Budapesti Hírlap, 1921. május (41. évfolyam, 94–116. szám)
1921-05-04 / 96. szám
1921 május 4. 300AHST1 HÍRŰ? (96. ») * álljunk hátra. Engem az egyik félre is akart tolni, de nem mentünk el. Velem szemben egy szőke, kékszemű fiatal katona állott, aki Horvát-Sanovics lehetett. A másik magas, barna, vállas férfi volt, bajuszt viselt. Ha látnám, talán megismerném. A kommunizmus alatt egy vörös katona kérdezte tőlem,hogy felismerem-e az egyik gyilkost Pogányban, azt feleltem, hogy nem ismerem, ha látnám, akkor talán tudnám. Az eljárás során fényképét mutatták nekem. Nem ismertem rá bizonyosan. A velem szemben álló fiatal katona szólt, hogy álljak félre. — Tisza egyszerre végignézett a katonákon, talán amint előre mondta, azt vizsgálta, hogy le- ölhet-e magán? Bizonyára látta, hogy nincs remény, mert nyolc fegyveres katona volt szemben, amire letette a revolvert a tükör párkányára. Ekkor egy pár percig durva beszéd folyt. Főképpen Dobó beszélt. Azt mondta, hogy Tisza a sok nyomorúság és a háború oka, hogy ő már nyolc éve katona, négyszer megsebesült és a felesége hűtlen letthozzá. Tisza erre azt felelte, hogy „Én nem tudom fiam, én nem vagyok az oka.“ Nyugodtan állt a katonák előtt, rám nézett, mosolygott is, a vállamra tette a kezét. A negyedik katonához ekkor, aki az ajtónál állt és akit Sztanykovszkyban vélek felismerni, Dobó hátrafordulva, odaszólt: „Megvan-e végig az összeköttetés?“ A negyedik azt mondta: „Igen, meg van." Dobó erre így szólt: „Kegyelmes úr, ütött a végső órája." — A fali óra e pillanatban félhatot ütött. Tisza erre nekem és a kegyelmes asszonynak búcsút intett, majd hirtelen mozdulattal előreugrott, úgy látszik Dobó puskáját akarta elkapni. Én is előreugrottam és elkaptam a szemben álló katona fegyverét. Erre egyszerre több lövés dördült el. Hogy ki lőtt először és hogy hol érte a golyó először nagybátyámat, azt nem tudnám megmondani. Azt sem, hogy a haslövés Dobótól származott-e? Az a golyó, amely engem a homlokomon ért, talán nem érte Tiszát, de az a harmadik katona, aki a kegyelmes asszonnyal állt szemben, egész nyugodtan célzott, azt hiszem, ennek a golyója találta Tiszát az oldalán. — A nagybátyám rám dőlt. Tompa ütést éreztem a fejemen, úgy rémlik nekem, hogy a szőke fiatal katona így kiáltott: „Ha most is véded, dögölj meg te is." Még egy lövés dördült, körülöttem elsötétült minden, Tisza egészen rám nehezedett és elesett. Én is elestem. Úgy látszik, hogy ekkor elájultam, mert arra, hogy a gyilkosok hogy mentek el és mikor, egyáltalán nem tudok emlékezni. Arra emlékszem, hogy amikor körülnéztünk, ott feküdt Tisza a földön. Azt mondotta: „Végem van, ennek így kellett lenni." Azután még ennyit mondott halkan. ..A fejem", majd némán feküdt a földön. Én először nem láttam sebet, a fejét megtapogattam, ott sem volt seb. Csak amikor felbontottam a ruháját, akkor láttam a golyó nyomát. Ekkor már alig élt. Az ajka gyöngén mozgott, a nevemet mondta. Úgy látszik akart valamit, s föléje hajoltam, ekkor még ennyit mondott: „Köszönöm, a viszontlátásra." Többet ezután nem szólt. A cselédek összefutottak és én orvosért küldtem őket. Addig párnát tettem a nagybátyám feje alá, de láttam, hogy már meghalt. A feje erősen vérzett. Pár perc múlva ott kedvűen, nyugalommal és szeretettel viseltük, oh Frate Leone írd föl, hogy ebben van a tökéletes vigasság. S ha mi azután elkényszeredve, összegémberedve az éhségtől és hidegtől, ismét kopogunk s nagy siránkozással az