Budapesti Hírlap, 1921. július (41. évfolyam, 142–168. szám)

1921-07-22 / 160. szám

Budapest, 1921. XII. évfolyam, 160. szám Péntek, julius 22. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Slívsat­al árak: Egész évr­e 440 E, íéióvr® 320 E, n.gyadiTM XI0 E, egy hónapra 40 E. Egyes szám ára 2 korona. Ausztriában 5 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőság: Vili. ker., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút I. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Az én adóvégvon­aitóm. Budapest, júl. 21. A nemzetgyűlésen folyik az indemnitási vita. Szterényi tegnap mondott egy nagy kriti­kát, a­melyből csodálatos módon sokat lehetett tanulni, melytől azonban nem lettünk okosab­bak. Meg kell hozzá várnunk Hegedűs Lóránt antikritikáját. A dolog hibája alkalmasint abban van, hogy ellenkező elvi állásponton állanak, tehát nem érthetik meg egymást és mi nem ért­hetjük meg egyiket sem s ahhoz kell magunkat tartanunk, a kihez a bizalmunk húz bennünket. Szterényi nagy beszéde tehát csak a lelki nyu­galmunkat fenyegeti, így áll tudniillik a dolog. Mi egy fontos célt akarunk elérni. Hegedűsnek lelkesen elhittük, hogy ezt a célt déli irányban kell keresnünk s el is indultunk vele s javában marsolunk déli irányban. Persze, itt is vannak eshetőségei az eltévedésnek, annak, hogy szük­ségtelen kerülőket teszünk és felesleges akadá­lyoknak megyünk neki. A munkatárs erről be­szél s hasznos szolgálatot tesz kritikájával. Az ellenfél pedig azt mondja, északnak kellett volna indulnunk és délen soha sem érjük el a célunkat. Itt lehet munkatársakra volna szükség. Én nem mondom, hogy a nagy célt déli irány­ban el fogjuk érni. Én csak hiszem, mert erre a hitre ma nekem s a nemzetnek is szükségünk vagyon. De akármi lesz Hegedűs vállalkozásá­nak az eredménye, bizonyosnak tartom azt, hogy, ha a kritikának sikerül bennem s a nem­zetben ezt a hitet megrendíteni, akkor már ez magában katasztrófát jelent, még mielőtt kide­rült volna, hogy jó irányban indultunk-e vagy­­sem. Aztán jönnek nem az ellenfelek, hanem az ellenségek. Ezek már csak rombolni akar­nak. Ezek nem a miniszter terveit, hanem a mi­nisztert akarják buktatni. Volt miniszterek, mint Hegedűs Egerben mondta s olyanok, a­kik miniszterek akarnak lenni. Mert egy pár eszten­deje roppant sokan belekóstoltak nálunk a mi­niszteri hatalomba s ezek példáján ma ki nem érzi már magát miniszterségre kvalifikáltnak? Ha még sokáig igy tart a dolgunk, akkor nem az emberek kvalifikálódnak miniszterségre, ha­nem a miniszterviseltség diszkvalifikálja az em­bereket. Egy nagy szórólapát és egy jó triőr kel­lene ennek a nemzetgyűlésnek. A szórólapát szélnek eresztené a pelyvát, a triőr kiválasztaná a konkolyt. A­mi megmaradna, talán jó búza lenne, a melyből kitelnék sanyargatott orszá­gunknak a mindennapi kenyere. Egy amerikai előkelő ur hosszasabban figyelte a mi nemzetgyűlésünk munkáját s végül ezt mondta: Kettős üléseket kellene e gyűlésnek tartania. Egyet pihent elmével délelőtt s ez ki­záróan csak az alkotó munkával foglalkoznék. Azután egyet délután, ott