Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)

1916-06-18 / 168. szám

1916. junius 18. IÜDAPESTL Mik? (168 «.) már nincs is nagy szükség segítésre. A munka vissza­ladja őket az életnek. Vidám beszélgetéstől haragos m­inden sarok . . . (p. A Lagana-völgyben. Olasz front, junius közepén. (A hadisajtószállás jóváhagyásával.) (A Budapesti Hirlap harctéri tudósítójától.) A virágzó Lugana-völgyben is támadás, harc és előre­törés alakjában utolérte a nemezis az olaszokat. Itt m­indenféle biztosságban érezték­­magukat és meg voltak győződve, hogy innét ki nem verhetik őket. És ma a völgynek­­már alig egyharmada, vagy talán­­egynegyede van még a kezükben. Élesen emelkedik ki ebből a területből A Civaron, melyet csapataink vakmerő rohammal foglaltak el. A helyről tiszta kilátás nyílik Primolanoba. Te­hát innét is csak na­gyon rövid az út az olasz határig. Mintha csak mese volna, a mit vezetőnktől hallunk. A térképet nézzük, a­mint egyik kék vo­nalról a másikra mutál, minden olyan egyszerű és világos, a mint a kék vonalak a­ papíron eltol­ód­­tak, a mint egyre vastagabbak, egyre hosszabbak, egyre élesebbek lesznek, a­míg végre elnyelik a területet. Itt áll egy hegy, szem­ben vele egy másik, a csapatok a hegyről leszállnak, a másikra fölkapaszkodnak, a má­so­dik magasabb, mint más három a körzetben, az olaszok immáron ha a fölnyuló csúcsról elkerge­tik őket, a többi három, csúcson sem tarthatják ma­gukat. Előre, a másik fölnyúló hegygerincre... A hegycsúcs lejtője, m­­elyről a csapatok leszál­lanak, kopár. Csak imitt-amott, cserjés közt, egy mély, vad, szaggatott sresvnyics. Minden ember, a ki a lejtőn lefelé iparkodik, mérföldekre látható, akár jár, akár kúszik, akár csúszik. A cserjés közt a házak kis várakká vannak kiépítve. Árkok veszik körül, tüskés sodrony védi ezeket a várakat. A sza­kadék felisteli van olaszokkal, a kik kövek mögé rejtőzködtek s a lejtőt oldalt násztázzák. Ezen a területen minden lépés, akár hegynek, akár völgy­nek, halált megvető elszántság. De csapataink csak mentek, másztak és csúsztak. A házakat befoglaló akadályokat széttépték, az árkokat átugrották, mit sem törődve a golyózáporral, melyet az ellenség a szakadékból és fó házakból rájuk zúdított. A háza­kat puskatussal verték be. Egyiket a másik után miskatussal és szuronnyal foglalták el. Egy h­adosz­lán elkanyarodott s a szakadékból üzte­­ki az ellen­séget. Egy hegyipatak rohan ott a völgynek, a La­ganza, mely csak udv­airoslik a vértől. A csapatok lassan kint leérnek a völgybe. Most vad utcai harc következik, mely győzelmünkkel végződik. Az ola­szokat Rundstiheinból kivertük. És alig végeztünk Rumdshheinnal, következett az Armenterra-hegyhát. Egy durva h­egykolosszus. Ha el akarjuk foglalni a Sella-fen­sikot és el kell hogy foglaljuk, ha előre akarunk jutni, akkor csak egy úton juthatunk oda: nyílegyenesen a hegyko­los­szusait keresztül. A hegy negyvenöt fokos emel­kedéssel nyúlik az égnek. Meredeken leeső falait veszedelmes törmelék borítja. Utak nincsenek, még gyalogösvény sincs. E mellett a kolosszus éppen m­ost, mikor el akarjuk ragadni az ellenségtől, ala­posan be van havazva. De azért csapataink egy éj­szaka alatt fölf­ut­ottak, csákányival és kötélen. A Costalda déli lejtőiről is érkeznek csapataink, sza­kadékokon és repedéseken keresztül. Halál fia, a­ki megbotlik. A­mint megérkeznek, rögtön megindul a kézitusa. S mindez oly egyszerű. Csak hősök kel­lenek hozzál­a Rundschein és Burgen: erre a két helységre nagyon­ fá­jt az olaszok foga. Az egész Lugana-völgyet fontosnak tartották. Nagy-Olaszország egyik leg­szebb részének tekintették. Már békeidőben sorű­n eljártak az istenáldotta két fürdőhelyre. Szörnyűség nézni most azt a pusztítást, melyet az olaszok itt tettek. A vandalizmusban még az oroszokat is fölül­múlták. A luxusszálló étterméből istállót csináltak, a tükröket összetörték, a zongorából kitépték a hú­rokat s kivétel nélkül összerondítottak mindent, a­m­it csak találtak. Értékes szekrényekből romboló birkükben nagy négyszögeket faragtak ki s ha vala­melyik liszt urnák zsebkendőre