Budapesti Hírlap, 1922. május (42. évfolyam, 100–123. szám)
1922-05-14 / 110. szám
1922 május 14. Budpesti Hírlap cuo.)■ szerű és gyakorlati ródszereiknek szthen való alkalmazására gondolnának. Pedig e feladatok döntő jelentőségűek. Helyes közüzemi politika nélkül nincs a városokban jólét és hánlaszlási egyensúly, nincs igazi kultúra, köztisztaság és jó közéelmezés. A l'Iubarát a városi kultúrát is csak helyes közüzemi politikával lehet vinni. Hogyan folyik a magyar-román hiatálongtrailás. — A határkijelölő bizottságok egyre megsértik a trianoni szerződést. — A múltkoriban már megemlékeztünk arról a hírről, hogy a magyar-román határkiigazítást végző antant-bizottság munkája eddig való során mindenütt Magyarország kárára végezte feladatát és így is határozott. Megírtuk azt is, hogy például Biharban egyebek között éppen a Tisza-család geszti birtokából körülbelül négyezer holdat a román felülethez való átcsatolásra ítélt. Tudjuk, hogy ma még hiába tesszük, ám mégse lehet eléggé hangoztatni, hogy a hazámegállapító bizottságnak ilyen egyoldalú és kárunkra való állásfoglalása a leghatározottabb ellentétben áll nemcsak a Mitterand-féle kísérőjévellel s a békeszerződésseík is nemcsak szellemével, de sdnszerint való szövegével is. Mindnyájan tudjuk, hogy az összes határaink mentén lévő községek lakossága kivétel nélkül deputációkkal rohanta meg a határmegállapitó bizottságokat s a már idegen uralomi alá került magyarok és nem magyarok térdenállva kérték, hogy csatolják ökevissza régi hazaijukhoz, a szabadság és nyugalom országához, Magyarországhoz, így történt ez a magyar-román határ mentén is. És mint látjuk, mégis mi történik? Nem a visszacsatolástkérő területeket csatolják hozzánkvissza, hanem a magyar szuverenitás alatt élő, mitsem sejtő magyarságra sújt le a hazánki igaziti bizottság mennybecsapása." A földrajzi helyzet megértéséhez tudni kell, hogy mivel annak idején az időleges határtnemi gazdasági, avagy földrajzi, hanem állítólag „stratégiai11 nézőpontok alapján állapították meg, mert azt tekintették fontosnak, most egyszeribe az akkor félrelökött földrajzi és egyéb nézőpontok fontosságával kezdenek érvelni, a mely nézőpont azonban épp olyan a szavakkal való szemét mellén játék, mint volt az első. Az időleges határ zeg-zugos, vagyis, hol a magyar terület nyúlik bele a román főhatóság alá kergetett területbe, hol fordítva. A végleges határmegállapításnál pedig a fő nézőpont a határ „leegyenesítése“. Hogy miért, azt ők tudják. Azért, azért a leegyenesítésnél minden esetben Csonka-Magyarországból lehet még egy darabot lenyesni. Mindegy, hogy Biharban már megtörtént és egyebek között Arad-, Békés-, Csanád,stb. megyékben még csak most fog megtörténni és épp oly mindegy, hogy csak ötven vagy száz hold-szó van-e a szó. A fa, hegy Gsold-,a-Magyarország még csonkább legyen földben és lélek-szánban. És a tző, hogy a gazdasági érdeket, amelyről most annyit szónokolt,T. Génuában, felrúgják. Az a község, melynek orra előtt szegezik le a hatért, megtud, nemcsak érzelmileg, mert oláh szolgaságba kerül, de mert ha eddig város határában, a napról-napra jobban talpraálló magyar vasúthoz és kereskedelmi gócpontokhoz is közel vált, most egyszeribe „Keletre" kerül, ahol se vasút, se kereskedelem, se egyéb. Napról-napra olvassuk, hogy az antant vezető álbuliért, ahogyan emimelik Európa talpraálllésát. A magyar-román határ ki igazitis bizonyítja, hogyan váltják valóra elveiket s azt, a mit maguk szövegeztek, saját ikrzü aláírásukkal garantáltak. — Nem’ vagy szép?