Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)
1922-06-23 / 141. szám
s Budapesti Hírlap (hí. sz.) 1922 június 23. második. Tót.: 50:50. — III. Hohenlohe O. herceg: Trojaner (3) első, Wenckheim D. gróf: Akadékos (10) második, DréherJ.: Koreán (2 reá) harmadik. Tót.: 50:215, 50:1. — IV. Lamberg gróf: Krieau (IVI) első, Huszár E.: Parázna (4) második, Wenckheim gróf: Tiktak (5) harmadik. Tót.: 50:100, 50:65, 95, 85. — ,V.Zichy B. gróf: Bia (pari) első, Jestein V.: Vica (4) második, Stal Eichbrun: Pretty Mary (4) harmadik. Tót. I.:50:93, 50:85, 130. — VI. Ifj. Ditrói M.: Owagan .1(3) első, Bakonypölöskei Dénes: Caezonia (6) második, Born báró: Somló (25) harmadik. Tót.: 50:200, 50,75, 95, 195. — VII. Tóth I. úrnő: Marvja (10) első, Mr. J. Ostjorne: Kótyagos (3) második, Isekutz Gy. úrnő: Fulmine (8) harmadik. ).A nyári ügető verseny. Pazar és Wapiti páros viaskodása lesz csupán a pénteki versenynek főszáma. Wapitinek bizonyára kevés lesz az a húsz méter, amit a most formájának teljében lévő Pazartól kap. A többi futásra ezek a jelölteink: I. Cirmos—Bonifácius. II. M. M.—Kisasszony. III. Senki más—Tibor. IV. Therese—Erzerum. V. Rebeka—Sárika. VI. Bankár*' —Famrossza. ’ VII. Senyey gróf hajtás. KÖZOfiZBflSáfc Beszélgess Térné Béla közérelnesö miniszterrel. — Tíz százalék lesz az őrlési díj. — ötven kg. búza lesz egy métermázsa nullás liszt kiviteli illetéke. — Az ipari munkások ellátása. — .A drágaság letörésének akadályai. — A közélelmező miniszter távozásának okai. A napisajtóban mind sűrűbben foglalkoznak a nemzetgyűlési képviselők egy csoportjának azzal a törekvésével, hogy az őrlési adó eltöröltessék és a malmokat teljesen felszabadítsák az állami ellenőrzés alól. Egyik délutáni lap már azt is tudta, hogy a közélelmező miniszternél az esti órákban ebben az ügyben ankét lesz, amelyre az őrlési adó megszüntetésére törekvő képviselők hivatalosak. Csontos Imre nemzetgyűlési képviselő, a polgári életben molnár és a Kis- és Középmalmosok Országos Egyesületének elnöke, ma délután öt órakor pontosan meg is jelent a miniszter előszobájában, hogy az értekezletre bejelentesse magát. Térfi Béla nagy álmélkodással fogadta a képviselő urat — minthogy ő az értekezletről mit sem tudott. Térfi Béla — mint halljuk — egyébként nagy meglepetéssel olvassa a közélelmezési ügyek intézéséről megjelenő cikkeket, mert azok legtöbbször homlokegyenest ellenkeznek a valóságban folyamatban lévő intézkedésekkel. Hogy tájékozódást szerezzünk a közélelmezési aktuális kérdések való állása felől, munkatársunk ma délután felkereste Törfi Bélát hivatalában. A közélelmező miniszter munkatársunkkal hosszabb beszélgetést volt szíves folytatni. Álláspontját az egyes kérdésekben a következőkben foglalhatjuk össze: Az örökös támadások, a politikusok részéről megnyilvánuló igen erélyes kívánság, sőt saját felfogása is arra késztették a minisztert, hogy magáévá tegye a 15 százalékos őrlési díjnak 10 százalékra való leszállítása iránti óhajtást. Az állam ez intézkedés révén, amely immár befejezett dolog, minimálisan 4 milliárd koronát veszít, mely veszteséget csak a bankóprés útján tudja az ország pénzügyminisztere pótolni. Természetesen így a pénzügyminiszter csak hosszas tárgyalások után járult hozzá az őrlési díj leszállításához, minthogy azonban ő sem volt képes többé a kérés elől elzárkózni, kénytelen volt az őrlési adó leszállításához beleegyezését adni, azzal a kikötéssel, hogy ezzel a nagy engedménnyel együtt megszavazzák a földadónak búzára való konvertálására vonatkozó törvényjavaslatot is. Az őrlési díj leszállítása a molnárokat egyáltalán nem fogja érinteni, mert a malmok a jövőben is kényszerítve lesznek az őrlési díj fejében beszedett búzát a kormánynak térítési áron beszolgáltatni. Ez az intézkedés az állam szempontjából azt jelenti, hogy a kormány mindazoknak, akik búzát őröltetnek, ötszázezer g búzában fizetendő adót elenged. Mivel azonban az ellátatlanok számának csökkentéséből egyelőre csak igen csekély mértékben lehet szó, ezt az ötszázezer g. búzát a kormánynak vagy más után kell megszerezni, vagy meg kell vásárolni. Amennyiben a kormány a búzát vásárlás