Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)

1922-06-23 / 141. szám

s Budapesti Hírlap (hí. sz.) 1922 június 23. második. Tót.: 50:50. — III. Hohenlohe O. herceg: Trojaner (3) első, Wenckheim D. gróf: Akadékos (10) második, Dréher­­J.: Koreán (2 reá) harmadik. Tót.: 50:215, 50:1. — IV. Lamberg gróf: Krieau (IVI) első, Huszár E.: Parázna (4) második, Wenckheim gróf: Tik­tak (5) harmadik. Tót.: 50:100, 50:65, 95, 85. — ,V.­Zichy B. gróf: Bia (pari) első, Jestein V.: Vica (4) második, Stal Eichbrun: Pretty Mary (4) harmadik. Tót. I.:50:93, 50:85, 130. — VI. Ifj. Ditrói M.: Owagan .1(3) első, Bakonypölöskei Dénes: Caezonia (6) második, Born báró: Somló (25) harmadik. Tót.: 50:200, 50,75, 95, 195. — VII. Tóth I. úrnő: Marvja (10) első, Mr. J. Ostjorne: Kótyagos (3) második, I­sekutz Gy. úrnő: Fulmine (8) harmadik. )­.A nyári ügető verseny. Pazar és Wapiti páros viaskodása lesz csupán a pénteki versenynek fő­száma. Wapitinek bizonyára kevés lesz az a húsz méter, a­mit a most formájának teljében lévő Pazartól kap. A többi futásra ezek a jelölteink: I. Cirmos—Bonifá­­cius. II. M. M.—Kisasszony. III. Senki más—Tibor. IV. Therese—Erzerum. V. Rebek­a—S­árika. VI. Bankár*' —Famrossza. ’ VII. Senyey gróf hajtás. KÖZOfiZBflSáfc Beszélgess Térné Béla közéreln­esö miniszterrel. — Tíz százalék lesz az őrlési díj. — ötven kg. búza lesz egy métermázsa nullás liszt kiviteli illetéke. — Az ipari munkások ellátása. — .A drágaság letöré­sének akadályai. — A közélelmező miniszter távozá­sának okai.­­ A napisajtóban mind sűrűbben foglalkoznak a nemzetgyűlési képviselők egy csoportjának azzal a törekvésével, hogy az őrlési adó eltöröltessék és a malmokat teljesen felszabadítsák az állami ellenőrzés alól. Egyik délutáni lap már azt is tudta, hogy a közélelmező miniszternél az esti órákban ebben az ügyben ankét lesz, a­melyre az őrlési adó megszüntetésére törekvő képviselők hi­vatalosak. Csontos Imre nemzetgyűlési képviselő, a polgári életben molnár és a Kis- és Középmal­­mosok Országos Egyesületének elnöke, ma dél­után öt órakor pontosan meg is jelent a miniszter előszobájában, hogy az értekezletre bejelentesse magát. Térfi Béla nagy álmélkodással fogadta a képviselő urat — minthogy ő az értekezletről mit sem tudott.­ Térfi Béla — mint halljuk — egyébként nagy meglepetéssel olvassa a közélelmezési ügyek intézéséről megjelenő cikkeket, mert azok leg­többször homlokegyenest ellenkeznek a valóság­ban folyamatban lévő intézkedésekkel. Hogy tájé­kozódást szerezzünk a közélelmezési aktuális kér­dések való állása felől, munkatársunk ma délután felkereste Törfi Bélát hivatalában. A közélelmező miniszter munkatársunkkal hosszabb beszélgetést volt szíves folytatni. Álláspontját az egyes kérdé­sekben a következőkben foglalhatjuk össze: Az örökös támadások, a politikusok részéről megnyilvánuló igen erélyes kívánság, sőt saját fel­fogása is arra késztették a minisztert, hogy ma­gáévá tegye a 15 százalékos őrlési díjnak 10 száza­lékra való leszállítása iránti óhajtást. Az állam ez intézkedés révén, a­mely immár befejezett dolog, minimálisan 4 milliárd koronát veszít, mely vesz­teséget csak