Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)
1916-06-18 / 168. szám
1916. junius 18. IÜDAPESTL Mik? (168 «.) már nincs is nagy szükség segítésre. A munka visszaladja őket az életnek. Vidám beszélgetéstől haragos minden sarok . . . (p. A Lagana-völgyben. Olasz front, junius közepén. (A hadisajtószállás jóváhagyásával.) (A Budapesti Hirlap harctéri tudósítójától.) A virágzó Lugana-völgyben is támadás, harc és előretörés alakjában utolérte a nemezis az olaszokat. Itt mindenféle biztosságban éreztékmagukat és meg voltak győződve, hogy innét ki nem verhetik őket. És ma a völgynekmár alig egyharmada, vagy talánegynegyede van még a kezükben. Élesen emelkedik ki ebből a területből A Civaron, melyet csapataink vakmerő rohammal foglaltak el. A helyről tiszta kilátás nyílik Primolanoba. Tehát innét is csak nagyon rövid az út az olasz határig. Mintha csak mese volna, a mit vezetőnktől hallunk. A térképet nézzük, amint egyik kék vonalról a másikra mutál, minden olyan egyszerű és világos, a mint a kék vonalak a papíron eltolódtak, a mint egyre vastagabbak, egyre hosszabbak, egyre élesebbek lesznek, amíg végre elnyelik a területet. Itt áll egy hegy, szemben vele egy másik, a csapatok a hegyről leszállnak, a másikra fölkapaszkodnak, a második magasabb, mint más három a körzetben, az olaszok immáron ha a fölnyuló csúcsról elkergetik őket, a többi három, csúcson sem tarthatják magukat. Előre, a másik fölnyúló hegygerincre... A hegycsúcs lejtője, melyről a csapatok leszállanak, kopár. Csak imitt-amott, cserjés közt, egy mély, vad, szaggatott sresvnyics. Minden ember, a ki a lejtőn lefelé iparkodik, mérföldekre látható, akár jár, akár kúszik, akár csúszik. A cserjés közt a házak kis várakká vannak kiépítve. Árkok veszik körül, tüskés sodrony védi ezeket a várakat. A szakadék felisteli van olaszokkal, a kik kövek mögé rejtőzködtek s a lejtőt oldalt násztázzák. Ezen a területen minden lépés, akár hegynek, akár völgynek, halált megvető elszántság. De csapataink csak mentek, másztak és csúsztak. A házakat befoglaló akadályokat széttépték, az árkokat átugrották, mit sem törődve a golyózáporral, melyet az ellenség a szakadékból és fó házakból rájuk zúdított. A házakat puskatussal verték be. Egyiket a másik után miskatussal és szuronnyal foglalták el. Egy hadoszlán elkanyarodott s a szakadékból üzteki az ellenséget. Egy hegyipatak rohan ott a völgynek, a Laganza, mely csak udvairoslik a vértől. A csapatok lassan kint leérnek a völgybe. Most vad utcai harc következik, mely győzelmünkkel végződik. Az olaszokat Rundstiheinból kivertük. És alig végeztünk Rumdshheinnal, következett az Armenterra-hegyhát. Egy durva hegykolosszus. Ha el akarjuk foglalni a Sella-fensikot és el kell hogy foglaljuk, ha előre akarunk jutni, akkor csak egy úton juthatunk oda: nyílegyenesen a hegykolosszusait keresztül. A hegy negyvenöt fokos emelkedéssel nyúlik az égnek. Meredeken leeső falait veszedelmes törmelék borítja. Utak nincsenek, még gyalogösvény sincs. E mellett a kolosszus éppen most, mikor el akarjuk ragadni az ellenségtől, alaposan be van havazva. De azért csapataink egy éjszaka alatt fölfutottak, csákányival és kötélen. A Costalda déli lejtőiről is érkeznek csapataink, szakadékokon és repedéseken keresztül. Halál fia, aki megbotlik. Amint megérkeznek, rögtön megindul a kézitusa. S mindez oly egyszerű. Csak hősök kellenek hozzála Rundschein és Burgen: erre a két helységre nagyon fájt az olaszok foga. Az egész Lugana-völgyet fontosnak tartották. Nagy-Olaszország egyik legszebb részének tekintették. Már békeidőben sorűn eljártak az istenáldotta két fürdőhelyre. Szörnyűség nézni most azt a pusztítást, melyet az olaszok itt tettek. A vandalizmusban még az oroszokat is fölülmúlták. A luxusszálló étterméből istállót csináltak, a tükröket összetörték, a zongorából kitépték a húrokat s kivétel nélkül összerondítottak mindent, amit csak találtak. Értékes szekrényekből romboló birkükben nagy négyszögeket faragtak ki s ha valamelyik liszt urnák zsebkendőre volt