Budapesti Hírlap, 1921. november (41. évfolyam, 245–270. szám)

1921-11-25 / 266. szám

V Budapest, 1921. XII. évfolyam, 266. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Blőfu­té*l árft* i Egész évre 680 K, félévre 340 K., negyedévre 170 K, egy hónapra 60 K. Egyes szám Ars 3 korona. Ausztriában 8 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Ára 3 korona. Péntek, november 25. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-kürút 5. szám. Telefonszámok ? József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel kérjük igen t. vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. A kultáregyesületek. Budapest, nov. 24. Bethlen István gróf immár azon fárad, hogy uj vagy megfejelt kabinetje tagjait össze­szedje s megtegye a kezdőlépéseket annak a belső rendnek a helyreállítására, a­melynek szírijein már vagy öt minisztérium hajója törött össze. Ő eddig szerencsésen evezhetett e szírt körül, de most már veszedelmesen közelébe ju­tott. A­ki a rendet kívánja, a ki tudja, hogy min­den jelszón túl csak a biztosított munka, a nyu­godt polgári rend és a magyar alkotmány uralma, kötelességei és szabadságai emelik ki nyomorúságából az országot és semmi egyéb, annak magát, ha program szerint ellentétes állást foglal is el a deszignált miniszerelnökével, magát türelemmel kell vérteznie. Mert hiszen rend, belső béke és a törvények biztos és becsü­letes uralma nélkül minden program csak üres szó és emberbolondítás. Meg kell hát, ha jó­hiszeműen akarjuk az ország boldogulását, ezt az utoló kísérletet várnunk. Komolyabban, el­­szántabban eddig senki se próbálkozott: lássuk hát, mit tud csinálni Bethlen azokból, a­kikből eddig senki se tudott (kivéve minisztereket, ál­lamtitkárokat st­b.) csinálni semmit, a­kik ellen­­ben eddig el tudtak bánni Bethlen István gróf minden elődjével. Tehát várjunk, nem sokáig kell várnunk, s addig keressünk magunknak más témát. Emlékezik-e az olvasó a magyar kultura­egyesületekre, melyeknek élén jelentőségük sze­rint a lefolyt évtizedekben az Emke,­lkunké, a Magyar Iskolaegyesület, a felvidéki és a délvi­déki egyesületek haladtak, követve egy szép­­ légió kisebb ilyen társadalmi intézmény által. Tudjuk, mi volt a feladatuk: az állami intéz­ményekkel párhuzamosan társadalmi tevékeny­séggel kiegészíteni, néhol helyettesíteni, néhol pótolni a közművelődés munkáját. Gyönyörű sorát a feladatoknak szolgálták ezek az intézmé­nyek, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, s nyil­vánvaló, hogy hivatásuk kimerítve nincsen, de sőt, ha a nemzetre lesújtott végzet őket is meg-­­­bénította, itt az ideje, hogy ébredezzenek s­­ ismét, munkába állva, megkeressék az új hely­zetben azokat a tereket, a­melyeken hasznos szolgálatot tehetnek a nemzetnek. Bele kell illeszkedniük Csonka-Magyarország új viszo­nyaiba. Ki merné mondani, hogy itt nem foko­zottabb kötelesség vár rájuk. Szinte szerencsének kell mondani, hogy a pusztítást, mely végig­söpört az országon s az embereken, ezek a ki­próbált szervezetek túlélték s ismét rendelkezé­sére állanak a nemzetnek. Vagy húsz éve annak, hogy a Közművelő­dési Tanácsban ezek a szervezett egyesületek úgyszólván középponti orgánumot nyertek- Azt hiszem ennek a Tanácsnak, melybe az első lel­ket Széll Kálmán lehelte s melynek utolsó cse­­lekedeteit Wekerle szelleme intézte: ennek a Tanácsnak csak most jött el igazán az ideje. Most kell a forradalmak által terrorizált, és gúzsba kötött egyes ibegeket uj életre kelteni,­­ irányítani, munkával és fegyverzettel ellátni. Ezt kell a Tanácsnak kezébe venni, hogy koncentrikus működésre indítsa a tagokat­, me­lyek hivatva vannak az állam kultúrfeladatai­­nak a talaját megművelni, termőképességét fo­kozni, s oly feladatok végzését vállalni, melyek a