útján kapja, annyival lesz minden élelmicikk, így maga a liszt is drágább, mint amennyivel több bankjegyet kell kibocsátani a fenti búzamennyiség beszerzése céljából. Mi , könnyen nem érhető el, mindenesetre redukálódik a kiviteli kedv, csökken az export céljaira történő spekulatív búzavásárlás és olcsóbb ár mellett stabilizálódik a búza napi jegyzése. Ha viszont az exportőrök az ötven kg. búzában fizetendő illeték mellett is meg tudják találni számításukat, akkor viszont az állam a kiviteli illetékekből olyan bevételhez jut, amely az ellátalanok lisztjére való ráfizetésnél figyelemre méltó fedezetet nyújt. A molnárok tekintélyes többsége az iránt is interveniált a kormánynál, hogy a kiviteli illeték lisztben fizettessék le. Minthogy azonban ez azt jelentené, hogy a molnárok kiviszik a nullás lisztet és a kiviteli illetéket főző- és kenyérlisztben, fizetik le, ebből önként folyna az is, hogy a piacról eltűnne a két legkeresettebb típusú liszt, a kenyér- és főisólszt, ami újra nagy drágaságot teremtene. Azonkívül az államnak óriási adminisztrációra volna szüksége, hogy a különböző típusú liszteket az illeték lerovásakor, illetve az átvételkor megfelelően osztályozza. Bizonyos az is, hogy a malmok nem szeretik, ha az államnak búza van a kezében, mert akkor búzától előállított, produktumokkal mindig lenyomhatja a piaci árakat. Ez azonban, éppen a mai viszonyok között, a drágaság pillanatnyi megakadályozása céljából néha szükséges is lehet. . Az ipari munkások ellátását illetőleg a közéllmező miniszter azt mondotta, hogy ez a kérdés még egyáltalán nem tisztázódott. A napokban fog összeülni egy konferencia, amely érdemlegesen fog foglalkozni az ipari munkások ellátásával. Csak ennek a tanácskozásnak érdemleges határozatai után fog a kormány ebben a tárgyban dönteni. A miniszter nézete szerint azonban az ipari munkások állami ellátását máról-holnapra semmi körülmények között sem lehet megszüntetni. A drágaság letöréséről esvén szó, a miniszter a legnagyobb egyszerűséggel jelentette ki, hogy ő augusztusban éppen azért fogja elhagyni helyét, mert nincsen tudatában azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel a drágulás borzalmas folyamata megállítható volna. A maga részéről mindent megpróbált, de kivezető utat nem lát Elmegy, mert nem akarja, hogy még a látszata is fennforogjon annak, hogy ő nemcsak nem tud,, de nem is akar semmit sem cselekedni. Térfi Béla, aki egészen kiváltságos mintaképe az igazi magyar embernek, e pillanatban — amint nekünk mondotta — úgy érzi, hogy ezt a csatát elvesztette és most már nem akarja még meg is gyűlöltetni magát. Olyan embernek akarja átadni helyét, aki legalább azt hiszi magáról, hogy még most is tud valamit csinálni, akinek van valamely keresztülvihető mentő ideája. Térfi azt mondja, hogy ő a magyar korona egyre hanyatló irányzatát meg• H POR B — finBOL ELBESZÉLÉS. — Irta 1Q5EPH COHRHD. 18 D'Rubert nem folytatta. — Hiszen úgysem hiszi, ha el is mondom — mondta magában. — Csak azt hinné, hogy bolonddá teszem és megsértődne. — Hangosan utána tette: __ Úgy van, ifjúkori hóbortból eredt és azóta . . . A Chevalier a szavába vágott: — Nos, úgy hát valamiképp el kell intézni. — Elintézni? • __ Úgy van, tekintet nélkül az ön önérzetére. Meg kellett volna gondolnia, hogy jegyben jár. De talán erről is megfeltkezett, úgy, ahogy a párbajáról megfeledkezett. Sohasem hallottam ilyen léha kijelentést. __: Az egekre, Monsieur! Csak nem képzeli, hogy azalatt vesztem össze valakivel, hogy legutóbb Parisban jártam? ! — Eh, mit határoz a pontos idő, hogy mikor viselkedett ilyen esztelenül! — kiáltott a Ghevalier l epésen. — Most az a fődolog, hogy elintézze. Mivel észrevette, hogy d’Hubert nyugtalankodik és megszólalni készül, az öreg emigráns tiltakozóan emelte föl kezét és határozott hangon így szólt: — Magam is katona voltam. Sohase mernék kettes eljárást ajánlani annak az embernek, akinek nevét az én húgom is viselni fogja. Ismétlem, hogy entee galants hommes, ilyen ügyet mindig simán el lehet intézni. — De, sapperloite, Monsieur le Ghevalier. A kiviteli illetékből, mely fedezni volna hivatva az ellátatlanok