Budapesti Hírlap, 1910. december (30. évfolyam, 285-311. szám)
1910-12-25 / 306. szám
1910. december 25. - Tvõ' ›.•› BUDAPESTI HÍRLAP (306. sz.) vénykezésnek két fóruma volt. Minden valamire való végház őrségének volt seregbirája és seregdeákja (Kriegsnotarius). A seregbiró elé került minden bűneset és fegyelmi vétség, ő hallgatta ki a bűnösöket és a tanukat. Mikor a dolog odáig jutott, hogy ítéletet kellett hoznia, összehívta a seregszéket. Ez a seregszék, vagyis katonai esküdtszék törvénytudó katonák és esküdt polgárok gyülekezete volt. A legelterjedtebb szokás szerint az esküdtek felét a polgári, felét pedig a vitézi rend szolgáltatta. Komárom város úrbéri összeírásai például 1528-tól a XVII. század végéig mindig megemlítik, hogy mikoron a várban széket ülnek, a város köteles hat törvénytudó polgárt beküldeni, így volt ez Győrben is. Az 1562. évben például Kovács Lőrinc ő felsége naszádos főhadnagya jelenti, hogy Győrött seregszéket ültek. A törvénylátásra bejött a győri bíró hat esküdt polgárral. Kivülök az esküdtszék tagjai voltak még: Csobokay András, ő felségének vizen való vicehadnagya, Bartha János vajda, Mesés János vajda, Ferenc vajda és Vizváry Pál tizedes. A seregszéket a hajduvárosokban is tizenkét emberből állították össze. A hajduvárosok rendszabása mondja például 1613- ban: „hogy pedig az kapitánynak törvényes igazság szolgáltatásában módja lehessen, maga mellé tizenkét főlegényt esküdtessen az törvények meglátására". Sok városnak nem volt ínyére az esküdtek szolgáltatása a hadiszék számára. Akadt azonban olyan város is, mely követelte magának, hogy esküdt polgárai részt vehessenek a katonai törvénylátásban. A XVI. század közepén Kassa őrsége teljesen magyar, a polgárság meg jó részt német volt. Ezért a magyar kapitány nem kért a várostól esküdteket. A polgárság ezt sérelemnek vette s fölért a kormányszékekhez. Az 1560-ban Kassára küldött királyi biztosok aztán írásban adták a városnak, hogy a katonai esküdtszékbe a város megfelelő számú polgárt küldhet. Kisebb végházakban, ahol az őrség csekély száma miatt seregbirót nem tartottak, a bírói tiszt is a kapitány kezén volt. A kapitány aztán vagy maga gyakorolta a birói tisztet vagy fogott bírákra bizta azt. A polgárokból és vitézekből alakított esküdtszék természetesen az ilyen kis végházakban is rendszeresen működött. Az esküdtek száma azonban nem volt mindig tizenkettő. Az 1577. év december havában például nemzetes Derzay János ivanicsi kapitány tartott Kaproncán törvényt. Paczkó Mihály haramia ugyanis azt vallotta, hogy a Radocza nevű haramiavajda Kaproncát a török kezére akarta játszani. Ezért a hadi törvény elé került. Berzay uram az esküdtszéket igy állította össze: Varasd városától, úgyszintén Kapronca városától kétkét esküdt polgárt rendelt a várba. Ehhez a négy polgárhoz négy gyalogvajdát adván, az esküdtszék megalakult. A tanuk kihallgatása után az esküdtek ezt a törvényt kiáltották ki: Radócza vajda ötven nemes emberrel tisztázza magát. Ha sikerül ártatlanságát kimutatnia, meg kell esküdnie Paczkó Mihály fejére. Ez esetben Paczkó Mihály lófarkon meghurcoltatván, felnégyeltetik és négy karóra vonatik. De ha Radócza vajda nem tudja magát menteni, a szentencia az ő fejére száll s a lófarkra, illetőleg a karóra ő kerül. Ormányi Józsának, a sümegi kapitánynak sem lévén seregbirája, ő maga állitá össze az esküdtszéket vitézekből és polgárviselt esküdtekből. Az 1557-ben például több hajdú ökröt lopott. A káros emberek épp akkor fogták meg őket, mikor az erdőn az ökröket nyúzták. „Itt — jelenti Örményi — az törvény az hajdúkat halálra itélé és a törvény szerint én őket felköttettem. A hajdúk voltak Magyar Bálint uram szolgái. Én az igazságban nem kedvezhetek!" A seregbíró, helyesebben a seregszék volt a magyar hadbíróság első fóruma. Ha kinek a seregszék ítélete nem tetszett, fölebbezhetett a hadiszékre. Az egyes ítéletekből azonban azt látjuk, hogy nem minden esetben volt helye a fölebbezésnek. A rablás, lopás s másféle bűnökre mondott ítéletet például azonnal végrehajtották. Csak ha valami rendkívüli körülmény merült föl, halasztották el az ítélet végrehajtását. Az 1586. évben történt például, hogy az egyik tatai csiszárnak a felesége és a szolgája több lopott fegyverrel megszökött. Komáromban a naszádosok