Budapesti Hírlap, 1914. szeptember (34. évfolyam, 212-241. szám)
1914-09-16 / 227. szám
Budapest, 1914. XXXIV. évfolyam, 227. szám. Szerda, szeptember 16 Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor, félévre I2 kor, negyedévre 8 kor, egy hónapra 2 kor. 10 fill. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, árszabás szerint. Főszerkesztő Rákosi Jenő Szerkesztőség: Vitt, kér., Bökk Szilárd utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: Vitt kér., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95.Hirdetés: József 53. Könyvkiadó: József 9-29.Igazgató: József 9-38. A végső tusa. Budapest, szept. 15. Ennek a rettenetes világháborúnak a döntő csatája kétségkívül az, amely dühöng Franciaország szívében, Páris közelében. Szemben áll ott — Istenem, mit is mondjak? Szimbolikusan szemben áll egy nagy múlt és egy nagy jövő. Ezek vívják gigantikus csatájukat: a história, a mely volt, a história, a mely lesz. Egy óriási bajvívás, egy istenítéleti mérkőzés Európa vezérhatalmi állásáért. Egy harminc éven át a béke fegyvereivel vívott párbaj most a hadisten fegyvereinek az élére van vetve. Minden épkézláb francia, minden épkézláb német ott van és gyilkolja, öli, pusztítja egymást a modern teknika minden tudományával tökéletesített fegyverekkel és a tébolyodásig felizgatott néplélek fuvorával. Nem első vérre, hanem az utolsó vércsöppre menő páros viadal. És ha eldűl a harc kockája, az emberi szenvedelmek tragédiái szakadhatnak az egyének ezreire. Nem tébolyodik-e meg örömében, akinek tán tíznapi emberfölötti munka, szakadatlan öldöklés után a hadak istene a diadalt adja ésnem fordítja-e fegyverét a saját szive ellen, aki tizezrivel látta bajtársait elhullani, ezerszer vitte a saját életét halálos veszedelembe és minden hasztalan, minden hiába, a végzet ítélete ő reá szakadt, nemzetére, hazájára, régi dicsőségére, egész jövendőjére ... . Nekem néha hihetetlennek tetszik, hogy látom az embereket járni-kelni, adni-venni, enni-inni, nevetgélni, mintha nem is sejtenék, hogy hosszú évszázadok nem voltak szemtanúk olyan világraszóló mérkőzésnek és várható változásnak, aminek a mi szemünk előtt mennek és menendők végbe. Napóleon fölforgatta ugyan Európa országait és trónjait, deaz egy labilis alakulás volt érvényes, amig az ő hadiszerencséjének csillaga ragyogott és darabonkint össze is omlott, ahogy csillaga haloványodni kezdett és lehanyatlott. Most Középeurópa ereje állt síkra, nem országrólországra kalandozó seregekkel, hanem egy célra koncentrált erővel, ahol kardjával eltörülhetetlenül meg fogja írni az új rendet, mely századokig alapja leszEurópa további sorsának. Ez a rettenetes pör fog eldűlni Franciaország csatatérein s el fog dűlni már a legközelebbi napokban, tán órákban. És hogy miként fog eldülni, aziránt emberi" számítás és valószínűség szerint "immár kétkedni nem lehet Csodás, aligelképzelhető dolgoknak kellene történi, hogy más fordulatot vegyenek a fejlemények. Nem különös-e, hogy a két nagy íő csatatéren, Franciaországban és a mi északi harcterünkön ugyanegy a helyzet?. A hármas szövetségbeliek sztratagémája az volt, hogy Németország túlnyomó erővel rohanja meg a franciát és gázolja le a lehető legrövidebb idő alatt. Mi pedig addig is tartóztassuk föl az oroszt, hogy ezt a dolgot a német hadsereg zavartalanul elvégezze. A hármas antant haditerve viszont az volt, hogy Franciaország Anglia segítségével tartóztassa föl a németet addig, amíg az orosz minket letapos megszámlálhatatlan hadával s átgázolva rajtunk, behatol Németország szivébe. És mi az eredmény? A francia az angollal együtt, sőt a belgától is segítve, nem tudta Németország seregeit egy percig sem föltartóztatni s ma