Budapesti Hírlap, 1919. október(39. évfolyam, 80–101. szám)
1919-10-23 / 94. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 220 korona, félévre 110 kor., negyedévre 66 kor. egy hónapra 20 kor.. Egyes szám ára helyben, videssenes pályaudvarokon 30 fillér. Hirdetések milliméter számításnál, díjszabás zseriatt. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Cs?szHory Ferenc. Ttv Budapest, 1819. XXXIX. évfolyam. 94. szám. _ Cansursf: Ceten. Csütörtök, október 23. Szerkesztőség: Vili. ker., Bükk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámlok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A művész hazajön. Irta Illy János. I. Mikor Gáspárdy az éjjeli vonattal megérkezett, a kis városka zöldrepkényes vasúti állomásán rajta kívül nem szállott le senki. Ő volt az egyedüli utas, aki az egy percnyi megállásnál leugrott a vonatról. Mikor a vasparipa újra elhagyta az állomást, kitágult szemekkel bámult bele az éjszakába, egy mámoros mélyet szippantott az akácillatos csöndből, az állomásfőnök ital fekete sziluettje, mint a kötelesség megkövesedett szobra állott a sötétben, egy csizmás vasúti baktér végigkocogott az állomásépület folyosóján lámpásai a kezében. Ennyi élet volt csak, amit Gáspárdy először ölelt magához mohó, régen szunnyadó vággyal. Az állomásfőnököt megkérdezte, hogy van-e ilyenkor kocsi az állomáson. Tulajdonképpen nem is akart kocsin bemenni, jobb szeretett volna gyalog nekivágni az útnak, hogy minden apró házat, minden kaput, minden ismerős ablakot jól megnézhessen. De hallani akarta az állomásfőnök szavát. Az első ember hangját idehaza. A főnök beszédén keresztül akarta megérezni a kisváros csöndes, szelid magyar zsongását. A főnök elmondta neki, hogy odakint rendesen ott szokott álldogálni a kocsi, ha siet, eléri még. Gáspárdy keresztülment a nehéz pipaszagú vártó termeken. Odakint csakugyan ott várt egy kocsi. A bakon csöndesen pipázgatott a kocsis. Szelid: Adj Istennel köszöntötte az éjjeli utast. Gáspárdy hirtelen nem tudta, mint válaszoljon erre az üdvözlésre. Olyan egyszerű, meleg hangon simult a szívéhez a sok taps, forró mámoros ünneplés után, ami külországi bolyongásaiban esténkint hozzácsapódott, úgy hullott eléje ez a szelid magyar köszöntés, mint szürke, fáradt napi munka után a pihenésre kínáló megvetett, tiszta, fehér ágy. A kocsisnak megszorította a kezét. Hosszú, fáradt, fehér ujjai boldogan simultak a kérges paraszttenyérhez. Csöndes ügetéssel ment neki a kocsi a vak éjszakának. Gáspárdy megmondta a kocsisnak, hogy a „Fehér bárányában akar megszállani. A kocsis hátraszólt a bakról, hogy azt a fogadót már nem hívják „Fehér bárányának, hanem „Fekete sas“-nak! Mintha egy rakoncátlan légáram hirtelen megtépázta volna emlékei kibontott fehér lobogóját. A nagy, ismerős szállókaput el sem tudta képzelni a fehér gipszbárány nélkül és sehogy sem akarta elhinni, hogy most kiterjesztett szárnyú fekete sas bámul le az alatta játszó gyerekekre. Úgy érezte, hogy az emlékei színes, eleven játéka ellen követtek el durva sértést azok az emberek, akik a fogadó nevét megváltoztatták. A város első házainál leszállott ,és gyalog folytatta útját. A kocsist busásan jutalmazta meg a rövid útért. Nem akarta, hogy haragos szitok tapadjon hozzá itt, ennek a városnak a falai között, melynekminden háza, minden ablaka kacagást hirdet az ő számára. Egy pár sötét, lefüggönyözött ablaknál megállót. Mintha csilingelő nevelést hallana mögöttük. Igen, ezek mögött a lezárt, néma éjszakai ablakok mögött csak öröm és boldogság tanyázhat, az ő gyermekkori gondtalan vidámsága, amelyért ime most visszajött, hogy a lelkére ölelje minden apró emlékét, ezek mögé a hangtalanul bámuló sötét, ablakok mögé van elrejtve. „ . . ma még némák ezek az ablakok, de holnap . . . holnap káprázatos zuhogó bőséggel ömlik belőlük a jókedv, a boldogság ... • •Egy nyitott ablaknál hirtelen megtorpant. A sötétből csendes, felcsukló zokogás hallatszott ki az utcára. Gáspárdy megtántorodott. A falhoz kellett támaszkodnia. Hogyan! Az ő csodálatos gyermekkorának gondtalan, vidám házai között ilyen keserű, néma zokogás fakad? .. . Már nem ment olyan könnyed, bohó örömmel tovább a sötét, néptelen utcán. Már úgy érezte, hogy valami durva, nehéz batyut kötöttek a hátára, a