Budapesti Hírlap, 1916. szeptember-október (36. évfolyam, 243–303. szám)

1916-10-29 / 301. szám

14 BUDAPESTI HÍRLAP 136o. «., 1916. október 28. HAFIHIREK, Békekeresdi. Tegnap és tegnapelőtt olyan volt ez a vá­ros, mint a szerelmes asszony, a ki arról álmo­dott, hogy valahol messze megindult felé a lovag, a ki szivében vallomások melódiáit hozza. Val­lomás­, a mely, csöndes és halk, mint a bölcső­da), vagy az éjjeli muzsika május első éjszaká­ján. Fehér galambok szállottak láthatatlanul a háztetők fölött és szárnyuk langyos szellőt ker­getett a homlokunkra. Elkezdtünk bolond dol­gokat beszélni a békéről és arról, hogy nemso­kára hazajönnek a fiaink. Hazajönnek és meg­fogják az eke szarvát, előkeresik az elhajított kalapácsot és elkezdődik az actas aurca, a bol­dogság, békesség, a munka szent korszaka. Azok, a­kik rémhíreket suttogtak estén­kint, most békepontokat olvastak a noteszükből, a nagy katonák neve helyett diplomatáké került forgalomba, a márványasztaloknál pikolószagu békét kötöttek az emberek s a pincérek helyes­lően,bólogattak, hallván a pontokat. Naiv, gye­rekes, átlátszó játékot játszottak egymással, a fegyvergyár-részvények kurzusára templomot építettek Nikének és nagyon megharagudtak a szkeptikusokra, a­kik nem akarták belevetni magukat az árba. A játék folyt, talán még ma is folyik. Senki sem hitt benne és senki sem hisz benne, de jól esik új figurákat állítani a képze­let sakktáblájára, mert azár meguntuk a ré­gieket. Oroszország békét kért, mondogatták nem kis önérzettel a szatócsok és hajlandók lettek szóbaállni Szvolszkij úrral, kinevezték a meg­hatalmazottakat, de a­mikor hazamentek, bizal­masan megsúgták egymásnak, hogy örülni kell, ha tavaszra végzünk nagy Behemót ellensé­geinkkel. Hanem azért annak a sok láthatatlan fehér galambnak szárnya legyintése meg-meg­simogatja lelküket. Valahol tavasz kezd lenni, m­ert az első hóvirág hamis hir formájában ki­­iritolt és nemsokára jön az ibolya, majd vi­rágba borul a mandulafa, meg a barack és iga­zán tavasz lesz a világ fölött. A­hogy elnéztem ezeket az apró embere­ket, a­kik komolykodó képpel játszották a leg­hazugabb játékot, a békekötősdit, elgondoltam, hogy nem is Budapesten kezdték el először ra­kosgatni az új figurákat. A párisi kispolgár ép­pen úgy beszél a békéről, mint a nizsnijnovgo­rodi prémkereskedő, s a kis angol városok tem­plomában akkor hallgatják meg a papot, ha a békéről prédikál. Nagy nemzetközi játék a béke­kötősdi, mely tavaly ilyenkor kacagást csalt volna belőlünk, de ma már, a­mikor a háború ősze elsárgította a fák levelét, érdeklődve áll meg mellette az ember és sok mindent kiolvas a játékosok szeméből. Az apró kispolgár, a­ki halált kiáltott Pé­ter király fejére, ma már elfelejtette az elmúlt napokat, melyek viharként szántottak keresztül rajta. Elfelejtette, hogy eltelte a háborút az An­drássy-úton és la 111 piont vitt a kaszinó elé. El­múlt róla a háboru mámora, talán ő maga is elmúlt valahol messzi Lengyelországban. Em­lékszem, voltak, a­kik megmosolyogták harso­gását, mint a­hogy megmosolyogják ma béke­kötősdijét. Pedig a háboru nem a diplomaták asztalán született, ha ott fogalmazták is meg a hadüzenetet. A