Budapesti Hírlap, 1921. május (41. évfolyam, 94–116. szám)
1921-05-04 / 96. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Blőfizetéal ára*: Egész évvre 440 JK, félévre 230 K, negyedévre 110 egy hónapra 40 K.Egyes szám ára 2 koron*. Ausztriában 5 Sor. Birtetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. XII. évfolyam, 96. szám Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csaithay Ferenc Szerda, május 4. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd ötös 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23 84. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen Csalás a gsinakráciával Budapest, máj. 3. A háború az emberiség ideáljai legtöbbjét a sárba tiporta. A mű azonban eddig az emberi haladás és kultúra legfőbb eszményének tartatott: a demokráciát, azt viszont a béke taszította le arról a piedesztálról, a melyre a világ szemében a „nyugati kultúra“ emelte. Alaposan darabokra is törött s azok, a kik hittek benne, meglátták, hogy az csak kívülről volt ideál, belülről ámítás, mely legfőképpen arra való volt, hogy azokat, a kik hittek benne, léprecsalja és tönkretegye. Wilsontól kezdve az utolsó párisi apacsig a háború alatt állandóan azt kiáltották át a középponti hatalmak táborába, hogy minket zsarnokaink elnyomva tartanak és a rajtunk ülő zsarnokságnak tényezői, az önző fejedelmek, a militarizmus és az oligarcia zúdították ránk a háborút, amelynek addig nem lesz vége, míg fel nem szabadítjuk magunkat és le nem rázzuk valamennyi zsarnokunkat. A végakkord pedig az volt, hogy a nyugati demokráciák csak a középponti zsarnokok ellen viselik a háborút, míg az általuk elnyomott népeknek jót akarnak. Éppen ezért tehát demokratizálódjunk és a demokráciák rögtön meg fogják egymást érteni, nem lesz többé elnyomó és elnyomott De az 1918. november óta történtek óvatossá tették a magyart a nyugati demokráciák iránt. Tapasztalnia kellett, hogy ha milyen mértékben bedőltünk annak a demokráciának, olyan ütembenépték széjjel országunkat és verték nyomorba és a legsötétebb ókoori autokráciát is megszégyenítő rabszolgasorsba véreinket. Ebben a tekintetben aztán nincs különbség a volt osztrák-magyar mostankia területén alakult fiatal demokráciák és a nagy nyugati tanítómestereik között. Pozsony, Kassa, Nagyvárad és Kolozsvár, Pécs és Baja mesélhetnének valamit erről a demokráciáról, melyet megteremtői csak úgy tudnak fentartani, hogy ott minden második ember rendőr vagy katona. És Benes úr, a magyarság önzetlen barátja, mégis már ismételten a legmelegebben ajánlja, hogy mi is mihamarább térjünk át erre a demokráciára. És a cseh hivatalos propaganda is legújabban erősen dolgozik ebben az irányban. Benesék az általuk alapított és szubvencionált L'EuropeNouvelle című Párisban megjelenő folyóiratban Louis Eisenmann, a Sorbonne magyar tanárával cikket írattak a magyar köztársaság érdekében. Eisenmann, Sorbonne, magyar katedra! A tájékozatlan francia közvélemény mi egyebet gondolhat, mint hogyha valaki Párisban az egyetemen a magyar katedra tanára, annak csak ismernie kell a magyar viszonyokat! Pedig tudtunkkal életében egyszer volt néhány napig Magyarországon. De az ellenséges propagandának ennyi is elég. Brlyes felejti, hogy annyi csendőrre, detektívre, rendőrre és katonára, mint amennyivel kénytelen a cseh-szlovák demokratikus köztársaságot alátámasztani, nekünk, szegény, kifosztott, megcsonkított Magyarországnak nincs elég pénzünk. Viszont a magyar nép nagyon jól látja, milyen a cseh demokrácia, ahol az emberi jogok és szabadságok már csak emlékezetében élnek az állampolgároknak. Csak szegény