Budapesti Hírlap, 1917. április-június (37. évfolyam, 88–164. szám)
1917-05-29 / 136. szám
10 1917. május 29. keresik az asszonyok a regényt, A magukét és a másokét. A szerelmi élethangszerelése lágyabb, finomabb. Mintha enyhült volna az illúzió nélkül való szerelések nyersesége és a Jüörgőszínháztól kezdve a szalonig a sóhaj, az érzelmesség lett az alaptónus a kettők szerelmi csatáin. Elkezdjük keresni az ellentéteket. A nagy távolságokat, melyeket aranylevekkel lehet összepántolni. Az aranyhídon mesék ,jármak, tarka köntösű történetek, melyekben játékos kedvünk telik. Illúziók suhannak át rajtunk és megzavarják tiszta látásunkat, érzelmi részünk aktívabb, cselekvőbb lett mint azelőtt. És ilyenkor lágyabb, szelídebb az élet, különben nem lehetne elviselni. Kevesebb a diszharmónia, a megbomlások a régi talajtól elszakadni nem tudó embert érik előbb. Azok, kiket gyöngének, álmodónál, mondottak előbb, jobban kibírják az idők nyomását, hiszen az érzés rugalmasabb mint a tiszta ész, melynek matematikaija nem bírja elvisetni az eseménytömegből kisugárzó imperatívuszokat. Az érzésember nem roppan meg alatta és az eszmeberkénytelen érzésvilága zárt ajtóit megnyitni, hogy meg ne beméljék belső rendije. És eljött megint az érzések kora, eljött megint a romantika kora, mely talán teljesebb lesz a háború nyomán. Messzi világból hoznak majd romantikus elemeket magukkal a foglyok. A Vladimírok és Szergejek majd miróltunk beszélnek, a mi fiaink pedig kékszemű idegen lányokról mondanaid csendes históriát. A Desclapon kisasszony kis regényének régelévedt lámpája kinyitja piros meseszemét és ki tud.ja hány alakban zendül meg a mesélők száján? Gazdagszövésű élet fog kibomlani, az új romantika szimfóniája harsog keresztül robaján. A nyitánya itt van: divat máris a sóhaj, nem szégyen a kény és gyöngeség és a mesének misliő hallgatója van ... K. L. A cipőkérdés. Adjanak bért a belföldi cipőiparnak. Budapest, máj. 28. A ruházkodás kérdésében kétségtelenül a cipő-s kérdés foglalja el most az első helyet a télire való előkészület közepette. Kevésbbé divatos vagy viseltes ruhában járni ugyanis ma már igazán nem szégyen, s a meglévő ruhával a legtöbb ember kihúzza a telet. Cipő azonban kelleni fog, mert télen rongyos cipőben a legkisebb jövedelmű ember oda akar járni. Pedig a háborús ,,új cipő" mértéke most nagyon hamar betelik. A cipőkereskedők már a kirakatokbakitett táblácska útján figyelmeztetik a vevőt, hogy nem vállalnak szavatosságot az áru minősegiért, vagyis drága pénzért is silány, nagyon silány árut kap a közönség. Alkalmunk volt a hozzánk érkező számtalan panasz nyomán a cipőkészítő ipar és a cipőkereskedelem többképviselőjével és néhány érdektelen szakférfiúval is beszélni, akik a cipőkérdésről alapos tájékozottsággal rendelkeznek. Előrebocsátjuk, hogy azt a bőrmennyiséget, amelyet a polgári fogyasztásnak szántak, a Magyar Bőrbeszerző rt. osztja szét, mégpedig azzal a megbízatással, hogy a kapott áruból 80 százalékot a kereskedelem útján a kisipar részére juttasson, a cipőgyárosoknak pedig — polgári cipőkkészítésére — 20 százalékot engedjen át. A polgári fogyasztásra szánt áru nagyon csekély mennyiségű. Igaz ugyan, hogy a hadseregnek óriás a borszükséglete s a polgárság részére csak az a bor juthat, amely katonai célra már nem használható, ám