Budapesti Hírlap, 1913. január (33. évfolyam, 1-27. szám)

1913-01-11 / 10. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP (10. ■) 1913. január 11. Népszabadság a másik jelszó, a melyért Návay uj zászlót bont. Közelebbről kell megvilágítani ezt a jelszót is. Melyik népnek, a nép melyik rétegének akar uj szabadságot adni? Magyarország 1848 óta a teljesen szabad, jogaikban, kötelességeikben teljesen egyenlő magyar polgároknak állama. A nemesi osztály kiváltságai megszűntek. Ha még maradványai vannak a kiváltságoknak, azok erőtlen címekben vannak meg. Egyetlen maradvány a főnemesség születési jogon való bejutása a törvényhozás felsőházába. Hogy ez a kiváltság, mint a megszűnt rendi alkotmány utolsó emléke, nem nehezedik súllyal a demokratikus magyar alkotmányra, azt bizonyítja az is, hogy a legszélsőbb demokratikus izgatás is alig-alig fordult a főrendi törvényhozók születési előjogainak eltörlése ellen. De legnagyobb erejével rávetette magát az alsóház népképviselőinek választásába való befolyásra. Demonstrálja tehát a legszélső izgatás is, hogy a súly a választott képviselőkből alkotott alsó táblán van. Szabad-e hát ez a nép, amely képviselőket választ? És szabadságában egyenlő-e? Mert ebben kulminál a ,,népszabadság“ fogalma. A nép a polgárok összesége. Hogy Magyarországon minden polgár minden törvényadta jogot, amit egy modern állam megadhat, szabadon bír, ezt bizonyítani fölösleges. Még 48-iki törvényeink megadták ezt a szabadságot. És hogy ezek a szabadságok egyenlők, az se szorul bizonyításra. Minden jog gyakorolhatására általánosan és egyenlően nyitva áll az út mindenkinek. Ha némely állampolgári jog gyakorlása föltételeidhez is kötött, mindenkinek jogában áll, hogy a föltételeket megszerezze. Áll ez a választójogra is korlát és kivétel nélkül. Nem születhetik ennek az államnak olyan polgára, aki a választói jogosultságot a legnagyobb általános Ságban és minden más polgárral egyenlően meg ne szerezhesse. Hogy ezek a feltételek könnyebben vagy nehezebben szerezhetők-e meg, az másodrendű kérdés. De hogy az az állam, amely sajátos faji, nemzeti és kulturális viszonyait tekintetbe véve, a választói jog megszerzését oly elemi és minimális feltételekhez köti, mint a jelenlegi javaslat, ott vita tárgya lehet az, hogy szigorú-e ez a mérték vagy sem, szükséges-e föltétlen mn vagy kevésbbé szükséges, de hogy ott a népszabadság elnyomásáról, jogosztásról lehetne szó, ahhoz meggondolatlanság vagy céltudatos ferdítés kell. Magyarország népe tehát igenis, szabad nép, jogaiban egyenlő, s a szükséges föltételek megszerzése a választóijogosultsághoz mindenki részére nyitva áll. Itt sem osztályuralom nem áll fönn, sem mesterkélten nem tartja fönn magát. Itt sem kiváltságokkal felruházott osztály nincs, sem vagyonával vagy értelmi fokával kimagasló egységes, összetartó osztály nincs, amely a vagyonilag és értelmileg alatta állót elnyomná. Az osztályuralom és népszabadság jelszavaival jó lesz tehát eleve leszámolni akkor, amikor egy szabad és az állampolgári egyenlőségen fölémtett alkotmányos államban a Návayak kezdenek velük dobálódzni. Azok a jelszavak, amiket a szociáldemokraták egy évtized nem éppen nemes küzdő terein koptattak el, nem illenek egy Návay Lajos tollára. A kalocsai érseki szék betöltése. Kolozsvári tudósítónk táviratozza: Itten elterjedt hírek szerint Mailáth Gusztáv gróf erdélyi püspöknek kalocsai érsekké való kinevezése befejezett dolog. Utódjául Hirschler József dr. kolozsvári kanonokot tartják a legkomolyabb jelöltnek. Beszámoló: Székelyyudvarhelyről táviratozzák. Ilokai Ferenc országgyűlési képviselő tegnap beszámólót mondott az oklándi választókerületben. A királyi herceg iránti ellenérzése tulajdonképpen Albert herceg és neje iránt érzett antipátiájából származott (akik, érthetően, nem akartak meghajolni mindenhatósága előtt), de aztán, amint Károly önállósult és hadi téren sikereket aratott, az elfojtott harag csak növelte Thugut antipátiáját. 