Budapesti Hírlap, 1909. május (29. évfolyam, 103-127. szám)

1909-05-01 / 103. szám

! ► Az ifiUP. Irta Sipulusz. Elnentem nyaralni, nem divatos fürdőre, ahol csak unalom és fáradság vár az emberre, hanem abba a faluba, ahol gyermek- és ifjúkorom legboldogabb idejét töltöttem. Orvosom a pesti életét megunt idegeimnek a következő kúrát ajánlotta: Feküdjék föl a kazal tetejére s nézze órákig a felhők futását . . . — Nem Zalán futását gondolja, doktor úr? — Ne tréfáljon, itt pihenésről van szó. A pihenésben pedig csak ott lehet része, ahol nincs színház, sétatér, kormusik és könyvtár. Sőt lehetőleg kerülje az intelligens embereket is, akiknek társasága meggátolja azt, hogy lelke abba a bizonyos renyhe, áldott, buta nyugalomba sülyedjen. A doktor oly meggyőzően beszélt arról, hogy az unalom a legnagyobb pihenés, hogy szót fogadtam neki. A nagybátyámnak, akihez mentem, előre megírtam, hogy a könyvtárát lakatolja le, vagy hordassa föl a padlásra, nehogy kísértetbe találjak jönni. A bácsi, mint okos ember, megértette az orvos intencióját s mikor lementem, még az újságot is eldugta előlem. Alig egypár napi tartózkodás után, éppen a vadászkutyáinkkal újítottam föl a régi ismeretséget, mikor beállított hozzánk Szeghy Lajos, a mi grófunk birtokához tartozó uradalmi írnok s úgy magához ölelt és úgy megrázta a kezemet, hogy rögtön erősen a szeme közé néztem és igy szóltam hozzá: — Mi bajod öregem, hogy ilyen ovációkban részesítesz? Elvörösödött és becsületes szürke szemeivel szaporán pislogott. — No csak kivele. Most már az orrod hegyéről is látom, hogy nem puszta szeretetből, jöttem hírére rohantál ide. — Jó lélekbúvár vagy, fiam, eltaláltad az igazságot. De ugye nem veszed rossz néven? Megjegyzem, hogy fölkerestelek volna, ha nem lenne is szükségem reád . . . — Elhiszem, csak ne mentegesd magad. A dologra! .— A barátságodra, az eszedre, a jó tanácsodra van szükségem. — Hát olyan súlyos a dolog ? . — Én bizony nem tudnám megmondani, de úgy látszik, hogy súlyos. Soha életemben nem volt ilyen ügyem, épp azért meg se tudok benne mozdulni. Ismered Szentpáli ispánt, ugye? A gamási búcsún, a plébános ebédjén összevesztünk . . . Azaz, hogy ő belém kötött, mert tudod, hogy én nem szoktam veszekedni senkivel. Mivel én nem pipálok, nem iszom, nem káromkodom és minden húsvétkor hazamegyek, csak azért, hogy édesanyámmal az Úrvacsorát fölvegyem, ami a jó öreg asszonynak jól esik és őt megnyugtatja, elneveztek Szent Lajosnak. Hát ebbe az elnevezésbe kapaszkodott bele, egyik csúfolódó szót fűzte a másik után, de mikor látta, hogy nem hoz ki a flegmámból, egyszer csak odahajolt hozzám és megfricskázott . . . — És te mit csináltál erre? — Semmit. Hiszen holtrészeg volt. — De mégis . . . Ott maradtál és tovább hallgattál ? — Nem egészen. Fölugrottam, még pedig oly hirtelenséggel, hogy az ispánt, akinek az egyensúlya gyönge lábon állhatott, föllöktem, úgy, hogy végig terült a földön. De nem készakarva tettem. Aztán befogattam és elmentem haza. Boldizsár Pista azonban utánam jött a tornácra és annak a reményének adott kifejezést, hogy tudni fogom kötelességemet. Gondolom, azt értette, hogy majd provokálom az ispánt. Útközben megtudtam a kocsistól, hogy te megérkeztél. Rögtön elhatároztam, hogy hozzád fordulok segítségért és erre mindjárt nagyon megkönynyebbült a szívem. No hát most itt vagyok, tudsz mindent és kérlek, hogy ne hagyj cserben. Miközben a szegény ember ezt a történetet elmondta, hol sápadt lett, hol vörös, hol a bajuszát rágta, hol meg az izzadt homlokát töröl- megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fik Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. ▼▼1 Budapest, 1909. XXIX. évfolyam, 103. szám. Szombat, május 1. Budapesti Hírlap Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Bökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Kiárusítás 55-53. Apróhirdetés 65-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 55-53. Igazgató 61-04. Függetlenségi uralom. Budapest, ápr. 