Budapesti Hírlap, 1921. május (41. évfolyam, 94–116. szám)
1921-05-04 / 96. szám
2 I&BAKSTIUMU? 96. s* 1921 május 4. Almássy Deniz grófnő kihallgatása. — A le tárgyalás tizenhetedik napja. — Ma megkezdődött a tanúkihallgatás. A sort Almássy Deniz grófnő nyitotta meg. A hőslelkű grófnő, a ki saját éleét kockáztatva állott a gyilkosok elé,hogy megvédelmezze nagybátyja, Tisza István grófot s a ki maga is majdnem áldozatául esett a merényletnek, hiteles adatokkal szolgált a gyászos nap eseményeiről és Tisza István utolsó óráiról. Almássy Deniz grófnő a tatai tárgyaláson nemcsak, mint tanú jelent meg, hanem mint sértett is. A tárgyalás megnyitása után az elnök behívatja Almássy Deniz grófnőt és fölkéri, hogy mondjon el mindent, amit a Tisza-gyilkossággal kapcsolatban tud. Almássy Sasssz grófnő vallomása. Almássy Deniz grófnő: Október 31-én a reggeli órákban kinézem a villából és láttam, hogy a villa körül néhány ember lézeng. Figyelték nagybátyám lakását. Aztán jöttek csendőrök, akik elmondták, hogy mi történik kint a városban. Figyelmeztették nagybátyámat arra az imminens veszedelemre, amely fenyegeti. Én kértem nagybátyámat, hogy menjünk el a villából valahová máshová. Megemlítettem, hogy autóval egyáltalán nem mehetünk, mert az veszedelmes, sokkal kevésbé exponált embereket szedtek ki az autóból, mint amilyen, kértem, hogy kíséreljük meg, vájjon gyalog is,ta tudnánk-e valahová elmenni. A magam részéről a Bethezda-kórházat ajánlottam. Nagybátyám kijelentette, hogy nem megy közintézetne, mert az ottléte a közintézetre hozhatna veszedelmet Ajánlottam, hogy üzenjünk valami ismerőshöz, valamelyik barátjához. Megjegyeztem hogy tudatában vagyok annak, hogy milyen nagy felelősséget veszek magamra, ha arra kérem, hogy gyalogszerrel lépjen ki a villából. Azzal érveltem, hogy ha itt marad, aj, a bizos halált jelentené. Nagybátyám azt válaszolta hogy hívatlanul nem megy senki házába. Majd elővett egy revolvert, megnézte és így szólt: Ha úgy látom, hogy segíthetek magunkon, akkor lőni fogok. Rábeszélésemre megkértük Bokort, nézze meg, nem lehetne-e a villából valamiképpen kijutni. Bokor kisvártatva visszajött azzal, hogy lehetetlen innét eltávozni, mert a Hermina út torkolatánál már katonaság üik. Ajánlatomra behívatta nagybátyám atyám házmestereit, Konrádot, majd két levelet irt, egyet Lukachichnak, egyet Hadik akkori miniszterelnöknek s megkérdeztük Konrádot, vállalná-e, hogy ezeket a leveleket kézbesíti ? Konrád kijelentette, hogy vállalja. Nagybátyám figyelmeztette, hogy nem könnyű a feladat, amire vállalkozik. Aki a villából kimegy, azt figyelik, a leveleket dugja tehát az inge alá. Újra figyelmeztette a veszedelemre, gondolja meg, — mondotta a nagybátyám, — hogy az életével játszik és csak úgy vállalkozzék, ha szívesen teszi. Konrád kijelentette, hogy mindenre szívesen vállalkozik és ezzel eltávozott. Én akkor félrehívtam nagybátyámat és beszéltem vele. A beszélgetés közben mondotta, hogy bizony szeretne élni, szeretné végveszedelemben lévő nemzetét a bajból kivezetni. ’ Nagynénim is bejött. Ekkor történt, hogy egyik csendőrőmester jelentkezett és megerősítést kért. Nagybátyám azt mondotta neki: „Én ide nem hivattalak, jelentsd felettes hatóságodnak és onnan ■kérj megerősítést." A csendőrőrmester ekkor az én kérdésemre kijelentette, hogy a legénység hangulata olyan, hogy ha kell, életével is megvédi a kegyelmes urat. Azt gondolom, hogy nagybátyám akkor már tudta, hogy mi vár rá. A déli órákban már körülöttünk