Budapesti Hírlap, 1921. május (41. évfolyam, 94–116. szám)

1921-05-04 / 96. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Blőfizetéal ára*: Egész évvre 440 JK, félévre 230 K, negyedévre 110 egy hónapra 40 K.­­Egyes szám ára 2 koron*. Ausztriában 5 Sor. Birtetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. XII. évfolyam, 96. szám Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csaithay Ferenc Szerda, május 4. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ ötös 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23 84. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen Csalás a gsinakráciával Budapest, máj. 3. A háború az emberiség ideáljai legtöbbjét a sárba tiporta. A mű­ azonban eddig az emberi haladás és kultúra legfőbb eszményének tarta­tott: a demokráciát, azt viszont a béke taszí­totta le arról a piedesztálról, a melyre a világ szemében a „nyugati kultúra“ emelte. Alaposan darabokra is törött s azok, a kik hittek benne, meglátták, hogy az csak kívülről volt ideál, be­lülről ámítás, mely legfőképpen arra való volt, hogy azokat, a kik hittek benne, léprecsalja és tönkretegye. Wilsontól kezdve az utolsó párisi apacsig a háború alatt állandóan azt kiáltották át a középponti hatalmak táborába, hogy minket zsarnokaink elnyomva tartanak és a rajtunk ülő zsarnokságnak tényezői, az önző fejedel­mek, a militarizmus és az oligarcia zúdították ránk a háborút, a­melynek addig nem lesz vége, míg fel nem szabadítjuk magunkat és le nem rázzuk valamennyi zsarnokunkat. A vég­akkord pedig az volt, hogy a nyugati demokrá­ciák csak a középponti zsarnokok ellen viselik a háborút, míg az általuk elnyomott népeknek jót akarnak. Éppen ezért tehát demokratizálód­junk és a demokráciák rögtön meg fogják egy­mást érteni, nem lesz többé elnyomó és el­nyomott De az 1918. november óta történtek óva­tossá tették a magyart a nyugati demokráciák iránt. Tapasztalnia kellett, hogy h­a milyen mér­tékben bedőltünk annak a demokráciának, olyan ütemben­­­épték széjjel országunkat és verték nyomorba és a legsötétebb ókoori auto­kráciát is megszégyenítő rabszolgasorsba vé­reinket. Ebben a tekintetben aztán nincs kü­lönbség a volt osztrák-magyar mostankia terü­letén alakult fiatal demokráciák és a nagy nyu­gati tanítómestereik között. Pozsony, Kassa, Nagyvárad és Kolozsvár, Pécs és Baja mesélhetnének valamit erről a demokráciáról, melyet megteremtői csak úgy tudnak fentartani, hogy ott minden második ember rendőr vagy katona. És Benes úr, a magyarság önzetlen barátja, mégis már ismé­telten a legmelegebben ajánlja, hogy mi is mi­hamarább térjünk át erre a demokráciára. És a cseh hivatalos propaganda is legújabban erő­sen dolgozik ebben az irányban. Benesék az általuk alapított és szubvencionált L'Europe­­Nouvelle cím­ű Párisban megjelenő folyóiratban Louis Eisenmann, a Sorbonne magyar tanárá­val cikket írattak a magyar köztársaság érde­kében. Eisenmann, Sorbonne, magyar katedra! A tájékozatlan francia közvélemény mi egyebet gondolhat, mint hogyha valaki Párisban az egyetemen a magyar katedra tanára, annak csak ismernie kell a magyar viszonyokat! Pe­dig tudtunkkal életében egyszer volt néhány napig Magyarországon. De az ellenséges propa­gandának ennyi is elég. Brlyes felejti, hogy annyi csendőrre, de­­tek­tívre, rendőrre és katonára, mint a­mennyi­vel­­ kénytelen a cseh-szlovák demokratikus köztársaságot alátámasztani, nekünk, szegény, kifosztott, megcsonkított Magyarországnak nincs elég pénzünk. Viszont a magyar nép nagyon jól látja, milyen a cseh demokrácia, a­hol az emberi jogok és szabadságok már csak emlé­kezetében élnek az állampolgároknak. Csak sze­gény