szükségletét, — a miniszter számításai alapján — a jövő gazdasági évben az állam vajmi kevés búzát fog bevételezni, mert a termés olyan rossz, hogy esetleg csak belső szükségletünk fedezésére lesz elégséges. Amennyiben azonban valamely váratlan meglepetés folytán a búza átlag hét magot adna, úgy — férfi szerint — másfél millió ú 1. nullás liszt mindenesetre kivihető lesz, amely körülmény csökkentené bankjegyforgalmunkat. A miniszter a nullás liszt kiviteli illetékét a kint ötven kg. búzában kívánja megállapítani. Ehhez az elhatározásához föltétlenül ragaszkodik, mert különben a kenyérnek drágulása semmi körülmények között sem volna megakadályozható. Ugyanis ha a kiviteli illeték mázsánként 50 kg.-nál alacsonyabban szabályoztatnék, a magyar búza mentén elérné a világparitást, ami természetesen maga után vonná a liszt mérhetetlen drágulását. Ha azonban a kiviteli illeték ötven kg. búzában állapittatik meg, az exportőrök arra lesznek kényszerítve, hogy külföldön a magyar liszt árát a világparitáson túlhajtsák. Minthogy azonban ez egyhészen tizenöt-tizenhat éve, hogy megtörtént. Fiatal huszárhadnagy koromban. Az üreg megrökönyödött e heves kifakadáson. — Ön tizenhat évvel ezelőtt huszárhadnagy volt? — mely óvta révetegen. — Igen az! Csak nem képzeli, kérem, hogy már a bölcsőben kineveztek tábornokinak, mint valami királyi herceget! A szőlőkkel tarkított mezeik lborpiros fényű alkonyában higgadtan, kimért udvariassággal csendült föl a volt királyi hadseregbeli katonatiszt hangja. — Álmodom Jahin? Vagy tréfálni méltóztatik? Azt akarja velem elhitetni, hogy tizenhat esztendőn át halogatott egy becsületbeli ügyet? — Azóta nem tudom lerázni. Ez a tiszta igazság. Az összetűzés természetet nem oly könnyű megmagyarázni. Termesztés, hogy azóta ismételten megvivtunk. — Minő modor! Milyen rémes perverzitása a férfiasságnak. Ilyen ember Istenség semmi mással meg nem okolható, mint a forradalom vérengző őrjöngésével, mely egész generációkat megmételyezett — elmélkedett halk hangon az öreg emigráns. — De kit az ellenfele? — kérdezte hangosan. , — Az ellenfelem? A neve Feraud. Egy pillanatra csend lett, aztán a Chevalier közömbös hangon ezt kérdezte: — Kicsoda ez a Feraud? — Ő is huszárhadnagy volt, úgy értem, hogy most szintén tábornok. • Gascognei, Kovácsmester fiának mondják. — Ahol ni! Mindjárt gondoltam. Az a Bonaparte különös előszeretettel viseltetett, a cangille iránt. Ezzel nem önre célzok, d’Hubert. Ön közénk való, dacára, hogy azt, a bitorlót szolgálta, aki... — Hagyjuk ki őt ebből az üszvből — fortyant föl d’Hlubert. A Chevalier a hegyes vállát vonogatta: — Bizonyos Feraud. Egy kovácsmester és valami falusi szolgáló leszármazottja. Láthatja, mi lett az eredménye, hogy ilyen népség közé keveredett — ön is foltozóvarga volt, Chevalier. — Igaz. De az én apám nem volt varga. Sem az öné, Monsieur d’Hubert. ön meg én olyasmivel rendelkezünk, amivel a Bonaparte-éra hercegei, grófjai és marsalljai nem rendelkeznek, mert nincs olyan földi hatalom, ami megadhatná nekik — vágta vissza bekmelegedve a vén Chevalier. — Az ilyen népség egyszerűen nem létezik. Az ilyen Feraud, Feraud! Ki ez a Feraud? Aféle csirkefogó tábornoki álruhában, a corzikai kalandor kegyéből, ki császári maskarát öltött föl. Nincs rá legcsekélyebb ok sem, hogy egy d'Hubert annyira lealjasodnék, hogy ilyen emberrel párbajt vívjon. Nagyon jól kimentheti magát vele szemben. És ha az amfinant azt venné a fejébe, hogy mentségét nem fogadja el, hát egyszerűen tagadja meg, hogy kiálljon vele. — Ön mondja ezt? — Én. A legtisztább lelkiismerettel. — Monsieur le Chevalier! Mit gondol, milyen világba került vissza száműzetéséből? D'Hubert ezt olyan riasztó hangon mondta, hogy az öregember hirtelen fölvetette lehajtott ősz fejét. Egy ideig nem felelt. — Ennek csak az Isten a megmondhatója! — kiáltott végül, mialatt lassan az út szélén álló feszületre mutatott. — Csak az Isten a megmondhatója! Ha ez a jelkép nem állnia, mely gyerekkoromban is itt állt, azt kérdeném magamtól, hogy mi, kik Istenünkhez és királyunkhoz hívek maradtunk, mire is jöttünk vissza. A délnek még a hangja is megváltozott (Folyt; kSy.)