mindenfelé zaj hallatszott. Nagybátyám az ablakhoz állott, egykedvűen nézett kifelé. Gaertner látogatása. — Ekkor, lehetett a déli órákban, belépett lelább hat katonával a villáiba, az ajtót benyomva az az egyén, akit Gaertner Marcell személyében fölismertem. Gaertner rendkívül izgatottan mondotta, hogy beszélni kivan négyszemközt a kegyelmes úrral. A katonák félreállottak. Mi nem akartuk, hogy négyszemközt beszéljen nagybátyámmal ezekben a napokban, de ő azt mondotta, csak hagyjuk. „A kezemben a revolver, mondotta, egy az egy ellen, ebben nincs veszedelem, a kezem biztos.“ Tényleg félre is vonultak, a’ szalonba mentek. Én nagynénimmel a mellettük levő szobában voltam, ők mellettünk szinte izolálva voltak. Azt még láttam, hogy Gaertner, amikor a szalonba lépett, aramlagra vetette magát, de hogy mit beszélt nagybátyámmal, azt nem tudom. Távozása után nagybátyám elmondotta a beszélgetést és a látogatás történetét. Elmondotta, hogy a szalonba érve, miután látta, hogy a látogató nadrágzsebében revolver van, figyelmeztette, hogy ne nyúljon a nadrágzsebébe, nála is revolver van s a látogató meg tudja érteni, hogy ezen a napon miért van szükség ilyen figyelmeztetésre. A látogató aztmondta, a világért sem gondol ilyesmire. Az egész beszélgetés két percig tartott, nagybátyám megkérdezte a látogatótól, aki beismerte, hogy revolver van a zsebében, hogy látogatásának mi a célja, mire ez azt mondotta, hogy egy Ruzicska nevű hadbírót keres, hogy nincs-e a nagybátyám lakásán? — Kérdeztem nagybátyámtól, ismer-e ilyen nevű hadbírót, amire azt mondta, hogy nem. Csodálkozott is, hogy nála kereste és rögtön hozzátette, hogy ez az egyén nem is azért jött, hogy a hadbírót keresse, hanem hogy széjjelnézzen. A látogató távozása után megkérdeztem az egyik katonától, aki a kísérethez tartozott, hogy hogyan jöhettek a kegyelmes úr házába? Gaertner is ittas volt egy kicsit, a katonák is. Láttam rajtuk. Azt mondták, hogy ők nem bántják a kegyelmes urat, csak legyen ezentúl is a nemzeté. Mikor Gaertner elment, halkan azt mondta, hogy ő úgy szereti a kegyelmes urat, hogy még a térdét is megcsókolná, de ezek előtt nem teheti. Mi aztán a pipázóba mentünk be. Két órakor megérkezett hozzám Radvánszky Béla báró rokonunk, aki elmondta, hogy a városban járt, mindenfelé terjed a fölfifordulás és ajánlotta, hogy távozzunk a villából. Megebédeltünk, aztán két vendégünknek, Sándor Jánosnak és Radvánszkynak azt tanácsolta nagybátyám, hogy menjenek el. Erre aztán mind a ketten elmentek. Az ablakból még egyszer kiszólt: Szerencsés utat.“ Azt mondtam, legalább Radvánszkyt ne küldje el, a prize azt felelte, hogy ne legyen itt senki. .. Konrád visszaérkezett a két levéllel azzal, hogy Lukachich nincs a lakásán, Hadik pedig már nem miniszterelnök. Konrádot ezután ebédelni küldtük s mi együtt maradtunk. Az inas ezután jelentette, hogy egy civil akar beszélni a kegyelmes úrral. Nagybátyám ki akart menni, de nem engedtük. Közben a fekete civilruhás egyénhez mi fs közeledtünk és láttuk, hogy teljesen jóhiszemű. Szolgálatait ajánlotta föl, mondta, hogy a telefon központban összeköttetése van és megtudhatja a titkos jelszavakat Az feleltük neki: „Jó, ha meg tudja szerezni, szerezze meg." Tíz perc múlva a villa alsó vagy felső telefonján meg is szerezte a jelszavakat, hogy mi volt a két jelszó, azt már nem tudom. Három óra tájt az egyik csendőrőrmester jött föl jelenteni, hogy el akarnak menni, mert nincs elég kenyérporció. A cselédség odaadta a házban levő