tót atyafiainkat hallgassák meg, a­kiket magyar zsarnokság alól szabadítottak fel! ! Bencsék tehát a legkevésbé hivatottak arra,­­ hogy a demokrácia meghamisított, csúffá tett ideálját megkedvelhesse a magyar néppel és francia lobogó alatt becsempésszék és meg­bontsák a magyarság egységét és megmaradt erejét. Olyan országban, mint mi vagyunk, csak az őszinte demokrácia fokozatos fejlődésének lehet utat nyitni. Itten a Benesék és Stópályiék hamis demokráciájának örökre befellegzett! Teljes­­ittépelés a nisyu­ft elül — A nemzetgyillés ülése. — A nemzetgyűlés néhány n­api szünet után újra összeült és hozzáfogott az állam­i költségvetés tár­gyalásához. Nevezetes mozzanat az utolsó évek tör­ténetében. Teljes, rendes költségvetés 1914 óta nem szerepelt s így a kormányzás minden ágazatára ki­terjedő költségvetési vita sem volt a háború kezde­tétől fogva. A pénzügyminiszterek indemnitások ut­ján sáfárkodtak s a­­forradalmak erőszakos hatal­masainak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy gazdálkodásukról az ország színe előtt elszá­moljanak. Hogy lehetett volna akkor annyit lopni a kommunizmus idején s hogyan lehetett volna, az októberi forradalomban százezrekkel jutalmazni a lógósok katonatanácsát és Tisza István gyilkosait? Csak a konszolidáció előrehaladott folyamán vált lehetségessé az ország ügyeinek oly mértékű rende­zése, hogy egy rendszeres költségvetés tükrében be­mutathatjuk az ország mai képét az egész világnak. Nincs miért szégyenkeznünk érte. Külső és belső ellenség időlegesen szétzilálta szervezetünket, de hamarosan lábra álltunk megint. Az erőszak hatal­mával megcsonkítottak s megaláztak bennünket, de jogainkat és reményünket fel nem adtuk. Dolgo­zunk, bízunk az ősi tradíciók erejében s szentül hisszük, hogy, munkával, kitartással és a magyar kultura f­elsőbbségé­vel vissza fogjuk szerezni, a mi a miénk s a mit csak a vak erőszak és a pillanatnyi hatalmi érdekek nyomása szakíthatott el tőlünk. Az állami költségvetésünk azonban ugyancsak megduzzadt 1914. óta. Nagy ámulat volt annak ide­jén, a­mikor állami háztartásunk számtételei két milliárdra növekedtek. Ez Nagymagyarország költ­ségvetése volt, a­melyben kiadás és bevétel még gondos egyensúlyban tartata egymást. A mostani költségvetés, Csonka-Magyarország költségvetése el­lenben húsz milliárd szükségletről szól, a­mivel szemben a bevétel — bár szintén káprázatos nagy számmal — tizenegy milliárddal van preliminálva, s így kilenc milliárdnyi deficit mutatkozik benne. Ezt igyekszik Hegedűs Lóránt eltüntetni egyrészt a bevételek szaporítása, de főképpen a józan takaré­kosság és a kiadásbeli redukciók után. A rendes állami költségvetés előterjesztése és tárgyalása mindenesetre biztató stádiumot jelent a gazdasági erők egyensúlyának és az egész állami szervezetnek fejlődésében és szilárdulásában. A mai napon azonban nehezen indult meg a vita, a­minek többrendbeli oka van. Az egyik a szokat­lanság, mert a nemzetgyűlésen ez az első költségvetési vita. A másik az, hogy mára várták Hegedűs Lóránt pénz­ügyi expozéját és senkinek sem volt kedve hozzá, hogy a népszerű pénzügyminiszter után jelentkezzen szólásra. A­mikor kitűnt, hogy Hegedűs ma nem szándékozik beszélni, akkor egy harmadik körül­mény jelentkezett, az a tapasztalat tudniillik, hogy az első szónokok — mint a kabarékban az első szá­mok — nagy figyelmetlenséggel találkoznak rend- J­anjiat Előterjesztések. Az ülés megnyitása után Hermán Miksa, a pénzügyi bizottság előadója előterjesztette jelenté­sét a szénjogi illetékről és a bányaművelésből eredő jövedelem megadóztatásáról szóló törvényjavas­latról. Hegyeshalmi­ Lajos