kétségtelen, hogy sok dolog a borgazdálkodás terén sínes renden. Ha valaki nyitott szemmel tekint szét a magyar cipőpiacon, hallja a vádakat és a panaszokat, a ismeri a megjelent bőrforgalmi rendeletek főbb tartalmait, hamarosan szemébe tűnik számos visszásság. Mindenekelőtt bárki meggyőződhetik, hogy a rendes cipészkoestere nem vállal rendelést, csak több hónapos határidőre és a munkát addig sem bírja elkészíteni. Az ok egyszerű: nincs elegendő anyaga a ki-s összeköttetésű mesterembernek, főképpen talpbőrt nem kap. Na pedig kap, csak uzsoraárért juthat hozzá. Hiába maximálták 9.88—19.70 koronában a tipötalp árát, a ,,forgalmi", ár, amit a titkos borkereskedelem szabott meg, 100—120 korona kilónként. Ezért olyan hallatlanul drága még a silány cipőtalpalás is! Már most ezzel szemben nyl látunk? A Magyarországon elszaporodott ' egZftlikin nevűtipőüzletek, amelyek cseh, morva és német, gyárak lerakatai a magyar gyarmaton, hivalkodva bőven kínálják ázuj okot a fogyasztásnak s nem kell azt gondolni, hogy csak silány árut adhatnak. Van nálunk még pedig aránylag mérsékelt árért igen jóminőségű cipő is. Azok a szerencsés osztrák gyáraik, amelyek ezeket a cipőüzleteket áruval táplálják, valamiképpen nyilván hozzá tudnak férni a cipőtalphoz, ami a magyar cipésznél elérhetetlen üdvösség. Nézze meg bárki, hogy az osztrák gyárak budapesti elárusító helyein bárki szerezhet olyan cipőt (még hadicipőt is), amelynek a talpa elsőrendű bőrből készül és vastagabb milliméternél, amelynél pedig vastagabbat polgári célra állítóan nem szolgáltatnak ki. Az osztrák gyárak, suszterek és cipészszövetkezetek mégis kapnak ebből a bőrből, ami arra vall,hogy valami titkos gondviselés őrködik a cseh ipar fölött. Már hallottunk is erre magyarázatot. S szerint a magyar bőrgyárak ahibásak, mert a tömeges, nagy haszonnal és kevés elaprózott felelősséggel járó hadiszállításra vetették magukat, s ezen a téren azt a Pirbusi győzelmet veszik, hogy a magyar bőripar javára túllépik a kvótaarányt. Ám a magyar ipar tényezői meggondolhatnák, hogy amit nyerünk a katonai kvótán, azt százszorosan elveszítjük fizető mérlegünkön, amelyet leront a hozzánk áramló külföldi cipő. Az üres kvóta vívmánynál többet érne az ország szempontjából, ha a kis- és a nagy cipőiparnak anyaggal való ellátása útján fölöslegessé tennék az idegen cipő behozatalát. Az ellen a gyakrabban hangoztatott, vád ellen, hogy a Bőrbeszerző Rt. által a kereskedelem útján kiutalt bőr egy részét nem dolgozná föl a kisipar, hevesen tiltakozik a cipészipar. Elhárítanak magaikról minden felelősséget annál is inkább, mert szerintük a borelosztás mostani rendszere nem helyes. Véleményük szerint úgy kellene a polgári célra átengedett borkészleteket elosztani, hogy az áru ne a kereskedelem, hanem az ipartestületek útján jusson a feldolgozó iparhoz.Ebben az esetben ugyanis inkább lehetségessé válnék az, hogy a meglévő bőrkészlet elosztása arányos és méltányos alapon történjék. Ez talán valamelyest javítaná is a helyzetet. A cipőkereskedők közül, akiket szintén megkérdeztünk, többen elismerték, hogy a közönség részéről hangoztatott panasz csakugyan jogosult. Főképpen azok a kiváltságos magyar gyárak, amelyek a hasított bőrből készített ragasztott talpat eladják, olyan árut szállítanak, hogy az abból készült cipő már 2-3 nap után