Budapesti Hírlap, 1909. december (29. évfolyam, 284-309. szám)
1909-12-01 / 284. szám
Budapest, 1903. XXIX. évfolyam, 284. szám. Szerda, december 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. . . Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor. negyedévre 7 kor., egy hónnapra 3 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIV. ker., Bökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54— 63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Kiadóhivatal: ViI. ker., József-körút 5. sz. Rákosi Jenő. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 53-90. Kiárusítás 65-55. Apróhirdetés 65-95. Hirdetés 53*53. Könyvkiadó 35*53. Igaagasca 65-04. Szerkesztőség: TOL ker., Bökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 53*95. Kiárusítás 55*53. Apróhirdetés 65-95. Hirdetés 53*53. Könyvkiadó 55*53. Igangascó 60. Damjanich Jánosné Budapest, nov. 30. Az antik világ sorstragédiái pár napraszóltak, íme, egy modern élettragédia, melynek lefolyásához hat, évtizednél is hosszabb idő kellett. Eddig tartott a hősnő kálvária útja. Most vége a megpróbáltatásnak. Damjanich János özvegye, született Csernovich Emília, kiszenvedett közülünk, s lélekben újra egyesülhetett azokkal,akik odafönn már oly régóta vártak rá. Szívrendítőleg szomorú, s mégis hatalmasan szép élet jutott neki. Amazt a végzet mérte ádáz indulattal, emez az ő nemes lelkének erényétől s érdeméből telt. Töviskoronát hordott az özvegyi fátyol alatt, de annyi méltósággal tudta viselni, a hogy nagy királynők tették száműzetésben. E nő az osztrák kényuralomnak számkivetett áldozatja volt. Kiűzték boldog házasságából, csöndes fészkéből a legkegyetlenebbül és e földi létre végérvényesen. A hatalommindenét úgy elvette tőle, hogy semmi utólagos kegy, semmi jogbahelyezés a veszteségért többé nem kártalanítható. A ■ ..császári autokrácia--ez, asszony ■ kényeivel, az alkotmányos királyság az ő gyászfátyolával szemközt szegényül. •tehetetlenül állt: a kivégzett Damjanich János tábornokot nem tudták neki visszaadni. De ő nem is követett el rajtuk. Belenyugodott bánatába, keservébe, — csak felejteni s megbocsátani nem tudott. Itt járt köztünk, csöndes elvonultságban,mint egy leróhatatlan tartozás emlékeztetője, a leggyászosabb idők eleven relikviája, s élő tiltakozás a kényuralom jogtiprásai, ádáz kegyetlensége, vérszomja ellen. Ezt olvasta ki a közpietás abból a büszke szerénységből, zárkózott erélyből, néma fajból, mely az övéhez hasonló fájdalmat sokkal fenségesebbé tesz, semhogy félelmessé válhatna. A hős katonával való frigye nem jellegtelen égben köttetett. A kockázatés veszedelem árnyéka ott borong minden ily házasság fölött. Katonaférjek félig a halál jegyesei, katonahitvesek a korai özvegy sors jelöltjei. A Damjanickpár is tudta, mily zordonul dicső pályára indulnak ők ketten, mikor háborús idők küszöbén egybekeltek. Bátran szemébe néztek a vésznek, a viharnak. Az asszony férjében a héroszt csodálta, a ki, amily gyöngéd, jóságos és lágyszívű a tűzhelynél, épp oly rettenthetetlen akaraterővél, lobogó lelkesedéssel s halálmegvetéssel teljes a csatatéren. Danyjanidhnó hozzá szokhatott a gondolathoz, hogy vitéz urát "minden nap elveszítheti a szabadságharc véres vivódásaiban. Bizonnyal százszor is elbúcsúztak ők egymástól, száz ütközeti előestén, készen arra, hogy élveneiei találkoznak többet.S ha az lett volna megírva a végzet könyvében, hogy Darnjaövéi között, messze a szerető férjtől, ott a tiszai részeken forgatta az életét gazdálkodással; annak a vidéknek az iszápja maradt mindhalálig. S az a kiélt és megnyomorított vidék hálát adott a gondviselésnek, a miért ez igy történt, mert a nyomorúságában Barkóczy Krisztinánál jobb segítőt alig találhatott volna. „Kenyérevőm — irja a grófné az urának — annyi van, hogy Isten tudná megmondani. A boldogtalan szentek mind idegyülvén mellém, van dolgozni közöttük. Már az udvarbiró tisztét is viselnem kell!" Ha a letűnt idők szereplő alakjainak az életébe mélyebben hatolunk, nem egyszer arra a bökkenőre jutunk, hogy életük és a politikai szerepük titkos rugóját, mozgató erejét a feleségükben kell keresnünk. Napnál világosabban látszik ez Károlyi Sándor életében is. Nem volt más akarata, mint a feleségének; mindig csak annak a kedvében erőlködött lenni, az gerjesztette föl benne a kuruc érzést, az tüzelte a német ellen, hogy a munkában meg ne feszüljön. S mikor a viszonyok a kuruc generálist megingatták, mint a lebegő lápokat az erős vihar, a gyönge nő néhány sora új erőt adott a lelkének, újra fölvidította benne a kitartást. Károlyi Sándor sohase lett volna oly nagy kuruc, ha Barkóczy Krisztina nem áll az oldalán! Világosan kitűnik ez Károlyi magatartásából is. Mikor a kuruc küzdelem, egykoron ragyogó napja már elhalványulóban volt, s minden hervadásra fordult, Károlyi Sándor egyáltalán