tót atyafiainkat hallgassák meg, akiket magyar zsarnokság alól szabadítottak fel! ! Bencsék tehát a legkevésbé hivatottak arra, hogy a demokrácia meghamisított, csúffá tett ideálját megkedvelhesse a magyar néppel és francia lobogó alatt becsempésszék és megbontsák a magyarság egységét és megmaradt erejét. Olyan országban, mint mi vagyunk, csak az őszinte demokrácia fokozatos fejlődésének lehet utat nyitni. Itten a Benesék és Stópályiék hamis demokráciájának örökre befellegzett! Teljesittépelés a nisyuft elül — A nemzetgyillés ülése. — A nemzetgyűlés néhány napi szünet után újra összeült és hozzáfogott az állami költségvetés tárgyalásához. Nevezetes mozzanat az utolsó évek történetében. Teljes, rendes költségvetés 1914 óta nem szerepelt s így a kormányzás minden ágazatára kiterjedő költségvetési vita sem volt a háború kezdetétől fogva. A pénzügyminiszterek indemnitások utján sáfárkodtak s aforradalmak erőszakos hatalmasainak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy gazdálkodásukról az ország színe előtt elszámoljanak. Hogy lehetett volna akkor annyit lopni a kommunizmus idején s hogyan lehetett volna, az októberi forradalomban százezrekkel jutalmazni a lógósok katonatanácsát és Tisza István gyilkosait? Csak a konszolidáció előrehaladott folyamán vált lehetségessé az ország ügyeinek oly mértékű rendezése, hogy egy rendszeres költségvetés tükrében bemutathatjuk az ország mai képét az egész világnak. Nincs miért szégyenkeznünk érte. Külső és belső ellenség időlegesen szétzilálta szervezetünket, de hamarosan lábra álltunk megint. Az erőszak hatalmával megcsonkítottak s megaláztak bennünket, de jogainkat és reményünket fel nem adtuk. Dolgozunk, bízunk az ősi tradíciók erejében s szentül hisszük, hogy, munkával, kitartással és a magyar kultura felsőbbségével vissza fogjuk szerezni, a mi a miénk s a mit csak a vak erőszak és a pillanatnyi hatalmi érdekek nyomása szakíthatott el tőlünk. Az állami költségvetésünk azonban ugyancsak megduzzadt 1914. óta. Nagy ámulat volt annak idején, amikor állami háztartásunk számtételei két milliárdra növekedtek. Ez Nagymagyarország költségvetése volt, amelyben kiadás és bevétel még gondos egyensúlyban tartata egymást. A mostani költségvetés, Csonka-Magyarország költségvetése ellenben húsz milliárd szükségletről szól, amivel szemben a bevétel — bár szintén káprázatos nagy számmal — tizenegy milliárddal van preliminálva, s így kilenc milliárdnyi deficit mutatkozik benne. Ezt igyekszik Hegedűs Lóránt eltüntetni egyrészt a bevételek szaporítása, de főképpen a józan takarékosság és a kiadásbeli redukciók után. A rendes állami költségvetés előterjesztése és tárgyalása mindenesetre biztató stádiumot jelent a gazdasági erők egyensúlyának és az egész állami szervezetnek fejlődésében és szilárdulásában. A mai napon azonban nehezen indult meg a vita, aminek többrendbeli oka van. Az egyik a szokatlanság, mert a nemzetgyűlésen ez az első költségvetési vita. A másik az, hogy mára várták Hegedűs Lóránt pénzügyi expozéját és senkinek sem volt kedve hozzá, hogy a népszerű pénzügyminiszter után jelentkezzen szólásra. Amikor kitűnt, hogy Hegedűs ma nem szándékozik beszélni, akkor egy harmadik körülmény jelentkezett, az a tapasztalat tudniillik, hogy az első szónokok — mint a kabarékban az első számok — nagy figyelmetlenséggel találkoznak rend- Janjiat Előterjesztések. Az ülés megnyitása után Hermán Miksa, a pénzügyi bizottság előadója előterjesztette jelentését a szénjogi illetékről és a bányaművelésből eredő jövedelem megadóztatásáról szóló törvényjavaslatról. Hegyeshalmi Lajos