Budapesti Hírlap, 1911. szeptember (31. évfolyam, 207-232. szám)

1911-09-09 / 214. szám

y az egyes csoportok meghallgatása után fog a nem­zetközi tanács ebben az irányban végérvényesen dönteni. Az osstráás képviselőhöz összehívása. Bécs­­ből jelentik. A német szociáldemokraták szövetsé­gének ama kívánsága dolgában, hogy a képviselő­házat a megállapított idő előtt ülésre hívják össze, a képviselőházi irodaigazgatóság Sylvester dr. elnök megbízásából a pártvezéreket péntekre, e hónap 15-ére tanácskozásra hívta össze. Karácson államtitkár választói közt. Ka­rácson Lajos honvédelmi államtitkár, mint Versecről jelentik, oda érkezett s néhány napot választói kö­zött tölt. Az államtitkár, a­ki Versec országgyűlési képviselője, vasárnap beszámoló-beszédet is fog mondani. A pozsonyi Petőfi-szobor, Pozsony, szept. 8. A régi koronázóváros társadalmát ide s­tova tizenkét esztendeig egy szép eszme foglalkoztatta, a­mely most, Kisasszony napján öltött testet egy szoborleleplezési ünnepség keretében. Pozsony egész lakossága, rang, foglalkozás és nyelvkülönbség nél­kül kiveheti részét a legújabb Petőfi-emlékmű létre­jöttének dicsőségéből, mert alig van a város népessé­gének oly rétege, a­mely valami módon hozzá ne járult volna a szobor létrejöveteléhez. Körülbelül hetvenezer koronát tevő költségének javarésze nyil­vános gyűjtés és alkalmi ünneprendezés útján került össze, az anyagi és erkölcsi eredmény elérésében pe­dig a gyári munkástól és az iskolák ifjúságától kezdve egészen a tőkepénzesekig úgyszólván min­denki közreműködött. Pozsony városa, melynek fa­lai között az 1843—44. évi országgyűlés idején Petőfi Sándor előbb mint vándorszínész, majd mint a Záborszky Alajos-féle Országgyűlési Tudósítások­­darabszámra dolgozó másolója, hat héten át busult és nyomorgott, hatvan és egynéhány esztendővel a költő hősi halála után valóban fölemelő módon rótta le hálás kegyeletét a nemzet legnagyobb lan­tosának halhatatlan géniusza iránt. 1899 június havának végén, Petőfi halálának félszázados évfordulója napján egy idevaló német­nyelvű újság bajor származású szerkesztője, a­ki nemzetünket őszintén megszerette és nyelvünket is rövid idő alatt elsajátította, lelkes tárcacikket írt a megdicsőült magyar költőről. Ez alkalommal azt az óhajt hangoztatta, bár ha Pozsony városa, mely a szabadságharcból is méltó módon kivette a maga részét, emlékszobrot emelne örök büszkeségünknek, a szabadság, szerelem lantos hősének. A pozsonyi újságíróknak akkor már öt-hat év óta fönnállott szerény egyesülete, mely egytől-egyig a helyi sajtó szerény munkásaiból alakult, legott magáévá tette a lelkes és jólolló német kortárs eszméjét. A lapok hathatós propagandája folytán csakhamar széles­körű mozgalom indult meg a pozsonyi Petőfi-szobor­­nak tisztán társadalmi úton és kizáróan a pozsonyiak önerejéből való létesítése iránt. Az újságírók legelső nyilvános felszólalására Fadrusz János, a városnak 1903-ban elhalt fényes tehetségű szülöttje, a­kinek pozsonyi Mária Terézia­­szobrát két évvel az akció megkezdése előtt leplez­ték­ le a király jelenlétében, az egyesület elnökségé­hez intézett levelében önszántából kijelentette, hogy a pozsonyi Petőfi-szobor érdekében a legnagyobb­­lelkesedéssel kész művészi tudását és munkáját tel­jesen önzetlenül fölajánlani. Égek a vágytól, írta a művész, hogy e szép munkába mihamarább belefog­hassak. Megírta