Budapesti Hírlap, 1921. július (41. évfolyam, 142–168. szám)
1921-07-22 / 160. szám
Budapest, 1921. XII. évfolyam, 160. szám Péntek, julius 22. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Slívsatal árak: Egész évre 440 E, íéióvr® 320 E, n.gyadiTM XI0 E, egy hónapra 40 E. Egyes szám ára 2 korona. Ausztriában 5 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőság: Vili. ker., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút I. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Az én adóvégvonaitóm. Budapest, júl. 21. A nemzetgyűlésen folyik az indemnitási vita. Szterényi tegnap mondott egy nagy kritikát, amelyből csodálatos módon sokat lehetett tanulni, melytől azonban nem lettünk okosabbak. Meg kell hozzá várnunk Hegedűs Lóránt antikritikáját. A dolog hibája alkalmasint abban van, hogy ellenkező elvi állásponton állanak, tehát nem érthetik meg egymást és mi nem érthetjük meg egyiket sem s ahhoz kell magunkat tartanunk, a kihez a bizalmunk húz bennünket. Szterényi nagy beszéde tehát csak a lelki nyugalmunkat fenyegeti, így áll tudniillik a dolog. Mi egy fontos célt akarunk elérni. Hegedűsnek lelkesen elhittük, hogy ezt a célt déli irányban kell keresnünk s el is indultunk vele s javában marsolunk déli irányban. Persze, itt is vannak eshetőségei az eltévedésnek, annak, hogy szükségtelen kerülőket teszünk és felesleges akadályoknak megyünk neki. A munkatárs erről beszél s hasznos szolgálatot tesz kritikájával. Az ellenfél pedig azt mondja, északnak kellett volna indulnunk és délen soha sem érjük el a célunkat. Itt lehet munkatársakra volna szükség. Én nem mondom, hogy a nagy célt déli irányban el fogjuk érni. Én csak hiszem, mert erre a hitre ma nekem s a nemzetnek is szükségünk vagyon. De akármi lesz Hegedűs vállalkozásának az eredménye, bizonyosnak tartom azt, hogy, ha a kritikának sikerül bennem s a nemzetben ezt a hitet megrendíteni, akkor már ez magában katasztrófát jelent, még mielőtt kiderült volna, hogy jó irányban indultunk-e vagysem. Aztán jönnek nem az ellenfelek, hanem az ellenségek. Ezek már csak rombolni akarnak. Ezek nem a miniszter terveit, hanem a minisztert akarják buktatni. Volt miniszterek, mint Hegedűs Egerben mondta s olyanok, akik miniszterek akarnak lenni. Mert egy pár esztendeje roppant sokan belekóstoltak nálunk a miniszteri hatalomba s ezek példáján ma ki nem érzi már magát miniszterségre kvalifikáltnak? Ha még sokáig igy tart a dolgunk, akkor nem az emberek kvalifikálódnak miniszterségre, hanem a miniszterviseltség diszkvalifikálja az embereket. Egy nagy szórólapát és egy jó triőr kellene ennek a nemzetgyűlésnek. A szórólapát szélnek eresztené a pelyvát, a triőr kiválasztaná a konkolyt. Ami megmaradna, talán jó búza lenne, a melyből kitelnék sanyargatott országunknak a mindennapi kenyere. Egy amerikai előkelő ur hosszasabban figyelte a mi nemzetgyűlésünk munkáját s végül ezt mondta: Kettős üléseket kellene e gyűlésnek tartania. Egyet pihent elmével délelőtt s ez kizáróan csak az alkotó munkával foglalkoznék. Azután egyet délután, ott nem volna szabad mást tenni, mint interpellálni, leleplezni, napirend előtti vitákat csinálni, veszekedni, esetleg duellálni is. Arra az ellenvetésre, hogy akkor a délelőtti ülések népitlenek és határozatképtelenek lennének, azt felelte: annál jobb. A konstruktív munkát mindig kevés okos ember végzi, a zenebonát mindig a sokaság csinálja. Ez elmés és tréfás ötletnek látszik, de bizonyos keserű igazság van benne. Ha az ember elolvassa Gaál Gaszton mai beszédét, a helyzet egész fonáksága szemébe öltik. Azt mondja ez a szókimondó somogyi úr, ki felel azért az óriási kárért, melyet a bürokrácia okozott a bor, a zab, a liszt és más kiviteleknél? És azt mondja: Csonka-Magyarország a luxusra berendezett Budapestet nem képes eltartani. Aztán fölpanaszolja a benzin, melyet állami engedelem alapján a bürokraták drágán vettek s melyet most a gazdáknak kell megfizetniük. És kivágja végül, hogy az ő szerény gazdaságában húszezer koronába ér.E a kocsikenőcs és hogy a gazda jobban jár, ha kenőcs helyett disznózsírral kenegeli a szekerét. Ez a paudan képe annak, mikor mi kukoricakenyeret eszünk és a kisgazda (már le sem merem írni, hogy paraszt) az állatjaival eteli meg a búzáját. Nem kiabál ki mindebből a mi fonák helyzetünk? A nemzetgyűlés gazdasági egyetemet szavaz meg, humerusz klauzust csinál és bolsbüntetést, amit végre sem hajtanak; azután felsőházi reformot, új alkotmányt, új vármegyét, alkotmánybiztosítékokat csinál, csupa korszakos reformokat, a mindennapi élet nyomorúsága pedig fojtogat