kormánynak, mint ilyennek, a beavatkozását természetesen kizárják. Nincs kétségünk benne, hogy a magyar kormány ezeket a kész szervezeteket, fundált in­tézményeket, melyek az önzetlen hazaszeretet munkáit évtizedek óta vállalják, áldozatkész szeretettel fogja segíteni hivatásuk teljesítésében. Arra a feladatra, hogy sokat hánytorgatott kul­túrás felsőbbségünket elnyomorodott állapo­tunkban is fentarthassuk, a kormány hatható­sabb, biztosabb, önzetlenebb és munkára ké­szebb munkatársakat nem találhat, mint e régi közművelődési egyesületek, élükön a Közműve­lődési Tanáccsal, az ő szép és nemes tradíciói értelme szerint.­­----- - HI——— | HM A ka­olikus irodalom a hanszu óta. A Budapesti Hírlap számára írta Andrá Sál­m­on. Az ember csak habozva meri állítani, hogy lett volna a háború óta a katolikus irodalomnak valamely megújhodása. Sőt helytelen volna a har­cos katolikus irodalom mozgalmáról is beszélni. El­lenkezően, éppen a háború előtt lehetett effélét látni, a­mikor is a legkiválóbb szellemek tettek ta­núságot szóban és cselkedésben — arról, hogy ők is érzik azt az általános lelki elfogadást, mely a nagy összeomlás előtti tíz esztendő jellege volt. Ebben az időben igenis a szubjektív kritika kénytelen volt föl­jegyezni, hogy félszáz év óta először összeállt, vagy legalább próbált tömörülni egy aránylag ho­mogén és eléggé szoros irodalmi csoport, mely nem érvén többé be egy ködös vallásossággal, a bi­zonytalan miszticizmussal­, harcot akart, magát alá­vetve a katolikus diszciplína minden szigorának. Ha Paul Claudel hatalmasan megfogalmazva, a­mit Francis James inkább csak odavetett, lelki feje lett a halom előtti fiatal katolikus íróknak, egy alig idősebb testvér befolyása, ha nem is sokkal jelenté­kenyebb, de legalább is elhatározóbb lett. Gondol­juk csak meg egy ilyen zászlótartó lelki ér­tékét: Er­­nest Psichari, ki Renan unokája, korán eljegyezve magát az irodalomnak, —­ egy neon eléggé harcos élet megvetéséből — a gyarmati hadseregbe beállva, maga behódol. Lavigerie ezalatt elrebegi hitvallását s megtéríti atyját, a szkeptikus professzort és­­bal­­oldali politikust." Ennek az Ernest Psicharinak,­­ a­ki tiszti rangot nyerve, kiadta ,,A centurio uta­zása" című művet, szinte határ­tala­n hatalmat kel­lett nyernie ama fiatal lelkeken, kiket az erkölcsi béke szeretete zaklatott s kiket elfoglalt Ugy az istenség, mint­ a társadalom problémája. Ez ifjuemberek nagy száma belecsöppent Ugyanakkor, mikor Ércest Psichak­, a háború első hónapjaiba. Be­­csöppentek ateisták, intettek,velleki vagy oly nép oldalán, melyet 1914. augusztusában nagy vallásos áramlat ragadott magjával. Nem vi­tatkoztak már a hazán. A mobilizált külvárosi szo­cialisták a mártírjukat, a szentjüket, Jauxes-t men­tek megbosszulni. Ki tudja, a frontbeli élet rettene­­tességei, maguk­ a formái: a közösség a fedezetek­ben, az árkokban, az ételfőzéskor a tűz körül, a­­fronton lévő teme­ők nem hoznak-e létre egy fel­­sőbbrendű keresztény életet? Sehol a feldpáterek, még azok se, a­kik nem voltak a fronton lőtávol­­ban, nem találkoztak tréfálkozó kedvvel, vagy gúnnyal. Otthon pedig a lelki szorongás megtöltötte a templomokat. Mégis, bárha számos katolikus fő­­cselekedett láttunk, nem volt ismétlem, valamely nagyobb katolikus szellemi mozgalom. Miért? Az elmúlt húsz esztendő előharcosai közül számosan meghaltak. Mások késleltetik a mozgalom óráját, melynek jelentőségét a hadd balsikerek kegyetlen­sége leszállíthatná. A harcra legalkalmasabbak elha­tározták, hogy kinyújtják az elmélkedés óráját. Hi­szen a katolikus irodalom legalább is elkezdett már rendezkedni: gyönyörű munkák láttak napvilágot és nem látszik — hivére, mint az istentogadóra nézve oktalanságnak, megengedni annyit, hogy majd 1930-­­ban fog