30. Immár oly sűrűn kell hallanunk azt a kijelentést és látnunk a törekvést, hogy a függetlenségi pártnak magának kell a kormányt átvennie, hogy már-már kételkedni kezdünk e dolog komolyságában. Ha csak egyszer láttuk volna e párt értekezletén ezt a jelenséget és hallottuk volna végül határozatban kimondva, hogy át akarja venni a hatalmat maga, kizárólag, minden más elem kirekesztésével, komolyabban kellene vennünk az ügyet. Úgy ,mint most foly ez a mozgalom, tisztán kell látnunk, hogy a függetlenségi pártban van egy csoport, amely igenis, át akarja venni a kormányt s ez a csoport szüntelen nyilatkozik, beszél, tanácskozik és eszik, hogy a párt többi részével elhitesse, hogy át kell venniük a hatalmat. De ez a többi rész, úgy látszik, nehezen mozdítható meg ebben az irányban s magatartásának tán több az erkölcsi, mint a politikai oka. Azt,hogy a hatalomravágyó csoport eszik is, nem frivolitásból tettük a kapacitálás többi eszközei közé, mert éppen ma ebédelt együtt vagy ötvenhatvan függetlenségi képviselő, kik közül az egyik ezt ,mondotta az Esti Újság szerint: — Ez az, ebéd semmi egyéb, mint tüntetés a szolidaritás mellett. Ma a párt teljesen egységes,, ezt demonstráljuk. A függetlenségi pártnak kell a hományt átvennie. Más megoldás nincs. Ezt kívánja a parlamentarizmus és az alkotmányosság. És hogy senki tévedésben ne legyen, Kossuth Ferenc is velünk van! Tehát ötven-hatvan képviselő egy Andrássy-úti vendéglőben rendezett ebéddel demonstrálja kétszázegynéhánynak a szolidaritását és hirdeti, hogy más megoldás nincs. És nehogy valaki tévedésben legyen, hozzáteszi, hogy Kossuth Ferenc is velük van. Nem ugyan az ebéden, hanem a szolidaritásban. Ha mindezt komoly valóságnak kell vennünk, akkor szeretném tudni, miért nem nyilatkozik meg ez az elszánt akarat ott, ahol súlya lenne: a pártértekezleten. Miért kertelnek a politikus urak, s ahelyett, hogy lojális és kollégiális védelemben részesíti Andrássyt és Wekerlét a hatalomkeresők ellen, miért nem mondja Kossuth Ferenc nekik ott, igenis, veletek vagyok és mi fogjuk átvenni a hatalmat. „ . E helyett azt mondja: eleget nyilatkoztam már, nem ismételgethetem szajkó módjára újra meg újra, amit elmondtam. Keresem minisztertársaimmmal a kibontakozást. Ha pedig nem hagytok békét, itt hagylak benneteket a faképnél. Wekerlének és Andrássynak pedig épp annyi joga van hozzá, hogy meggyőződése legyen, mint ti nektek. Az a beszéd, amelyért Kossuth Andrássyt a függetlenségi lázongók ellen megvédelmezte, a legkorrektebb és a leglojálisabb volt, a minőt politikus Andrássy helyében mondhat. A meggyőződés nyílt bátorságával az önzetlen hazafiság oly mértéke párosult benne, amely a legádázabb ellenfél tiszteletére is méltó. Aki ezt meg nem érzi, azt a szenvedély vagy a hatalom szertelen vágya immár erkölcsi látásától fosztotta meg. Andrássy Gyula gróf oly helyzetben, mikor a közvélemény lobbanékony része föl van tüzelve a külön bank mellett, ahelyett hogy politikusan hallgatna erről a kérdésről, nyíltan kimondja, hogy ő a bankot tisztán pénzügyi és gazdasági kérdésnek nézi, aminek eddig is nézte. Rá nézve tehát e kérdésben nem rejlik elégséges ok a válságra. Ez lévén a király fölfogása is, természetes a következtetés belőle, hogy tehát Andrássy volna megbízandó a bank miatt kitört válság megoldásával. Ellenben Andrássy ugyancsak a függetlenségiek fölháborodását provokált beszédében erre vonatkozólag ezt mondta: Itt van egy párt, amely többségben van, neki még többséget kellene próbálni szerezni." Egy ilykísérlet maga azonban annyi izgalommal, harccal, erőpazarlással járna, hogy ■tán több lenne a kára, mint a haszna. Ennélfogva kívánatosabb megkísérteni a kibontakozást a többségben lévő pártok segítségével. Mit jelent ez mást, mint ezt: megpróbálni a helyzet magaslatán álló összes hazafias erők egyesítését, hogy a nemzet a próbát megállhassa. Ha sikerül, annál jobb. Ha nem sikerül és a nemzet újra nehéz harcok bonyodalmába Mai számunk 70 oldal.