Budapesti Hírlap, 1909. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1909-09-01 / 206. szám
Budapest, 1909. XXIX. évfolyam, 206. szám. Szerda, szeptember 1 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő, helyben és vidéken 10 ill. RákoSi Jenő. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-35. Elárusítás 55-53. díjszabás szerint. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 55-53. Igazgató 61-04. Főszerkesztő és laptulajdonos- Szerkesztőség: VIII. ker. Eökk Szilárd-utca 4. szTelefon 54-63. 7 kor., Főszerkesztő és laptulajdonos. Kiadóhivatal: VIII. kar., József-körut 5. sz. Szerkesztőség: VIIi. ker., Eökk Szilárd-utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Elárusítás 55-53. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 55-53. Igazgató 61-04. Életkérdések. — III. Hazug illúziók. — * Irta Réz Mihály. Budapest, aug. 31. Azok a hibák, melyekközéposztályunk egy részét tönkretették, nemcsak a hhogy a társadalom többi műveit elemeinél is föltalálhatók, hanem politikai életünk egész szellemében is megnyilatkoznak. És a közelmúlt időszak botlásainak egyik igen káros eredménye éppen az, hogy általuk a középosztály vezetőképességébe vetett hit sokaknál megrendült s immár sokan csak a népben vélik a — politikában nélkülözhetetlen— reális érzéket föltalálhatni. Feledik, hogy a nép csak most jutott földhöz és vagyonhoz nagyobb mértékben s hogy a pazarlás és fényűzés hibájára eddig nem volt még módja és ideje. Feledik, hogy azok a hibák, melyeket a középosztály szemére hánynak, —és melyek megvannak a többiekben is — általános emberi hibák, melyek hanyatló korszakokban teljesen el*hatalmasodnak.' Elhatalmasodtak a mi időszakunkban is; romboló erejüket vezető osztályunkon kimutatták: Feriuntur summos fulgura montes. És ha nem küzdünk ellenük, egészen el fogják pusztítni a középosztályt, de elpusztítják a nemzetet is. Nemcsak azáltal, hogy, vezetőosztályától, megfosztják, hanem azáltal is, hogy behatolnak a fórumra és megmételyezik egész közszellemét. Ugyanazok a hazug illúziók, melyek a középosztályt megrontották, ássák alá ma a nemzet erejét. Megrontotta — úgy mondják — a középosztályt a fényűzés, az igények nagysága s a reprezentálás szeretete. De a vágy, többnek látszani, mint a mik vagyunk; a vágy, palástolni a tényleges helyzetet: vájjon nem ez jellemzi-e az egész magyar közszellemet? A nemzeti jogok bizonyára értékesek, mint a nemzeti erő megnyilatkozásai, — hiszen a reprezentálás se hiba ott, ahol megvan reá a fedezet; — de az oly jog, amelynek nem felel meg az erő: látszat csupán, a melynek reális értéke nincs. És ha reális értékeket pazarolunk el, csupán azért, hogy látszatokért küzdjünk s azokért is eredménytelenül: vájjon nem ugyanannak hibájába esünk-e, a ki fényűzőleg oly vagyoni helyzetet reprezentál, melynek birtoka nagysága meg nem feleln a mely által a'.meglevőt is elpazarolja? ’ " Midőn nem ismerjük föl valódi helyzetűiket, midőn tényleges erőviszonyaink felől nem tájékozódunk, vájjon ez a hiba, mely politikai életünket jellemzi, nem ugyanaz-e, a mely a hanyag, soha nem számitó gazdát tönkreteszi? Hiszen e nemtörődömségnek s a számítástól való irtózásnak ez osztály tönkre- menésében a fényűzésnél talán még nagyobb része volt. És ha hibáztatjuk, hogy romlását látva, produktív jövedelmező pályára miért nem lépett s miért nem tudott magának ismét anyagi függetlenséget biztosítani : nem éppen azt a politikát itéljük-e el, mely a régi pályáról letérni nem akar, mely nem érti meg egy modern kor követelményeit s a mely a nemzet gazdasági és kulturális erősbödéséi nem munkálkodik? S a munkanélküli uralkodás vágya nem ugyanaz a hiba-e, a mely a politikában produktív munka helyett pillanat alatt elérhető diadalokat kíván? Leszámolni a tényekkel, levonni belőlük a következést, s a produktív munkában keresni a regeneráló erőt: ez az, amit középosztályunknak tanácsolnak. Várjon politikai fölfogásunkban, követjük-e ezeket a tanácsokat? Egy osztályunknak pusztulásával, nemzetiségeink erősbödésével, kultúréletünk gyengeségével, a nemzetköziségnek vészes terjedésével, parasztosztályunk elégedetlenségével, közigazgatási szervezetünk elavultságával leszámoltunk-e vágjon? És ugyan micsoda következéseket vontunk le belőlük? És ugyan