Isten nevében bebocsátásért esedezünk s az most már dühösebben ordítja: Tűrhetetlen gaz fickók, mand dpüföllek én benneteket érdemelek szerint, azzal kezében fütykössel kijön, megragad bennünket csuklyánknál, földhöz ver, belehempergett a hóba s botjával hatalmas ütéseket mér ránk: ha mindezt békével és vidáman tűrjük el az áldott Jézus szenvedéseire gondolva, oh írd Frate Leone és jegyezd isiöl, hogy ebben van a tökéletes vigasság. És most halld a végét. A Szentlélek összes malasztjai és ajándékai között, melyeket Krisztus az 5 választottjainak ada, a legfőbb, ha valaki önmagán győzedelmeskedik. S a Krisztus szeretetéért minden bajt, igazságtalanságot és gyalázatot készséggel elvisel. Mert az Isten többi ajándékaiban nem dicsekedhetünk, mivel, hogy nem a mieink, hanem az Istenéi. Azért mondja az apostol: van-e valamid, ami nem az Istentől volna? s ha nincs, mért dicsekszel, mintha a tieid lennének? De a nyomorúság és szenvedések keresztjében bátran dicsekedhetünk, mert az apostol is mondja: nem akarok másban dicsekedni, hanem csak a mi ignznnk Jézus Krisztus keresztjében. Gondoljon mindenki a most vajúdó világra, az önmatgát marcangoló emberiségre, a gyászos magyar sorsra és a kétségbeesés gondolataival, kísértéseivel álítsa szembe a legenda tanítását, örök nyomorúságban lesz részünk, amíg a népek egymást akarják legyőzni és nem lesz addig tökéletes vigasság a földön, míg a népek önmagukon nem győzedelmeskednek. volt az orvos és konstatálta, hogy nagybátyám már meghalt. Hány lövés dördült el ? — Körülbelül fél órával a tett után megszólalt a telefon. Sándor János telefonált, hogy beérkezett a városba. Pár szóval megmondtam neki, hogy mi történt. Később Radvánszky Béla is érdeklődött. Estefele újságírók jöttek és a rendőrség emberei. Egy főhadnagy, mint Radvánszky mondta, szintén ott jött a hadügyminisztérium megbízásából, azt akarta megnézni, hogy valóban és egészen meghalt-e Tisza?. Csak az ajtóból nézett be a halottszobába. Be nem ment, ezzel is beérte. Az inas később azt mondta, hogy a gyilkosok közül kettő visszajött, vigyázzak én is. Többet a dologról nem tudok. Az elnök: Méltóságod hány sérülést szenvedett? Almássy Deniz: Az orvosok, azt mondják, hogy kettőt, én azt hittem, hogy csak egy sebem van. Az elnök: Ezek külön lövésektől származnak.? Almássy Deniz: Néhány lövés dördült egyszerre, azután még külön lövések. Legalább öt-hat lövés volt. Az elnök: Az ajtó felől is történt lövés? Almássy Deniz: Talán amikor már a földön feküdtünk. Még amikor feküdt, akkor is rálőttek. Az elnök: A középső katona milyen messze állott a kegyelmes úrtól? Almássy Deniz: Közvetlenül közel. Az elnök: A helyszínen megállapították, hogy mindössze fél lépésnyire volt? Almássy Deniz: Igen, a baloldali valamivel messzebb állott, a jobboldali egészen mellette. Az elnök ezután átadja Almássy Deniz grófnőnek a Vasárnapi Újságnak a kommunizmus alatt megjelent egyik számát, amelynek címlapján Pogány József fényképe van és megkérdi, hogy felismeri-e a fényképen a harmadik katonát. A grófnő kijelenti, hogy az alakját kellene látnia. Ha szembesítenék vele, talán felismerné. Az elnök: A kegyelmes úr biztos volt abban, hogy elpusztítják? Almássá Deniz: Holt biztosra vette, tudta, hogy ő az egyetlen akadály, tudta, hogy az ő életére éhesek. Az elnök: Az okot is tudta? Almássy Deniz: Nem precizirozó, de meg lehet érteni. Nagybátyám már évek óta névtelen leveleket kapott, barátai figyelmeztették, hogy