nem volna szabad mást tenni, mint interpellálni, leleplezni, napi­rend előtti vitákat csinálni, veszekedni, esetleg duellálni is. Arra az ellenvetésre, hogy akkor a dél­előtti ülések népitlenek és határozatképtelenek lennének, azt felelte: annál jobb. A konstruktív munkát mindig kevés okos ember végzi, a zene­bonát mindig a sokaság csinálja. Ez elmés és tréfás ötletnek látszik, de bi­zonyos keserű igazság van benne. Ha az ember elolvassa Gaál Gaszton mai beszédét, a helyzet egész fonáksága szemébe öltik. Azt mondja ez a szókimondó somogyi úr, ki felel azért az óriási kárért, melyet a bürokrácia okozott a bor, a zab, a liszt és más kiviteleknél? És azt mondja: Csonka-Magyarország a luxusra be­rendezett Budapestet nem képes eltartani. Aztán fölpanaszolja a benzin­, melyet állami engede­lem alapján a bürokraták drágán vettek s me­lyet most a gazdáknak kell megfizetniük. És ki­vágja végül, hogy az ő szerény gazdaságában húszezer koronába é­r.E a­­ kocsikenőcs és hogy a gazda jobban jár, ha kenőcs helyett disznózsírral kenegeli a szekerét. Ez a paudan­ képe annak, mikor mi ku­­koricakenyeret eszünk és a kisgazda (már le sem merem írni, hogy paraszt) az állatjaival eteli meg a búzáját. Nem kiabál ki mindebből a mi fonák helyzetünk? A nemzetgyűlés gazdasági egyete­met szavaz meg, humerusz klauzust csinál és bolsbüntetést, a­mit végre sem hajtanak; azután felsőházi reformot, új alkotmányt, új várme­gyét, alkotmánybiztosítékokat csinál, csupa korszakos reformokat, a mindennapi élet nyo­morúsága pedig fojtogat bennünket. Erről se a kormány, se a nemzetgyűlés nem tud tenni. Ma volt nálam az adóvégrehajtó, össze kellett söpörnöm, a­mi pénz a házamnál volt s meg se merem mondani, mennyit vitt el, mert attól félek, el se hinnék a summát. De hagyott is ott valamit: a nyugtatvány mellé egy szomorú megjegyzést: most valahogy nagy nehezen csak tudnak még fizetni az emberek. De mi lesz, ha legközelebb másodszor teszek náluk vizitet? Mert bizony Isten, a földreformtól, a fő­rendi reformtól, az alkotmányrevíziótól, a vá­lasztójogtól, az új megyei törvénytől nem lesz­nek fizetőképesebbek az emberek. Ha pedig nem lesznek, akkor kútba esnek az új adótörvények, is. Mert mindebből csak ezek sürgősek. Azt mondja Gaál Gaszton, lezsugorított országunk nem tudja eltartani Budapestet? A kis Hollandia három-négy Budapestet is el­tart. De ha úgy kormányoznak bennünket, hogy nem a ma égető szükségekről gondoskod­nak, hanem olyan refom­ábrándokra fecsérlik az időt, a­melyek öt és tíz év múlva se késnek el: ha egyénileg maholnap magunk nem tudunk megélni, akkor bizony a városnak is tönkre kell menni s csak az uzsora és a nyomorúságra való spekuláció fog virulni. Azt mondja Gaál Gasz­­­tón, hogy Budapestnek az egész Balkán és Kelet kereskedelmi középpontjának kell lenni; de ho­gyan legyen azzá, a­mikor pár év óta skarb­a tesszük, félretoljuk szervezett és jártas kereske­delmünket és mesterségesen akarunk üvegházi­ig, privilégiumokkal és kedvezményekkel ke­reskedőket tenyésztem. Ezen kell keresni azt, hogy „ki felel az óriási kárért, melyet a