Budapesti Hírlap, 1909. július (29. évfolyam, 154-180. szám)

1909-07-01 / 154. szám

1909. július 1. BUDAPESTI HÍRLAP (154. sz.) által ajánlott kormány a­ szabadelvű független­ségi kormány volna, a­melynek nem lehetne kellő erkölcsi ereje, hogy megálljon a parla­mentben és választás esetén az ország előtt. A kormányban volnának miniszterek egyrészt a ki­rály bizalmából, másrészt a függetlenségi párt bizalmából s a leghatalmasabb tárcák a­ szabad­­elvű­ek kezében volnának, a­kik a belügyi kor­mányzatban nem szolgálnák a függetlenségi párt érdekét és a pénzügyminisztériumban meg­tagadnák az anyagi eszközöket a függetlenségi politika követésétől, ellenben könnyűszerrel föltámaszthatnák a régi szabadelvű szervezete­ket, vagyis föltámasztanák az ó-szabadelvű pár­tot, még­pedig a függetlenségi párt segítségé­vel. Továbbá: az általános választási reformot ó-szabadelvű belügyminiszter valósítaná meg, bizonyára nem a függetlenségi párt elveinek és érdekének szemmeltartásával s a tömegek a jog általánosítását nem a függetlenségi pártnak köszönhetnék, hanem az ó-szabadelvű párti mi­nisztereknek. Ezek azok az okok, a­melyeknél fogva a függetlenségi párt vezére azt javasolta pártjá­nak, hogy Lukács ajánlatát utasítsa vissza. És a párt mai értekezletén egy szívvel és lélekkel magáévá tette vezérének fölfogását,­­ fölfogásával és intencióival. De egész nap ta­nácskozások folytak, részint Kossuth Ferencnél, részint Justh Gyulánál; üzenetváltások is vol­tak Kossuth és Justhék között. De, úgy látszik, csak magán az értekezle­ten sikerült rábírni Kossuthot, hogy a banko­sok viselkedését föl ne tárja s ki ne szolgáltassa pártja ítélőszékének, a­mely rájuk nézve kétség­telenül lesújtó lett volna. " Tudósítónk alább elmondja e dolognak részletes történetét. E helyütt csak kiemeljük azt, hogy Kossuth az értekezleten — a Lukács­ügy elintézése után — föl akart szólalni, hogy szóvá tegye a párt belső válságát s elmondja mindazt, a­mi az elmúlt napokban történt a pártvezér tekintélyének, a függetlenségi párt érdekének és az ország javának is rovására. De a bankosok megelőzték s tüntető éljenzéssel nem engedték szóhoz jutni. Holló Lajos adta ki a jelszót, hogy föl­kiáltott: elfogadjuk egyhangúlag a vezér javas­latát (a Lukács-ügyben), ne is beszéljünk róla többet! Ekkor kitört az éljenzés és a taps, köz­ben pedig többen kérlelték Kossuthot, hogy bo­csásson meg az ellene vetőknek s ne hozza szóba a dolgot. Kossuth állhatatosan azt felelte: De fölszólalok és elmondok mindent! Az éljenzés nem szünetelt s a kérlelők is folytatták az ostro­mot. Kossuth csak egyre ismételte: Fölszólalok! Ez így tartott percekig. Végre is Apponyi Albert és Hoitsy Pál csatlakoztak azokhoz, a­kik kérték Kossuthot, hogy ne foglalkozzék most a bankosokkal, mire azután Kossuth is engedett. Így történt, hogy a két áramlat nem­ ütkö­zött össze, mert a nélkül is kitűnt, — a­mit egyébként mindenki úgyis tudott — hogy a füg­getlenségi párt vezére Kossuth Ferenc és senki más. • •f­o­gad el semmiféle provizóriumot, holott Lukács az ő ajánlatában az új kormánytól háromévi bankprovizórium elfogadását követeli. De nemcsak csodálkozik a P. Lloyd Justh­ magatartásán, hanem egyúttal a védelmébe is veszi őt s megmagyarázza azt a változást, a­melyet rajta észlelt. Azt mondja az említett lap, hogy Kossuth környezete fejtett ki akkora­ nyomást Justhra, hogy neki ennek folytán meg kellett változtatnia álláspontját. Ez kissé furcsa védelem, a­melyet J­usth aligha fog megköszönni Lukács szószólójának. De a P. Lloyd Kossuth Ferencet is rá­­­dőli a Lukács balsorsáért, úgy hogy az egész köz­lemény ránk azt a benyomást teszi, hogy a lap fedezni akarja fölfelé talán Lukács vállalkozá­sát, a­melynek könnyelműségét az események" kiderítették.