állandóan életére törnek, de ő minezekre nem adott semmit. Aznap azután már érezte. Az elnök: Nem tudták volna módját ejteni annak, hogy megmentsék? Almássy Deniz: Nem, di nem akarta, igaz ember és férfi volt. . Elmondja ezután a grófnő, hogy aznap a szomszédságukban lakó Balázs Béla főispán ebéd után egy levelet dobott át a kertbe, amelyben azt írja, hogy biztos forrásból értesült, hogy Tisza élete ellen ma vagy holnap támadást intéznek, kéri ennélfogva megtenni a szükséges intézkedéseiket. Tisza a levelet átolvasta, nyűgödésn összehajtotta és így szólt: — A szükséges inézkedéseket megteszik ott, — és az égre mutatott. Az elnök kérdéseire továbbá elmondja a grófnő, hogy a geszi uradalom titkára a gyilkosság napján félháromóra tájt Nagyváradról vagy Budapestről telefonértesítést kapott, hogy Tiszát és őt is megölték. Ebből is látszik, — mondja a grófnő — hogy a ki ott volt a déli órákban, az referált. — Szent meggyőződésem, — mondja a grófnő — hogy előre meg volt határozva az egész dolog. A csendőrök lefegyverzése. Az elnök: lyen-e tudomása arról, hogy a csendőrök lefegyverzése hogy történt? Almássy Deniz: Rövid pár perc volt az egész. Az inas jelentette, hogy, a katonák megérkeztek, halálra keresik nagybátyámat. Mi, alig hogy kinyílott az ajtó, már láttuk, hogy a csendőrök sorakoznak. Nem kellett azoknak se erőszak, se rábeszélés, hiszen fizikai idő sem volt erre. Még a leghalványabb kísérletet sem lelték az ellentállásra, már délelőtt sem, amikor Gaertner kijött a katonákkal. Az elnök: Az inas jelentette, hogy jönnek és azt is mondotta, hogy ketten-hárman lementek a csendőrökhöz? Almássy Deniz: Igen, ketten-hárman. Négyen bejöttek, de én többeket láttam még a háttérben. Ezek végezték a lefegyverzést. Az elnök: Méltóságod észrevette, hogy ittasok voltak a gyilkosok, vagy talán alkoholszagot érzett rajtuk? Almássy Deniz: Nem, pedig egészen közvetlen közel állottam hozzájuk. Az elnök: Megmarad a mellett, hogy mind a három gyilkosnak kellett lőnie? Almássy Deniz: Igen. Az elnök: A kegyelmes úr órája is megsérült? Almássy Deniz: Darabokra tört. A szemüveg rajta maradt, azt én vettem le. A grófnő ezután elmondja, hogy amikor másodszor szembesítették Dobéval, már jobban ráismert. Ez beszélt a legtöbbet, ez vitte a szót. Sztanykovszszyról azt mondotta a hadbírósági tárgyaláson, hogy az alakja megfelel, a szilhuettje egyezik azzal, aki az ajtóban állott. Ezt a vallomását most is föntartja. Dobót a főtárgyaláson határozottan felismerte. Szembesítés a vádlottakkal. Az, elnök ezután szembesíti a vádlottakat.a. grófnővel. Először Gaertnert szólítják elő, a kire ráadják azt az esőköpenyeget, a melyet a villában, tett látogatása alkalmával viselt. A grófnő teljesen ráismer. Majd Sztanykovszkyt szembesítik a grófnővel.. Sztanykovszkyt katonaruhába öltöztetik s úgy álltják a grófnő elé. Almássy Deniz: Már láttam katonaruhában őt, de az alakját úgy is teljesen felismerem. Hüttnert nem ismeri föl a grófnő, Kéri Pált Az elnök: A család kitől féltette Tisza István grófot? A csőcseléktől vagy a forradalom vezetőitől Almássy Deniz: Én inkább az utóbbitól. Évek, óta bujtogattak ellene, azt tudtuk. Az elnök: Megmaradt méltóságod a mellett a vallomása mellett is, hogy Tisza István elejtett szavaival elárulta, hogy a forradalom vezetői tőle tartanak és ő benne látják az akadályt? Almássy Deniz: Igen. Azt mondotta, hogy szeretne élni, hogy végveszélyben lévő nemzetét megmentse, de már nem