Budapesti Hírlap, 1922. május (42. évfolyam, 100–123. szám)

1922-05-14 / 110. szám

Politikai események. A miniszterek a vidéken. Bernolák Nándor népjóléti miniszter szomba­ton este a veszprémi kerületbe utazott. Hegyes­halmi­ Lajos kereskedelmi miniszter Szombathelyre, Vass József kultuszminiszter pedig Vasvárra utazott, hogy elmondja programbeszédét. Kállay Tibor pénzügyminiszter, Tomcsányi Vilmos Pál igazságügy miniszter, továbbá Kállai­ Rudolf, Kállay Ernő, Thaly Zsigmond dr. miniszteri tanácsos, Paul Iván dr. külügyminiszteri titkár kí­séretében szombaton délután négy óra 15 perckor megérkezett Nyíregyházára. A feldíszített és fellobo­­gózott pályaudvaron a pénzügyminisztert a várme­gyei és városi hatóságok vezetői, a város társadalmi egyesületei és a választópolgárok nagy tömege várta. A pénzügyminiszter érkezésekor a városi da­lárda a Himnuszt én­ekelte, melynek elhangzása után a megjelent közönség hosszantartó lelkes ová­cióban részesítette a pénzügyminisztert. Elsőnek Bence­ Kálmán dr. majd sasi Szabó László, a nyíregyházi egységes párt elnöke üdvö­zölte a pénzügyminisztert. Számos üdvözlő beszéd után Kállay Tibor pénzügyminiszter közvetetten szavakban köszönte meg a lelkes és meleg fogadtatást. A fogadtatás után a pénzügyminiszter a Szó­zat hangjai közben kocsira szállt kíséretével és száz­tagú bandérium élén Kállay Miklós dr. főispán la­kására hajtatott. A közönség az egész útvonalon sorfalat állva, meleg ünneplésben részesítette a pénzügyminisztert, A Nemzeti Polgári Pártból. A Nemzeti Pályán Párt V., VL, VII. fővárosi kerületi szervezetei holnap délelőtt féltizenegy órakor a párt Károly­ körúti középponti helyiségei­ben pártértekezletet tartanak, a­melyen Lukács László volt miniszterelnök is felszólal és fontos po­litikai nyilatkozatokat tesz. Lukács László beszéde elé a politikai körökben nagy érdeklődéssel tekin­tenek, mert a volt miniszterelnök ebben a beszédé­ben válaszolni fog a többi között a liberális ellen­zék részéről sugalmazott ama hírlapi támadásokra, a­melyekben a burkolt­ gyanúsításokkal illetik a liberális polgárságnak és pártoknak azt a részét, ti­mely nem csatlakozott a Vázsonyi-, Rassay-listá­­hoz. Szentpály István, Miskolc város polgármes­tere, a­ki a miskolci I. kerületben, mint a Nemzeti Polgári Párt hivatalos jelöltje lép fel, holnap mondja el programbeszédét, a­melyen Harkányi János báró volt miniszter és Tolnay Kornél, az államvasutak volt elnökigazgatója is felszólal. A Nemzeti Polgári Párt ferencvárosi szerve­zetei hétfőn délután hat órakor a Bakáts-téri fiú­iskola tornatermében (bejárat a Knézich a­tca 17 felöl) pártgyűlést látnak, a­melyen tínár Vilmos, Deésy Géza, Csécsi Nagy Miklós, Konkoly Elemér és Székely Ferenc is beszélni fog. Heinrich Ferenc, a Nemzeti Polgári Párt el­nöke most járja be tahi választókerületét. Legutóbb a teleki, csepeli, küttcsei, nágocsi, zicsi kerületeket járta be és mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták. Apponyi Albert Sátoraljaújhelyen, Apponyi Albert gróf Debrecenből hétfőn Sá­toraljaújhelyre utazik Kutkafalvy Miklós keresztény ellenzéki jelölt támogatására. A fogadásra az egész város és vármegye közönsége lázasan készülődik és mint a város díszpolgárát a legfényesebb fogadás­ban fogják részesíteni. A fogadás után Apponyi előtt a városháza tanácstermében a tisztelgők kül­döttségének egész sorozata fog megjelenni. A demokrata pártból. A Nemzeti Demokrata Párt ma este társas­vacsorát rendezett. Baracs Marcell dr. felköszön­­tötte Vázsonyi Vilmost, a­ki hosszabb beszédben fejtette ki a politikai helyzetről való felfogását. A választási küzdelemben — mondotta — többi között a reakció ellen való harc miatt hozott a demokrata párt személyi áldozatokat. Támadta azután az egy­séges pártot. Az egységes párt, — úgymond — po­litikai különítményekkel dolgozik; az egyik a Wolff­­féle különítmény, a másik a Nemzeti Polgári külö­nítmény. Hosszasan támadja a Nemzeti Polgári Pártot is. ő (Vázsonyi) továbbra is a kispolgárság meg nem alkuvó és