háboru azoknak a kispolgárok­nak, névtelen millióknak lelkéből táplálkozott. Ők adták hozzá a lángot, az erőt, a fűtőanya­got. Valahogy megérezték és tízesztendőkön ke­resztül erről beszéltek vasárnaponkint. Beszél­tek, vitatkoztak, míg egy haragos júliusi napon ránk nem törte az ajtót s a sokmilliós tömeg ugy viselkedett az egész világon, mint a ki elkészült rá. A lelkében hurcolgatta ezt a napot, mint a sebesült katona a golyót s mámoros erővel sza­badult bele a valóságba, a mikor valóság lett mindaz, a mi sejtés volt eddig. És a­hogy a háboru az ő lelkükön született, itt születik a béke is. Éppen úgy beszélnek róla vasárnap délutánonkint, mint a­hogy valamikor a háborúról beszéltek. A tömegösztön megérzi valahogy az idők változását és csalhatatlanabb, mint maguk a hatalmasok, a miniszterek, a diplomaták. A­mikor békét emlegetnek, nem azt jelenti, hogy sóvárognak utána, hanem hogy a béke valahol születni kezd. Valamelyik nagy agyvelő sarkában elkezdődött a fogalmazás és valamelyik nagy lelkiismeret megmozdult. A bé­kével azok is foglalkoznak, a­kik kinyitották a háború zsilipjeit. Foglalkoznak vele, bárhogyan cáfolják", bárhogyan tagadják és bármennyire tiltakozzanak is ellene. Azok a fehér galambok már benne suhognak a levegőben, szárnyuk reb­benése nyomán a tavasz lehellére száll. Elcsap­kodják az ágyúfüstöt a szemhatárról s a felhők fölé szivárványt rajzol a napsugár. Valahol messzi-messzi, ott, a­hol a vágyak és sóvárgások laknak, valamelyik tündér már a vállára borí­totta fehér palástját és keresi az aranykoronát, hogy meginduljon az emberek közé. Szelídebb álmokat látnak egy idő óta az asszonyok és a parasztok az egész világon szemük fölé tartott kézzel kémlelik az alkonyati eget és egy fényes csillagot keresnek, a­mely akkor gyuladt ki, a­mikor a Názáreti született. Sejtések lidérce tán­col szívről-szívre, a szél a virágfakadás illatát­­kezdi hozni. A tűzben, a­mely még lobog, szil­veszteri ólmot olvasztanak a névtelen tömegek és a békességről mondanak jóslatokat. A naiv, gyerekes széke,kötősdi szava pedig zümmög a pá­rolgó tea és kávéscsészék fölött. Ne mosolyog­junk, a­mikor hallgatjuk, mert ki tudja, nem a jövendő beszél-e belőlük? Valahol tavasz kezd fer­ni, mert az első hóvirág, ha hamis hir formá­jában is, de­ kivirított, és nemsokára jön az ibolya, majd virágba borul a mandulafa, meg a barack és igazán tavasz lesz a világ fölött. K. L. Fogynak a diákok. Alig két hete, hogy kinyíltak az­­ iskolakapuk és­ a tanulók hónuk alatt nyalábra fogott könyvvel sietnek az iskola felé, máris hallik a panasz: keve­sebb a diák, mintha a háború köztük is pusztító rendet rajzolt volna. Az első á-ból éppen úgy hiány­zanak a pufók, pirospozsgás vidéki gyerekek, mint a b-ből. Nem jöttek el, otthon maradtak, mert drága az­ élet s az apjuk a falusi tanítómester, az állomás­főnök nem tudja megfizetni a kosztot, a­mely ez­előtt nem kerül­ úgyszólván semmibe . . . A mi gyerekkorunkban még más világ volt. A­mikor szeptember elsején a vicinális vonatok bedö­cögtek az állomásra, Sárkány néni, meg haragosa, az Ambrusáé, ott álltak a perronon és azokra a vi­déki polgárokra, kik serdületlen ifjakat emeltek le a harmadik osztály túlzsúfolt ajtajából, rácsaptak, mint vércse a tyúkra: - - Bácsi, van-e már kosztja az ifi urnak?