—• kiáltott föl a férfi. — Oh áldassék az Úr Isten neve, ki hozzám vezetett. Gyűlölöm a szép asszonyokat, kik kegyetlen gonoszsággal halálra kínoztak. De te drága lány, megegó- egyitottál. Több vagy te mintha szép volnál, mert jó ,vagy. . . . És lerogyott a lány lába elé és csókolta kezét úgy, mint azelőtt a gonoszt tündérét. Ám ez a kéz nem bántotta, nem gyötörte, lassan simogatta lázas homlokát és a férfi érezte, mint űzi! ki ez a szelíd kéz szivéből a gyötrelmeket, a zaklató sóvár vágyat és könyörögni kezdett:, Engedd, meg, hogy szeresselek téged, , aki a legnemesebb lány vagy a földön. Könyörögve kérlek, légy az én feleségem. — Nagyon csúnya vagyok, — felelt szomorúan a lány. — Mit bánom én! A te szivednek jósága fölér ,a csillagok szépségével. Nem is akarok többet tudni a szép asszonyokról. Gonoszok ők és szívtelenek. De te jó, nemes és igaz vagy. Légy az én feleségem. — Feleséged leszek, — felelt a lány, — de csak- egy föltétel alatt !—. Parancsolj velem. Életem a tied. [ —, Ha sohasem kívánod Tálai arcomat, fe- -,telt határozottan a lány. — Ahogy, akarod. Nekem mindegy, hogy csúnya vagy-e, vagy szép? Én nem az arcodat szedetem, hanem jó, nemes, izgalmas lelkedet. Megindultak a lány kunyhója felé. És,amint a.férfi-végignézett menyasszonyán, titokban erre igondolt: — Lehetetlen,, hogy ilyen?szép termetű terem- ü lésnek-jósunva arca legyen. Majd leveszi az álarcot egyszer* később. De nem vette le.A férj eleinte nem is kérte, s csak imádta fiatal feleségét. Egy ízben azonban, mikor hazajött azt mondta neki:■ — Hiszd-e, hogy, szeretlek?. — Hiszem, — mondta az asszony és férje vállára hajtotta fejét.— Hát akkor miért nem bízol bennem? Miért nem mutatod meg az arcodat nekem? — Soha, — felelt az,asszony ijedten — ezt ne kérd tőlem .Nem tehetem. "A férfi nagyon szomorú lett. Az asszony odaült a férje ölébe, két szép fehér karjával átölelte az ura nyakát és úgy könyörgott neki: — Édes kis uracskám, ne kívánd látni az én arcomat. .Vége lenne mindennek, a te szerelmednek az én boldogságomnak, ha valaha arcomat megpillantanád. , — Éppen az fáj nekem, — mondta a férfi keserűen — hogy te engem ilyen kislelkűnek képzelsz. Hányszor mondtam neked, hogy téged csak nemes, jó szivedért, tiszta leledért szeretlek. Kérlek ne titkolódzál tovább. Akarom, hogy lásd, nem kicsiny, külsőségeken nyugszik az én szerelmem, hogy ha még olyan csúnya vagy is, imádlak hűségedért, jóságodért. Meg akarom neked mutatni, hogy az igazi férfi ezt becsüli meg az asszonyban, nem a hiú, veszendő szépséget. És ha megmutatod arcod csúnyaságát, én imádva térdelek lábad elé és azt fogom mondani, csak most — most szeretlek igazán. — Nem ,tehetem, — mondta az asszony szomorúan, — nem tehetem, ne kívánd. • A férfi nem zaklatta tovább. De epedő, sóvár vágy kínozta, látni felesége arcát. Saját magával is ■ elhitette, hogy ő csak azért kívánja megismerni az asszony arcát, hogy