elfogták őket s igy a komáromi seregszék elé kerültek. A véghelyek fenyítéke szerint a seregszék halálra ítélte őket. Thury Márton vicekapitány erre az asszonyt azonnal a Dunába folytató. A szolgalegény számára is elkészítteté az akasztófát, de nem kötteté fel, mert egy leányzó akadt, a ki azt a legényt akarja megkérni“. Mivel sokan könyörögtek érte, s mivel még ifjú legény volt, Thury Márton uram az ügyet Pálffy generális elé terjeszté. A komáromi seregszék ugyanez évben egy nagymegyeri pásztor ügyében is ítélkezett. Úgy látszik, a jó pásztornak több volt a felesége, mint a juha. Ezért került az esküdtek szine elé. Mikor elfogták, akkor is négy feleséget tartott. Halálra ítélték, s Thury Márton kapitány uram mentén felkötteté őt. Gabelmann, mint szemtanú, írja az 1596. évi táborozáskor, hogy Ráczi János nevű huszárfőlegény, a ki négy lóval Pálffy seregében szolgált, török szüzet ejtvén rabul, azon erőszakot vett. A magyar hadiszék ezért tűzhalálra ítélte őt. De mivel Ráczi János vitéz ember hírében állott, s mivel a török leány a saját tulajdona volt, kegyelemből magyar módra a fejét török rabbal ütteték le. A vallonok a gazdátlan török leányt azonnal elragadták, s egy lóért eladták Forgách Zsigmondnak. A vallonok — írja Gabelmann — nem tartanak az ilyen törvénytől, mert ők nem magyarok s nem is kell nekik a magyar törvény! Ugyanez a Gabelmann említi, hogy a szabad hajdút a lopás miatt az ítélet után a táborban azonnal fölakasztották. Ez a sors érte az egyik vesztfáliai lovagot is, aki az egyik magyar úrasszonynak hajából a főkötőt tartó ezüsttűt kivonta. A seregszék ítélete ellen — a mint említők — a kerületi generálisok alatt lévő hadiszékhez lehetett fölebbezni. Ez volt a magyar hadi törvénykezés utolsó széke. Hogy nem minden ügy került ide, az nagyon természetes. A seregszék hatásköre ugyanis az egyes vártartományokra is kiterjedvén, polgári ügyekben is ítélkezett, amik a hadiszék elé csak nagy ritkán kerültek. Ellenben a szorosan vett katonai ügyek, főleg a fegyelmi vétségek többnyire a hadiszéknél nyertek végső elintézést. A hadiszéknek Magyarországban a tekintetes cím járt. Az erdélyi fejedelmek ellenben a maguk hadiszékét méltóságosnak címezik. A felek nálunk a hadiszéket így szólították: „had székiben ülő nemes törvénytevő uraim!“ A hadiszékek keletkezése nálunk egy időbe esik a kerületi főkapitányságok (generalátusok) alapításával. Ahány kerületi generális (országhadnagy) akadt, annyi volt a hadiszék is. A hadiszéknek egy bírója volt. Ezt hadi bírónak (judex bellicus) hívták. A német rendeletek oberster Kriegsrichternek mondják, így nevezi például a szepességi 1567. évi mustralajstrom Békey Ferenc uramat, aki a felsőmagyarországi generalátus hadibirája volt. A hadibiró mellé volt rendelve két assessor (ülnök) és egy nótárius. Nem kell azonban hinnünk, hogy ezek maguk ítélkeztek. A generalátusok hadi székei is csak esküdtszékek voltak, de ezekben már nem a polgári esküdtek, hanem a törvénytudó urak, a nagyobb rangú tisztek és a főpapok ültek széket. A hadi biró csak a szükséges birói teendőket végezte, az ítéletet fogalmazta és kikiáltotta. Ezért az egyes ítéletekben gyakran olvashatjuk, hogy a felek a hadi széket „becsületes törvénytevő esküdt uraim11-nak címezik. Valamint a seregbirákat, úgy a hadi bírákat is eleinte maguk a magyar generálisok nevezték ki. A seregbirákat olykor maga a magyar őrség választotta. A XVII. században azonban már valamennyit a király nevezi ki a haditanár útján. A kinevzés a bíráknak a fizetését is meghatározza. A hadi bíráknak rendesen husz-harminc forint havi fizetésük volt. Az 1603. évben például a meghalt Ormándy János helyébe a király nemzetes Hadiiczy Jánost nevezi ki dunáninneni magyar seregek hadi bírójává, havi husz forint fizetéssel. Az 1609. évben Semsey Miklós, Felső-Magyarország hadi bírája évi ötszáz forint fizetést húzott, vagyis ugyanannyit, mint a kerületi vicegenerális. Az 1638. évben Láinczy Gergely, majd még az utódja Berényi Zsigmond, Felső-Magyarország hadi bírái háromszáz forint fizetést húztak. A dunántúli magyar hadak főgenerálisa 1682-ben Batthyányi Kristóf és vicéje Gyöngyösi Nagy Ferenc volt. Ezek mellett a seregdeáki tisztet Salánczy Mártont, a hadi birói méltóságot pedig Szabó Pál viselte — a szokásos