szüksége, a drága garnitúrák selyméből hasított magának egyet. kV rundseheimi templomban állott egy régi orgona. Az olaszok, még ma sem tudni miért, meglátták több helyein az orgonát s kihasították és összetaposták asipokat. Csak a templomi kincsekkel bántak kegyelettel. Azokat egyszerűen magukkal vitték. És aztán elérkezett az idő, ahogy az ágyuk és a szuronyok kezdtek velük tárgyalni. Csapataink megkezdték anagy leszámolást s az olaszok azt a kevés időt, amely még rendelkezésükre állott, arra használták föl, hogy gyakorolják magukat a gyujtogatásban. Hazájukból sok ként hozattak s minden házban egy maréknyit készen tartottak.Nagy szomorúságukra azonban csapataink a körmükre koppintottak, mielőtt mindent lángba boríthattak volna. A két helységnek csak néhány háza hamvadt el. Remélhetően nincs messze az idő, amikor az olaszokat a Lugana-völgy legszélsőbb csücskéből is ki fogjuk verni. Annyi bizonyos, hogy az országnak azt arészét is, melyet meg akartak váltani, mint füstölgő romhalmazt fogják hátrahagyni. P. Északi ml fujt Egy este csipős szél lovagolt végig a magyar szántásokon és hajladozni kezdtek a kalászok, füvek. Valahonnan északról jött és meglepte az álmodó falvak szalmatetejét. Itt Budapesten felüvöltöttek a kémények, zugtak a drótok és az emberek a kávéházban az oroszokról beszéltek. Az oroszokról, a kiket már félig-meddig elfelejtettünk, vagy inkább nagyon megszoktunk, a kiket fogolynak tudtunk s már el se hittük, hogy olyan muzsik is van, aki puskát szorongat a hóna alatt. Amikor a moszkovita támadás híre megjött, egyszerre eszünkbe jutott minden, amit róluk beszéltünk annak idején. Hogy tüzesóra röpköd a merre csizmájuk tipor s fölsírnak az asszonyok és sikonganak a lányok a galiciai nyomortanyákon. Láttuk vonulni a gyalogság árját, hallottuk pattogását a nogajkának, ahogy a megvadult tüzérek korbácsolták lovaikat. És széles karéjban kibontakoztak a kozákszotnyák s szilaj galoppban lovagoltak arra felé, ahol a Kárpátok kéklenek. Egyszóval megjelent Budapesten a kávéházi asztalnál Oroszország kísértete és ráijesztett az emberekre. A rémhírgyárosok fölbukkantak, mint a hazajáró lelkek és titokzatosan hajlottak fülünkhöz: — Hallotta? Tudja, hogy . . . Történetek keringtek szájról-szájra a szibériai lövészekről, a kik röptében ellövik a fecskét, a cserkeszekről, kozákokról, kik nem adnak kegyelmet senkinek, hanem gyilkolnak, fosztogatnak, zúznak. És a kávéház asszonyai műborzongással csóválták a fejüket. Egy szomszédos asztalnál, ahol egy literáns tápláltságnl beszéli a rémhistóriát, megszólal valaki: — Hát a huszárok már mind elestek, azt hiszi?! Igen, a huszárok! Valami jóleső melegség hulláma borul reám, megfog az első háborús napok hangulata. Amikor mindenki a huszárokról beszélt, akik rozmarin virággal a süvegük mellett lovagoltak neki a kozáknak, cserkesznek és rendeztek olyan vérfürdőt, hogy csak úgy piroslottak a galiciai mezők. Elmúlt legendák kezdtek előbújni a sarkokból, az emlékezet zugaiból s a szomszéd társaság nagy lelkesedéssel élteti a magyar lovaskatonát. És, gondolom, csakugyanitt van az orosz háború. Az emberek huszárokról kezdenek beszélni. Amíg csak a cserkeszt, kozákot emlegették, nem hittem benne. De hogy az elfelejtett huszárok mögé hajtatták aggodalmukat a pestiek, el kellett hinni, hogy a muszka csakugyan támad. Valahányszor baj van a pesti lelkekben, mindig belovagol a beszéd kellős közepébe egy megtermett huszár. Vasderes lova kalapálja a földet, a csákóján hófehér a bokréta. Az arca kemény és ráncos, mint a cserfatörzs, a bajusza őszbe csavarodik, de a szemében a magyarfajta harcos kedve lobog . . . — Nem kell félni, amíg egy huszár van, — szól valaki a hátam mögött. Megjegyzem az arcát, hogy megismerjem. Sűrűket pislog és a legszebb históriákat tudja a huszárokról: — A mikor a Pali bevonult . . . így kezdi minden történetét. Ez a Pali, mint kitűnt, a háború kitörése óta Bécsben van. És ő szállítja a kávéházi beszélgetések gyorsan illanó anyagát, mely, hol rémhír, hol dicsekvés. Ezeket