a bankóprés útján tudja az ország pénz­ügyminisztere pótolni. Természetesen így a pénz­ügyminiszter csak hosszas tárgyalások után járult hozzá az őrlési díj leszállításához, minthogy azon­ban ő sem volt képes többé a kérés elől elzárkózni, kénytelen volt az őrlési adó leszállításához bele­egyezését adni, azzal a kikötéssel, hogy ezzel a nagy engedménnyel együtt megszavazzák a földadónak búzára való konvertálás­ára vonatkozó törvényjavas­latot is. Az őrlési díj leszállítása a molnárokat egy­általán nem fogja érinteni, mert a malmok a jövő­ben is kényszerítve lesznek az őrlési díj fejében beszedett búzát a kormánynak térítési áron beszol­gáltatni. Ez az intézkedés az állam szempontjából azt jelenti, hogy a kormány mindazoknak, a­kik bú­zát őröltetnek, ötszázezer g­ búzában fizetendő adót elenged. Mivel azonban az ellátatlanok számának csökkentéséből egyelőre csak igen csekély mérték­ben lehet szó, ezt az ötszázezer g. búzát a kormány­nak vagy más után kell megszerezni, vagy meg kell vásárolni. A­mennyiben a kormány a búzát vásárlás útján kapja, annyival lesz minden élelmicikk, így maga a liszt is drágább, mint a­mennyivel több bankjegyet kell kibocsátani a fenti búzamennyiség beszerzése céljából. M­i , könnyen nem érhető el, mindenesetre redukálódik a kiviteli kedv, csökken az export céljaira történő spekulatív búzavásárlás és olcsóbb ár mellett stabi­lizálódik a búza napi jegyzése. Ha viszont az exportőrök az ötven kg. búzában fizetendő illeték mellett is meg tudják találni számításukat, akkor viszont az állam a kiviteli illetékekből olyan bevé­telhez jut, a­mely az ellát­­alanok lisztjére való rá­fizetésnél figyelemre méltó fedezetet nyújt. A molnárok tekintélyes többsége az iránt is interveniált a kormánynál, hogy a kiviteli illeték lisztben fizettessék le. Minthogy azonban ez azt jelentené, hogy a molnárok kiviszik a nullás lisztet és a kiviteli illetéket főző- és kenyérlisztben, fize­tik le, ebből önként folyna az is, hogy a piacról el­tűnne a két legkeresettebb típusú liszt, a kenyér- és főisólszt, a­mi újra nagy drágaságot teremtene. Azonkívül az államnak óriási adminisztrációra volna szüksége, hogy a különböző típusú liszteket az ille­ték lerovásakor, illetve az átvételkor megfelelően osztályozza. Bizonyos az is, hogy a malmok nem szeretik, ha az államnak búza van a kezében, mert akkor búzától előállított, produktumokkal mindig lenyomhatja a piaci árakat. Ez azonban, éppen a mai viszonyok között, a drágaság pillanatnyi meg­akadályozása céljából néha szükséges is lehet. . Az ipari munkások ellátását illetőleg a közéll­­mező miniszter azt mondotta, hogy ez a kérdés még egyáltalán nem tisztázódott. A napokban fog össze­ülni egy konferencia, a­mely érdemlegesen fog fog­lalkozni az ipari munkások ellátásával. Csak ennek a tanácskozásnak érdemleges határozatai után fog a kormány ebben a tárgyban dönteni. A miniszter né­zete szerint azonban az ipari munkások állami el­látását máról-holnapra semmi körülmények között sem lehet megszüntetni. A drágaság letöréséről esvén szó, a miniszter a legnagyobb egyszerűséggel jelentette ki, hogy ő augusztusban éppen azért