­És még ö­t helyben megalkudtak. A két kon­kurrens kosztos néni egymásra licitált és a tanító úr tizenkét forintokért, vagyis huszonnégy koronáért biztos kezekbe adta Gyürkét, a ki beszállittatta a ládát meg a kosarakat és mire este lett, már otthon is érezte magát a sarokszobában, a melynek falán Kossuth Lajos képe szomorkodott babérkoszorúba fonva. És Sárkány néni tudott a kis diákok nyelvén. Megvigasztalta őket, ha haza sírt a lelkük, vagy ha a Wolafka tanár úr szekundába pónálta őket. A kis diák hamarosan otthon érezte magát a kosztos­ ház­ban, melyen keresztül generációk jöttek-mentek. Jöttek :az iskolába és mentek az életree. A szegény vi­déki kisexisztenciák meg tudták fizetni h­ónaponkint a huszonnégy-harminc koronát, a kis diák nem volt válogatós. Minden napra jutott egy falatka hús vagy tojás, egy marék szilva, fürt szőlő és sok-sok fehér búza kenyér. "A diákok megizmosodtak ezen az egy­szerű koszton, a­mi hiányzott, azt kipótolták a szünidőben. A magyar diákéletnek ez volt a kiala­kult rendje és ezrével nevelődtek igy a fiuk, kik kö­zül nem egy hirre-növre vergődött és boldogan em­lékezett vissza arra a kis sarokszobára, a­hol most ismeretlen pufók, falusi fiúk hajtogatják a dekli­nációt . . . Az iskoláztatás nem volt probléma, talán azért is tanultak nálunk annyian. A falusi elem nagyobb hányaddal volt képviselve a középiskolákban, m­int a városi az olcsó életföltétel miatt. De eljött a háború. Vaspatkós lába belegá­zolt minden vetésbe, s rátiport az iskolára is. Az élelmiszer ára úgy szökött föl, mint nyári nap delén a hőmérő kénesője. Sárkány néni kénytelen volt kétszer is emelni a kosztpénzt és a diákok mégis­ korgó gyomorral feküdtek le este. Mire eljött augusztus vége, se Sárkányné, se Ambrusné, se a többi kosztos néni nem jelentek meg kosztosfogásra az állomásra, mert talán hiába is mentek volna. A szülők nem hoztak kezdődiákot, mert nem tudják megfizetni a drága tartásdíjat. Sokan otthon tar­tották a középsőt, a Sándorkát is, a­ki tavaly vé­gezte el a harmadikat. Otthon fogták a háboru vé­géig, mert a jó kosztosnénik megszűntek lenni és az egész városban nem találni senkit, a­ki szóba áll velük. A városi ember megriadt, megnyomorí­totta a háboru. Nem tud­ élelmiszert kapni, ha meg kap is, nem tudja megfizetni. Mit csináljon ilyenkor a szegény falusi ember a fiával? Semmit. Otthon fogja, a gyerek elszökik a ta­nulástól, elmegy a kedve az iskolától. Ha nem is züllik el, de jó diák, fegyelmezett tanuló aligha lesz már belőle. Előfordul, hogy találnak a falusi diáknak keszthelyet. Csekély száz koronát fizet hónaponta a szülő, de ez nem elég . . . Kikötik, hogy novem­ber végén egy hízott disznót szállítson a pénzen kí­vül és minden héten űsz tojást. A kenyeret, mit a fiú fogyaszt, hazulról kell küldeni és onnan kell, hogy előkerüljön a háziszappan is. A kosztos igyekszik természetben kisajtolni mindazt, a­mit pénzzel meg sem lehet fizetni és a kosztos olyan, mint a túsz az ellenség kezében, de jól bánnak vele a­­ válság­díjért. Száz meg száz ilyen diákért fizetik termé­szetben a kosztpénzt a szülők, nem szólva az else­jén járó száz koronákról, meg a ruháról, cipőrről, a­mit a gyerek elvisel ... Ilyen körülmények között nem csoda, ha fogynak a diákok. Elmúltak a régi olcsó jelek, elmúl­tak a régi kosztosasszonyok. Elmúlt minden, új világ kezdődött, csípős keze leszaggatja a legszebb virágokat. A falusi gyerek már nem álmodik többé, hogy az lesz és hogy gimnáziumba kerül. A háboru nem engedi álmodni őket.