­­ Azt a fölfogást, a melynek Lukács a ki­rály előtt kifejezést adott s a mely azt akarta elhitetni a királlyal, hogy a válság megoldása céljából nincs szükség nemzeti engedményekre, mert a függetlenségi párt a hatalom birtokáért (még Lukácsék csendőrfedezete mellett is) min­denre kapható: azt a fölfogást nem lehetett­ igazolni sem a függetlenségi pártban, sem­ az­ országban. jí ! Lukács bízvást visszaadhatja mandátumát a királynak, mondván: Felség, csalódtam s bocsánatot kérek. Belátom, hogy kár volt velem: experimentálni, tessék másra bízni a válság­ megoldását — olyan valakire, a­ki talán jóvá teheti azt, a­mit én elrontottam. A történtek után ilyenformán kellene beszélnie Lukácsnak a király előtt. De sok jele arra vall, hogy Lukács a megkapott fonalat nem egykönnyen ereszti ki a kezéből. Úgy látszik,­­­ folytatni akarja szerencsétlen kísérleteit. Lukács és Kossuth. Lukács László volt pénzügyminiszter ma dél­előtt féltizenkettőkor meglátogatta Kossuth Feren­cet, a függetlenségi párt vezérét, hogy tőle a függet­lenségi párt intéző­bizottságának határozatát szemé­­­lyesen átvegye. Kossuth Ferenc írásban nyújtotta át a bizottság tegnapi határozatát. Lukács ezután is több részletkérdésre nézve bővebb fölvilágosítást kért Kossuth Ferenctől, a­ki a fölvilágosítást meg is­­­adta. A függetlenségi párt értekezlete. A készülődés. A válság óta ma volt a legmozgalmasabb napja a függetlenségi pártnak. Kora délelőttől kezdve esti ötig, a­mikor a párt értekezletre gyűlt össze, állandó volt a sürgés-forgás, tanácskozás, üzenetváltás, titkos tárgyalás és fogadkozás. •:\' A nagy izgalmat, forrongást és riadozást Kos­suth Ferencnek abbeli rendületlen elhatározása tá-­ masztotta, hogy ma dűlőre viszi a pártvezérség dol­gát: tudni akarta, hogy kire számíthat, ki követi őt és ki van ellene pártjában. Kossuth már két nap­ óta foglalkozott azzal a tervvel, hogy élére állítja a dolgot. Közvetetten környezete, így kiváltképpen­­Apponyi Albert gróf, Tóth János és Hoitsy Pál el­lenezte, hogy most, egy esetleges királyi audiencia előtt idézze elő a pártszakadást, a minek okvetetlenül el kell következnie, ha a pártvezérség kérdését föl­veti. De Kossuth hajlíthatatlannak mutatkozott, Szentiványi Árpád vállalkozott arra, hogy az érte­kezleten szóvá teszi az alvezérkedés és a titkos kon­­ventikulumok dolgát. Ennek a szándéknak azonban hamarosan neszét vette a bankcsoport. Justh Gyula­ ma délelőtt tíz órára a képviselőházba értekezletre hívta össze barátait. Elhatározták itt, hogy abban az esetben, ha a mai értekezleten a bankcsoport el­len bárminő formában nyilatkozat történnék, akkor fölveszik a harcot és olyan határozati javaslatot ter­jesztenek elő, a­mely megegyezik a minap aláírt nyi­latkozattal, hogy ugyanis a párt csak függetlenségi kormányt támogat és követeli a bank fölállítását 1911-re. , ' Holló Lajos negyedtizenkettőkor kocsira ült és' 11^ w. j HHi \ \ /■ r i t x rv—\ v- H f Az utolsó napok eseményei után feszült érdeklődés mutatkozott a függetlenségi párt értekezlete iránt. A politikai világ azt hitte, hogy ez értekezlet alk­almul fog szolgálni a füg­getlenségi párt két áramlatának összecsapására és ez összecsapás nyomán tisztázódnia kell