1793-ban Albert herceg lemondott Németalföld helytartói méltóságáról s ekkor Károly királyi hercegre jutott ez a felelősséges, de kitüntető hivatal. Nem szívesen vállalkozott reá, mert előzőleg már, a franciák elleni első csatározások alkalmával, a hadseregnél szolgált s 1792 junius 11-én La Grisuelle-nél meg is kapta a tűzkeresztséget, de bátyja óhaja parancs volt számára s a németalföldiek is kitörő örömmel fogadják, mikor oda visszatér. Sajnos azonban, az előző évi háborús izgalmak ezt a földet sem kímélték meg, úgy hogy a régi fény és szórakozás helyébe a szolid visszavonulás kényszere lépett a társadalom felsőbb köreiben. A brüsszeli Palais Royal, — rövid néhány évvel ezelőtt még a fény és pompa hajléka — most kifosztva fogadta az új helytartót: értékes kárpitjai leszaggatva, az egész palotában nincs egy szék, egy díván. Az arisztokrácia elszegényedett s egy Montmorency hercegnő az egyik divatkereskedésben dolgozott, mert másként megélni nem tudott. A lakosság egy része is elégedetlen s kivált a brabanti nemesség nyíltan kacérkodik a franciákkal. Ily körülmények közt igazán nem lehet csodálni, hogy Károly kedvetlenül foglalja el a helytartói széket s minden törekvését arra irányítja, hogy a hadsereghez kerüljön. Ott vinul számára a babér, ott tud szolgálatot tenni a dinasztiának és a monarkiának. Akkortájt Albert herceg, a rajnai hadsereg főparancsnoka volt s igy hozzá siet, de Thugut már dolgozik ellenük és sikerül is neki mindkettőjüket elkedvetleníteni, úgy hogy csakhamar visszavobeszámoló-gyűlésen .A kerület polgársága nagy számban jelent meg. Heltai részletesen fejtegette az uj választójogi törvénytervezetet a melynek alapján Udvarhely megyében megkétszereződik a választá-1. száma. A polgárság nagy tetszéssel fogadta a beszédet s Pál Ferenc oklándi lelkész indítványára bizalmat szavazott képviselőjének. Ezután elhatározták, hogy Lukács László miniszternöknek és Tisza István grófnak, a képviselőház elnökének üdvözlő táviratot küldenek. Jentések szerint Károly élénk, gyöngéd, egyeneslelkű fiatalember. Amint aztán a királyi herceg egyszer bizalmas körben megjegyezte, édesatyjának azért volt róla kedvezőtlen véleménye, mert nagy szigorúsággal nevelte s igy nem volt alkalma a fia szivét megnyernie, a ki e miatt lett zárkózottá. Mikor édesatyja, s kevéssel később az anyja is meghalt, nagy változások állottak be. A trónra a királyi herceg testvérbátyja, Ferenc került, aki sokkal gyengébb tehetségű, mint ő s így bizonyos féltékenység ütött a lelkében tanyát minden siker hallatára, amely öccsét érte. Károlynak sok keserűséget okozott egész pályáján ez a bánásmód, különösen pedig az, hogy a bátyja nagyon is hallgatott azokra a besúgókra, akik őt nem kedvelték, de nem volt képes a dolgon segíteni, Ferenc bizalmatlansága nem ismert határt. Különösen Thugut Ferenc, a későbbi külügyminiszter, volt kiélezett ellensége a királyi hercegnek s nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy neki kellemetlenséget okozzon. Thugut, aki akkortájt már nem volt fiatalember (1736-ban született Linzben mint egy kamarai fizetőmester fia), tekintettel nem előkelő származására, igen szép karriert futott meg. Elvégezte a Mária Teréziától alapított Keleti Akadémiát, majd a konstantinápolyi követségen kapott nagyobb hivatalt, utána pedig Bukovina annexiójának a keresztülvitelénél szerzett érdemeket, úgy hogy bárói rangra emelte a király és a Szent István-renddel tüntette