Budapesti Hírlap, 1914. szeptember (34. évfolyam, 212-241. szám)

1914-09-16 / 227. szám

Budapest, 1914. XXXIV. évfolyam, 227. szám. Szerda, szeptember 16 Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor, félévre I2 kor, negyedévre 8 kor, egy hónapra 2 kor. 10 fill. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, árszabás szerint. Főszerkesztő Rákosi Jenő Szerkesztőség: Vitt, kér., Bökk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: Vitt kér., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95.Hirdetés: József 53. Könyvkiadó: József 9-29.Igazgató: József 9-38. A végső tusa. Budapest, szept. 15. Ennek a rettenetes világháborúnak a döntő csatája kétségkívül az,­ a­mely dühöng Franciaország szívében,­­ Páris közelében. Szemben áll ott — Istenem,­ mit is mondjak? Szimbolikusan szemben áll egy­ nagy múlt és egy nagy jövő. Ezek vívják gigantikus csatájukat: a história,­ a mely volt, a história, a mely lesz. Egy óriási bajvívás, egy istenítéleti mérkőzés Európa vezérhatalmi állásáért. Egy har­minc éven át a béke fegyvereivel vívott párbaj most a hadisten fegyvereinek az élére van vetve. Minden épkézláb fran­cia, minden épkézláb német ott van és gyilkolja, öli, pusztítja egymást a modern teknika minden tudományával tökélete­­sített fegyverekkel és a tébolyodásig fel­izgatott néplélek fuvorával. Nem első vérre, hanem az utolsó vércsöppre menő páros viadal. És ha el­dűl a harc kockáj­a, az emberi szenvedelmek tragédiái szakad­hatnak az egyének ezreire. Nem tébolyo­­dik-e­ meg örömében,­ a­kinek tán tíznapi emberfölötti munka, szakadatlan öldök­­lés után a hadak istene a diadalt adja és­­nem fordítja-e fegyverét a saját szive el­len, a­ki tizezrivel látta baj­társait elhul­lani, ezerszer vitte a saját életét halálos veszedelembe és minden hasztalan, min­den hiába, a végzet ítélete ő reá szakadt, nemzetére, hazájára, régi dicsőségére, egész jövendőjére ... . Nekem néha hihetetlennek tetszik, hogy látom az embereket járni-kelni, adni-venni, enni-inni, nevetgélni, mintha nem is sejtenék, hogy hosszú évszázadok nem voltak szemtanúk olyan világra­szóló mérkőzésnek és várható változás­nak, a­minek a mi szemünk előtt mennek és menendők végbe. Napóleon fölfor­gatta ugyan Európa országait és trón­jait, de­­az egy labilis alakulás volt­ ér­vényes, a­mig az ő hadiszerencséjének csillaga ragyogott és darabonkint össze is omlott, a­hogy csillaga haloványodni kezdett és lehanyatlott. Most Közép­­európa ereje állt síkra, nem országról­­országra kalandozó seregekkel, hanem egy célra koncentrált erővel, a­hol kard­jával eltörülhetetlenül meg fogja írni az­­ új rendet, mely századokig alapja lesz­­Európa­ további sorsának. Ez a rettenetes pör fog el­dűlni Franciaország csatatérein s el fog dűlni már a legközelebbi napokban, tán órák­ban. És hogy miként fog eldülni, az­iránt emberi" számítás és valószínűség szerint "immár kétkedni nem­ lehet­ Cso­dás, alig­­elképzelhető dolgoknak kellene történi, hogy más fordulatot vegyenek a fejlemények. Nem különös-e,­ hogy a két nagy í­ő csatatéren, Franciaországban és a mi északi harcterünkön ugyanegy a helyzet?. A hármas­ szövetségbeliek sztratagé­­mája az volt, hogy Németország túl­nyomó erővel rohanja meg a franciát és gázolja le a lehető legrövidebb idő alatt. Mi pedig addig is tartóztassuk föl az oroszt, hogy ezt a dolgot a német had­sereg zavartalanul elvégezze. A hármas antant haditerve viszont az volt, hogy Franciaország Anglia se­gítségével tartóztassa föl a németet ad­dig, a­míg az orosz minket letapos meg­számlálhatatlan hadával s átgázolva raj­tunk,­ behatol Németország szivébe. És mi az eredmény? A francia az angollal együtt,­ sőt a belgától is segítve, nem tudta Németor­szág seregeit egy percig sem föltartóz­tatni s ma