Budapesti Hírlap, 1909. július (29. évfolyam, 154-180. szám)
1909-07-01 / 154. szám
1909. július 1. BUDAPESTI HÍRLAP (154. sz.) által ajánlott kormány a szabadelvű függetlenségi kormány volna, amelynek nem lehetne kellő erkölcsi ereje, hogy megálljon a parlamentben és választás esetén az ország előtt. A kormányban volnának miniszterek egyrészt a király bizalmából, másrészt a függetlenségi párt bizalmából s a leghatalmasabb tárcák a szabadelvűek kezében volnának, akik a belügyi kormányzatban nem szolgálnák a függetlenségi párt érdekét és a pénzügyminisztériumban megtagadnák az anyagi eszközöket a függetlenségi politika követésétől, ellenben könnyűszerrel föltámaszthatnák a régi szabadelvű szervezeteket, vagyis föltámasztanák az ó-szabadelvű pártot, mégpedig a függetlenségi párt segítségével. Továbbá: az általános választási reformot ó-szabadelvű belügyminiszter valósítaná meg, bizonyára nem a függetlenségi párt elveinek és érdekének szemmeltartásával s a tömegek a jog általánosítását nem a függetlenségi pártnak köszönhetnék, hanem az ó-szabadelvű párti minisztereknek. Ezek azok az okok, amelyeknél fogva a függetlenségi párt vezére azt javasolta pártjának, hogy Lukács ajánlatát utasítsa vissza. És a párt mai értekezletén egy szívvel és lélekkel magáévá tette vezérének fölfogását, fölfogásával és intencióival. De egész nap tanácskozások folytak, részint Kossuth Ferencnél, részint Justh Gyulánál; üzenetváltások is voltak Kossuth és Justhék között. De, úgy látszik, csak magán az értekezleten sikerült rábírni Kossuthot, hogy a bankosok viselkedését föl ne tárja s ki ne szolgáltassa pártja ítélőszékének, amely rájuk nézve kétségtelenül lesújtó lett volna. " Tudósítónk alább elmondja e dolognak részletes történetét. E helyütt csak kiemeljük azt, hogy Kossuth az értekezleten — a Lukácsügy elintézése után — föl akart szólalni, hogy szóvá tegye a párt belső válságát s elmondja mindazt, ami az elmúlt napokban történt a pártvezér tekintélyének, a függetlenségi párt érdekének és az ország javának is rovására. De a bankosok megelőzték s tüntető éljenzéssel nem engedték szóhoz jutni. Holló Lajos adta ki a jelszót, hogy fölkiáltott: elfogadjuk egyhangúlag a vezér javaslatát (a Lukács-ügyben), ne is beszéljünk róla többet! Ekkor kitört az éljenzés és a taps, közben pedig többen kérlelték Kossuthot, hogy bocsásson meg az ellene vetőknek s ne hozza szóba a dolgot. Kossuth állhatatosan azt felelte: De fölszólalok és elmondok mindent! Az éljenzés nem szünetelt s a kérlelők is folytatták az ostromot. Kossuth csak egyre ismételte: Fölszólalok! Ez így tartott percekig. Végre is Apponyi Albert és Hoitsy Pál csatlakoztak azokhoz, akik kérték Kossuthot, hogy ne foglalkozzék most a bankosokkal, mire azután Kossuth is engedett. Így történt, hogy a két áramlat nem ütközött össze, mert a nélkül is kitűnt, — amit egyébként mindenki úgyis tudott — hogy a függetlenségi párt vezére Kossuth Ferenc és senki más. • •fogad el semmiféle provizóriumot, holott Lukács az ő ajánlatában az új kormánytól háromévi bankprovizórium elfogadását követeli. De nemcsak csodálkozik a P. Lloyd Justh magatartásán, hanem egyúttal a védelmébe is veszi őt s megmagyarázza azt a változást, amelyet rajta észlelt. Azt mondja az említett lap, hogy Kossuth környezete fejtett ki akkora nyomást Justhra, hogy neki ennek folytán meg kellett változtatnia álláspontját. Ez kissé furcsa védelem, amelyet Justh aligha fog