fölmondja a szolgálatot. A hasított bőr egy részét csak felső bőrnek lehetne voltaképp fölhasználni, de mert a felsőbőrből, serrá-, bor-bőrből elég nagy a készlet, a gyárakban ragasztott talpnak dolgozzák föl a hasított bőrt, ami persze a hanyag és rossz anyagú ragasztásnál rögtön szétválik, ha kis nedvesség éri a cipőt. Különösen akkor lehet ezt tapasztalni, amikor juhbőrből is készítenek ragasztott talpat, ami pedig nagyon gyakori dolog. Na nem lenne olyan szomorú, azt mondanánk, érdekes, hogy a magyar fogyasztó közönség a silány anyagot is valósággal szétkapkodja. Ma már olyan kevés ugyanis a készlet, hogy a cipőkereskedők csak a legkisebb és legnagyobb számú cipővel rendelkeznek s ez is annyira fogyóban van, hogy többen követve néhány társuk példátlal, rövidesen bezárják ilületüket. Persze, sokan nem fogják ezt exisztenciális csapásnak tekinteni. A kereskedők a silány cipő egy részét a megállapított árnál lényegesen olcsóbb áron szerezték be túlnyomórészt Csehországból s a cipőkereskedők közül sokan olyanokis házakat vásárolnak most Budapesten, akik a háború előtt örvendtek ha annyit kerestek, amennyi megélhetésüket biztosította. Nyilvánvaló mindebből, hogy a jövő a cipőellátás tekintetében nem ígérkezik valami kedvezőnek. Az iratos a Bőrbeszerző rt.-ra, a kereskedő a gyárosra hárítja a kérdés ódiumát. Megkérdeztük tehát az érdektelen szakférfiakat is, hogy miként lehetne orvosolni a helyzetet. Ezek a legfontosabbnak azt tartanák, ha az illetékesek —éppen úgy mint Ausztriában és Németországban, nálunk is gondoskodnának a polgári borszükségletről s ügyelnének arra, hogy azt a bormennyiséget, amelyet így a polgárság részére átengednének, teljes egészében föl is dolgozzák. A Cipőközéppontnak továbbá szigorúan intézkedni kellene, hogy a tapasztalatokon okulva, tökéletesítsék a ragasztott talp készítésének és felhasználásának módját, mert hozzáértéssel ilyen anyagból is lehetséges lenne olyan talpal előállítani, amelyet hosszabb ideig használhatnánk. Rácz Géza: HASZNÁLJ QN^^FF IRODAbOH ÉS MŰVÉSZET. * (Operaház.) Tegnap este került színre másodszor Sztojanovits Jenő új operáin, Otelló meséltek nézőtér elött. A közönség az újdonságot ezúttal is szívesen fogadta s a szereplőkkel együtt a szerzőt is többször a lámpák elé hívta. — Ma csk Bartók Béla táncjátéka, a Fából faragott királyfi volt műsoron. A nagyszámú publikum egyre fokozódó érdeklődéssel hallgatta Bartók muzsikáját. Utána a Bajazzók következett Környey Béla fellépésével Kanio szerepében.. Az együttesben daidy Ilona (Nedda), Rózsa Lajos (Tonio) és Szemere, Árpád (Szilvia) vettek részt. Taps, kihívás volt bőven. * (Nagy hangverseny a Király Színház bajt.) Szombaton délután, június 2-án tartja a Király Színház karszemélyzeti jutalomjátékát. A karszemélyzet fölkérésére kiváló művészek ígérték meg közreműködésüket. Föllépnek: Burián Károly, Kosáry Emmy, Medgyaszay Vilma, Dömötör Ilona, Rózsa S. Lajos, Lábass Juci, Király Ernő, aki Berkes Béla bandájának kíséretével magyar dalokat fog előadni; föllépnek továbbá a kabaré színpad népszerű művészei: Szöllösi Rózsi, Vidor Ferike, Sióváry, Magyari, Gázon és Herczeg. A zeneszámokat Szirmai Albert, Marton Géza és Bertha István kisérik. A kofzferálás tisztjét Rátkai Márton volt szíves magára vállalni. * (Sándor Erzsi és Rózsa Lajos Szegeden. ) Sándor