Budapesti Hírlap, 1920. október(40. évfolyam, 232–257. szám)
1920-10-27 / 254. szám
Ara Budapest, 1920. . ...^XL. . ........... Budapest, 1920 1 korona. XI. évfolyam, 254. szám Megjelenik hétfa kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 380 kor., félévre 140 kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 26 kor. Egyes szára ára mindenütt 1 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Ausztria részére: Boek és Herzfeld Wien, Achergasse S. Szerda, október 27. Megjelenik hétfa kivételével mindennap. Főszerkesztő: Előfizetési árak: Egész évre 380 kor., félévre 140 kor, negyedévre Rákosi Jenő 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes szárakra mindenütt 1 kor. foeKorkaxrtn • Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. J- — Ausztria részére: Boek és Herzfeld Wien, J-, Adlergansee. Csajthay JET fifCHC | • . ____ Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztéség: Vili. ker., Bükk Szilárd utca 4. sz. Igazgatásig és kiadóhivatal: Vili. ker., József-kurut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában. . Ámen.** A ratifikáció. ----Budapest, o*. 26. Ma, tiszteletteljelentem, olyan, témáról kell írnom, amely erigómet sehogy sen érdekel. A békeszerződést aláírták megbizottaink a hivatalos Magyarország nevében, a ratifikáció most nem egyéb, mint a hivatalos Magyarország honorálása megbízottai aláírásának. Aláírták, ratifikálják tehát, mert nem tehetnek mást. Ha ratifikálják, nem változik semmi a tényleges állapotunkon. Ha nem ratifikálják, nem tudni ez őrült hifikben mi történhetik. Ránk nézve abban nincsen különbség, ha ratifikálva, ha ratifikálatlan marad a nyakunkon a trianoni béke. A trianoni béke inkább. Azért azt bátorkodunk javasolni a nemzetgyűlésnek, hogy utasítsa előadóját, hogy ezzel, a szóval tegye az okiratcsomót a Ház asztalára. Itt van a béke, tessék ratifikálni. Azután szólaljon meg az elnök, mondván. Miután senki sem kíván a tárgyhoz szólani, az előterjesztett írásokat elfogadottnak jelentem ki. Aztán térjen a Ház, térjen az ország napirendre. Nem érünk rá arra, hogy időnket azzal töltsük, amin nem változtathatunk. Beszélik, hogy az antant sürgeti ezt a ratifikációt. Ha megcsináltuk, akkor legalább meg fogjuk látni, hogy miért sürgeti. Nyilván, nem azért, mintha azt gondolná, hogy ratifikálatlan nem tartjuk meg paragrafusait. Az antant jól tudja, hogy nem rájtunk midik, ha nem tartjuk meg, hanem a paragrafusokon. Ezeken pedig, a ratifikáció sem segít r. : Adjuk harc legalább példáját jóakaratunknak - s tegyük meg, de szó nélkül, amit megtehetünk, ratifikáljunk. És térjünk át komolyabb és hasznosabb dolgokra, olyanokra, amelyekről intézkedni rajtunk áll. A pálya kezdetén. • Rákosi Jenő jubileuma alkalmából. írta Szász Károly. Bizony, majdnem hatvan esztendeje már annak, hogy egy soproni derék, becsületes kertész házában egy csöndes, sötét este, mikor már a gazda és diák lakója is ágyban feküdtek, közös szobácskájukban, amig a jó kertész élvezettel szipákolt pipájából, a diák-urfi, — a kinek a gimnáziumi tanulmányokat már néhány évvel előbb abba kellett hagynia, családi sanyarú körülményei miatt, s kenyeret keresendő, beállt gazdasági gyakornoknak — most, újból felvéve a tanulás fonalát s érettségire készülve az érdemes bencéseknél, f elalvás előtt boldogan járdáit a képzelete szőtt álomvilágban, amely akkortájt éppen a sokat forgatott klaszszikusok gazdagon buzgó forrásaiból táplálkozott. Azon a bizonyos csöndes estén éppen a mieSeiró Aesopus járt az eszében az ábrándozó diáknak, — a ki már künn a gazdaságban is sokat poétizált, —és egy köttőiesen vidám színdarab terve fogamzott meg fogékony lelkében, a darab középpontjában az ifjú Jesopussal, aki rabszolgaként kezdi a földi pályát, hogy mint király végezze a költészet birodalmában. A tervszövés már olyan stádiumba jutott, hogy a diák éppen ki akart ugrani ágyából, papirosra vetendő az elgondoltakat, amikor a szomszéd ágy mellett nagyot koppant a földre hullott pipa, jelentve, hogy a kertész-házigazda nem ébren álmodozik már, mint fiatal lakója, hanem az igazi álmok boldog világában jár. —a diák pedig szeretvén és becsülvén derék öreg gazdáját, — nem akarta felkeléssel és világgyújtással zavarni, — letett tehát a darab-tervezésről, másik oldalára fordult, s olyan mélyen elaludt, hogy reggelre kelve kipárolgott fejéből az est csöndjében szépen kigondolt színdarabterv .... De ha a hirtelenében összeütött terv akkor széthullott is, az eleven csira nem pusztult el a fiatal diák-költő lelkében, később megtalálta ott a mega termékeny talaját, az ihletés éltető napsugarát és csöndes esőjét, — az életrevaló mag sudárba szökkent és nemsokára ugyancsak életrevaló vígjátékot irt Aesopus-ról a lobogó lelkű ifjú — Rákosi Jenő. Ami a fentebbiekben száraz adat, — azt maga Rákosi Jenő beszélte el nekem, mikor a múlt év világtalan tavaszán, a proletár-diktatúra szomorú idejében, mind aketten mint a vörösök által fogságba vetett túszok", óraszám sétáltunk körbe a gyüjtőfogház udvarán. És Rákosi Jenő — sok fiatalembert fnegszégyenitő erővel és megadással, sőt a bölcs öregség vidám hangulatával, tűrve a fogság kellemetlenségeit, — kedvesen és olyan érdekesen beszélt tovább az én felkérésemre írói pályája kezdetéről, az ifjú álmok boldog esztendeiről! . . . . Első elkészült darabja nem az Aesopus tett, — hanem V. László, melyről azt érezte, hogy megtalálta vele a kapcsolatot és kiegyenlítést Shakespeare és Racine között, így gondolta ő, fiatal lelke méltán duzzadó önérzetével, — de azt az elfogulatlan irodalomtörténet is bízvást följegyezheti e darabról, hogy nem csak a kezdőt, hanem a tehetséget is elárulja, mert, cselekvénye — ha nem új mederben is, — nincs rosszul vezetve, s lelkiismerettől mardosott ifjú na király rajza az utolsó felvonásban, megkapóan érdekes. A Nemzeti Színház nem fogadván el a darabot előadásra, — a kissé elkedvetlenedett fiatal író az időközben befejezett Aesopus-val nem is kísérletezett a színháznál, hanem a kéziratcsomót nemes büszkeséggel — ágy alá csapta. Azok a bizonyos jó barátok azonban, — a kit az irók életrajzából ritkán szoktak hiányozni, — biztatásukkal ezúttal is odáig vitték a dolgot, hogy a hivatottságát érző Rákosi egy kötetben kiadta a két darabot, — tiszteletdijul nyolcvan példányt kapva a könyvből. Aki azután ebben az egyébként nemigen kapkodott kötetben Aesopus-t voltaképpen fölfedezte, Molnár György volt, a szeszélyes, de tehetséges tragikus színész, a buzgó Shakespeare-rendező, ki akkor vidéken igazgatóskodott, s elolvasván Aesopus-t, nyomban áradozó levelet írt a még ismeretlen nevű fiatal szerzőnek, közölvén vele, hogy a nagyszerűnek ítélt darab színre rendezését