bebizonyíthassa hűséges, álházüt és szerelmét. * Szomorúan ment hazafelé. A kunyhótól dalolás hallatszott. A férfi megállt, sohasem hallotta még a feleségét ilyen szépen énekelni. Benyitott a kunyhóba. Az asszony ott ült a küszöbön egy kis bölcset ringatott. A bölcsőben gyermek feküdt. — Látod, — mondta az asszony boldog mosollyal, — ezt a gyermeket azért küldte a jó Isten, hogy ne legyél többet szomorú. A férfi szíve nagyot dobbant. Egyszerre megérezte, hogy feleségénél most mindent kivihet, mert most ar lett az asszony, lelkén, testén. Letérdelt az asszony előtt és úgy kérte. . .Vedd le az álarcodat. Negyötörj engem. •tovább bizalmatlansággal. Hadd mutassam meg, mennyire imádlak!,...* Szabad-e még mindig kishitűnek lenned, mikor a gyermekünk itt fekszik a bölcsőben előttünk?. Az asszony szive ekkor már meg akart sza-. ‘ leadni, a boldogságtól, nem gondolkozott már semmit, kevélyen, fölemelt fejjel kiáltotta: -----No, hát nézzed! Csúnya vagyok mint az éjszaka, de én vagyok a gyermekednek az anyja s te nem hagyhatsz el minket. Itt van az arcom! Nézzed! Én már nem félek!"gyermekem van! Levette az álarcot, a férfi egy pillanatig meg., révén nézte az asszony arcát és megtántorodott. Aztán nem szólt egy szót sem, hanem megindult, kiment a kunyhó ajtaján. Hallotta a gyermek sírását, a felesége könyörgő szavát, de ő nem törődött semmivel. Csak ment előre sötét éjben, zivatarban,4ment egyenesen a gonosz tündérek tanyája felé, kikszívtelenek, kegyetlenek. Apró, finom, hegyes tűkkel szurkálják halálra a férfiszíveket és haldokolva lábukkal tapossák őket. Ezek a tündérek azonban szépek voltak, mint az álomlátás, selymes szőke hajuk a földet söpörte és szemeikben maga a mennybolt kékje fénylett. A szelszlaeok „sauelf alánSsHa Sándor Sirálysad. — Levél a szerkesztőhöz. — Bozen, május 6. Tekintetes Szerkesztő Úr! Torontói vármegyei földbirtokos vagyok, de mint olyan, igazán csodálatos jelenség is egyszersmind. A fajtám ugyanis német, a lelkeni magyar,a mostoha hazám rác. Legyen ennyi elég a bemutatkozásból. Lton vagyok, nincs érkezésem sok szóra. Itt, ahonnét ezt a levelemet írom, a postán már levelek várnak rám, melyeket ide rendeltem. Néhány óra múlva tovább utazom. De nem indulok el anélkül, hogy legalább röviden ne közöljem a t. szerkesztőséggel a reám várakozó levelek egyikének a tartalmát. Akarom, hogy Magyarországon (honnét minket oly gáládul szakítottak el), ismerjék a helyzetünket. Magyarországba utaznom végkép lehetetlen, mert nem adnak engedelmet rá. Hogy felőlünk ott mit tudnak, mit nem, arról sejtelmem sem lehet, mert ide magyar hírlapot, a bécsi ferdítő, rágalmazó, vitriolos magyar nyelvű újságokon kívül be nem engednek. De nem merülhetek ítélő (nincs időm rá) az állapotunk ismertetésébe. Csak a következőt tartom elkerülhetetlenül közlendőnek: Birtokom kezelője írja nekem, hogy berendelték őt a községházába, ott közölték vele, hogy „szeretett királyunk“ számára a nemzet egy uradalmat fog ajándékozni a házasodási öröm alkalmából. E célra mindenki köteles adakozni. Felmutattak egy listát, melyen a község minden lakójának a neve után oda van jegyezve, hogy mit róttak ki reá. Én reám 15.060 dinárt vetettek ki. Ez annyi, mint GO'.OOO korona! Pokoli