fizetéssel. Ha a hadbíró táborba szállt, épp úgy három lóra járt neki fizetés, mint a seregbíráknak általában. E szerint bizonyos, hogy igazi lószék, vagyis felebbezési fórum a háború idején sem hiányzott a magyar seregekben. Az egyes hadi székek székhelye változott. A felsőmagyarországi például a kerületi kapitánysággal együtt több helyen tartott szállást, míg végre a XVI. század másik felében Kassa lett állandó székhelyévé. A Dunán innen lévő magyar generális is hol itt, hol amott lakott. E szerint a hadiszéke hol Érsekújvárt, hol Semptén, hol meg Léván volt. A Dunán túl lévő kerületi generális, aki rendesen a báni tisztet is viselte, Szigetvár és Kanizsa eleste után rendesen Egerszegen, néha Körmenden tartotta hadiszállását és hadiszékét. Ezen hadiszékek közül a legnagyobb hatáskörű a kassai volt. Ez alá tartoztak például a szabad hajduvárosok is. Forgách Zsigmond kerületi főgenerális a hajduvárosok részére kiadott rendszabásokban, 1613-ban, ezt írja: „Ha penig valamelyiknek súlyosan tetszenék az törvény, minékünk, úgymint kassai generális kapitány széki éleiben holhassa és minden törvénynek itt szakadjon vége". A Dunán innen és túl való generalátusok hadiszékének azért volt kisebb a hatásköre, mert a két legjelentősebb végház, Győr és Komárom népét kivették a hatáskörük alól. A győri és a komáromi generálisok önállóak voltak. E két helyen, amint tudjuk, többnyire nemetek viselték a generális tisztséget. Mindkét helyen feles német és magyar őrség volt. A magyar őrségeknek mindkét helyen saját seregbirájuk és seresdeákjuk volt, kik függetlenül gyakorolták birói tisztjüket a magyar esküdtekkel. A törvénykezésben a két helyen a második fórum a magyar vicefőkapitány személye volt. A XVII. században azonban igazitőszéknek a győri káptalant is használják. Az 1619. évben például a komáromi seregbiró ítéletéről írják: „az sereg törvényének, mely lett 1619. január 17-én, kontradikálni kell az győri káptalanra!“ Mondanunk sem kell, hogy a hadiszékek’ tárgyalási és ítélkezési nyelve kizárólag a magyar volt. Az 1516. évtől a XVII. század végéig egész sereg tárgyalás és ítélet maradt ránk s mindannyira magyar nyelvű. Igen érdekesek és tanulságosak ezek az ítéletek! Az alsó bíróságnak, vagyis a seregszéknek ítéletét ugyanis gyakran teljesen megváltoztatják, „nem találván semmi marasztságot". Aztán a főtisztek önkénykedésének is gátat vetnek, mert az igazságtalanul elmozdított tiszteket visszahelyezik állásukba. Csáky István kassai generális például , Dankó János gyalogvajdát megfosztotta tiszti állásától.. A kassai magyar hadiszék azonban 1667-ben visszaadta neki a tisztét, mire a haditanács még hátralékos zsoldját is kiutalta. Hogy némi fogalmunk legyen a ma már teljesen ismeretlen magyar hadiszékek ítéleteiről, bemutatunk egy igen becseset közülök. A Dunán innen lévő generális hadiszéke 1678 április havában Semptében tartott törvényt. Ez alkalommal a szék elé került a jó ocsovai polgárok ügye is. Ezek a jó polgárok az egri török basa támadása ellen kerestek védelmet. A törökök ugyanis megrabolván Ponyik nevű várost, feles számú rabbal Ocsva falu mellett vonultak haza. Egyik török vitéz, a Félszemü Ali leesvén lováról, a faluba jött. A falu népe lóra akarta őt ültetni, s a bevett szokás szerint a hová kívánta és mondotta vinni. Azonban Horvát András, füleki huszár, rajta menvén, a törököt elfogta s rabul Zólyomba vitte. Mely török miatt most az ocsovaiak keserves nyomorúságokat szenvednek. Az egri török most is rablással fenyegeti a falut. „Kivánják azért Horvát Andrástól a megirt török rabot kezükbe adatni, hogy a töröknek fenyegető, rettenetes ínségétől mentek lehessenek." A jó ocsvaiakat tehát az a hír bódította, hogy a törökök dúlást tesznek rajtuk. Hogy tehát a bőrüket megmentsék, a hadiszéktől írott igazságot kértek maguknak. A hadiszék azonban vesztében hagyta a kérésüket. A kerületi főgenerális, Eszterházy Pál uram a törvénytételre berendelte a vicegenerálisát: Bercsényi Miklóst, Eszterházy János győri vicegenerálist, Ányos, Farkas, Háncsok, Fodor, Szabó, Szombathelyi hadnagyokat, néhány altisztet, aztán Mindszenty Zsigmond uramat, a generálisság hadi törvénytevőszékinek nótáriusát stb. Az urak, mint biróképebeli emberek, leülvén, törvényt tettek az ocsvaiak ügyében. Az 135