kitűnni az 1920-iki katolikus irodalom reá­lis jelentősége, akármi lesz is a valóságos sorsa. Henri Gheon reprezentatív alakja azoknak, a­kiket a csaták borzalmai térítettek meg. Mint liber­­linus a maga szabados életét művészi tökéletes­ségre vitte volt s most térdenállva írja napról-napra az ambulancián, melyet igazgat, a könyvet, mely­nek megindító címe: Egy megtért ember tanuságté­­tele. A háború maga is elég lett volna neki- De Gheon találkozott a háborúban a Falvéres-féle ten­gerész-hadosztály egy hősével, Daponay sorhajóhad­naggyá­, kinek halála után kiadták csodálatraméltó leveleit. Néhány találkozása a katolikus Daponayval Gheont besegíti, még nem a kegyelem állapotába, de alkalmassá tett­e arra, hogy mindeneket megvizs­gál­jon s eljusson odáig, hogy imádkozzék. Kincses erkölcs a megtért Gheoniban az a képesség, mellyel kifosztja a régi embert magában, gyöngeség nélkül, de mindig simulva a gondolathoz, hogy megmentse, úgyszólván, a mi tisztaságot tud találni a régi, a halálraítélt emberben. A könyvét befejezvén, ezt írja. ..Az egyén elenyészik,­a keresztény sorompóba lép. És ha nyugtalanította a hit nélkül valók béké­jét, megerősítette a gyengét és habozót, megmutat­ván nekik, a nélkül, hogy csodákról beszélt volna, mily hatással lehet ránk a szent ember példája, a háború, a szenvedés és a halál tüzes birodalmában. .. , immár megvagyon neki az ő jutalma." Semmi egyéb irodalmi nyoma a tűzben való térítésnek nincsen. De régibb intenciók szabatosab­ban jelentkeznek. Katolikus hangok egészen új sza­vakat halla­nak.Szinte csapás-csapásra adnak ki két gyönyörű könyvet Carm és León Cathlin, az egyiké; Az emberiesség a háborúban, a másiké. A szegény Jób tizenhárom szava- León Cathlín oly meglepett akcentusokat talál a háborúban, melyeket a háború igazol, s mineket a háború előtt senki se mert volna próbálni, de elég művészettel arra, hogy szívszak­­gató volta túlélje a háborút. Megfesti a katona gyötrelmét, a­ki semmit sem tagad meg katonaköte­­lességéből, a­mi hálája iránti kötelessége, a­mikor mar katolikus ember vonakodik magának dicsősé­get keresni e rettenetes kénytelenségbe. Egyedül való siralma az, mely megfelel a kereszténység egy töredéke érzelmeinek, mely azonban soha kifejezésre nem jutott katolikus közlönyökben. Egyébként az ifjúság feláldozza magát, a­mig Jean Marc Bernard a lövészárkok mélyéből — mi­előtt ott érné a halál­t, hallatja nagyszerű kiáltó szavát, rim­ánkodva Istenhez, könyörüljön meg a hű,­de tévelygő katonán, a­míg Henry Marxis hadnagy__ Bennett megkezdte tárgyalásait­­ a pártokkal. A kormányválságban megtörtént a döntés. A kormányzó, miután meghallgatta a kormányzó­­pártok vezetőinek véleményét, ma délben tizenkét óra tájban kihallatáson fogadta Bethlen István grófot. A kihallgatás után —­ a­mely ötnegyed óra hosszáig tartott — Bethlen István gróf mint deszig­­nált miniszterelnök hagyta el a kormányzó dolgozó­­szobáját. A miniszterelnök, — a mint avatott helyről értesülünk, —­ ragaszkodik az egységes párt tervé­hez és programja is ezen épül fel. A program köz­jogi részében nemcsak az 1920■ t. t.-c.-et, hanem az 1921. XLVII. (trónfosztó) t.-c.-et is alapul veszi. A program konkrét pénzügyi terveket tartalmaz, gaz­dasági és társadalmi részében nagyjában egyezik a kisgazdapárt­­programjával, kiegészítve a kereske­delmi és ipari kérdésekkel, a középosztály és a mun­­kásság jogos kívánalmaival. A program általában a polgári és kisgazda alakulás kereteit tartja szem előtt és körvonalazza a nemzetgyűlés legsürgősebb fel­­adatait, így a választójog korlátozását, a főrendiház és a közigazgatás reformját. Bethlen István gróf a mai nap folyamán már meg is kezdte tárgyalásait a pártvezérekkel. Dél­után három csoportban kérette magához a kör­

Next