büro­krácia a bor, a zab, a liszt és más kiviteleknél az országnak okozott”. Nem tudom, hogyan lehet, nem tudom, ki tud mindezen segíteni. De érzem, hogy Hegedűs Lóránt terveinek, reputációjának, sikerének van legnagyobb szüksége arra, hogy rajta se­gítve legyen. Mert az én becsületes adóvégrehaj­tóm buzgón eljár házról-házra, össze is szedi a pénzt, a­mire Hegedűsnek szüksége van, de bizony csak addig szedi össze, a­meddig talál. A­hol nincs, a­hol elfogy, ott ő is — utolsó, de nem kis fontosságú szerve a pénzügyminiszter­nek — hiába kereskedik. Kisfaludy Sándor emlékezete. Irta és a keszthelyi Helikon-ünnepen felolvasta: " Jakab Ödön. Mikor az óra éjfélt kong már, ’ S virrasztok íróasztalomnál.­­ Elálmodozva hosszan, csendesen: Koszorús dalnok, kedves álmom, Sötét, kisértő­ éjszakákon Hányszor, de hányszor megjelensz nekem! Mint hegy mögül a holdvilág, oly Nesztelen lépsz ki a homályból, S baráti arcod mélán rám ragyog. Mintha tudnád, hogy rímbe zenged, Egykori, forró szerelmednek Én itt a késő visszhangja vagyok. Mert minden jó, rossz, a­mi történt. Megismétlődik itt időnként, Mozdul az alvó múlt és újra dl,­­ S mint elkiáltott szó a távol Bércek visszhangos oldaláról. Sok elröppent jaj s kacaj visszatér.I Dicső elődöm, lám, te hajdan Rózát énekled sok szép dalban, Búsan elébb, majd boldogan utóbb, És egy századra, ím, az élet Bennem ismétlé meg regényed: Rózát éneklem én is, az utódi Testvér-regény a mi regényünk. Testvér-örömmel ,­búval éltünk, Bér megfordítva ment a sor velem: Nálam a ,,boldog“ volt az első, S csak aztán sírt fel a ,,kesergő“. Reménye vesz­tett, özvegy szereim! Oh, te, ki békén aluszol rég. Porod barátja hogyne volnék, Hogyne áldanám váltig azt a port: Míg e világról el nem mentem, Nem lehet soha elfelednem Azt, a­ki szintén Rózáról dalolt. Téged követve, megkísérlem Dalba szedni ez én regényem. Úgy, a mint te a tiéded szedőd: Legyen a forma a te formád, A rím, a ritmus a te szolgád, Legyen minden, de minden a tiéd! Te meg úgy vedd e pár dalt tőlem. Mintha járnál a szebb időkben A balatoni partok árnyiban. És pengetvén et: újra lantod: Szelíd szavával minden hangod Visszazenszné a szózatos T’hsn- 1 I. Eözrog szeretem. .. Bel gyönyörű szép tavasz volt. Mikor megismertem őt! Elbódult a káprázattól, A ki nézte a mezőt! Nem érté, hogy a természet Oly remeket hogy’ csinált? Puszta földre hogy’ tetézett Annyi színi és annyi bájt? P­edig a ki Rózát látta, Titkát hamar kitalálta, Hogy mért oly szép a tavasz: Róla volt mintázva az! Hét évig jártam én jegyben Vele, kit úgy szeretek, Sokat küzdöttem, szenvedtem, Mig a hét év letelék! De ha már nagyon búsultam Sivár éltem nyomorán: A kis jegygyűrűt lehúztam Az ujjamról szaporán, a mihelyt annak karikáján keresztül néztem a pályám: Mint a legszebb délibáb. Olyan szép volt a világi Szegényes volt a mi házunk, Nem fényle se bent, se künt. De mi másra mégse vágytunk, úgy is jó volt ott nekünk. Nyáridon ott volt a függöny, Ha betüzelt a meleg, S ha volt egy kis fa tüzünkön, Fel se vettük a telet, Ablakunkon kimelázva, .Csak úgy néztünk kibajáig.

Next