végső halálos tusában vonag­lik fővárosa csatatérein. Ellenben mi immár háromhetes ve­rekedésben mint szikla állunk az orosz­­szal szemben,­ tömérdek ágyút és foglyot­­ zsákmányoltunk és a cár xerxesi hadai­­háromheti szakadatlan erőfeszítések után is ott vannak, a­hol kezdettek. Még csak a mi igazi védelmi vonalainkig se tudtak eljutni, holott a mi hadaink már diadal­masan bekalandozták az ő országaik nagy részét. Ez a világháború eddigi eseményei­ ,­nek a mérlege. Mi következhetik még? Mi, védelmi vonalunkon, csak erősödhetünk. Sere­geink táplálására közvetetten hátuk mö­gött egy lelkes ország. A német hadak egy része föl fog szabadulni s az orosz határra siethet. Ha a számbeli különb­ség orosz és magyar közt csak némileg kiegyenlítődik, akkor immár minden két­ség fölé szökkent a mi ügyünk, szeren­cséje, győzelmi kilátásunk. E gondolatokkal hallgatjuk képze­letben a Páris mezőin bömbölő ágyuk szavát, nézzük ezredek rohanását, em­bermilliók­ végső tusáját, a háború elve­tett kockájának végső gördülését *», A szerb betörés visszaverése. — A szerbek veresége és menekülése. — A sembergi defenzíva értelme. — Civódás az ellenséges táborban. — A gazdasági összeomlás Francia­­országban és Angliában. — Budapest, szept. 15. A míg seregeink Galíciában biztos és védett helyen, erőiket összevonva vár­ják a kedvező pillanatot, mikor ismét rajtaüthetnek a számban túlnyomó, de erkölcsi értékekben és katonai virtusban összehasonlíthatatlanul szegényebb oro­szokon, hire jön, hogy a szerbeket, a­kik napokkal ezelőtt újra betörtek Magyar­­ország területére, csapataink tönkrever­ték. A szerbek csúf vereséget szenvedve igen nagy veszteséggel menekültek vissza­­Szerbiába, úgy hogy ma már — mint maga Höfer vezérőrnagy is megál­lapítja — nincs egyetlen szerb katona sem Magyarország földjén. Vártuk az örvendetes hírt, mert bíztunk csapataink vitézségében és tud­tuk, hogy a garázda szerbekkel való le­számolás nem késhet sokáig. Az offenzí­­vának keresztelt betörés kudarca után bizonyára visszatér déli vidékünk nyu­galma, mert a lakosság láthatja, hogy hős katonáink éberen őrt állanak a Szá­ván, a Dunán és az egész határ mentén. A galíciai pihenés napjai, melyek ma­gaslatára csapataink háromheti emésztő viaskodás után értek el, alkalmat szol­gáltatnak a visszapillantásra és az előre­tekintésre egyaránt. Nem tudjuk, mi lesz e háború végső kimenetele. Azt sem tudjuk még, az elején vagyunk-e, vagy a derekán, vagy néhány jelentéktelen pe­ripetia választ-e már csak el bennünket nagy nemzetek katasztrófájától. És mégis a forrongó alakulás e mai stádiu­mában máris becses adalékot szolgáltat­hatunk az elfogulatlan történetírásnak, a­mely e világháborúban új és véres feje­zettel gazdagodott. A lembergi pihenő ez az adat, a­mely gyönyörűen megvilá­gítja: mit tettünk és mit értünk el, mi volt rendeltetésünk és hogyan feleltünk meg neki, nagyszerű célokat viszonylag milyen fogyatékos eszközökkel közelítet­tünk meg. Mert defenzívába való tömö­rülésünk erre fogja tanítani az egymásra következő késői nemzedékeket: odaál­lottunk Oroszország elé,­ a testünkkel, a­ vérünk omlásával, a fegyvereink élével tartóztattuk föl a kultúra bestiális ellen­ségét, hogy azalatt Németország meg­vívhassa titáni harcát a szövetkezett Nyugat álkultúrájával, emberi rosszasá­gával, a francia lihegő boszúvágyával, az angol nemtelen irigységével, a fölgerjedt vallon orgyilkos brutalitásával. Rég túl vagyunk azon a naiv hiten, hogy a világ­­zendülést Szerbia idézte­­ föl. Rá­ sem érünk már beszélni ezekről a tyúktolva­­jokról és disznópásztor­okról. A háború­nak jönnie kellett Szerbiával vagy Szer­bia nélkül. A hatalmak, rég fölvonultak érdekeik szerint ellenséges táborokba. A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal.

Next