­pesek voltak ezen az ülésen. Wekerle röviden felelt és ha lehet, még fokozta Tisza beszédének a súlyát. Mint miniszterelnök, illendőnek tartotta Tisza angol kritikáját megenyhíteni és a kritikára rászolgált angol politikai és új­ságírói tényezőket szűkebb körre redu­kálni, de Tisza érdemleges fejtegetései­hez teljesen hozzájárult,­­ ellenben a­ ka­ton­ai kérdésről hallgatott, mert hiszen az már a program. Egyelőre lehet többeké, de nem lehet a miniszterelnöké. Ellenben lehet a­­ jövőé.­Közbevetjük már most itt, hogy nagy és feszült figyelem kisérte a beszé­det és osztatlan tetszés fogadta. Szépen, szabatosan beszélt Tisza István gróf. Komoly, férfias nyugalom és férfias erő volt mondataiban. Nagy küzdelmeken átment és nagy tapasztalatok tanulsá­gainak a terhével megrakott ember állt a fórumon. Nemcsak a tehetség, hanem a múltja is meglátszott szilárd, fegyelme­zett hadsorain ennek a beszédnek. Az az ember, a­ki odavetette magát annak ide­jén az obstrukció robogó szekere elé az­zal, hogy vagy megállítom, vagy eltapos­­tatom magamat, a lelki függetlenségé­nek teljességében jelent meg újra a fóru­mon. Függetlenítve ön önmagától is, vagyis amaz elfogultság és keserűség nélkül, a­melynek elbukott politikai nagyságok olyan szánandó rabjai szok­tak lenni. Régi barátai — részben fátuma!­ — kipirult arccal, régi ellen­felei lelkes örömmel néztek rá. Mert hi­szen magyarok vagyunk és még köztünk is vannak, a­kik boldogok, ha egy másik magyarban gyönyörködhetünk. * Mindenek nyakán ott lebegett azon­ban a kérdés: miért szólal föl Tisza Ist­ván? Hiszen a főrendek tábláján a tár­gyalás alatt lévő javaslatokat semmi ve­szedelem nem fenyegette. Hogy meg fog­ják szavazni szó nélkül, biztosabb volt, mint az, hogy háború lesz. Nos, ítéletünk szerint, ezt a külügyi beszédet nem a külügyi bonyodalom, ha­nem a belügyi bizonytalanság provo­kálta. Ha gyanúsítani szoktunk volna,­ mérnök azt is kockáztatni, hogy nem­csak Tisza István maga tervezte, de ez nem lényeges. A fontos az, hogy a több­ségi pártok mai politikája nem a fenye­gető, tornyosuló, szorongató aktuális bo­nyodalmak és szükségek által van meg­határozva, hanem ezektől félreeső kérdé­sekkel csinál fölösleges, e pillanatban fö­lösleges és veszedelmes bonyodalmakat. Nem a szarvánál fogja a bikát, hanem a farkát rángatja. Tisza István beszéde egy memento a pártoknak, hogy térjenek le a hamis vágányról, a­melyen oly zajjal látszanak robogni, holott nem juthatnak előre, mert az egész világ érdeklődése másutt van, s az számíthat csak tapsra és sikerre, a­ki abban tud vezérkedni és döntő munkát végezni, a­mi a világot iz­gatja. És e pontjához fűzünk némely megjegyzést Tisza István fejtegetéseinek. . . * Tisza István beszéde céljának telje­sen megfelelt az a keret, a­melyet okos­kodása számára választott. Mi e kereten 9 Mai számunk 34 oldal.

Next