azt is, hogy Pozsonyhoz a gyermeki szeretet és a hálás ragaszkodás elszakíthatatlan szá­lai fűzik, és hogy mindenkor örömére szolgál, ha ezeket az érzelmeket tettekben is kifejezésre juttat­hatja. Könnyen elképzelhető, hogy mennyire fokozta a pozsonyiak kedvét Fadrusznak önként tett nemes elhatározása, hogy a szobor mintázását és művészi kivitelét ingyen vállalja el. 1899-ben a szoborügyet előkészítő értekezlet­ből kiadott fölhívásnak hadd idézzük a következő részét: „Ne felejtsük, hogy ha van az országban Segesváron, Budapesten és Kiskőrösön kívül hely, a­melyhez Petőfi szellemének és testi jelenlétének élő emlékei tapadnak, e dicsőség elsősorban bizo­nyára Pozsony városát illeti meg. Petőfi hosszabb ideig itt lakótt, az országgyűlési ifjúság körében is lelkesedett a nemzeti élet akkori hatalmas föllendü­lésén, itt írta egynéhány szebbnél-szebb költeményét, innen, az ország akkori hivatalos fővárosából vitte le magával az ország szívébe azt a meggyőződést, hogy Pozsony város polgársága, habár nagyobbrészt németajkú, akar is, képes is felbuzdulni és csele­kedni a nemzeti szabadság nagy eszméjéért. A föl­hívásnak nem is maradt el a kívánt hatása. A szo­bor­bizottság alakuló gyűlésén a városház nagy­terme zsúfolásig megtelt a két pozsonyi törvény­­hatóság hivatalos, közművelődési és egyéb közinté­­zeti képviselőivel, valamint számos más kiváló pol­gárral, a­kik a nagybizottság elnökévé Kramplin Viktor volt. akkori főügyész-helyettest választották meg. Magában a bizottságban a mágnás-kaszinótól a munkásegyesületekig Pozsony társadalmának min­den rétege képviselve volt és az akció elejétől fogva teljes sikert ígérő energiával indult meg. A város­szerte megindított első gyűjtés listájára a Pozsonyi Hírlapírók Egyesületének szerény, de példaadó ere­jűnek bizonyult összege szerepel s így az első tíz­ezer korona csakhamar együtt volt. Kramplin Vik­tor távozása után Szalay Ödön királyi tanácsos vette át a szobor­bizottság vezetését. A tavaly elhalt öreg­úr sokat lendített a mozgalom anyagi sikerén, a szép ügyet azonban 1903 tavaszán fájdalmas csapás érte Fadrusz János tragikus halálával. A művész maga is elfogadta a szobor helyéül a Kossuth­-séta­­térnek alsó végét, a­hol ma volt a Petőfi-emlék le­leplezése, a mű kivitelében azonban megakadályozta őt a végzet, mely elszólította az élők sorából. 1905-ben Brolly Tivadar polgármester vette át — a már betegeskedő Szalay Ödön leköszönése foly­tán — a bizottság elnökségét. Az ő tetterős buzgalma csakhamar lehetővé tette a propaganda újabb föllen­dülését és a szoboralapnak azt a hathatósabb gyara­podását, mely az által vált szükségessé, hogy nem volt többé művész, a­ki a szobor ingyen elkészíté­sére vállalkozott volna. Így történt, hogy az 1904-ben lejárt országos szoborpályázat eredményéhez képest a beküldött negyvenegy pályamunka közül Fadrusz János egyik pozsonyi születésű tanítványát, Radnai Bélát bízták­ meg 1905. június hónapban a Petőfi­­emlék kivitelével. Fadrusz bronzöntvényt tervezett, Radnai karrarai márványt ajánlott a szobor anya­gául. A mű költségeként hatvanezer koronát irányoz­­­ak elő. A szoboralap előteremtését célzó akció részle­teit élénken világítják meg a következő számbeli ada­tok: Pozsony város törvényhatósága 1903. óta éven­­ként 1000, összesen tehát 9000 koronával járult hozzá a szobor költségeihez. A pozsonyi