fogja elhagyni helyét, mert nincsen tudatában azoknak a lehetőségeknek, a­me­lyekkel a drágulás borzalmas folyamata megállítható volna. A maga részéről mindent megpróbált, de ki­vezető utat nem lát Elmegy, mert nem akarja, hogy még a látszata is fennforogjon annak, hogy ő nem­csak nem tud,, de nem is akar semmit sem csele­kedni. Térfi Béla, a­ki egészen kiváltságos minta­képe az igazi magyar embernek, e pillanatban — a­mint nekünk mondotta — úgy érzi, hogy ezt a csa­tát elvesztette és most már nem akarja még meg is gyűlöltetni magát. Olyan embernek akarja átadni helyét, a­ki legalább azt hiszi magáról, hogy még most is tud valamit csinálni, a­kinek van valamely keresztülvihető mentő ideája. Térfi azt mondja, hogy ő a magyar korona egyre hanyatló irányzatát meg• H POR B — finBOL ELBESZÉLÉS. — Irta 1Q5EPH COHRHD. 18 D'Rubert nem folytatta. — Hiszen úgysem hiszi, ha el is mondom — mondta magában. — Csak azt hinné, hogy bolonddá teszem és megsér­tődne. — Hangosan utána tette: __ Úgy van, ifjúkori hóbortból eredt és azóta . . . A Chevalier a szavába vágott: — Nos, úgy hát valamiképp el kell intézni. — Elintézni? • __ Úgy van, tekintet nélkül az ön önérzetére. Meg kellett volna gondolnia, hogy jegyben jár. De talán erről is m­egfeltkezett, úgy, a­hogy a párbajá­ról megfeledkezett. Sohasem hallottam ilyen léha kijelentést. __: Az egekre, Monsieur! Csak nem képzeli, hogy azalatt vesztem össze valakivel, hogy legutóbb Parisban jártam? ! — Eh, mit határoz a pontos idő, hogy mikor viselkedett ilyen esztelenül! — kiáltott a Ghevalier l epésen. — Most az a fődolog, hogy elintézze. Mivel észrevette, hogy d’Hubert nyugtalanko­dik és megszólalni készül, az öreg emigráns tilta­kozó­an emelte föl kezét és határozott hangon így­­ szólt: — Magam is katona voltam. Sohase mernék kettes eljárást ajánlani annak az embernek, a­kinek nevét az én húgom is viselni fogja. Ismétlem, hogy entee galants hommes, ilyen­ ügyet mindig simán el lehet intézni. — De, sapperloite, Monsieur le Ghevalier. A kiviteli illetékből, mely fedezni volna hi­vatva az ellátatlanok szükségletét, — a miniszter számításai alapján — a jövő gazdasági évben az állam vajmi kevés búzát fog bevételezni, mert a termés olyan rossz, hogy esetleg csak belső szükség­letünk fedezésére lesz elégséges. A­mennyiben azon­ban valamely váratlan meglepetés folytán a búza átlag hét magot adna, úgy — férfi szerint — más­fél millió ú 1. nullás liszt mindenesetre kivihető lesz, a­mely körülmény csökkentené bankjegyforgal­munkat. A miniszter a nullás liszt kiviteli illetékét a­­ kint ötven kg. búzában kívánja megállapítani. Ehhez az elhatározásához föltétlenül ragaszkodik, mert különben a kenyérnek drágulása semmi kö­rülmények között sem volna megakadályozható. Ugyanis ha a kiviteli illeték mázsánként 50 kg.