­­ (Ablakozás.) A mai nap­on a következő adományok érkeztek hozzánk : Erdélyi menekültek részére: A cs. és kir. 55. sz. tart. tábori ágyu­sezred tisztjei és legénysége gyűjtése 800 korona; liptószentmiklósi állami fő­gimnázium tanulóinak gyűjtése 200 korona; a mosz­tori magyar kultúregyesület tagjainak gyűjtése 100 korona; Kovács M.-né, Mezőkaszony 10 korona; Novák Erzsébet 5 korona; Tót­h Jánosné 5­­korona; Hengye Emma, Budapest 1 korona. Háborúban rokkanttá lett hőseink részére: Gosztonyi Tibor, Váchartyán 200­­korona; a cs. és kir. e. gy.-ezv. tábbadozó-osztag földmunkálatokra szabadságolt katonái 86 korona 10 fillér. Sláborában világtalanná lett hőseink részére: Bálás István, Felsővisó 20 korona; Felszeghy Já­nosné, Dicsőszentmárton 16 korona; Lantocber Jó­zsef, tábori posta 102., 12 korona 80 fillér; Mutt­nyánszky Jenő, Felsőhámor 5 korona 85 fillér. Háborúban elesett hőseink özvegyei és árvái részére: Brüll Józsefné, Celldömölk 10 korona. Ottokár-hadiárvaház részére: Ilübel Pál, tá­bori posta, 10 korona. Szent Antal szegényei részére: Petrovicsné, Kistoronya 10 korona; I. M., X. U. 5 korona. Magyar Vörös Kereszt részére: I. M., N. U. 10 korona.­­ (Személyi hírek.) Csernoch János bíbo­ros-hercegprímás holnap, vasárnap reggel a fővá­rosba érkezik és a Thökölyi-úti templomban részt­vesz a Szent Domonkos-Rend hétszázados fennállá­sának alkalmából rendezett ünnepi ájta­tosságon, a­melynek keretében fényes segédlettel délelőtt 11 órakor nagym­isét pon­tifikál. Az egyházfejedelem­ még holnap visszatér Esztergomba. — Josipovich Géza titkos tanácsos, a Magyar Vörös Kereszt elnökhelyettese és főgondnoka hazaérkezett és a» Vörös Kereszt Egyesületben újra átvette hivatala ve­zetését.­­— A svéd király, mint Stokholmból jelentik, tegnap fogadta Hadik gróf osztrák és magyar köve­td, a ki bemutatta Pavel kapitányt, az uj katonai attasét. — Ifalil bég török külügyminiszter, mint egy távirat jelenti, ma visszaérkezett Konstantinápolyba. — (Beöthy Páit hazahozták.) Beöthy Pált, a képviselőház nagybeteg elnökét tegnap hazahozták Lembergből, miután állapota lehetővé tette ezt az utazást. A házelnökkel vele jött felesége, sógora, to­vábbá Pollitzer dr. bécsi professzor, míg Budapesten Korányi Sándor dr. tanár vizsgálta meg a beteget. Beöthy Pált lakásán ápolják. Látogatókat egyelőre nem fogadhat.­­ (Címadományozás és kitüntetés.) Fél­hivatalosan jelentik: A király Hajnal Endre soproni gyakorló -ügyvédnek, a soproni ügyvédi kamara al­elnökének az ügyvédség terén szerzett érdemei el­ismeréséül a királyi tanácsosi címet. Herbst Wik­i- aeroplan-, stabil« ButomoM!-, motoros»-, Hűtőket **rt invít az Első Magyar Momobil Hűtőgyár Budapest, VIII., Szigony­ utca 12. Telefon: Józ­ei 26-92.

Next