szomorúság nehéz, szürke batyuját, mely elkíséri az emlékei színes, tarka tanyáin, vele van, már nem engedi el, hallja annak a finom, fájdalmas zokogásnak a hangját és nem tud szabadulni tőle. II. A kisvárosi nyári reggel rakoncátlan jó, kedvvel kopogott be az ablakán. Felengedte a redőnyt. A nap bőkezűen ömlött be a szobájába. Odalent a város piacán hangos vásár folyt. Mohón hajolt ki az ablakon, hogy végigjárassa a szemét a zsivajtcsapó embereken, az életen, a mely elhullámzott előtte és a melynek minden apró árnyalatát tikkadt szomjúsággal itta fel. Dél felé lement a sétatérre. Egy jó barátjával találkozott. Túláradó jókedvvel sietett feléje. Boldogan tárta ki a karjait: — Szervusz, Szobotov! Hát nem ismersz? A Budapesti Hirlap mai száma 8 oldal * .1M's. ')s/ 1 A Honcesfráeiéról. Budapest, okt. 22. Partumunt montes . . . Ebből most szójátékot is lehet csinálni, mert nem a hegyiek, hanem a Pártok vajúdnak és valósággal minden nap nascitur Hdicidus mus: megszületik az egér. Mentül többet alkudoznak, hangoztatják az erők koncentrációját, oszolhatnak és tömörülgetnek, annál messzebb esnek kitűzött céljuktól. Hihetetlen dolog, hogy egy országnak ilyen sújtott állapotában fiai nem tudnak az egységesnek látszó érzelemből hidat találni a megkívántató egységes értelemre. Mindnyájan hirdetjük, hogy sohasem volt a nemzetnek akkora szüksége az egyetértésre, mint a megpróbáltatás mai napjaiban. A nehézséget, azt gondolom, az fokozza, hogy mást és mást értünk a koncentráció alatt. Itt van egy tucat párt, polgári párt, keresztényszocialista párt, szociáldemokrata, radikális, demokrata, országos nemzeti, egy kisgazdapárt és még egy kisgazdapárt, köztársasági és még egynéhány, melynek a neve nem jut eszembe és ez a sok párt az, mely mint a naprendszerben a bolygót, keringenek, egymáshoz közelednek, majd ismét távolodnak egymástól és egymásba hullani nem akarnak, vagy nem mernek, de tényleg nem tudnak. A pártok ily elszaporodását csak két véglet teheti lehetővé: vagy az elvhűségnek a túltengése, vagy az általános, az epidemikus elvtelenség. A túltengő elvhűség az, amikor, ha a világ össze is dűl, senki sem enged a maga negyvennyolcából. Az elvtelenség járványa az, aminek oly elrettentő példáit láttuk az utolsó esztendőben, amikor utcáinkon hol a háborús lelkesedés, hol a pacifizmus láza tombolt, majd a királyhűség állt szinte ércből vágott sorfalat, majd a köztársaság kikiáltása ment végbe ellenállhatatlan áradattal; egyszer a világáramlat szédítette el az elméket, majd a keresztény világfölfogáshódított a sokaságban és így tovább, nemcsak a politikában, de az irodalomban, sőt a művészet, mi több, a tudomány terén is. Mér most a közhangulatok ily ugrásszerű változása mellett a férfikarakternek is nehéz a maga lelki egyensúlyának föntartása, ambiciózus emberek által vezetett pártokéé szinte lehetetlen. A pártok az alkotmányos életben azért keletkeznek, hogy tagjaik és irányuk a közéletben érvényesüljenek és nem azért, hogy más pártokba beleolvadjanak. Ahol aztán sok párt alakul, ott egy sincs, amely magában elégséges volna arra, hogy az ország kormányzásának gondját mint egységes irány és akarat, magára vehesse. Többnek kell összeállania (ez a fúzió, koalíció, blokk vagy koncentráció), hogy erre képes legyen. Ez jelenti a személyi, dologi és elvi megalkuvások oly tömegét és mértékét, amely egy ilyen elvhű és elv szilárd országban, milyen a mi hazánk, szinte a lehetetlenségek közé tartozik. És ha valamely csoda, vagy valamely felsőbb inspiráció szerint mégis egyszer létrejönne,egészen világos, hogy nem egy akaratot, nem egy irányt jelentene, hanem az akaratok és irányelvek folytonos és állandó megalkuvását, ami mellett szilárd kormány el sem képzelhető. De ennél is bizonyosabb az, hogy tartós semmiképp sem lehetne. Egy-két esztendejg ilyet is el lehet viselni, mert hisz az országok nem dűlnek egyszerre össze. De gondoljuk meg, a mi szegény, máris düledező országunk mai helyzetét. Ezzel nem szabad kísérletezni. Ma teljesen lényegtelen, hogy mely párt, vagy ember milyen irányelvekkel veszi kezébe nemzeti ügyünket, — természetesen kivéve oly irányokat, amelyek nemzetellenesek — ma csak egy gond lehet a fejünkben: kivezetni a nemzetet abból a romlásból, melybe a viszon