-nál alacsonyabban szabályoztatnék, a magyar búza mentén elérné a világp­aritást, a­mi természetesen maga után vonná a liszt mérhetetlen drágulását. Ha azonban a kiviteli illeték ötven kg. búzában állapittatik meg, az exportőrök arra lesznek kény­szerítve, hogy külföldön a magyar liszt árát a vil­ágparitáson túlhajtsák. Minthogy azonban ez egy­hészen tizenöt-tizenhat éve, hogy megtörtént. Fiatal huszárhadnagy koromban. Az üreg megrökönyödött e heves kifakadáson. — Ön tizenhat évvel ezelőtt huszárhadnagy volt? — mely óvta révetegen. — Igen az! Csak nem képzeli, kérem, hogy már a bölcsőben kineveztek tábornokinak, mint valami királyi herceget! A szőlőkkel tarkított mezeik lborpiros fényű alkonyában higgadtan, kimért udvariassággal csen­dült föl a volt királyi hadseregbeli katonatiszt hangja. — Álmodom Jahin? Vagy tréfálni méltóztatik? Azt akarja velem elhitetni, hogy tizenhat esztendőn át halogatott egy becsületbeli ügyet? — Azóta nem tudom lerázni. Ez a tiszta igaz­ság. Az összetűzés természetet nem oly könnyű megmagyarázni. Termesztés, hogy azóta ismételten megvivtunk. — Minő modor! Milyen rémes perverzitása a férfiasságnak. Ilyen ember Istenség semmi mással meg nem okolható, mint a forradalom vérengző őrjöngésével, mely egész generációkat megmételye­zett — elmélkedett halk hangon az öreg emigráns. — De kit az ellenfele? — kérdezte hangosan. , — Az ellenfelem? A neve Feraud. Egy pillanatra csend lett, aztá­n a Chevalier közömbös hangon ezt kérdezte: — Kicsoda ez a Feraud? — Ő is huszárhadnagy volt, úgy értem, hogy most szintén tábornok. • Gascognei, Kovácsmester fiának mondják. — Ahol ni! Mindjárt gondoltam. Az a Bona­parte különös előszeretettel viseltetett, a cangille iránt. Ezzel nem önre célzok, d’Hubert. Ön közénk való, dacára, hogy azt, a bitorlót szolgálta, a­ki... — Hagyjuk ki őt ebből az üszvből — fortyant föl d’Hlubert. A Chevalier a hegyes vállát vonogatta: — Bizonyos Feraud. Egy kovácsmester és valami falusi szolgáló leszármazottja. Láthatja, mi lett az eredménye, hogy ilyen népség közé kevere­dett — ön is foltozóvarga volt, Chevalier. — Igaz. De az én apám nem volt varga. Sem az öné, Monsieur d’Hubert. ön meg én olyasmivel rendelkezünk, a­mivel a Bona­parte-éra hercegei, grófjai és marsalljai nem rendelkeznek, mert nincs olyan földi hatalom, a­mi megadhatná nekik — vágta vissza bekmelegedve a vén Chevalier. — Az ilyen népség egyszerűen nem létezik. Az ilyen Feraud, Feraud! Ki ez a Feraud? Aféle csirkefogó tábornoki álruhában, a corzikai kalandor kegyéből, k­i császári maskarát öltött föl. Nincs rá legcseké­lyebb ok sem, hogy egy d'Hubert annyira lealja­­sodnék, hogy ilyen emberrel párbajt vívjon. Nagyon jól kimentheti magát vele szemben. És ha az a­mfinant azt venné a fejébe, hogy mentségét nem fogadja el, hát egyszerűen tagadja meg, hogy ki­áll­jon­ vele. — Ön mondja ezt? — Én. A legtisztább lelkiismerettel. — Monsieur le Chevalier! Mit gondol, milyen világba került vissza száműzetéséből? D'Hubert ezt olyan riasztó hangon mondta, h­ogy az öreg­ember hirtelen fölvetette lehajtott ősz fejét. Egy ideig nem felelt. —­ Ennek csak az Isten a megmondhatója! — kiáltott végül, mialatt lassan az út szélén álló feszületre mutatott. — Csak az Isten a megmond­hatója! Ha ez a jelkép nem állnia, mely gyerek­koromban­ is itt állt, azt kérdeném magamtól, hogy mi, kik Istenünkhez és királyunkhoz hívek marad­tunk, mire is jöttünk vissza. A délnek még a hangja is megváltozott (Folyt; kSy.)

Next