ki. Mikor Ferenc király alatt külügyminiszterré lett, ettől kezdve igen nagy befolyással volt fejedelmi urára, aki semmit nem tett az ő megkérdezése nélkül. Thugut ezt a nagy befolyását határozott, majdnem autokratikus föllépésének köszönhette, ami annyira imponált fiatal urának, hogy még a testvéreivel való levelezésben is kikérte a miniszter tanácsát. Károlynálnak a hadseregtől s ekkor Károly, nevelőszüleivel együtt, azok Nezsider mellett lévő bírtokára tér vadászni és fáradalmait kipihenni. A szegény fiatalemberen ekkor már erősen jelentkeztek az idegrohamok, a melyek alatt később is oly sokat szenvedett. 1796-ban aztán nagy fordulat történt a királyi herceg katonai pályáján. A rajnai hadsereg főparancsnokává nevezték ki s a 25 éves ifjú a Reichsfeldmarschal címet és rangot megnyerte. A nagy álláshoz képest azonban királyi bátyja mostohán gondoskodott anyagi javadalmazásáról, úgy hogy csak kétezer forint havi fizetést húzott, amit szerető kismamája toldott meg mégegyszer annyinál is többet. A rajnai seregnél szoros összeköttetésbe lép a magyar születésű Kreny báró altábornaggyal, az elővéd parancsnokával is, akiről a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozik. Egyik levelében azt írja, hogy seregét mindig győzelemre viszi ez a már akkor sem fiatal tábornok. Mikor aztán Würzburgnál a francia hadsereget megverte Károly, nagy volt az öröm Bécsben s még fontosabb pozíciót bíztak rá. Az olaszországi csatatereken nagy veszteségek érik akkor Ferenc hadait. Alvinczy táborszernagyot Rivolinál meghátrálásra kényszeríti Bonaparte tábornok, Mantuánál pedig kiűzi az agg Wurmser tábornokot. Ide tehát erős, merész hadvezér szükséges. Ezt vélik felfedezni Károly királyi hercegben, akit most a király bizalma 1797-ben az olaszországi hadsereg élére állít. Barátai azonban nem hiába féltették, hogy a korzikai oroszlánnal szemben majd nem fogja úgy megállni a helyét, mint a rajnai csatatereken, a jóslat teljesült. A fiatal hadvezér olasz földön nem volt oly szerencsés, aminek különben az ottani hadsereg züllött állapota is oka volt s a hadjárat csakhamar Ausztriára sajnálatos eredménnyel végződött, a mennyiben kény- A politikai események. Budapest, jan. 10. A szocialisták lapja mai számában forma szerint is bejelenti az általános sztrájkot, a pártvezetőség legalább is ezzel az indítvánnyal lép a január 26-ikára összehívott rendkívüli kongresszus elé, amely az indítványt előreláthatóan el fogja fogadni, így a választójogi törvényjavaslat bizottsági tárgyalásával egyidejűen a munkásság hadiállapotot fog a fővárosban s ahol lehet, a vidéken is teremteni. Ez a mostani sztrájk, mint a Népszava írja, lényegesen különbözni fog az eddigiektől, amelyek egy-egy napig tartottak és tünteti jellegűek voltak. A mostani harci sztrájk lesz, amelynek tartamát nem állapítják meg előre. Addig fog tartani — írják a vezérek — míg a munkásság győz, vagy elbukik ebben a harcban. Az ellenzéki újságok nagy örömmel és megelégedéssel adnak hírt a munkásság készülődéséről. Mi azonban úgy tudjuk, hogy az ellenzéki pártok egy része ugyancsak kockázatos lépésnek tartja a szocialisták elhatározását, nem azért, mintha az ország gazdasági és kereskedelmi életének károsodása nyugtalanítaná őket, de mert úgy okoskodnak, hogy a mai viszonyok között minden ilyen természetű támadás és erőszakosság csak arra jó, hogy fölfelé a kormány állását szilárdítsa. Tartanak attól is s eleve tiltakoznak is ellene, hogy a kormány a társadalmi és gazdasági rend védelmében olyan energikus rendszabályokat foganatosít majd a szocialisták hadjáratával szemben, amely hosszú időre lehetetlenné teszi majd az efféle kísérleteket. Hogy az általános sztrájkra a közvéle