Budapesti Hírlap, 1909. július (29. évfolyam, 154-180. szám)

1909-07-01 / 154. szám

/ Budapest, 1909. XXIX. évfolyam, 154. szám. Csütörtök, julius 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árai: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: vm. ker., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József­ körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 65-95. Elárusító: 58-63. Apróhirdetés 65-05. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 65-53. Igazgató 61-04. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. A vasfüggöny. Budapest, jan. 30. Megvolt ma délután a függetlenségi párt gyűlése s bár szép, egyhangú és szótalanságában is lelkes, — határo­zatával alkalmasint fal elé állította ma­gát is, a nemzetet is. Az utolsó napok politikai köde és homályossága tán el­oszlott, de egy nagy fal — vagy mond­juk modernül: egy vasfüggöny eresz­kedett le elejbénk. Úgy történt, a­hogy­­ utolsó e helyen itt sorainkban előre­­megmondottuk: a függetlenségi párt ■gy hangú szavazattal, ellenmondás nélk­kül fogadott el egy határozati javaslat­­ot, a­mivel tüntetőleg bizonyította be szilárd egységét. Remélnünk kell, hogy a jóslatunk további része be ne teljesed­jék, vagyis, hogy holnap ne kezdődjék el újra a széthúzás, a visszavonás, a pártbeli versenygés és taktikázás, hanem hogy maradjon meg a párt oly egységes­nek, a­minőnek a mai szavazásban mu­tatkozott. Lukács László német sajtóorgá­numa, a Pester Lloyd, leleplezi ugyan azt a mesterkedést, a­mely ez egyhangú szavazást eredményezte és azt beszéli, hogy Kossuth és hívei terrorizálták Justhot és híveit,, azzal fenyegetvén meg őket, hogy a pártgyűlésen megbé­lyegzik őket mint árulókat, ha be nem adják a derekukat, de ezt mi különböző okokból mesének és pletykának tartjuk, bármint hivatkozik a Lloyd-társulat kö­zege a forrás megbízhatóságára, melyből e híreket szedte. Nem hisszük el a dol­got, mert először tudjuk, hogy Kossuth ilyen eszközökre rá nem szorul, de ha rászorulna is, nem nyúlna hozzá; tud­juk másodszor, hogy Justh nem olyan ijedős legény, a­kit ilyen fenyegetéssel meg lehetne­­félemlíteni, mert akármint vélekedjünk is szereplése értékéről, jó­hiszeműsége minden tisztességes ma­gyar ember előtt bizonyos. • Az egyhangú szavazásnak nem ily erkölcstelen okai vannak. Ránk, a­kik se Lukáccsal, se Lukács nélkül nem aspirálunk a hatalomra, csak egy, egyetlen egy komoly oka lehet ennek az egyhangú tüntető szavazatnak. Nem a­ párt­egységeimért az ,fájdalom, nin­­­csen meg, az már meg van úgy rontva erjesztő méreggel, a­melyet a lefolyt na­pokban oly buzgón ojtogattak bele, hogy a vérmérgezés tüneteit eltakarni lehet, eltüntetni nem lehet. Ida ez a párt, a­mely összeboronázhatatlanul m­­eghasonlott,­ ma mégis még egysé­get színlel, annak oka a következő: a függetlenségi párt válság elé jutott. Az a körülmény, hogy többségben va­n, arra kötelezné egyfelől, hogy a hatalmat vegye, át; múltja, hagyományai, politi­kai fölfogása és programjai ellenben szinte erkölcsi lehetetlenséggé teszik rá nézve ezt a lépést. Viszont azon­ban tartozik a nemzetnek is azzal, hogy a hatalmat átvegye, a rendet helyreállítsa és biztosítsa, így lelki­­ismerete súlyos válságba kerül, a fele­lősség érzete cselekvésre hajtaná, múltja pedig nem ereszti. Ha ebben a helyzet­ben egy elhatározó lépést tesz előre,­ hiába tartja meg a nevét, a független­ségi pártnak vége van, szétszakad, léte régi alapjairól letér és kényszer­­lleg át­alakul önönmagának ellentétévé. Kö­zös ügyes párt lesz belőle. A­mitől föl­­bomlik, szétszakad,­­megsemmisül. Lehet-e Kossuthnak, lehet-e Justh­­nak bátorsága arra, hogy a végzetes lépést ebből a dilemmából a végső kényszerűség nélkül megtegye és föl­idézze a katasztrófát erre a pártra, mely négy évvel ezelőtt az ország példátlan lelkesedésétől nyerte el a még száz éven belül alig remélt többséget. Akkor sen­kinek sem jutott eszébe (csak tán éppen a Budapesti Hírlap­nak), hogy ez a hét országra szóló diadal hozza meg a régi függetlenségi pártnak a bukását. Ma itt van. Nem vehetjük rossz néven a vezérektől, hogy ma­ még nem volt bá­­torságuk ezt a dolgot nyilvánvalóvá tenni azzal a lépéssel, a­melyre őket a helyzet mindjobban