volt szüksége, a drága garnitúrák selyméből hasított magának egyet. kV rundseheimi templomban állott egy régi orgona. Az olaszok, m­ég ma sem­ tudni miért,­ meglátták több helyein az orgonát s kihasították és összetapos­ták a­­sipokat. Csak a templomi kincsekkel bántak kegyelettel. Azokat egyszerűen magukkal vitték. És aztán elérkezett az idő, ah­ogy az ágyuk és a szuronyok kezdtek velük tárgyalni. Csapataink megkezdték a­­nagy leszámolást s az olaszok azt a kevés időt, a­­mely még rendelkezésükre állott, arra használták föl, hogy gyakorolják magukat a gyujto­gatásban. Hazájukból sok ként hozattak s minden házban egy maréknyit kész­en tartottak.­­Nagy szo­morúságukra azonban csapataink a körmükre kop­pintottak­, mielőtt mindent lángba boríthattak volna. A két helységnek csak néhány háza hamvadt el. Remélhetően nincs messze az idő, a­mikor az olaszokat a Lugana-völgy legszélsőbb csücskéből is ki fogju­k verni. Annyi bizonyos, hogy az országnak azt a­­részét is, melyet meg akartak váltani, mint füstölgő romhalmazt fogják hátrahagyni. P. Északi ml fujt Egy este csipős szél lovagolt végig a ma­gyar szántásokon és hajladozni kezdtek a kalá­szok, füvek. Valahonnan északról jött és meg­lepte az álmodó falvak­ szalmatetejét. Itt Budapesten felüvöltöttek a kémények, zugtak a drótok és az emberek a kávéházban az oroszokról beszéltek. Az oroszokról, a kiket már félig-meddig elfelejtettünk, vagy inkább na­gyon megszoktunk, a kiket fogolynak tudtunk s már el se hittük, hogy olyan muzsik is van, a­ki puskát szorongat a hóna alatt. A­mikor a moszkovita támadás híre megjött, egyszerre eszünkbe jutott minden, a­mit róluk beszéltünk annak idején. Hogy tüzesóra röpköd a merre csizmájuk tipor s fölsírnak az asszonyok és si­konganak a lányok a galiciai nyomortanyákon. Láttuk vonulni a gyalogság árját, hallottuk pat­togását a nogajkának, a­hogy a megvadult tü­zérek korbácsolták lovaikat. És széles karéjban kibontakoztak a kozákszotnyák s szilaj galopp­ban lovagoltak arra felé, a­hol a Kárpátok kék­lenek. Egyszóval megjelent Budapesten a kávé­házi asztalnál Oroszország kísértete és ráijesz­tett az emberekre. A rémhírgyárosok fölbuk­kantak, mint a hazajáró lelkek és titokzatosan hajlottak fülünkhöz: — Hallotta? Tudja, hogy . . . Történetek keringtek szájról-szájra a szi­bériai lövészekről, a kik röptében ellövik a fecs­két, a cserkeszekről, kozákokról, kik nem ad­nak kegyelmet senkinek, hanem gyilkolnak, fosztogatnak, zúznak. És a kávéház asszonyai műborzongással csóválták a fejüket. Egy szom­szédos asztalnál, a­hol egy literáns­ tápláltságn­­l beszéli a rémhistóriát, megszólal valaki: — Hát a huszárok már mind elestek, azt hiszi?! Igen, a huszárok! Valami jóleső melegség hulláma­­ borul reám, megfog az első háborús napok hangulata. A­mikor mindenki a huszá­rokról beszélt, a­kik rozmarin virággal a süvegük mellett lovagoltak neki a kozáknak, cserkesznek és rendeztek olyan vérfürdőt, h­ogy csak úgy pi­roslottak a galiciai mezők. Elmúlt legendák kezdtek előbújni a sarkokból, az emlékezet zu­gaiból s a szomszéd társaság nagy lelkesedéssel élteti a magyar lovaskatonát. És, gondolom, csakugyan­­itt van az orosz háború. Az emberek huszárokról kezdenek be­szélni. A­míg csak a cserkeszt, kozákot emleget­ték, nem hittem benne. De hogy az elfelejtett huszárok mögé hajtatták aggodalmukat a pes­tiek, el kellett hinni, hogy a muszka csakugyan támad. Valahányszor baj van a pesti lelkekben, mindig belovagol a beszéd kellős közepébe egy megtermett huszár. Vasderes lova kalapálja a földet, a csákóján hófehér a bokréta. Az arca kemény és ráncos, mint a cserfatörzs, a bajusza őszbe csavarodik, de a szemében a magyar­fajta harcos kedve lobog . . . — Nem kell félni, a­míg egy huszár van, — szól valaki a hátam mögött. Megjegyzem az arcát, h­ogy megismerjem. Sűrűket pislog és a legszebb históriákat tudja a huszárokról: — A mikor a Pali bevonult . . . így kezdi minden történetét. Ez a Pali, mint kitűnt, a háború kitörése óta Bécsben van. És ő szállítja a kávéházi beszélgetések gyorsan illanó anyagát, mely, h­ol rémhír, hol