már meg is kezdte. Az erre kicsit nekibátorodott Rákosi, a versies darabokkal ugyan foglalkozni nem igen szerető Bérczik Árpádtól is szutyoltgatva, — a könyv, egy példányát ketté szakitotta, s az Aesopus-t tartalmazó részhez új címlapot gyártva, beküldőle a darabot a Nemzeti Színházhoz. Nem sokkal rá a fiatal tehetségek iránt mindig érdeklődő, lelkes Vadnai Károly, — a drámabiráló bizott-íág buzgó tagja, — a Fővárosi Lapokban, — a 60-as évektől kezdve három évtizeden át a magyar úri osztálynak ebben a,kedves, ma nagyon hiányzó újságjában, — felszólította az Aesopus szerzőjét, hogy keresse fel őt. Rákosi tisztelgett, s Vadnay örömmel közölte vele, hogy a darab ^9120 - y Testvér! Irta Lengyel Zoltán, Tudjuk i luijflf*neked is sok a bajod. Hiszen együtt küzdöttünk. Együtt szenvedtünk. Együtt buktunk és Ismerjük tehát a te nyomorúságodat is. Hogy ki vagy rabolva, hogy drága minden, hogy nincs tüzelőtád, nincs jó ruhája gyermekeidnek. Hogy a bukás idején megmételyezték nyelvünket, erkölcseinket. Hogy tisztogatni kell: a férgeseket el kellett távolítani a vezetéstől Hogy védekezned kell, nehogy újra a nyakadra ülhessenek. Mindezt tudjuk. És mégis hozzád fordulunk. Mert mi a te bajod a mienkhez képest? Neked csak a házad táját kell rendbeszedned? csak megbízható cselédséget kell újra szerezned. Nekünk azonban leégett a hajlékunk. _ Télviz idején bolyongunk vadállatok módjára. Ki kóborol, ki halódik, ki meg siralomházban várja reménytelenül szomorú végét. És pusztul a falu, apad az élő, telik a temető. Nálatok, ha Aiétely lepte is el rövid időre nyelvünket, mégis magyarul szól az ének, magyarul száll az imádság az égre, magyar vezérek mutatják az új ösvényt, magyar katona áll öl a kapuban, magyar kakas hirdeti a napkeltét. Minálunk a magyar szó elbujdosott, mint a föld alá a vakondok, amelynek szeme nem állja az Isten napját; a mi daliunk nem zengi túl a néma bérceket, mint hajdanra, csak a lelkiismeret gyilkos mardosását adja vissza hangba, van némaságban. Nekünk már nincs hazánk. Volt, de elveszett. Nincs szabadságunk, nincs jövőnk, ninccs becsületünk. Még csak reménységünk van egy kevés. És az a te vagy- Egyesegyedül te vagy, testvér! Te rongyos, te nyomorgó, de magyar testvér! Tőled várunk mindent. Téged várunk viszsza. Rólad beszélünk a pásztortüzek mellett a néma éjszakákon. Felőled regélünk ártatlan kisdedeinknek. Nekünk te vagy a nagy, a szabad, a szabadító, a boldog, a gondviselés keze, a mi atyánk, a mi angyalunk .Te vagy mindé, nőnk testvér, a jó Isten után ... Azért esik jól minden hit, amely tőletek jön, rólatok szól, akár jó az, akár rossz, ha csak azt tudjuk, hogy gondoltok ránk, de fáj, rettenetesen fáj, ha elhirmék, hogy megfeledkeztek rólunk. . . És ha úgy látjuk imitt-amott idekerülő újsághírekből, hogy most erről, most meg amarról vitáztok, hogy sokat veszekednek a főváros utcáin, hogy tele a börtönök magyarokkal — nálatok is, hogy a munkás és munkaadó még mindig nem értik meg egymást, hogy a hadseregben lehet fegyelmetlenség is: szívszaggató fájdalom és kétségbeesés tölti be a Kárpátok alját köröskörül, mert ellenségeink és börtönőreink ezekből a szunyoghírekből naponta elefántokat csinálnak és mi nem tudjuk, mi igaz, mi nem, csak azt érezzük ilyenkor, mintha a jó Isten is elhagyott volna bennünket. A Budapesti Hirlap mai száma 10 oldal.