az apróságokat a hét elején figyeltem meg. Amikor javában dühöngött az orosz offenziva és Bruszilov tömegei visszanyomták vonalainkat. A magyar katona, a huszár volt műsoron, a magyar vitézség emlegetése. — Megállítják őket, — mondották aggódó pislogatással — megállítják . . Tegnap este megint betévedtem abba a kávéházba. Ott ült az én rozsdavörös, brilliánsköves barátom. Pezsgőt ivott és teli torokból szidta a katonai adminisztrációt. A szomszédja egyszerre csak odaszól hozzá: — Te, Artúr, nem mondott semmit a Pali az orosz offenzíváról?! A rozsdavörös belelegyint a levegőbe: — Hagyj nekem békét az oroszokkal! Hát érdemes róluk beszélni? Szólt és a szénaszállításról elmélkedett. Egy másik asztalnál valaki a német tüzérségről beszélt. Az arca extázisban égett, a szeme csillogott. A társai pedig hallgatták szent és mélységes áhítattal. Megismerem őket. A múltkor is ők voltak a leghangosabbak. Ahogy hallgatom harsogó beszédjük, eszembe jutnak valahogyan a huszárok. Hogy most nem beszélnek róluk. Mert megszűnt a baj, az orosz veszedelem. A szél megfordult, melegebb lett. Kinek is jutnának eszébe ilyenkor a huszárok, a kik rozmiarinvirággal a süvegük mellett lovagolnak neki a cserkesznek, kozáknak, a magyar halálnak . » « K. L. 13 fogalom a svábhegyi fogaskereke ellen — A nyaralók gyűlése. — Néhány nappal ezelőtt könnyen komolyabb következménnyel járható baleset történt a svábhegyi fogaskerekű vaspályán. Egy lokomotív a nyílt pályán fölmondta a szolgálatot és ha a vasút alkalmazottai nem őrzik meg lélekjelenlétüket, súlyos katasztrófa származott volna. A megdöbbentő eset megmozgatta az illetékes köröket, a svábhegyi nyaralók is sorompóba állottak és addig nem adják föl a küzdelmet, amíg a mostani anomáliákon nem segítenek. A Vasúti és Hajós Felügyelőség vezetőjéhez Horváth Kálmán miniszteri tanácsoshoz fordultak, aki munkatársunknak a következőket volt szíves mondani :— A magunk részéről a vizsgálatot már megtartottuk. Meg kell állapitanom, hogy az első hírek tévesek voltak. Kazánrobbanásról szó sem volt, mindössze a dugattyúban egy villaalaku kapcsolóval volt baj. Az egyik szárnya letörött és erre a szerkezet fölmondta a szolgálatot. A dugattyú tele volt gőzzel és a hirtelen kitódulás nem történhetett meg zaj nélkül. Az emberek robbanásra gondoltak, ezért tört ki a pánik. A fékezők mindkét kocsin működésbe léptek és így az utasok élete nem forgott kockán. A vizsgálat megállapította, hogy a kapcsoló repedése már régebbi keletű, de a vizsgálatoknál nem lehetett észrevenni. A társasággal már többször volt bajunk. Engedelmük 1926-ban jár le és igy minden újítástól, újabb befektetéstől tartózkodni akarnak. Most májusban vizsgáltuk meg a pályát utoljára. Ott volt a főváros megbízottja és a rendőrség kiküldöttje is. Nemcsak magára a pályára, hanem a járóművekben és az épületben sok hibát fedeztünk föl és a kereskedelemügyi miniszternek előterjesztést tettünk, hogy a társaságot sürgősen utasítsák a mulasztások pótlására. Az előterjesztés még a miniszternél van. « . A svábhegyi nyaralók nem akarnak tovább várni. Ma este a svábhegyi szálló nagytermében gyűlést tartottak, ahol elkeseredett hangok hangzottak el. A nagyterem zsúfolásig megtelt, a nyaralópublikumból alig maradt el valaki. A gyűlést Oláh Dezső dr. fővárosi bizottsági tag nyitotta meg. Hangoztatta, hogy nem szép szónoklatra van szükség, hanem cselekedni kell. A fogaskerekű pálya nem üzemképes, a forgalmat nem lehet rajta lebonyolítani. Nem régen vizsgálat volt és sok mindent nem találtak rendben. A felügyelőség fölért a minisztériumhoz, mire kétezer korona büntetést róttak ki a társulatra. A vasút vezetősége a főváros közgyűlése előtt apró javításokat is végeztetett, de amikor a nehéz nap elmúlt, minden maradt a régiben. Állítólag a büntetést is elengedték és a fogaskerekű vasúton reformról már senki se beszélt. Az elmúlt napokban hat baleset történt. A lokomotivok sokszor megállnak a nyílt pályán, nem tudják fölvinni az utasokat. A kisebb, sérülések számát meghatározni