kenyeret. Én akkor a telefonhoz léptem és haza akartam telefonálni, hogy a többi holmival együtt küldjenek ki kenyeret is. A jelszavaik nem bizonyultak Helyesnek, azt mondta a telefonközpont, nem kapcsol, hiába kérem. Nem is kapcsolt, hiába hivatkoztam a becsületre stb. A telefonálás után megint nagy csődület keletkezett a villa előtt. Nagybátyám nevét kiabálják, botokkal, ököllel fenyegetőztek, de be nemjön senki. A Liget felől lövöldözést hallottunk. A gyilkosság.. _ Majdnem egész nap az olvasóban ültünk, öt vagy negyed hat óra felé a kis szalonba mentünk. Amikor odaértünk, kívülről zaj és hangos lépések hallatszottak. Izgatottan berohant Dömötör László inas és mondta: „Kegyelmes uram, bújjék el, vagy ugorjon ki az ablakon." Tisza rátette a vállára a kezét és ezt kérdezte tőle: „Mi az fiam, ne suttogj, nem kell félni!" Ki jött? — „Nyolc katona jött, felelte Dömötör László, halálra keresik a kegyelmes urat, tessék menekülni!‘ — Erre Tisza azt felelte: „Isten áldjon meg László, ha cselédem voltálEzután, mintha csak magának mondaná, hozzátette még: „Nem bajok sehová, ahogy éltem, úgy fogok meghalni." Ekkor már hallottuk, hogy künn a hallban sorakoznak a katonák. Nagybátyám azt mondta nekünk: „úgy' látszik, eljött életem utolsó órája." Majd megköszönte, hogy vele vagyunk, odament az üvegajtóhoz, széthúzta és kiment a hallba. A kegyelmes aszszony és én mentünk vele kétoldalt. — Elöttünk a hallban már ott állott három fegyveres katona, félig fölemelt fegyverrel. A külső előszoba bejáratánál, majdnem a közepén, talán egy kicsit jobbra, még egy katona állott, künn az előszobában még néhány. Amint kiléptünk, ránk szóltak, hogy Tisza István grófot keresik. „Az vagyok“ — felelta a nagybátyám. A közepén állót, akit Dobó Istvánban felismertem, azt kérdezte, hogy mi van a kezében. Nagybátyám nyugodtan felelte, hogy revolver, a tietekben pedig puska, tette hozzá. Ezután háromszor-négyszer is rászóltak, hogy tegye le a revolvert. A katonák cigarettáztak. Az egyik az arcomba fújta a füstöt. Nekünk az mondták, hogy Fioretti. __ Assisi Szent Ferenc virágoskertje. — Kaposy József régóta lelkes híve Szeratikus Szent Ferenc kultuszának. Most lefordította egészen a Fioretti-t, Assisi Szent Ferenc virágoskertjét, bevezetésül pedig elmondja a szent életét. Lehetően szószerinti fordítást ígér, de mi csak azt az ígéretét tudjuk ellenőrizni, hogy fordítása egyszerű, természetes és könnyen folyik. A bevezetés kimerítőbb lehetne. Szent Ferenc emlékezete, népszerűsége, hosszú századokon át nemhogy elhomályosodott volna, hanem élénkebb, mint valahia. Kapov érdemét nagyban növelte volna, ha nem elégszik meg a szent életének vázlatával, hanem hátterül megfesti korát és óriási hatását az egész keresztény világra. A magyar közönség hálásan fogadta volna, ha bővebben kifejti, hogy mért volt valamikor Szent Ferenc rendje a pápaság után az első hatalma a világon. De örülnünk kell annak is, hogy végre megkapták a (Géniusz díszes, illusztrált kiadásában) a magyar Fiorettit, Szent Ferenc és társairól szóló legendák virágoskertjét teljes épségben és hitelességében. Ma, a lelki nyugtalanságok idejében, kedvesebb, megnyugtatóbb olvasmányt alig tudunk elképzelni, mint a Fioretti. Olvasása közben rájövünk, hogy a mi jó van lelkünkben, abból ellyetmást éppen Szent Ferenc naiv hitének, örökké derűit lelkének köszönhetünk. Amíg a kereszténységben fogjuk keresni a vérző, szenvedő világ problémáira a feleletet, addig a szegények érzékeny, szomorú lelke az assisi