újságíróktól 1903- ban rendezett kerti ünnep, 6152 koronát, a Merényi Ödönné kezdésére és vezetése alatt ez év tavaszán rendezett világünnep 14.445 korona 9 fillér tiszta jö­vedelmet hozott. Mauthner Gusztáv lapszerkesztő és Seifert József királyi tanácsos, bizottsági pénztáros művészi hangversenyek rendezése útján 5654 korona 92 fillérrel gyarapították az alapot. A Nyugatmagyar­országi Híradó gyűjtése 9040 korona 95 fillért ered­ményezett. A lobbi pozsonyi hírlap és egyes újságírók 3136 korona 10 fillért, a pozsonyi kir. jogakadémia hallgatói 2446 korona 68 fillért, a pozsonyi királyi dohánygyár munkásai 1516 korona 56 fillért gyűjtöt­tek. Egyes testületek, egyesületek és cégek összesen 5447 korona 61 fillért, a pozsonyi I. takarékpénztár egymaga 1300 koronát. Fodor István udvari taná­csos, a város szülötte 500 koronát adakozott. A vá­rosszerte folyt kisebb gyűjtések és egyes adományok 15.772 korona 92 fillérrel szerepelnek a bevételek ro­vatában. A szoboralap összes bevétele e szerint 7 korona 92 filér. Radnai Béla Petőfi-szobra, a műemlékekben amúgy is gazdag Pozsonynak maradandó becsű dí­széül válik. A haraszti terméskőből épült kettősfokú talapzaton nyugvó, másfél életnagyságú márvány­csoport három részből áll: a kardot fogó költő alak­jából, a pálmaágat letevő géniuszból és a lanttal meg rózsákkal borított padból, melyről a költő épp most emelkedett föl. A mű alapeszméjét talán legtalálób­ban Petőfi híres jelszavának három utolsó szava fe­jezi ki: Szabadságért föláldozom szerelmemet. Csak­hogy szerelmét itt nem a női géniusz alakja, hanem a padon heverő költészeti jelképek, a lant és a rózsa­­virághalmaz testesíti meg. Szerelme tehát a múzsa, a­kit azért hagy el, mert talpra hívja őt is a haza. A művész az által tette drámai hatásúvá a hideg már­­ványosoiportot, hogy megrögzítette azt a nagy lelki válságot jelentő pillanatot, a­midőn otthagyja lantját, virágját és követi a keresztként fölemelt csatakard szózatát, háta mögött pedig a költészet gyászoló gé­niusza pálmaágat borít az elárvult lantra. A két álló alak testtartásának és arckifejezésének megkapó hatását fokozza az említett szimbólumok könnyen érthető néma beszéde. Az emlékmű felírása csak ez az egy szó: Petőfi. A szobortalapzat szélén lévő fü­­zéralakú dombormű vadvirágot ábrázol, mely első pillanatra a költő népies hangját juttatja a néző eszébe. Hátul a talapzaton bronzrelifben látható a budapesti múzeum-kert március tizenötödiki jele­nete. A Talpra magyart szavaló Petőfit környező lel­kes hallgatóság előterében Vasvári Pál és Jókai Mór alakja vonja magára a figyelmet. A szobormű építészeti része Gondos Imre sikerült alkotása. A leleplezés ünnepe. A­ leleplezés alkalmából a Petőfi-társaság kül­döttsége ma délelőtt érkezett Pozsonyba Herczeg Ferenc elnök vezetésével. A küldöttség tagjai vol­tak: Ferenczy Zoltán alelnök­, Pap Zoltán ország­gyűlési képviselő, Kéry Gyula, a Petőfi-társaság tit­kára, Szenedi Géza, Lőrinczy György, Pakocs Jó­zsef, Neugebauer László, László Mihály, Szávay Gyula tagok. Az Otthon Írók és hírlapírók köre képviseletében Szalay Károly vett részt az ünnepen. A A küldöttségeket Brolly Tivadar polgármester, a szoborbizottság elnöke fogadta. Fél tizenkét órakor nagyszámú ünneplő közönség gyűlt egybe a Kos­suth Lajos­ téren, a­hol a szobor a színházzal szem­ben áll. A leleplezés ünnepén megjelentek az