végső halálos tusában vonaglik fővárosa csatatérein. Ellenben mi immár háromhetes verekedésben mint szikla állunk az oroszszal szemben, tömérdek ágyút és foglyot zsákmányoltunk és a cár xerxesi hadaiháromheti szakadatlan erőfeszítések után is ott vannak, ahol kezdettek. Még csak a mi igazi védelmi vonalainkig se tudtak eljutni, holott a mi hadaink már diadalmasan bekalandozták az ő országaik nagy részét. Ez a világháború eddigi eseményei ,nek a mérlege. Mi következhetik még? Mi, védelmi vonalunkon, csak erősödhetünk. Seregeink táplálására közvetetten hátuk mögött egy lelkes ország. A német hadak egy része föl fog szabadulni s az orosz határra siethet. Ha a számbeli különbség orosz és magyar közt csak némileg kiegyenlítődik, akkor immár minden kétség fölé szökkent a mi ügyünk, szerencséje, győzelmi kilátásunk. E gondolatokkal hallgatjuk képzeletben a Páris mezőin bömbölő ágyuk szavát, nézzük ezredek rohanását, embermilliók végső tusáját, a háború elvetett kockájának végső gördülését *», A szerb betörés visszaverése. — A szerbek veresége és menekülése. — A sembergi defenzíva értelme. — Civódás az ellenséges táborban. — A gazdasági összeomlás Franciaországban és Angliában. — Budapest, szept. 15. A míg seregeink Galíciában biztos és védett helyen, erőiket összevonva várják a kedvező pillanatot, mikor ismét rajtaüthetnek a számban túlnyomó, de erkölcsi értékekben és katonai virtusban összehasonlíthatatlanul szegényebb oroszokon, hire jön, hogy a szerbeket, akik napokkal ezelőtt újra betörtek Magyarország területére, csapataink tönkreverték. A szerbek csúf vereséget szenvedve igen nagy veszteséggel menekültek visszaSzerbiába, úgy hogy ma már — mint maga Höfer vezérőrnagy is megállapítja — nincs egyetlen szerb katona sem Magyarország földjén. Vártuk az örvendetes hírt, mert bíztunk csapataink vitézségében és tudtuk, hogy a garázda szerbekkel való leszámolás nem késhet sokáig. Az offenzívának keresztelt betörés kudarca után bizonyára visszatér déli vidékünk nyugalma, mert a lakosság láthatja, hogy hős katonáink éberen őrt állanak a Száván, a Dunán és az egész határ mentén. A galíciai pihenés napjai, melyek magaslatára csapataink háromheti emésztő viaskodás után értek el, alkalmat szolgáltatnak a visszapillantásra és az előretekintésre egyaránt. Nem tudjuk, mi lesz e háború végső kimenetele. Azt sem tudjuk még, az elején vagyunk-e, vagy a derekán, vagy néhány jelentéktelen peripetia választ-e már csak el bennünket nagy nemzetek katasztrófájától. És mégis a forrongó alakulás e mai stádiumában máris becses adalékot szolgáltathatunk az elfogulatlan történetírásnak, amely e világháborúban új és véres fejezettel gazdagodott. A lembergi pihenő ez az adat, amely gyönyörűen megvilágítja: mit tettünk és mit értünk el, mi volt rendeltetésünk és hogyan feleltünk meg neki, nagyszerű célokat viszonylag milyen fogyatékos eszközökkel közelítettünk meg. Mert defenzívába való tömörülésünk erre fogja tanítani az egymásra következő késői nemzedékeket: odaállottunk Oroszország elé, a testünkkel, a vérünk omlásával, a fegyvereink élével tartóztattuk föl a kultúra bestiális ellenségét, hogy azalatt Németország megvívhassa titáni harcát a szövetkezett Nyugat álkultúrájával, emberi rosszaságával, a francia lihegő boszúvágyával, az angol nemtelen irigységével, a fölgerjedt vallon orgyilkos brutalitásával. Rég túl vagyunk azon a naiv hiten, hogy a világzendülést Szerbia idézte föl. Rá sem érünk már beszélni ezekről a tyúktolvajokról és disznópásztorokról. A háborúnak jönnie kellett Szerbiával vagy Szerbia nélkül. A hatalmak, rég fölvonultak érdekeik szerint ellenséges táborokba. A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal.