Budapesti Hírlap, 1909. május (29. évfolyam, 103-127. szám)

1909-05-01 / 103. szám

jut : ő ki fogja venni e harcokból is a maga részét. A ki tudja Andrássy Gyula gróf munkáját a nemzeti ellenállás napjaiban, annak tudnia kell e szavak nagy erkölcsi és politikai értékét is. Politikai őszinteség, pártpolitikai lojalitás, megcsodálni való önzetlenség, hazafias gond, tapintat és bölcseség fonódnak e nyilatkozatban egymásba. A tisztán látó elme és a legnemesebb szív szólal meg benne. A klasszikus hazafiság beszéde ez. Kicsinyes, korlátolt észjárás, elvakult szenvedély és hatalomvágy ítél­het erről minden megilletődés nélkül s úgy, mint a­hogy a függetlenségi pártban ítéltek. Csodálatos, hogy csak egymaga Kossuth Ferenc volt Andrássyval egy magaslaton. Lelki gazdagság kell ahhoz, hogy egy másik lélek gazdagságát gyö­nyörködve tudjuk szemlélni. Lelki sze­génység kell hozzá, hogy e nyilatkozat után csak annál szilajabbul törjön ki az egyedüluralkodás vágya. Nekünk nem kell senki, mondják a szolidáris ebéden , mi nem osztozkodunk senkivel. Mi elva­gyunk Andrássy nélkül. Mi magunk aka­runk Magyarországon uralkodni. Jól van. De mit tesz az? Még abban az esetben is, ha megkapnák a bankot, ez azt jelenti, hogy a függetlenségi párt egymaga­­ beáll hatvanhetes kormány­pártnak. Mert programpontja ugyan e pártnak a külön bank, de a függetlenségi párt negyven év óta közjogi párt, ellen­ben a bankkérdés nem közjogi kérdés. Annak joga a külön vámterülettel együtt benne van a Hatvanhétben, így a függet­lenségi párt egy nem közjogi kérdésért, a­melynek jogát a király is elismeri, oda­adja egész közjogi­ programját. Mert ab­ban a pillanatban, amikor hatvanhetes kormánynak áll egymaga a háta mögé, végképp eldöntötte programja sorsát. Ott fog az lógni a szegen Tisza Kálmán tarisznyája mellett. • Mivelhogy tán azt még sem gondol­ják az illető függetlenségi párti alvezé­­rek, hogy eddigi programjuk föntartása, ' ' ... 1' " V J k* - «..r ' ■ a hatalom segítségével leendő hirdetése és­ terjesztése mellett fogják nekik a kor­mányhatalmat rendelkezésükre bocsá­tani? Haj, mondta az igy egyszeri ember, manap már a városi embereknek is van eszük! Negyvennyolcas függetlenséginek lenni becsület, hatvanhetesnek lenni is becsület. De elvben negyvennyolcasnak lenni, gyakorlatban hatvanhetesnek, ez aligha felel meg annak, a­mit becsület­nek mondunk. A függetlenségi párt, ha egymaga akarná átvenni a kormányt, csak úgy tehetné, ha azt remélhetné, hogy vagy a nemzetet, vagy a királyt si­kerül megtévesztenie.. Ha negyvennyol­cas elveiért dolgoznék mint kormány­párt, akkor megcsalatkozva érezné ma­gát a király, ha a hatvanhetes alkotmány szellemében és érdeke szerint kormá­nyozna, megcsalva látná magát a függet­lenségi választó, a­mi ezúttal a nemzet, a­mely e pártnak a­ többséget adta. Ez —­­akár az egyik, akár a másik következzék el — oly erkölcstelen vállalkozás volna, a­melyet rövid idő múlva szörnyű kiáb­rándulás, közfelháborodás, pártviszály és a hatalmi visszaélésnek oly kicsapon­gásai követnének,h a­minőket alig láttunk politikai életünk utolsó időszakaiban. Súlyos dolognak látszik, hogy köz­életünkben nevezetes szerepet játszanak férfiak, a­kik e szempontokat egyáltalán mintha nem mérlegelnék, hanem futnak lármásan foszforeszkáló , agyvelejük li­­dérctüzei után. ■ ' Ismerjék meg, hogy ennek­ a cso­portnak a szempontjából csak két kor­rekt út van, ha a hatalmat komolyan át akarják venni. Az első itt nyíltan le­mondani eddig viselt címükről és rang­jukról, politikájukról és programjukról és kijelenteni, hogy elfogadván a közjogi alapot, kormányt alakítanak. Ez is ka­­tasztrófaszerűleg hatna és lesújtó volna a függetlenségi közvéleményre, mert hogy egy egész nagy párt, csupán hogy maga jusson a hatalom birtokába és eb­ben senki mással ne osztozzék, nyiltan megtagadja nemzedékeken át őrzött po­litikai hitvallását, az erkölcsi fölfogás és érzés oly lazaságára mutatna közéle­tünkben, a­melyről meg kellene döb­bennünk. A másik korrekt ut pedig az, hogy ragaszkodva programja teljességéhez, követelné mint többség a hatalmat s ha el nem nyerné, a nemzet ítéletét provo­kálná új választáson. Ez veszedelmes ut, nemrég jártuk meg csak a kálváriáját, de a mit Andrássy Gyula, gróf oly elszántan mondott*, hogy helytáll a harcban is, ha a gondviselés ránk hozza, azt m­ondjuk mindnyájan. Mert a­mely párt komolyan veszi elveit és programját és kész érték harcba menni, azt a pártot a nemzet is komolyan veszi és kész vele harcolni. Harmadik eset, legalább őszinte és tiszteletreméltó a függetlenségi párt egy részének törekvéseire, tudtunkkal nin­csen. Mit fog a párt összesége határozni, nem tudjuk. . Minden határozatát a sze­rint fogjuk megítélni, a­mennyi őszinte­séget, hűséget, komolyságot, becsületes­séget fogunk benne látni. Mert ránk nézve minden pártérdek közömbös. Mi a nemzet érdeke szempontjából ítélünk meg egyeseket és pártokat egyaránt. A meggyőződésünk pedig volt és marad, hogy a mai helyzetben egyik párt sincsen hivatva arra, mert egyszer erkölcs, egy­szer erő híján lehetetlen, hogy magának követelje a hatalmat, hanem az összes pártok javából kell kialakulni egy önfel­áldozó, elszánt többségnek, a­mely a je­len helyzet zavaraiból és keserveiből hi­vatva lesz kimenteni a nemzetet. gette. A­ hangja el-elcsuklott,, nagyokat, nyelt és mindenképp rettentő zavar látszott rajta. —­ Meg vagy ijedve ? — kérdeztem hir­­telen. , •• Elcsodálkozva nézett rám. — Ezen, nem gondolkoztam. Igazán nem tudnék rá feleletet adni. De nem tagadom, hogy ki vagyok forgatva, önmagamból. Nem tudok ha­ragudni arra a fráterre, a­ki tíz év óta jóbará­tom s alapjában véve nem rossz fiú.. Annál ke­­­vésbbé tudok bosszankodni rá, mert mint mon­dottam, csaprészeg volt. Arra a gondolatra, hogy mi fegyvert fogjunk egymás ellen, hideg bor­zongás fut végig a hátamon. Intézd el, az Isten áldjon meg, hogy megszabaduljak ettől a lelki zavaromtól.­­ Megsajnáltam a szegény embert, a­kinek soha életében nem volt párbaja és nem tudta, hogy a mi köreinkben azt tartják bátorságnak, ha valaki a lovagias ügyek sablonjait gyorsan és pontosan elintézi. Különben jelentéktelen kül­sejű, hallgatag, színtelen, minden egyéniség nél­kül való, egyszerű ember volt. ő volt az urada­lomban az általános helyettesítő. A legkellemet­lenebb munkákat az ő nyakába sózták s ő bármely pillanatban bárkinek hajlandó volt szívességeket tenni. Minden hivatalban vannak emberek, a­kik dolgoznak és vannak, a­kik nem dolgoznak. Az utóbbiaknak vagy az édesanyjuk beteg, vagy a nagybátyjuk haldoklik, vagy örökösödési pörük van s száz efféle ürügy alatt kihúzzák magukat­­ a munkából. Ebben az uradalomban ilyenkor mindig Szeghyt­ rántották elő helyettesnek. A nagyhangú, brutális Szentpáli Istvánt is nem egyszer kisegítette. De persze az ilyen jó fiúnak tekintélye nincsen, de még szeretetet sem igen arat önfeláldozó magaviseletével.