ki nem engesztelhető embere marad és testvére azoknak a szegény fiuknak, a kikkel együtt nőtt !s Szégyeli magát, hogy bizo­nyos körök benne csupán azt a címet becsülik, a a­mely véletlen miniszterségéből tapadt hozzá s amely véletlen miniszcmfwy vbgkq cmfwy smndl cmfw ffm arra kötelezi őt, hogy mint becsületes ember meg­tartsa az esküjét. Ezeknek a köröknek szemébe az ő munkássága, megvesztegethetetlensége, meggyőződése nem ér semmit, csak a címe. Ezért neki ez a cím nem kell és többé nem kívánja hallani. A tetszéssel fogadott beszéd után Bródy Ernő és mások szólil­tak föl. A Huszár Ernst-párt gyűlései. A keresztény egyesülés többségi (Huszár— Ernst) pártjából Rreyer Jakab Somonján és Moson­­szentjánoson, Farkas János Bián, Eberhardt Antal­­ Budaörsön, Giebert József, dr. Tatabányán, Schiessl , Henrik Solymáron és Vörösváron mond prestat’r- beszédet Nátéffy Viktor apát-plébános, Esztergom volt képviselője és keresztény nemzeti egyesülés többségi párti képviselőjelöltje május 14-én, vasárnap délelőtt 11 órakor mondja programbeszédét Esztergomban. Az egységes párt Mátéffyval szemben hivatalos jelöl­tet nem dik­t. A keresztény ellenzék gyűlései. A keresztény ellenzék vasárnap több gyűlést akart tartani a Tiszántúl, azonban csak a debreceni nagygyűlést engedték meg. Ezen a gyűlésen — mint már megírtuk — Apponyi Albert gróf, Andrássy Gyula í­ról és Haller István fog beszélni. A keresztény ellenzék holnap a Terézvárosban is nagygyűlést tart. Nagygyűlés lesz még az óbudai Korona Vigadó­­ban és az Angyalföldön az aréna-úti népszáma nagy­termében is. Holnap délelőtt 11 órakor az V. kerületi Mar­­kó-utcai reáliskola tornatermében Wolff Károly és Emsét Sándor beszél. Ugyanakkor a VI. kerületi Mohács-utca 6. szám alatti párthelyiségben Csillery András ismerteti a tábor- programját. Délután 3 órakor , svábhegyen a Diana-utca 4. szám alatti iskolában délután­­1 órakor a Her­­mina-út 23. sz. iskola 11 .Termében, délután 5 óra­kor a VI. kerületi Nagymező­ utca 1. számú iskola tornatermében, hétfőn pedig este 7 órakor a Cukor­utcai iskola tornatermében és Kertész­ utcai polgári fiúiskola tornatermében beszélnek a párt vezető­­férfiai. A liberális ellenzék vasárnapi programja. Debrecenben a keresztény ellenzék gyűlé­­­­sével egy napon Rassay Károly is beszél egy nagy­gyűlés keretében. A demokrata párt pestvidéki listájának jelölt­jei holnap délelőtt Kispesten, délután pedig Rákos­­palotán mondanak prog­ram­beszédet. Kispesten Vá­­zsonyi Vilmos, Rákospalotán pedig Benedek János is fölszólal. Grata Gusztáv programbeszéde. Cratz Gusztáv szerdán, május 17-én mondja el programbeszédét a fővárosban a Gazdaságpoliti­kai Párt nagygyűlésén. A gyűlésen megjelenik Apponyi Albert gróf is és Grata Gusztáv után ő is felszólal. A gyűlést a régi képviselőhöz nagyterme­ ,­ben tartják meg és azon Bársony Elemér volt mi­niszter is beszélni fog még. Választási, mozgalom. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának Isuszár Károly elnöklete alatt álló csoportja m­a Kispesten a polgári leányiskolában nagy népgyűlést tartott. Huszár Károly betegsége miatt nem jelenhetett meg, de üdvöz­letét küldötte a népgyűlésnek. A párt programját Donszky Árpád dr. képviselő­jelölt fejtette ki. A gyűlés végén egy kislány gyönyörű gyöngyvirágcsokrot nyúj­tott át Baini­a képviselőjelöltnek azzal a kéréssel, hogy adja azt át „Huszár bácsi“-nak, a szegény gyermekek hálája jeléül. A népgyűl­és a Himnusz eléneklésével ért véget. Az egyesült budapest-környéki Andrássy—Fried­­nich-pártban a régi Friedrich-párti tagok nem nagy örömmel fogadták a keresztény ellenzék közös listáját és ezért külön listát állítottak a közös listával szemben, a­melyen a következő jelöltek szerepelnek: Fü­zesséry Árpád dr. ügyvéd, Szimer József magánzó, Kohrceiger József már. főmérnök, Tóth József tisztviselő és Btockinger Aladár iparos. Echanil Károly földmivelésügyi államtitkár kerü­lete­­több községében, ma pedig Kiskundorozsmaji prog­rambeszédet mondott.