a vezéri tekintély kérdésének­ a pártban. Az összecsapás elmaradt, a párt egyhangú határozatot hozott s mindenik fél óvakodott attól, hogy disszonáns hanggal megzavarja a határozat egyhangú voltának erejét. Egyébként pedig a bankos csoport volt az, a­mely a leghan­gosabban tüntetett a pártvezér mellett, mintha soha semmit sem tettek volna ellene, avagy a háta mögött. Lukács László ajánlatának visszautasítá­sán kívül másról nem is volt szó az értekezleten. Beszéltek ugyan arról, hogy Kossuth pártja szóvá fogja tenni a Justh-párt viselkedését, s beszéltek arról, hogy nagy többséggel helytele­níteni fogják a bankos csoport működését, a­mely sokszor ellentétbe helyezkedett a pártvezér Meg akarta ölelni. De a leány ügyesen kisurrant a karjai közül és futásnak eredt. Az ifjú sokáig nézett utána és szeme gyö­nyörűséggel csodálta a gazellamódra tovaszö­­kellő leánykát.* Est a sivatagban! Mélységes csönd . .. Az életnek semmi nesze. Csak a földnek halk lélekzetvétele. A legyezőpálmának reszkető zizegése rengeteg messzeségbe hallatszik. Kincs madár dal. Csak nagyon, nagyon messziről vakkant bele a siket csendbe a sakál kaffogása és megfagyasztja az ember vérét a mérföldekre elhallatszó ordítása egy vadászó oroszlánnak. Jóval éjfél előtt a mi szerelmes lovagunk már ott volt a hét pálmafa ligetében. Izgatot­tan sétált föl és alá és kémlelte a messze távol­ságot. Szinte szerelmesen suttogta magának azt a kedves, kedves nevet: — Hágár! Hágár! Végre tehát el fog jönni! Végre tehát a karjai közé szoríthatja! Végre tehát rányom­hatja piros ajakúra szerelmes csókjának égő pecsétjét! Megállóit, egy pálmafához támaszkodott és úgy kémlelte az irányt, merről a leánynak jönnie kell. Az est gyönyörű szép volt. A holdvilág mint aggódó uzsorás, egy felhő mögé rejtette el ezüstjét. A nagy csendben végre valami neszt vélt hallani Helmeczy Gábor. Fölötte érdekes az, a­mit Lukács László lapja, a P. Lloyd ír arról a visszautasításról, a­melyben a függetlenségi párt vezéralakjai ré­szesítették a homo régiusz ajánlatát. Fölötte csodálkozik a lap különösen azon, hogy Justh Gyula is a visszautasítás álláspontjára helyezke­dett. Olyformán írja a Lukács lapja, mintha Justh részéről mást várt volna,­­ a­mi feltűnő azért, mert Justh Gyula ismert álláspontja eddig az volt, hogy a bank kérdésében nem fo-Ö jön! ö jön! Összehunyorította a szemét. és a messze távolságban az imádott leány­kának gyönyörű vonalait pillantotta meg. Hogy sietett! Hogy lebegett az ezüstös félhomályban. Hágár jön! Az édes Hágár! Üdvösséget hoz neki. Mennyei érzéseket. Eléje sietett. Hogy minél előbb a keb­lére szoríthassa. Szinte futott. Rohanvást rohanva. Végre, végre találkoztak. — Pszt! Pszt!... — intette óvatos csendre a nő. Gábor visszafojtotta áradó lelkének izzó kitörését. A karjait ölelésre tárta és magához szorí­totta a pihegő nőt. Aztán meg akarta csókolni. De a nő arcát fátyol borította. Gábor a fátyolt csókolta össze-vissza. Aztán mohó vágyának extázisában szinte tépni kezdte a nő arcáról a fátyolt. Ugyanakkor tépte szét felhőfátyolát a hold is. És a sivatag mélységes csendjébe egy gyö­nyörű ezüst-trilla kacagott bele. — Én vagyok! Én vagyok, a te Circéd! A te Circéd! Látod, látod, hogy nem bújhattál el előlem. Látod, hogy a szivem mágnese ide irányított hozzád! Hát csókolj meg! Csó­kolj meg! És Helmeczy Gábor, a­kinek úgy gyötörte már szivét a szerelem éhsége, vad, tüzes, forró csókokkal halmozta el Circét, a­ki utána ment a világ végére. 3

Next