rendszer. A „szeretett király" így szépen fog keresni. (A konakjának butorzatát s még a télikertjének a növényzetét is, magyar urak kastélyából rabolták össze. Most ime lölünk szedik össze erőszakosan az uradalmát!) A reám kivetett horribilis „önkéntes adomány" összegéből bátran merek arra következtetni, hogy a „szeretett királyunk" birtokát ajándékozni ugyan lelkes szeretettel, a délszláv nemzet fogja, de a birtok vételárát rajtunk, magyarokon és svábokon hajtják be, még pedig balkáni módon. Mikor az államkölcsönre gyűjtöttek, „önkéntes jegyzéseket", akkor egy reggelen arra ébredtünk, hogy a községből kivezető utakat fegyveres katonáság állotta el is a községből teremtett létek addig kibocsájtást nem nyert, mig meg nem jelent a községházán és nem jegyezte a rája kivetett öszszeget. A legszegényeb emberek, napszámosok sem szabadulhattak. A községeknek is jegyezniük kellett a rájuk kivetett roppant összeget. A községeknek távolról ním volt meg erre a fedezetök. Utasította tehát a hatóság a pénzintézeteket, hogy a szükséges összeget a községeknek kifizessék. A nyomorult község mit tehetett egyebet, mint hogy adóba vetette ki és hajtotta be a rája rótt terhet. A megyével hasonlóképpen történt. Tehát a megye is adóba vetette ki és hajtotta le a roppant összeget, így mindegyikünkről háromszor húzta le ujj hazánk a bőrt. Aztán a„földreform". .. Ez valami csodálatos, emberevő, pápua-rendszer alapján megy végbe. Csak magamról szólok. Felszántottam, bevetettem, a birtokomat, melyről elmondhatom, hogy mindeddig mintagazdaság volt, — és egy napon kezdenek ám jönni különös, vad alakok hozzám, mutatnak hivatalos papirosokat, melyeken írva vagyon, hogy egyik kap az én földemből ennyi holdat, a másik, harmadik, tizedik annyit és annyit. Neki is fogtak a munkának halasztás nélkül és ki-ki ott szabta ki birtokomból a maga részét, ahol neki leginkább tetszett. Ma a megmaradt birtokrész már nem művelhető, mert annyi tömérdek darabra van szabdalva, hogy a vele való bánás lehetetlenné van téve. Aztán jöttek a rabló alakok más cédulákkal, melyekre irva volt, hogy kinek hány jószág, hány kocsi, hány szekér, hány eke stb. szolgáltatandó ki haladéktalanul. Ma megfosztva minden lehetőségétől az észszerű gazdálkodásnak, fogaimat összeszorítva, kezeimet ökölbe rántva, tehetetlenül, szó nélkül, mert minden segítség kilátása nélkül, meredek az üres levegőbe. Öreg, hetvenesztendős édesanyámat kilökték a házából, mert valami rácnak volt rá szüksége, stb. stb. És minden javunkat igyen az áruló rácok, az átszököttek, a spionok között osztják fel, minket nem kérdezve, panaszunkat meg sem hallgatva. A gyönyörű magyar Kánaán, Európának e gazdag éléstára elzüllött. A dobronovácok gazdálkodása tönkre teszi az áldott földet, feldúlja a régi szépségeket, rabol, tékozol, mételyez. Sváb népemet, felfogadott demagógok útján, sikerült elválasztaniok a magyarságtól, hogy így, könnyebben bánhassanak el a svábbal is, a magyarral is. És nekünk sejtelmünk sincs róla, hogy milyen reménységre támaszkodhatunk, mit várhatunk, mi történik a felszabadításunkra? Egyáltalán — történik-e valami...?, A megkezdődött züllés, szétbomlás meg nem áll, ha— meg nem állítják! Igaz tisztelettel S. H. 3