megköszönni Lukács szószólójának. De a P. Lloyd Kossuth Ferencet is rádőli a Lukács balsorsáért, úgy hogy az egész közlemény ránk azt a benyomást teszi, hogy a lap fedezni akarja fölfelé talán Lukács vállalkozását, amelynek könnyelműségét az események" kiderítették. Azt a fölfogást, a melynek Lukács a király előtt kifejezést adott s a mely azt akarta elhitetni a királlyal, hogy a válság megoldása céljából nincs szükség nemzeti engedményekre, mert a függetlenségi párt a hatalom birtokáért (még Lukácsék csendőrfedezete mellett is) mindenre kapható: azt a fölfogást nem lehetett igazolni sem a függetlenségi pártban, sem az országban. jí ! Lukács bízvást visszaadhatja mandátumát a királynak, mondván: Felség, csalódtam s bocsánatot kérek. Belátom, hogy kár volt velem: experimentálni, tessék másra bízni a válság megoldását — olyan valakire, aki talán jóvá teheti azt, amit én elrontottam. A történtek után ilyenformán kellene beszélnie Lukácsnak a király előtt. De sok jele arra vall, hogy Lukács a megkapott fonalat nem egykönnyen ereszti ki a kezéből. Úgy látszik, folytatni akarja szerencsétlen kísérleteit. Lukács és Kossuth. Lukács László volt pénzügyminiszter ma délelőtt féltizenkettőkor meglátogatta Kossuth Ferencet, a függetlenségi párt vezérét, hogy tőle a függetlenségi párt intézőbizottságának határozatát személyesen átvegye. Kossuth Ferenc írásban nyújtotta át a bizottság tegnapi határozatát. Lukács ezután is több részletkérdésre nézve bővebb fölvilágosítást kért Kossuth Ferenctől, aki a fölvilágosítást meg isadta. A függetlenségi párt értekezlete. A készülődés. A válság óta ma volt a legmozgalmasabb napja a függetlenségi pártnak. Kora délelőttől kezdve esti ötig, amikor a párt értekezletre gyűlt össze, állandó volt a sürgés-forgás, tanácskozás, üzenetváltás, titkos tárgyalás és fogadkozás. •:\' A nagy izgalmat, forrongást és riadozást Kossuth Ferencnek abbeli rendületlen elhatározása tá- masztotta, hogy ma dűlőre viszi a pártvezérség dolgát: tudni akarta, hogy kire számíthat, ki követi őt és ki van ellene pártjában. Kossuth már két nap óta foglalkozott azzal a tervvel, hogy élére állítja a dolgot. Közvetetten környezete, így kiváltképpenApponyi Albert gróf, Tóth János és Hoitsy Pál ellenezte, hogy most, egy esetleges királyi audiencia előtt idézze elő a pártszakadást, a minek okvetetlenül el kell következnie, ha a pártvezérség kérdését fölveti. De Kossuth hajlíthatatlannak mutatkozott, Szentiványi Árpád vállalkozott arra, hogy az értekezleten szóvá teszi az alvezérkedés és a titkos konventikulumok dolgát. Ennek a szándéknak azonban hamarosan neszét vette a bankcsoport. Justh Gyula ma délelőtt tíz órára a képviselőházba értekezletre hívta össze barátait. Elhatározták itt, hogy abban az esetben, ha a mai értekezleten a bankcsoport ellen bárminő formában nyilatkozat történnék, akkor fölveszik a harcot és olyan határozati javaslatot terjesztenek elő, amely megegyezik a minap aláírt nyilatkozattal, hogy ugyanis a párt csak függetlenségi kormányt támogat és követeli a bank fölállítását 1911-re. , ' Holló Lajos negyedtizenkettőkor kocsira ült és' 11^ w. j HHi \ \ /■ r i t x rv—\ v- H f Az utolsó napok eseményei után feszült érdeklődés mutatkozott a függetlenségi párt értekezlete iránt. A politikai világ azt hitte, hogy ez értekezlet alkalmul fog szolgálni a függetlenségi párt két áramlatának összecsapására és ez összecsapás nyomán tisztázódnia kell a vezéri