kereskedelm éi miniszter pedig beterjesztette a szabadalmi bíróság bíróinak illetményéről szóló törvényjavaslatot. Mindez közrehatott abban, hogy ma vontatot­tan indult meg a költségvetési vita. De csakhamar, föl fog lendülni, mihelyt Apponyi Albert gróf fel­szólal, a mit a holnapi napra várnak. A részletes tudósítást a mai ülés lefolyásáról alább következik. A költségvetés tárgyalása. Néhány apró, személyi ügy elintézése után következett az 1920—21. évekről szóló állami költ-­ ségvetés tárgyalása. A javaslatot az előadói székből Iklódi-Szabó János ismertette és ajánlotta elfoga-, dásra. Nagy vonásokkal vázolta az egész korsza­kot, a­mely ezt a költségvetést megelőzte s elmon-, dotta, hogy a pénzügyi bizottság teljes mértékben­ magáévá tette Hegedűs Lóránt koncepcióját. A­ pénzügyi bizottság azt javasolja a nemzetgyűlés­nek, hogy­ küldjön ki országos bizottságot a taka­rékosság elvének szigorú gyakorlati alkalmazására. Az előadó minden egyes tárcánál utalt arra, hogy új pénzügyminiszter máris mennyire igyekezett ér­vényt szerezni a takarékosság követelményének. Végezetül lendületes szavakkal ecsetelte azt az üd­­­vös hatást, a­melyet a pénzügyminiszter politikájá­­­nak megvalósítása fog gyakorolni az ország föl­­épülésére és jövőjének biztosítására. (Élénk tetszés.)) A következő szónok Szádeczky Lajos volt­, A kitűnő történettudós azzal kezdte beszédét, hogy semmiféle kérdéssel, így a királykérdéssel sem sza­bad megzavarni az ország megerősödését. Magyar és lengyel históriai példákkal bizonyította, hogy a szabad királyválasztás milyen vészes következmé­nyekkel járt. Lengyelországban a polgárháborúkat és az ország felosztását is a végső eredményben­ ezek a királyválasztó harcok idézték elő. Itt a tíz te­rem vető végzetes hatását említve, kiemelte abbéli meggyőződését, hogy Magyarországot is a húszévi obstrukció tette tönkre. A királykérdés eldöntését tehát nyugodtabb időkre kell hagyni. Azután arról­ beszélt, hogy a csehekkel való tárgyalások aggoda­lommal töltik el. Szerinte addig, míg Kassát, Po­zsonyt, Komáromot, Érsekújvárt vissza nem adják* addig nem lehet barátságos fenegegyezés a csehek­kel. Végezetül pedig Erdély felé vetve tekintetét, a három hontalanná vált minisztert, Hegedűst, Beth­lent és Bánf­fyt — és hírneves őseiket — aposztro­fálta, mint az erdélyi magyarságnak képviselőit* fölkérve őket, hogy teremtsenek legalább olyan viszonyokat, a­melyek lehetővé teszik az érint­kezést az elszakított Erdéllyel.. Hegedűs Lóránth­oz* mint lófő-székelyhez szólva", idézte azt a székely népmondát, mely Rabsóné híres udvaráról szól, a­hol olyan tyúkok voltak, a melyek aranytojást tojtak. Mindez Erdély szépségét és Erdély gazdaságát fesli és jelképezi s mindez ezer éven át a miénk volt. Lehetséges-e, hogy akár erdélyi, akár netán er­délyi magyar valaha megnyugodjék abban a gondo­latban, hogy Erdélyt erőszakosan elidegenítsék tő­lünk? (Élénk helyeslés és tetszés a Ház mindért oldalán.) Végül kijelentette Szádeczky, hogy a kor­mány iránt bizalommal viseltetik s a költségvetést elfogadja. Végezetül Kerekes Mihály mondott beszédet, számos kérdést érintve, köztük a közszabadságok és a jogrend hiányait. Szembeállította a falut a vá­rossal s a többi közt azzal a váddal is előállott, hogy a földmivelési minisztérium teszi lehetetlenné a birtokreform végrehajtását. Tanácsokat adott a pénzügyminiszternek, hogy milyen közgazdasági munkára szorítsa és képeztesse ki a fölöslegessé váló tisztviselőket. Végezetül pedig szakbeli tárgyára tért s a vasutasok panaszait tárta föl. A költségvetést mint ellenzéki képviselő, nem fo­gadta el. Az ülés két óra után végződött.

Next