nem titkolta, hogy a békességet meg akarja kötni. És letette a németnek a hűségesküt, de legbizodalmasabb társának, az ,,ő édes szivének a feleségének sohasem merte ezt bevallani! Jól tudván Károlyi, hogy mi szeret ,örömek János ott marad a bánáti síkon, vagy a Király-erdőben, a nagy-sarlói halmok alatt vagy a budai várfokon, ő lelkes asszony áhítattal viselte volna a rája mért keresztet, megadással osztozott volna a többi honvédözvegy közös sorsában, s büszkén hordja vala a gyászfátyolt, mely a hazáért fegyverrel elesettek dicső halálára emlékeztet. A végzet mást rendelt nekik. Damjanich János minden csatában diadalt aratott, az ellenség rettegte nevét, félt alakjától, fegyverétől, s katonáit ellenállhatatlanokká tudta feltüzelni egyénisége, szava, vitézi példája. Mindenütt keresni látszott, s úgy űzte tova magától a halált;kardvas lepattogott róla, golyó nem fogta vagy elkerülte. Egyetlen komoly sérülése nem a harcmezőn s nem ellenségtől származott: a debreceni clőfogat borult föl vele, mikor a hadügyminiszter helyettesítésére Buda alól a nemzeti kormányhoz sietett, s ekkor ballába bokában eltörött. E baleset volt feladása a borzalmas szerencsétlenségeknek, amik attól kezdve a magyar szabadságharc ügyét özönével érték. A sérült vezér neje ápoló keze alatt annyira fölépült ugyan, hogy átvehette az aradi várparancsnokságot, s hitvesével az oldalán el tudta látni ott a gyönge helyőrség főnökének nagy jelentőséggel járó föladatait, de lóra nem ülhetett, hadtest élére nem állhatott. • Damjanich távolléte a • csatamezőkről ---------:-----áá— "----------—~ ' i TíTi Embersziv. ■ Irta Takáts Sándor. Egyszerű, nemeslelkü és minden izében magyar asszonyról szólunk. Károlyi Sándor kurucgenerális felesége, Barkóczy Krisztina grófné, a kurucvilág egyik legérdemesebb és legértékesebb nője volt. Világra szóló dolgot ugyan nem művelt, de a szíve, a selke és az elméje rakva volt oly tulajdonságokkal, amik minden magyart közel vonzanak hozzá. Nem a hamleti értelemben vett nő volt ő; nem rejtély az ő lelki világa. Ezernyi, szebbnél-szebb magyar levelében minden érzését, minden gondolatát föltárja. Nyílott könyv az ő szíve, amiben mindenki lapozgathat. Ha a gondos és szerető anya, a munkás gazdasszony és a hiú feleség igazi ideálját akarjuk elménkre venni, nála derekasabb példát alig találunk. Mély és meggyőző hit hatja át a lelkét; a magyar földnek égő szeretete igazgatja a tetteit. Mint a vas a mágneskőhöz, úgy ragaszkodik az ősi magyar szokáshoz. -Nem kell neki a nagyvárosi élet, nem kapkod az uj módi, után, de nem veszi a bécsi erkölcsöt. Nemzete magyarságában, ősei szokásában akar élni és halni. . Mikor a férje Pozsonyba és Bécsbe csalogatja, bár eped az ura után, megborzad az udvari élettől. Nyelvüket — irja — nem tudom, szokásukat ■ nem ismerem, policiájukat meg nem tanulhatom. Csúfnak közikbe mennem a halálnál is keservesebb, jóakaróimtól, gyermekeimtől és a tiszai földtől elszakadnom irtóztató volna nékem! S egyetlen pillanatra sem tette a lábát oda, a hol a mieinket német szóra fogták s az új módi szerint uj erkölcsökbe öltöztették. Ott élt tehát az Ipöt a feleségének, a csatamezőről rendre írogatja néki: „vertem fel Isten jóvoltából az nimetet“, „győzedelmesen bevertük az nimetet**, „szalad ,az nimet“, „Haiszter kóvályog még, de Németország felé tartja a kantárszárat; ha Isten segít, rövidnap próbálunk rajta!“ S kinek volt nagyobb öröme e hírek hallatára, mint a hű feleségnek, Barkóczy Krisztinának? Még ha feles bánat nyomta is, ilyenkor egyszerre kedvre derül, dicséri s buzdítja a férjét, hogy a munkában meg ne feszüljön. Aztán olyanokat ír neki, amiktől a kuruc generális szive is megrezeg. Nagy kuruc fia született kigyelmednek, — irja a táborba. S mikor e csöpp gyermek tizenegy hónapos volt (1706), e bájos sorokat irja róla: „A Femska friss, okos és szép katona, úgy hogy olyan fia még nem volt kigyelmednek. Sok mesterséget tud, ha addig el nem felejti, mig kigyelmednek adja Isten látni. Ő dudál, pipáz, tobákol s a szemével csalogat s ahhoz udvari, s nem siró!“ Később ugyane kisfiúról írja: „Az tagadhatatlan, ha mi gyönyörűség lehet gyermekben, ebben megtaláltatik. Nem volna oly úri ember, kinek be nem illenék. Mit rendel Isten felőle, maga titkában vagyon.* A nemeslelkü asszony jól tudván, hogy minő a tábori élet, a férjét isteni félelemre s emberségre inteni el nem mulasztja. Esengve kéri őt, hogy a káromlástól óvja magát, s e nagy vétket ne tűrje a táborban. „Erősebb az, — úgymond — az ki magát meggyőzi, mint a ki erős városokat győz meg!" Bár Károlyi jó szivvel vette az efféle tanácsokat, azért ha a kedve haragra fordult, bizony meg-megeresztett egy-egy teremtettet. Ilyen alkalommal irta aztán (1706) néki a felesége e jóizű sorokat: „vettem szivem május 2-án íolt levelét, kiben az Igáizsámuok 28 oldal.