­­ Nyargaltak rajta és­ fát vágtak a hátán, ez volt a köszönet. Még a lányok, is rákaptak és csúfolódtak vele s bár megegyeztek abban, hogy kitűnő férj lesz belőle, inkább mentek volna feleségül valami cigányozó, snejdig, nagytáncos, szépen kucsi­­rozó, lármás életű gazdatiszthez, mint Szeghy Lajoshoz. A nagybátyám h­átramozdítói közül fü­lön csíptem egy gazdasági gyakornokot, kocsiba vágtuk magunkat, s elmentünk magyarázatot kérni Szentpálitól. Szeghynek pedig megmond­tam, hogy menjen nyugodtan haza, majd én je­lentkezni fogok nála a teendőkkel. Szentpálival szemben azzal a követeléssel léptem föl, hogy kérjen bocsánatot a fejemtől. A derék férfiú kijelentette, hogy ő ezt nem teheti, mert Szeghy tettlegességgel viszonozta a frics­kát. Én örömmel vettem ezt a nyilatkozatot,­­mely felem gyámoltalanságát, hogy ne mond­jam gyávaságát nagyban enyhítette és siettem Szentpáli nyilatkozatát írásba foglalni. Ilyen körülmények közt nem maradt más hátra, mint a fegyveres elégtétel. Szentpáli úgy viselte ma­gát, mint igazi gentleman, a­ki egy ilyen tárgya­lást kellő úrimodorban, szokásos lovagias tem­pókkal tud végigvinni, ő is megnevezte a segé­deit, megállapodtunk a párbajban s aztán követ­kezett feladatom legnehezebb része. Szeghyt, ezt az anyámasszony katonáját előkészíteni és belevinni a dologba, hogy szégyent ne vallják vele. Izgatott volt, zavart is volt, de nem csinált feltűnő botrányokat, csak arra kért, hogy sietve intézzük el az ügyet, mert neki Kis Péter he­lyett két nap múlva gabonát kell szállítania Boglárra. A párbajt Kaposváron tartottuk meg, pisztolyra, huszonöt lépéssel, avamce nélkül. A’ felek kibékültek, de a befejező murin Szeghy már nem vett részt, mert, mint mondám, neki, Boglárra kellett sietnie más helyett. Én e párbaj után igyekeztem Szeghynek megmagyarázni, hogy máskor ne drukkoljon annyira, mert amint látja, gyerek­dolog az egész, ő persze megígérte, de tulajdonképp sej­telme sem volt arról, hogy most hogy, viselte és jövőre hogy­­viselje magát? Egy éjjel megkopogtatták a bácsi ablakát* Lovas futár jött a vityai pusztáról, hogy az ara­tók föllázadtak és azóta tán lángban áll minden.­ Kiugrottam az ágyból, gyorsan magamra kap­kodtam ruhámat s berohantam nagybátyám szo­bájába. Az öreg megpróbált itthon marasztani, de természetesen sikertelenül, ü­zent a csendőr­­ségnek, de megkérte őket, hogy előtte ne érkezze­nek Vityára. Szép holdvilágos éjjel robogtunk' t tova. A somogyvári dombra fölérve, lestük az­ ég peremét, nem láttuk-e a tűz fölcsapó ,világos­! Cserkészet — Bécsből. !" • *6 ' ?■'·(• 'fc.­. "■ Bécs, ápr. 30. T. Szerkesztő úr! Szives engedelmével is­mét megszólalok az ön­ök tiszteletreméltó lapjá­ban, hogy elmondjak egyet és mást, a­mit itt igen közelről észlelek, illetékes és legilletékesebb körök nézetéről és fölfogásáról, a magyar poli­tikai viszonyokban beállott legújabb fordulattal kapcsolatban­. Remélem, hogy mindaz, a­mit el

Next