hol keressük a produktív gazdasági és kulturális munka útján való regenerációt? Az a fölfogás, mely azt hitte, hogy az ipari és kereskedői pálya az előkelőséggel ellenkezik, semmivel sem képtelenebb annál a fölfogásnál, mely azt hirdeti, hogy a hangos jelszavaktól egy produktív gazdasági és kulturális reformpolitikára való áttérés a csüggedés poli- A főhadnagy meséje. Irta Kálnok Bedő Béla. A mikor az urak a fekete kávénál egyedül maradtak a terraszon, Radványi Közi nagyot sóhajtott és rezignáltan kavargatta egy darabig a fölolvadt cukrot, a csésze alján ás azután hirtelen — minden bevezetés nélkül — odafordult Hizsépy Gidához, az ulánushoz és igy szólt: — Te, Gida, nincs nagyobb átok a világon, mintha az ember szép asszony férje a tengeri fürdőben! —- Hogy, hogy ? — Hát úgy, hogy naponkint két órát gyönyörködik minden szemétember legféltettebb kincsed, a feleséged formáiban, amelyeket te magad is csak — máskor — legföljebb pillanatokig látsz. —- Ez minden?— Nem minden, Gida. Hidd el, nem minden. Hisz elvégre . .. . de a többi, a többi! ■— Mi az a többi? — Mi ? Hát az, hogy mindig akad egy féltucat uszóruháscápa, amely prédának nézi a boldogságodat és ebes szemmel úszkál állandóan körülötte, v ' . . . , ... — Ez minden ? — Nem minden, Gida. A legborzasztóbb az, hogy, ha a hat uszóruhás cápa közül kiválik a legnagyobbik, a két méteres és elmarja maga mellől a többi ötöt és azután egyedül úszkál a feleségeddel! — Ez már kellemetlen. Belátom. Csak azt nem értem, hogy nem tudsz ezen a dolgon rövidesen és férfiasan segíteni, ahelyett, hogy úgy sírj itt a zsebembe, mint valami fogatlan vén asszony. — Könnyen beszélsz! Hát az asszony! Azt hiszed, Gittuska minden tisztessége mellett is nem örül annak, hogy körülrajongják, ha mindjárt a vízben is? Persze, hogy örül! De menynyire örül. És azután . . . azután ha leinteném valamelyik akvatikus udvarlóját és ennek következtében átférem volna vele, az egész fürdő rajtam kacagna. Még té is. Te talán a legjobban. — Hát tudod ... ez lehet! Radványi kapitány odaszólt a pincérnek és két konyakot hozatott egyszerre. Egyet magának, a másikat meg a kedves főhadnagyának, Hizsépy Gidának. Az Olaszországban főzött francia pálinkát egy perc alatt megitták és azután Hizsépy főhadnagy hozatott két konyakot. Egyet magának, a másikat a száztizenkettes ulánusok legkedvesebbik kapitányának. Ezt ismegitták. Sőt a fehér ingmellű frakkos ember még vagy tizenötször tette meg az utat a pincemestertől a magyar tisztek asztaláig és mindig újabb és újabb szeszt szállított nekik. És a szesz mindig elfogyott. Az ezüst dohányszelencék már félig üresen ásítottak a kirakott márványasztalon, de azért még mindez ideig — a fönti párbeszéd óta — nem szólt egyikük egy szót sem. Radványi végre — a mikor a tizenhatodik pohárkát hörpintette volt épp föl — fölállt a helyéről és indulni készült. Hizsépy is kötelességszerűen fölkelt és azután, a mikor kezet fogtak, kissé bizonytalan hangon kezdte: — Te ... te kapitány úr . . . te nekem, amikor még csak kadét voltam és te főhadnagy a Reitlehrer Institut-ban . . . kifizetted, még pedig szó nélkül és minden buta morális prédikáció ízléses mellőzésével egy háromezer koronás uzsoraváltómat hétszáz koronával és igy ... és igy . . . — Ugyan ne izélj Gida, talán be vagy csípve ? — Én becsípve, kapitány úr? Sohasem voltam józanabb, amióta elhagytam a kedves dadám keblét és szekátéra esküszöm, hogy huszonnégy, órán belül le fogom róni a bécsi adósságomat ! — Eláztál fiam. Még pedig alaposan, mert azt a híres hétszáz koronát, amit mindjárt megküldött nekem az apád, nem csak hogy megkaptam, de már olyan régen el is költöttem, hogy még a bécsi legöregebb fizető pincérek sem emlékeznek reá, hogy mikor volt! — Alázatosan jelentem a vitéz kapitány úrnak: szamár vagy! Nem a pénzről beszélek, hanem az erkölcsi kölcsönről. Te az életemet mentetted meg akkor, én még a lelked nyugalmát fogom megmenteni most ! — Most? Most mindjárt, ebben a percben? — Ne boszants kapitány úr,mert mindjárt újabb függelemsértést fogok elkövetni... - ■ — No--hát csak el ne kövesd valahogy, illert különben ahogy ismerem magam, még föl talállak jelenteni! — Ne izélj Kazi, amit mondtam, megmondtam és holnapután a méltóságos asszony Mai számunk 34 oldal.