Erzsi cs. és kir. kamaraénekesnő és Rózsa Lajos. Operaházunk kiváló tagjai nagysikerű hangversenyt rendeztek tegnap Szegeden. Aközönség a műsor minden egyes száma után lelkesedéssel ünnepelte és virágokkal halmozta el a művészeket, kik a ráadások egész sorával köszönték meg a fergeteges tapsokat. A két művész legközelebb Aradon hangversenyez a Zita királyné nevéről elnevezett csecsemő otthon javára. * (A magyar frontszinház.) A magyar frontszinház hatnapos belgrádi vendégjátéka után Kragujevácba ment. A magyar színészek előadását, amely a magyar színművészetnek becsületére válik, a helyőrség a legmelegebb érdeklődéssel kísérte. A frontszikház Kragujevácban és Krusevácban több előadást szándékozik tartani. * (Herczeg Ferenc fölolvasása.) Herczeg Ferenc, holnap, kedden délután hat órakor az Akadémia I. osztályának ülésén felolvassa Arret László király című szomorújátékának egy részét. Ez a felolvasás múltkor az Akadémia nagygyűlésen elmaradt, mert a program utolsó száma volt, a gyűlés azonban oly hosszúra nyúlt, hogy jobbnak látták a felolvasás elhalasztását. Anya- és csecsemővédőnők vezérfonala. Nagy, nyolcadrét könyvrét tettek az asztalunkra. Könyvet, mely minden sorában a legszebb emberszeretetről szól, s a legbecsesebb, legkedvesebb nemzeti vagyonért, kisdedeink életéért harcol. Anya-és csecsemővédőnők vezérfonala címen a Stefánia Szövetség adta ki ezt a minden anya, minden gyermekgondozó házában nélkülözhetetlen, számos ábrákkal ellátott könyvet: Taffir, Bókay egyetemi tanárok, Szana Sándor állami gyermekmenedékhelyi igazgató, Berend Miklós gyermekorvos, Szirmati Oszkárné, az, ismert nevű emberbarát úriaszszony, és akiket legelsőknek kellett volna említenünk, Madzsar József dr., a Stefánia-Szövetség ügyvezető-igazgatója és Temesvárit Rezső dr. egyetemi magántanár írták és állították össze a világos nyomású, pompásan olvasható tartalmas könyvet. Szerénycíme után ítélve azt kellene hinnünk, csak hasznos kézikönyvről van szó hivatásos csecsemővédőnők számára. Az eredeti cél alighanem ez is lehetett. De aki a művet összeállította, nyilván sokkal nagyobb szív és elme, semhogy hozzá tudott volna törpülni a szárazon előírt irányelvhez. Így kaptuk ezt a terjedelmes és tartalmas kötetet, mely a gyermekvédelem minden ágát felöleli, az egész kérdés óriás jelentőségét kidomborítja. A gyermekápolás és az egész kérdés egészségügyi részletein kívül még arról is tájékoztat a Stefánia-szövetség könyve, hogyan helyezhetők el a kicsinyek az állami gyermekmenedékhelyeken, mi módon gondoskodnak ott róluk, miért fontos, hogy ott az anya is kisdede mellett maradjon, hogyan vehetők vissza jó módba jutottak apróságai, mit jelent a munkásbiztosítás, ki lehet tagja, milyen jogokkal jár ez szülés alkalmaiból, beszél az országos gazdasági pénztárról, nyugdíjbiztosítsról, az apátlan csöppségek érdekéről, árvaszékről, szegényügyről, a munkába járó anyák gyermekeinek védelméről, a dajkakérdésről, — mindezt szakemberek alapos tudásával. E téren Kiss Adolf munkáspénztári igazgató, Karafiáth Jenő kincstári jogügyi fogalmazó, Nagy Sámuel miniszteri titkár és Szokmia Leó árvaszéki fogalmazó közreműködését kérte aj Stefánia-szövetség, csakhogy mennél teljesebb Ingyen, amit nyújt. Ezt valóban el is érte. A könyvet Pfeifer könyvesboltja vette bizományba, ára 5 korona.