tekintély kérdésének a pártban. Az összecsapás elmaradt, a párt egyhangú határozatot hozott s mindenik fél óvakodott attól, hogy disszonáns hanggal megzavarja a határozat egyhangú voltának erejét. Egyébként pedig a bankos csoport volt az, amely a leghangosabban tüntetett a pártvezér mellett, mintha soha semmit sem tettek volna ellene, avagy a háta mögött. Lukács László ajánlatának visszautasításán kívül másról nem is volt szó az értekezleten. Beszéltek ugyan arról, hogy Kossuth pártja szóvá fogja tenni a Justh-párt viselkedését, s beszéltek arról, hogy nagy többséggel helyteleníteni fogják a bankos csoport működését, amely sokszor ellentétbe helyezkedett a pártvezér Meg akarta ölelni. De a leány ügyesen kisurrant a karjai közül és futásnak eredt. Az ifjú sokáig nézett utána és szeme gyönyörűséggel csodálta a gazellamódra tovaszökellő leánykát.* Est a sivatagban! Mélységes csönd . .. Az életnek semmi nesze. Csak a földnek halk lélekzetvétele. A legyezőpálmának reszkető zizegése rengeteg messzeségbe hallatszik. Kincs madár dal. Csak nagyon, nagyon messziről vakkant bele a siket csendbe a sakál kaffogása és megfagyasztja az ember vérét a mérföldekre elhallatszó ordítása egy vadászó oroszlánnak. Jóval éjfél előtt a mi szerelmes lovagunk már ott volt a hét pálmafa ligetében. Izgatottan sétált föl és alá és kémlelte a messze távolságot. Szinte szerelmesen suttogta magának azt a kedves, kedves nevet: — Hágár! Hágár! Végre tehát el fog jönni! Végre tehát a karjai közé szoríthatja! Végre tehát rányomhatja piros ajakúra szerelmes csókjának égő pecsétjét! Megállóit, egy pálmafához támaszkodott és úgy kémlelte az irányt, merről a leánynak jönnie kell. Az est gyönyörű szép volt. A holdvilág mint aggódó uzsorás, egy felhő mögé rejtette el ezüstjét. A nagy csendben végre valami neszt vélt hallani Helmeczy Gábor. Fölötte érdekes az, amit Lukács László lapja, a P. Lloyd ír arról a visszautasításról, amelyben a függetlenségi párt vezéralakjai részesítették a homo régiusz ajánlatát. Fölötte csodálkozik a lap különösen azon, hogy Justh Gyula is a visszautasítás álláspontjára helyezkedett. Olyformán írja a Lukács lapja, mintha Justh részéről mást várt volna, ami feltűnő azért, mert Justh Gyula ismert álláspontja eddig az volt, hogy a bank kérdésében nem fo-Ö jön! ö jön! Összehunyorította a szemét. és a messze távolságban az imádott leánykának gyönyörű vonalait pillantotta meg. Hogy sietett! Hogy lebegett az ezüstös félhomályban. Hágár jön! Az édes Hágár! Üdvösséget hoz neki. Mennyei érzéseket. Eléje sietett. Hogy minél előbb a keblére szoríthassa. Szinte futott. Rohanvást rohanva. Végre, végre találkoztak. — Pszt! Pszt!... — intette óvatos csendre a nő. Gábor visszafojtotta áradó lelkének izzó kitörését. A karjait ölelésre tárta és magához szorította a pihegő nőt. Aztán meg akarta csókolni. De a nő arcát fátyol borította. Gábor a fátyolt csókolta össze-vissza. Aztán mohó vágyának extázisában szinte tépni kezdte a nő arcáról a fátyolt. Ugyanakkor tépte szét felhőfátyolát a hold is. És a sivatag mélységes csendjébe egy gyönyörű ezüst-trilla kacagott bele. — Én vagyok! Én vagyok, a te Circéd! A te Circéd! Látod, látod, hogy nem bújhattál el előlem. Látod, hogy a szivem mágnese ide irányított hozzád! Hát csókolj meg! Csókolj meg! És Helmeczy Gábor, akinek úgy gyötörte már szivét a szerelem éhsége, vad, tüzes, forró csókokkal halmozta el Circét, aki utána ment a világ végére. 3