lesz idő. Az elnök kérdésére ezután elmondja a grófnő, hgy 1919. szeptember 5-én Geszten fölkereste őt két detektiv, kihallgattak és azt mondották, hogy jöjjön Pestre. Az egyik detektivnek, Enyedinek, úgy* látszik, utasítása volt, hogy kérdezze meg, hogy hajlandó volna-e följönni. Figyelmeztette azonban, hogy nem köteles vallomást tenni. Ő azonban kijelentette, hogy hajlandó Budapestre menni és vallomást tenni és átadta fényképét az utazási igazolvány céljára. Átadott továbbá a detektívnek egy levelet, amelyet Radvánszky báró írt Diamandi román miniszternek, aki akkor Pesten volt. A levélben a báró az igazolvány gyors kiállítását kérte. Utólag a rendőrségen azt mondták, hogy a levél és a fénykép elveszett, azért nem tudták az igazolváyt megszerezni. — Négy hétig vártam — mondja a grófnő —, nem jöttek. Talán azért, mert egy kicsit többre emlékszem, mint amennyi alkalmas volna. Erre mi magunk megszereztük az igazolványt, ami nagyon gyorsan sikerült. A rendőrségen azonban nem akarták megtenni, különben nem tettő föl, hogy a személyi adatok és az elveszett fénykép helyett ne tudtak volna mást szerezni. Már akkor világosnak tűnt föl előttem, hogy hatalmi tényezők vannak az ügybe belekeverve. Friedrich István akkor miniszterelnök volt, nyilván csak róla lehetett szó. Az elnök: Ezt a gyanút méltóságod egyéb okokkal nem tudja alátámasztani? Almássy Deniz: Személyesen Friedrichről akkor még nem tudtam. A későbbi események tették világossá előttem, hogy ő az. Az elnök: Ezt a gyanúját Friedrich István ellen fentartja akkor is, hogy ha kiderül , hogy mint miniszterelnök ő rendelte el az ügyben az erélyes nyomozást? Almássy Deniz: Ennek dacára föntartom. **Az ügyész és védők kérdései után az elnőtt szembesítette a grófnőt Gaertner Marcellel. Agrófnő szemébe mondta mindazt, amit kihallgatása során reá vonatkozóan vallott. Gaertner kijelentette, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Almássy Deniz grófnőt ezután vallomására megsikettették. Jo- ReeSosinszky Sészérd Nika mlga rósa. A biróság ezután Radvánszky Béla bárót hallgatta ki. Az általános kérdésekre elmondja, hogy harminchárom éves, orvos, nagybirtokos, Tisza Istiván gróf a nagybátyja volt, Almássy Deniz grófod pedig a rokona. — Október 31-én — úgymond — lövöldözéseket hallottam, gondoltam, hogy forradalom lehet, s miután villamosok nem jártak, gyalog indultam el a Roheim-villába, ahová két órakor érkeztem meg. Beszélgetésünk alkalmával Tisza gróf csak úgy mellékesen említette, hogy egy reá félbolond benyomását tevő ember járt itt, valamit beszélt, majd eltávozott. Azután a nagybátyája a politikai klubba akart menni a városba, de erről nagynénim lehettszélte. Erre Sándor Jánosnak mondta, hogy vigyen üzenetet a klubba és arra kért engem, hogy az üzenetet majd én vigyem hozzá vissza. Mondtam, rendben van, csak egy kikötésem volt, hogy éjjel ott alhassak nála. Féltem, hogy akkor készül valami. A Nemzeti Kaszinóból átmentem a klubba, Sándor János azonban még nem volt ott. Csodálkoztam ezen, hiszen neki előbb kellett volna megérkeznie- Néhány perc múlva azonban izgatottan jött a terembe s jelentette, hogy nagybátyáimat meggyilkolták, Almássy grófnő pedig megsebesült. A' mentők' höz rohantunk autóért, csak egy volt, mondták, és az már kiment a gyilkosság színhelyére. Mivel kocsit nem tudtunk kapni, gyalog mentünk a villába. Nagybátyám úgy feküdt a parketten, ahogy a gyilkosok ott hagyták. Azután átvittük a másik szót 3