bennünket. Erről se a kormány, se a nemzetgyűlés nem tud tenni. Ma volt nálam az adóvégrehajtó, össze kellett söpörnöm, ami pénz a házamnál volt s meg se merem mondani, mennyit vitt el, mert attól félek, el se hinnék a summát. De hagyott is ott valamit: a nyugtatvány mellé egy szomorú megjegyzést: most valahogy nagy nehezen csak tudnak még fizetni az emberek. De mi lesz, ha legközelebb másodszor teszek náluk vizitet? Mert bizony Isten, a földreformtól, a főrendi reformtól, az alkotmányrevíziótól, a választójogtól, az új megyei törvénytől nem lesznek fizetőképesebbek az emberek. Ha pedig nem lesznek, akkor kútba esnek az új adótörvények, is. Mert mindebből csak ezek sürgősek. Azt mondja Gaál Gaszton, lezsugorított országunk nem tudja eltartani Budapestet? A kis Hollandia három-négy Budapestet is eltart. De ha úgy kormányoznak bennünket, hogy nem a ma égető szükségekről gondoskodnak, hanem olyan refomábrándokra fecsérlik az időt, amelyek öt és tíz év múlva se késnek el: ha egyénileg maholnap magunk nem tudunk megélni, akkor bizony a városnak is tönkre kell menni s csak az uzsora és a nyomorúságra való spekuláció fog virulni. Azt mondja Gaál Gasztón, hogy Budapestnek az egész Balkán és Kelet kereskedelmi középpontjának kell lenni; de hogyan legyen azzá, amikor pár év óta skarba tesszük, félretoljuk szervezett és jártas kereskedelmünket és mesterségesen akarunk üvegháziig, privilégiumokkal és kedvezményekkel kereskedőket tenyésztem. Ezen kell keresni azt, hogy „ki felel az óriási kárért, melyet a bürokrácia a bor, a zab, a liszt és más kiviteleknél az országnak okozott”. Nem tudom, hogyan lehet, nem tudom, ki tud mindezen segíteni. De érzem, hogy Hegedűs Lóránt terveinek, reputációjának, sikerének van legnagyobb szüksége arra, hogy rajta segítve legyen. Mert az én becsületes adóvégrehajtóm buzgón eljár házról-házra, össze is szedi a pénzt, amire Hegedűsnek szüksége van, de bizony csak addig szedi össze, ameddig talál. Ahol nincs, ahol elfogy, ott ő is — utolsó, de nem kis fontosságú szerve a pénzügyminiszternek — hiába kereskedik. Kisfaludy Sándor emlékezete. Irta és a keszthelyi Helikon-ünnepen felolvasta: " Jakab Ödön. Mikor az óra éjfélt kong már, ’ S virrasztok íróasztalomnál. Elálmodozva hosszan, csendesen: Koszorús dalnok, kedves álmom, Sötét, kisértő éjszakákon Hányszor, de hányszor megjelensz nekem! Mint hegy mögül a holdvilág, oly Nesztelen lépsz ki a homályból, S baráti arcod mélán rám ragyog. Mintha tudnád, hogy rímbe zenged, Egykori, forró szerelmednek Én itt a késő visszhangja vagyok. Mert minden jó, rossz, ami történt. Megismétlődik itt időnként, Mozdul az alvó múlt és újra dl, S mint elkiáltott szó a távol Bércek visszhangos oldaláról. Sok elröppent jaj s kacaj visszatér.I Dicső elődöm, lám, te hajdan Rózát énekled sok szép dalban, Búsan elébb, majd boldogan utóbb, És egy századra, ím, az élet Bennem ismétlé meg regényed: Rózát éneklem én is, az utódi Testvér-regény a mi regényünk. Testvér-örömmel ,búval éltünk, Bér megfordítva ment a sor velem: Nálam a ,,boldog“ volt az első, S csak aztán sírt fel a ,,kesergő“. Reménye vesztett, özvegy szereim! Oh, te, ki békén aluszol rég. Porod barátja hogyne volnék, Hogyne áldanám váltig azt a port: Míg e világról el nem mentem, Nem lehet soha elfelednem Azt, aki szintén Rózáról dalolt. Téged követve, megkísérlem Dalba szedni ez én regényem. Úgy, a mint te a tiéded szedőd: Legyen a forma a te formád, A rím, a ritmus a te szolgád, Legyen minden, de minden a tiéd! Te meg úgy vedd e pár dalt tőlem. Mintha járnál a szebb időkben A balatoni partok árnyiban. És pengetvén et: újra lantod: Szelíd szavával minden hangod Visszazenszné a szózatos T’hsn- 1 I. Eözrog szeretem. .. Bel gyönyörű szép tavasz volt. Mikor megismertem őt! Elbódult a káprázattól, A ki nézte a mezőt! Nem érté, hogy a természet Oly remeket hogy’ csinált? Puszta földre hogy’ tetézett Annyi színi és annyi bájt? Pedig a ki Rózát látta, Titkát hamar kitalálta, Hogy mért oly szép a tavasz: Róla volt mintázva az! Hét évig jártam én jegyben Vele, kit úgy szeretek, Sokat küzdöttem, szenvedtem, Mig a hét év letelék! De ha már nagyon búsultam Sivár éltem nyomorán: A kis jegygyűrűt lehúztam Az ujjamról szaporán, a mihelyt annak karikáján keresztül néztem a pályám: Mint a legszebb délibáb. Olyan szép volt a világi Szegényes volt a mi házunk, Nem fényle se bent, se künt. De mi másra mégse vágytunk, úgy is jó volt ott nekünk. Nyáridon ott volt a függöny, Ha betüzelt a meleg, S ha volt egy kis fa tüzünkön, Fel se vettük a telet, Ablakunkon kimelázva, .Csak úgy néztünk kibajáig.