összes hatóságok, egyesületek képviselői, élükön Bartal Aurél főispánnal, a­ki egyúttal a kormányt képvi­selte. Az 5. hadtestparancsnokság Kárász tábornok­ vezetésével küldöttséggel képviseltette magát. A honvédség és csendőrség szintén képviselve volt. Általános érdeklődéssel párosult gyöngéd figyelem tárgya volt a meghívott vendégek között megjelent Kalmár József nyugalmazott főgimná­ziumi tanár, a­­ki 1843-ban együtt lakott a pozsonyi Apácapálya, (mai Bél Mátyás­ utca) egyik házában Petőfi Sándorral és vele együtt másolgatta Záborszkyi­nál az Országgyűlési Tudósításokat. A kilencvenegy­ éves író-veteránt, a­kitől rendkívül sok becses ere­deti adatot kaptak már a Petőfi-kutatók, lelkes ová­ciókban részesítette az ünnepi közönség, midőn Brolly Tivadar polgármester, a szobor­bizottság el­nöke, megnyitó beszédében szép szavakkal személye­sen aposztrofálta. Majd köszönetet mondott a pol­gármester a vendégeknek s azoknak, kiknek áldozat­­készsége a­ szobor fölállítását lehetővé tette. A város nevében Kumlik Tódor másodpolgármester vette át a szobrot. Majd nagyhatású beszédet mondott a Petőfi-társaság nevében Szávay Gyula. Fizikailag lehullhatott — úgymond — Petőfi a segesvári csil­­laghullajtó augusztusi éjszakán, de mi ott látjuk azért és ott látja az egész világ fönn, emelkedőben, a Danték és Shakespeare-ek magas vonalában, a­honnan letekintve, fejedelmek és koldusok­ között immár nincsen különbség. Szávay beszéde után egyesületek és egyesek öt-,­venöt koszorút helyeztek a szobor talapzatára. Az első három koszorú Pozsony városától, a Petőfi­­társaságtól és Pozsony vármegyétől ered. Ezt követik a pozsonyi hölgyek, majd a helybeli hitközségek, az állami hatóságok, a Toldy-kör, a pozsonyi hírlapok, az iskolák koszorúi stb. Külö­nös örömet keltett és lelkes ünneplésben részesült Fried­ Farkas dr.-nak, a Nürnbergben megjelenő Nordbayerische Zeitung főszerkesztőjének koszorúja, melyet eg­y pozsonyi barátja és kollégája helyezett el a szoborra. Riepl Farkas volt az a német újság­író, a­ki tizenkét évvel ezelőtt, pozsonyi szerkesztő korában, a már említett cikket közölte a Grenzbote hasábjain, mely cikk adta meg az első impulzust a szobor létesítésére. Riepl különben Brolly Tivadar polgármesterhez intézett rendkívül szép és szíves hanau levélben mentette ki távolmaradását az ün­nepségről, melyre a rendező­bizottság mint a szo­­bor-üg­y hírlapi kezdőjét, őt is meghívta­. • Déli egy órakor a szobor-bizottság a Petőfi­­társaság küldöttségének tiszteletére száztem­lékű dísz­­ebédet adott a Zöldfa-szállóban. A banketen számos felköszöntő hanzott el. Brolly Tivadar polgármester a Petőfi-társaság elnökét és tagjait. Braunsteiner­ Gusztáv bizottsági alelnök Bartal Aurél főispánt. Kumlik Tódor másodpolgármester a szobor­bizottsá­got. Dobrovics Mátyás királyi tanácsos a szobor­­bizottság első elnökét. Kramplin Viktor győri királyi főügyészt. Hirschmann Nándor Radnai Béla szob­rászt, a szobor alkotóját éltette. Herczeg Ferenc emelkedett ezután szólásra. Megjelentünk, úgymond, az önök hívó szavára, hogy tanúi legyünk a mai ünnepségnek, a­melyen újra­ tes­tet öltött egy idea. Petőfi, mint a magyar írók ki­rálya, legmagasabban nőtt bele a világirodalomba, mert legmélyebben gyökerezik a magyar talajban. Más, boldogabb nemzetek megengedhetik maguknak. BUDAPESTI HÍRLAP (214. sz.) 1911. szeptember 9.

Next