dicsekvés. Ezeket az apróságokat a hét elején figyel­tem meg. A­mikor javában dühöngött az orosz offenziva és Bruszilov tömegei visszanyomták vonalainkat. A­­ magyar katona, a huszár volt műsoron, a magyar vitézség emlegetése. — Megállítják őket, — mondották aggódó pislogatással — megállítják . . Tegnap este megint betévedtem abba a kávéházba. Ott ült az én rozsdavörös, brilliáns­köves barátom. Pezsgőt ivott és teli torokból szidta a katonai adminisztrációt. A szomszédja egyszerre csak odaszól hozzá: — Te, Artúr, nem mondott semmit a Pali az orosz offenzíváról?! A rozsdavörös belelegyint a levegőbe: — Hagyj nekem békét az oroszokkal! Hát érdemes róluk beszélni? Szólt és a szénaszállításról elmélkedett. Egy másik asztalnál valaki a német tüzérségről beszélt. Az arca extázisban égett, a szeme csil­logott. A társai pedig hallgatták szent és mély­séges áhítattal. Megismerem őket. A múltkor is ők voltak a leghangosabbak. A­hogy hallgatom harsogó beszédjük, eszembe jutnak valahogyan a huszárok. Hogy most nem beszélnek róluk. Mert megszűnt a baj, az orosz veszedelem. A szél megfordult, melegebb lett. Kinek is jutná­nak eszébe ilyenkor a huszárok, a kik rozmiarin­virággal a süvegük mellett lovagolnak neki a cserkesznek, kozáknak, a magyar halálnak . » « K. L. 13 fogalom a svábhegyi fogaskereke ellen —­ A nyaralók gyűlése. — Néhány nappal ezelőtt könnyen komolyabb következménnyel járható baleset történt a svábhegyi fogaskerekű vaspályán. Egy lokomotív a nyílt pályán fölmondta a szolgálatot és ha a vasút alkalmazottai nem őrzik meg lélekjelenlétüket, súlyos katasztrófa származott volna. A megdöbbentő eset megmozgatta az illetékes köröket, a svábhegyi nyaralók is sorom­póba állottak és ad­dig nem adják föl a küzdelmet, a­míg a mostani anomáliákon nem segítenek. A Vasúti és Hajós Felügyelőség vezetőjéhez Horváth Kálmán miniszteri tanácsoshoz fordultak, a­ki munkatársunknak a következőket volt szíves mondani :­­— A magunk részéről a vizsgálatot már meg­tartottuk. Meg kell állapitanom, hogy az első hírek tévesek voltak. Kazánrobbanásról szó sem volt, mindössze a dugattyúban egy villaalaku kapcsolóval volt baj. Az egyik szárnya letörött és erre a szerkezet fölmondta a szolgálatot. A dugattyú tele volt gőzzel és a hirtelen kitódulás nem történhetett meg zaj nél­kül. Az emberek robbanásra gondoltak, ezért tört ki a pánik. A fékezők mindkét kocsin működésbe lép­tek és így az u­tasok élete nem forgott kockán. A vizsgálat megállapította, hogy a kapcsoló repedése már régebbi keletű, de a vizsgálatoknál nem lehetett észrevenni. A társasággal már többször volt bajunk. Engedelmük 1926-ban jár le és igy minden újítástól, újabb befektetéstől tartózkodni akarnak. Most május­ban vizsgáltuk meg a pályát utoljára. Ott volt a fővá­ros megbízottja és a rendőrség kiküldöttje is. Nem­csak magára a pályára, hanem a járóművekben és az épületben sok hibát fedeztünk föl és a kereskede­lemügyi miniszternek előterjesztést tettünk, hogy a társaságot sürgősen utasítsák a mulasztások pótlá­sára. Az előterjesztés még a miniszternél van. « . A svábhegyi nyaralók nem akarnak tovább várni. Ma este a svábhegyi szálló nagytermében gyű­lést tartottak, a­hol elkeseredett hangok hangzottak el. A nagy­terem zsúfolásig megtelt, a nyaralópub­likumból alig maradt el valaki. A gyűlést Oláh Dezső dr. fővárosi bizottsági tag nyitotta meg. Han­goztatta, hogy nem szép szónoklatra van szükség, hanem cselekedni kell. A fogaskerekű pálya nem üzemképes, a forgalmat nem lehet rajta lebonyo­lítani. Nem régen vizsgálat volt és sok mindent nem találtak rendben. A felügyelőség fölért a miniszté­riumhoz, mire kétezer korona büntetést róttak ki a társulatra. A vasút vezetősége a főváros közgyűlése előtt apró javításokat is végeztetett, de a­mikor a nehéz nap elmúlt, minden maradt a régiben. Állí­tólag a büntetést is elengedték és a fogaskerekű vasúton reformról már senki se beszélt. Az elmúlt napokban hat baleset történt. A lokomotivok sok­szor megállnak a nyílt pályán, nem tudják fölvinni az utasokat. A kisebb, sérülések számát meghatározni

Next