szent életéből fog vigasztalást meríteni A ház meggyőződéseit senki sem tudta oly egyszerű eszközökkel a szív mélyébe juttatni, mint ő. Tökéletes alázatossága mellett derült világnézete ■ a legmegkapóbb vonása. Kaposy írja róla, hogy könyörületes vigasztalója volt századának és a halált fa énekelve várta. Hogy a mai szomorú időknek is jusson valami ebből a vigasztalásból, közöljük a Fioretti nyolcadik fejezetét, melyben Szent Ferenc kioktatja Leó testvért a tökéletes vigazságról. Szent Ferenc, szól a legenda, egyszer télvíz idején Perugiából jövet. Leó testvér kíséretében .Angyalos Boldogasszony ki ostroma felé tartott. A kemény hidegben fázva és dideregve, magához hivta Leó testvért, ki előtte ment s így szólott hozzá: Frate Leone, ha mindjárt megesnék is, hogy a kisebb atyafiak (a szerzet tagjai) az egész földön nagyszerű példáit adnák az életszentségnek és az istenfélelemnek, azért írd és jegyezd szorgosan, hogy nem ebben van számunkra a tökéletes vigasság. Aztán tovább menve, másodszor szólt rá: Ó Frate Leone, ha testvéreink vakokat és bénákat gyógyítanának, ördögöket űznének, a süketeknek visszaadhatnák hallásukat, a sántáknak járásukat, a némáknak beszédüket s a mi még ennél fa több, négynapos halottakat támaszthatnának föl: hol, hogy nem ebből álll a tökéletes öröm és vigasság. Kevéssel utóbb ismét hangosan fölkiáltott: O Frate Leone, ha kisebb atyafiak minden nyelvben, az összes tudományokban és írásokban jártasak lennének, ugy hogy jövendölni tudnának , kinyilatkoztathatnák nemcsak az eljövendőket, hanem még a lelkismeret legrejtettebb titkait faird, hogy nem ebben van a tökéletes vigasság. Majd kissé előbbre jutva, mondó: a Frate Leone, Istennek juhocskája, ha a kisebb atyafiak az angyalok nyelvén beszélnének s tudnák a csillagok járását és a füvekben rejlő titkos erőt; ha föltámlinának előttük a föld mélyének kincsei; ha ismer-nék a madarak, a halak, az állatok, az emberek, a fák, a kövek, a gyökerek és a vizek erejét: ird, hogy még ebben sincs tökéletes vigasság. Egy darab után csak hallgattak, de aztán Szent Ferenc harsányan fölkiáltott: Ő Frate Leone, ha atyánkfiai nem tudnának prédikálni, hogy az összes hitetleneket Krisztus vallására térítenék, még ebben sem állana a tökéletes vigasság. S ily módon beszélgetve jó két mértföldnyi utat tettek meg, mikor végre Leó testvér nagy csodálkozással kérdezte: Ugyan atyám, az Isten szerelmére kérlek, mondd meg hát, miben áll a tökéletes vigasság. S Szent Ferenc felesé: Ha majd átázva, a hidegtől vacogva, sárosan és éhesen elérjük Angyalos Boldogasszonyt, zörgetünk az ajtón s a kapus mérgesen rárak rvad: Kik vagytok? s mi azt mondjuk : Ketten atyádfiaitok közül, ő pedig így válaszol: Hazudtok, tigaz naplopók vagyok, kik csaljátok a világot s eillopkodjátosti a szegények elől az alamizsnát; takarodjatok — s nem nyitja ki az ajtót, hanem ott hagy bennünket ücsörögni késő estig a hóban és vizbetni, éhezve és fázva, — akkor ha ezt a kegyetlen igazságtalanságot, ezt a gyalázatot békében, zúgolódás nélkül tárjuk s szerényen és szeretettel azt gondoljuk magunkban, hogy a kapus csakugyan jól ismer bennünket s hogy az Isten akarja, hogy igy támadjon ellenünk, ohird Frate Leone, hogy ebben van a tökéletes vigasság. Aztán, ha tovább is állhatatosain zörgetünk s ő felháborodva jön ki újra s mint alkalmatlan tolakodókat szidalmakkal és ökölcsapásokkal üz el és így szól: El innen, hitvány csavargók, menjetek az ispotályba, itt nincs számotokra hely. Ha ezt is jól