kereskedelm éi miniszter pedig beterjesztette a szabadalmi bíróság bíróinak illetményéről szóló törvényjavaslatot. Mindez közrehatott abban, hogy ma vontatottan indult meg a költségvetési vita. De csakhamar, föl fog lendülni, mihelyt Apponyi Albert gróf felszólal, a mit a holnapi napra várnak. A részletes tudósítást a mai ülés lefolyásáról alább következik. A költségvetés tárgyalása. Néhány apró, személyi ügy elintézése után következett az 1920—21. évekről szóló állami költ- ségvetés tárgyalása. A javaslatot az előadói székből Iklódi-Szabó János ismertette és ajánlotta elfoga-, dásra. Nagy vonásokkal vázolta az egész korszakot, amely ezt a költségvetést megelőzte s elmon-, dotta, hogy a pénzügyi bizottság teljes mértékben magáévá tette Hegedűs Lóránt koncepcióját. A pénzügyi bizottság azt javasolja a nemzetgyűlésnek, hogy küldjön ki országos bizottságot a takarékosság elvének szigorú gyakorlati alkalmazására. Az előadó minden egyes tárcánál utalt arra, hogy új pénzügyminiszter máris mennyire igyekezett érvényt szerezni a takarékosság követelményének. Végezetül lendületes szavakkal ecsetelte azt az üdvös hatást, amelyet a pénzügyminiszter politikájának megvalósítása fog gyakorolni az ország fölépülésére és jövőjének biztosítására. (Élénk tetszés.)) A következő szónok Szádeczky Lajos volt, A kitűnő történettudós azzal kezdte beszédét, hogy semmiféle kérdéssel, így a királykérdéssel sem szabad megzavarni az ország megerősödését. Magyar és lengyel históriai példákkal bizonyította, hogy a szabad királyválasztás milyen vészes következményekkel járt. Lengyelországban a polgárháborúkat és az ország felosztását is a végső eredményben ezek a királyválasztó harcok idézték elő. Itt a tíz terem vető végzetes hatását említve, kiemelte abbéli meggyőződését, hogy Magyarországot is a húszévi obstrukció tette tönkre. A királykérdés eldöntését tehát nyugodtabb időkre kell hagyni. Azután arról beszélt, hogy a csehekkel való tárgyalások aggodalommal töltik el. Szerinte addig, míg Kassát, Pozsonyt, Komáromot, Érsekújvárt vissza nem adják* addig nem lehet barátságos fenegegyezés a csehekkel. Végezetül pedig Erdély felé vetve tekintetét, a három hontalanná vált minisztert, Hegedűst, Bethlent és Bánffyt — és hírneves őseiket — aposztrofálta, mint az erdélyi magyarságnak képviselőit* fölkérve őket, hogy teremtsenek legalább olyan viszonyokat, amelyek lehetővé teszik az érintkezést az elszakított Erdéllyel.. Hegedűs Lóránthoz* mint lófő-székelyhez szólva", idézte azt a székely népmondát, mely Rabsóné híres udvaráról szól, ahol olyan tyúkok voltak, a melyek aranytojást tojtak. Mindez Erdély szépségét és Erdély gazdaságát fesli és jelképezi s mindez ezer éven át a miénk volt. Lehetséges-e, hogy akár erdélyi, akár netán erdélyi magyar valaha megnyugodjék abban a gondolatban, hogy Erdélyt erőszakosan elidegenítsék tőlünk? (Élénk helyeslés és tetszés a Ház mindért oldalán.) Végül kijelentette Szádeczky, hogy a kormány iránt bizalommal viseltetik s a költségvetést elfogadja. Végezetül Kerekes Mihály mondott beszédet, számos kérdést érintve, köztük a közszabadságok és a jogrend hiányait. Szembeállította a falut a várossal s a többi közt azzal a váddal is előállott, hogy a földmivelési minisztérium teszi lehetetlenné a birtokreform végrehajtását. Tanácsokat adott a pénzügyminiszternek, hogy milyen közgazdasági munkára szorítsa és képeztesse ki a fölöslegessé váló tisztviselőket. Végezetül pedig szakbeli tárgyára tért s a vasutasok panaszait tárta föl. A költségvetést mint ellenzéki képviselő, nem fogadta el. Az ülés két óra után végződött.