szorítja, és inkább tüntettek még egyszer a­ párt egységével. De ez csak perhalasztás. Azért nem is fontos és semminek nem prejudikál az, C i­r­c e. Irta Hevesi Józsefe­t. Menekülni akart a vérét ivó, velejét emésztő, idegeit ernyegető szenvedélytől, mely vámpír gyanánt feküdte meg a lelkét és ki­szívta életének erejét. Véget akart vetni annak a lobogó érzésnek, mely pusztította és mint éhes fenevad falta és habzsolta a szive vérét. De Circe fogva tartotta arany hajának hálójában, két karjának édes bilincseiben, szemeinek bábájá­val, csábító hangjának szirén szavaival. Tudta, érezte, hogy belepusztul ennek az asszonynak szenvedélyébe, szeretett is volna tele szabadulni, de Circe varázsa fogva tartotta. 11 ormos pedig nem volt hozzá olyan kegyes, mint egykoron Odisszeuszhoz, nem adott neki a mély­fűből, mellyel Circe varázsát megsemmisít­hette volna és a fiatal Helmeczy Gábor vergőd­hetett a gyönyörű asszony csábításainak vesze­delmes hálójában. v . .1 Több ízben megkísérelte a szabadulást. Azonban mindig rajtavesztett. Circének annyi varázs volt a szemeiben, olyan forró volt az öle­lése és olyan bóditó késbe ringató, részegítő a csókja. Nem tudott menekülni tőle. Circe meg is fenyegette: Hasztalan minden kísérleted. Enyém vagy és én nem bocsájtalak el. Ha megszöknél tőlem, visszakivánkoznál hozzám, mint kalitká­jába a madár. Vissza­vágyódnál hozzám, az öle­lésemhez, a csókjaimhoz, szerelemtől lázas éj­szakáinkhoz. Ha pedig nem jönnél, én mennék utánad és fölkeresnélek és megtalálnálak a föld legel­rejtettebb zugában. Rád akadnék min­denütt. Mert kívánlak és szeretlek. És egy sze­relmes asszony elől az északi és a déli pólus kö­zött nincs olyan rejtett zug, a­hová a férfi me­nekülni tudna. Mert a női szívet a szerelem mágnese irányítja a helyes nyom felé, így beszélt Circe és mint éhes tigris mu­togatta a fogait. II. Helmeczy Gábor aztán mikor egyszer rajtakapta magát a delirium paroximusában, hirtelen elhatározással megugrott hazulról. A szó szoros értelmében megszökött. Kiszakította magát Circe őnagy^-A ' ik fojtó karjai közül és világgá ment. Rabelais egy mondását írta meg neki csu­pán, kissé megváltoztatva: ^­­ „Je vais chercher Je gr­ani peut-être." És elment — leint már ilyenkor szokás — oroszlán-vadászatra,l­ámbátor ettől a vadász­tól Afrika sivatagja majá összer oroszlánjai iga­zán nyugodtan alhat­ta­k egy n giam bróm nélkül is. , És Helmeczy Gábo­r bíró y isten nagyot lélekzett, mikor pár heti\ u‘ . ' után Észak- Afrikában húzhatta meg \m kis arab faluban, távol minden cr\UfiC1(^);h_ asszonyi mosolygástól és Circe g ön; ' ,rre .áhítozó piros ajkaitól, .apró, fehér, harapós fogaitól. Olyan nyugodtan érez;( hl magát Ti­­besztiben, a kultúra j&crm-f"" l’l: '--s. szinte fa­natikus buzgalommal adta át magát a tuare­­gek, tibbuk, berberek és egyéb primitív ember­törzsek néprajzának tanulmányozására El-Arej homokbuckáin, a h­ammadák kövecses fensík­­jain, a vádik műveltebb területein. Az oroszlánok, a hiénák, sakálok és ge­párdok bizony észre sem vették, hogy egy pus­kás európai úr érkezett az ő végtelen homok­­birodalmukba és vígan élték továbbra is bib­likus idilljüket. Helmeczy Gábor pompásan érezte magát ebben a kezdetleges világban, nyugodtan nézte a sok homokot, mely a Szahara homokóráján bőven pergett alá és egyelőre ki volt­­törülve lelkének szótárából ez a fogalom: asszony. Néh­a-néha ugyan, ha nagyon be talált csípni a méz­ sörtől és többet evett a kelleténél, megnyomta egy kissé az álom lidérce. És ak­kor szörnyű módon szenvedett. Circét látta álmában, a­mint fehér, hegyes fogait feléje vicsorgatta, a szeméből pedig az érzéki vágyak kék lángjai csaptak feléje, a két, karjával szinte megfojtotta, úgy ölelte és a fü­lében érezte forró leheletét, mikor megismé­telte előtte szörnyű fenyegetését: „Ha vissza nem jönnél, én mennék utá­nad és fölkeresnélek és megtalálnálak a föld legelrejtettebb zugában . . . Nincs olyan rejtett zug, hová egy szerelmes asszony elől menekülni lehetne.“ -X Hideg verejték gyöngyözött Helmeczy Gábor homlokán, mikor szörnyű álmából föl-­­ ébredt és nagyot sóhajtva mondá: *— Vájjon ide irányitja-e majd Circét a­­ szerelem mágnese? ! ~ ...­ [ Mai számunk * oldal

Next