­­ * 6 1B9APESTI HISLAP (110. sz.) 1922 május 14. N­­yilrasi olvasutások­ éjjeli gyűlése. A keresztényszocialista vidám®­svasúti alkal­mazottak ima éjjel fél tizenkét órai kezdettül a régi országház­ üléstermében nagygyűlést fogn­ak, a­melyen körülbelül háromszázan vettek részt. A gyűlés elején a vezetőség egyik tagja udvarias for­­mák között fölszólította néhány általa destruktív­nak nevezett napilap képviselőjét, hogy hagyják el a termeit, a­mi elét is történt. A többi hírlapíró a teremben maradt. A nagygyűlésen az elnöki megnyitó után Lisetiy Ferenc beszélt, a­ki a keresztény tábor egy­ségének szükségességét hangoztatta. Kifejtette, hogy a­­keresztény erők azért forgácsolódtak szét a nem­zetgyűlésen,, mert egyesek nem­ tudták megbocsátani, hogy nem miniszterek. Hangoztatta, hogy a keresz­tény egység tábora a közjogi kérdéseket kikap­csolja , a nemzeti­ keresztény eszme alapján állva támogatja a kormányt mindaddig, a­mig ezt az eszmét cserben nem hagyja. Utána éljenzés között Wolff Károly szólalt fel és azt fejtegette, hogy az elmúlt liberális kor­szak helytelen politikát űzött,, mert a keresztény magyarság kezéből ki engedte csúszni a hatalmat. Azután rámutatott arra, hogy a munkásságnak nem a szociáldemokrata pártban van a helye, mnert ott a vezetők nem az ő érdekeiket képviselik. Csak egy politika­ jogosult, a dolgozó nép politikája. A beszédet nagy tetszéssel fogadták. Utána Csilléry András a villamos vasutasok gazdasági helyzetével foglalkozott. A gyűlés kél óra után ért véget. HAPIHÍREK. Elkészült a nyári ruhám. Van úgy, hogy az ember magába száll és azt mondja: eh, szót fogadok az asszonynak! Rendes körülmények között ez a magábaszállás teljesen fö­lösleges, mert ravaszok lévén az asszonyoknak az a praktikáik,, úgy is az történik, amit ők akarnak. De a nyári ruhám dolgában mégis csak szükség volt az engedékenységemre. Én ugyanis mindenha irtóztam a mértékvevéstől meg a próbálástól és ez okozta, hogy már hat év óta szerencsésen el tud­tam kerülni a nyári ruhám elkészítését. Most már azonban nagyon is égetett a dolog. Egyáltalán nincs nyári ruhám. Nagy örömet szereztem tehát az asz­­szonynak, amikor éppen ma egy hete kirukkoltam az elhatározásommal: — Mégis csak meg kéne csináltatni azt a nyári ruhát! — Na, hála Istennek, csakhogy megjött az eszed! Igaz, hogy most már jóval többe fog kerülni, mint ha akkor csináltattad volna, mikor én mond­tam, de mindegy. Az a hat méter vitorlavászon, a­mit még a háború harmadik évében vettél nagyon olcsón, megvan, annak az olcsó ára majd kiegyen­líti a csináltatás drága költségét. — Mutasd csak azt a vásznat! Nézzük meg! A fehérneműszekrény mélyéből előkerült a vászon. Vizsgálgattuk, nézegettük, megállapítottuk, hogy alighanem gyűrődni fog és a mosásban talán a színét is elhagyja, de sebaj, ha nincs lé, jó a sza­már is. — Straparuhának jó lesz a meleg nyári na­pokban. Holnap elhivatom a szabót, hogy mértéket vegyen. Jó? — Jó. Őszintén szólva magam sem bánom­ már, hogy elkészül a nyári ruhám. A vásznat szépen összehajtogattuk, de még nem tehettük vissza a szekrényébe, csöngettek. A­ mama jött látogatóba, az anyós, a­ki mindent job­ban tud, mint mi ketten együttvéve ésm­indig tele van új és eredeti ötletekkel. Alighogy megtudta, mit határoztunk, föltette a pápaszemét, misértően dörzsölgette, tapogatta a vásznat, azután megszó­lalt: — Kicsit kemény. Hány méter? -- Hát. •— Akkor a ruhán kívül neked is futná még egy esőköpenyre. Úgyis mindig panaszkodsz, hogy angol gyapjúszövetek kereskedése, Budapest. IV„ Váci­ utca 25.2S&" # Kontremin-Szövetekben! Idegen valutával beszerzett nagy tömegű elsőrendű mi­nőségű és közismerten választékos gyapjúszöveteinknek árait a nagy érdeklődésre való tekintettel további 14 napon­ át a valutáknak tőzsdei napi jegyzésénél 20%­,mljolosabban kalkuláljuk. Ezért nagyon ajánljuk az igen tisztelt vásárlóközön­ségnek, hogy áruszükségletének beszerzése előtt győződjön meg — vételkényszer nélkül — ezen ajánlatunk előnyös voltáról. Utiplainek, autók és reccsitakarók nagy választékban

Next