Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)

1922-06-23 / 141. szám

ára 5 korona.­ Budapest, 1922. XLH. évfolyam, 141. szám Péntek, junius 23. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. SlőSzetéd­ árat! Egész évre 1100 K,félévre 160 K, negyedévre 980 g, egy hónapra 100 K. Egyes szám ára 5 korona. Ansztriáks Hirdetéseket Budapesten felvesznek az an 1OO kor. Összes­üldözési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajtfnay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonazárnok: József 43, József 53, József 63, József 23—84,­­ Gaal Cassion elnök, Budapest, jan. 22. Gaál Gaszton ízléssel, méltósággal és ön­érzettel foglalta el nemzetgyűlési elnöki szé­két. Népszerűségének próbája, hogy az ellen­zék nem állított ellenjelöltet neki, hanem be­érte azzal, hogy ellenzéki voltát szalválta fehér szavazólapokkal. Ennek alapján elmondhat­juk, hogy a nemzetgyűlés elnöke nyilván él­vezi az egész Ház osztatlan tiszteletét és bizal­mát. Hasonló esetekére visszamenve a múltba, tán csak két példát tudunk rá: a Szilágyi Dezső és az Apponyi Albert gróf elnöksége példáját. Gaál Gaszton aránylag még fiatal ember, a Dunántúl szerencsés­en, egy régi és tiszte­letreméltó család ivadéka. Az után, a­melyre ily kedvező auspiciumok közt lép, előtte nagy férfiak jártak, a­kiknek nyomdokába lépni méltó becsvágya a férfiúnak, a­ki komolyan veszi hivatását és vállain érzi súlyát ennek a nemes hivatásnak. Neptun istentől kell meg­­ihletve lennie annak, a­ki a modern magyar törvényhozásnak oly gyakran háborgó tenge­rén uralkodni akar. Tudás, jellem, tapintat és lélekjelenlét kell ahhoz, hogy bonyolult funk­cióját sikerrel teljesíthesse. Bevezető beszédé­ben az elnöklés ideális képét rajzolta meg, a­mely ha nem is mindig ült azon a széken, me­lyet ma elfoglalt (hiszen emberek vagyunk, nem egyformák, és gyarlandók), de a kép, melyet adott, megfelel a magyar léleknek, a­mely múltúnkat, históriánkat, hagyományain­kat és világfelfogásunkat formálta. Ma tün­­döklőbben láthatja a világ, mint valaha, hogy türelmesebb, lojálisabb, liberálisabb, méltá­­nyosabb uralom nem volt, mint a magyar, mely alá már visszavágyódnak azok, a­kiket a felszabadítás jelszava s a rokonság ürügye alatt elszakítottak tőlünk. A türelmetlenség, a felekezetiesség, jogtalanság mindig csak­ epi­­zódszerű, múló tünetek, hogy ne mondjam divatok voltak, melyek rövid kérészélet után ismét helyet adtak a hagyományos, szabadabb szellem uralmának. Hiszen a történelem is mutatja, hogy a magyar alkotmányosság ural­mához volt úgyszólván kötve Európa keleti népeinek is a szabadsága. Ha bármely hata­lom egy-egy időre lebírta a magyart, rab lett a magyarral együtt minden faj, nép, és nem­zet itt, ha török, ha osztrák volt az elnyomó. Ez a hagyományos magyar szellem szó­lalt meg Gaál Gaszton elnöki székfoglalójában. Ez csendül meg a hódolatban, mellyel Appo­­nyit, mint korelnököt oly szépen és oly rövi­den tudta ünnepelni. S ennek a szellemnek a zománca ömlött ama szavain, melyekkel el­siratta az elnöki székből „IV. Károly király Ő felségét A léha legénykedés, a pártos politikai indulat szerette e boldogtalan királyunkat volt­ királyként, exkirályként, sőt még ennél is kevesebb tiszteletet hirdető nevekkel emlegetni. Gaál Gaszton nemes, egyszerű, meghatott és megható mondatokkal ültette vissza az árnyat a trónra és tette fejére Szent István király bű­vös koronáját. Koronája volt ez a megválasz­tott elnök megnyitó beszédének is. Elmondhatjuk, hogy Gaál Gaszton szeren­csés auspiciumok közt foglalta el az ország első dignitásának székét. De nem felhők járá­sából, nem madarak röptéből áll elő a szeren­csés auspicium, hanem kisugározik magából a férfiúból, tett hitvallásából és magatartásából. Örömmel fűzzük hozzá abbeli reményünket, hogy egész elnöki ideje alatt ez a szerencséje el nem fogja hagyni, mert hiszen egyéniségé­ben, lelki és szellemi tulajdonságaiban rejlik. És sikerülni fog a nemzetgyűlés tanácskozá­sait úgy vezetnie, igazsággal, méltányossággal, gyöngédséggel és eréllyel váltakozva a szükség és a helyzetek szerint, hogy hullámai se az ő elnöki tekintélyéig fel ne csapjanak, se a nem­­zet érdekeit el ne borítsák. Ciwedsia. írta Illy János. A tudós ráemelte vastag okuláréka mögül elő­­p­illanó tekintetét a mögötte álló fiatal asszonyra, a feleségéne, meg a fiatal doktorra, a­ki a keze alól most került ki az egyetemről, a szava áhítatba csendesedett, mikor kezébe vette a gyűjteményből a préselt, hervadtszagu óriás fehér virágot. — Látjátok! — szólt — ez a legritkább pél­dánya gyűjteményemnek! A n­eve cinedria! Furcsa, semmit sem mondó név, de mivel mindennek ezen a világon nevet adtak az emberek, így hát ezt a gyönyörű ritkaságot is elkeresztelték, cinedriának. Egyetlen talpalatnyi földje van csak a világnak, a­hol ez a ritka virág megterem. A tudomány kutatá­sai szerint valami szeszélyes szélroham egy idegen növény magvát széthordva, olyan földbe telepítette, a­hol az új virággá fejlődött. Dél-Amerikának va­lamelyik ritkán járt csücskében találtak rá a kuta­tók és sebbol sincs mása! . . . Azt nem tudták eddig kideríteni, hogy milyen növény volt az, a­melynek a magjából idegen földben ez a virág nőtt. Csak ez az egy példányom van nekem is belőle! A gyűjte­ményem büszkesége! Az arcához vitte gyengéd becézéssel a száraz virágot, a fiatal asszony meg a doktor mosolyogva mélyesztették egymásba tekintetüket, egy pillanatra összesimult a kezük, de a tudós szeme újra fölemel­kedett, a tekintete végigsimogatta a felesége és a­­doktor arcát: — Higyjétek­ el, nincs szebb, mint egy ritka virág, vagy növény, a­melyről tudja az ember, hogy párja alig van! Tudni azt, hogy a mienk valami, a­mi kevés van a világon ... ez a legnagyobb gyö­nyörűség tudós számára. Az asszony keze forrón kurcolódott a doktor keze köré. A férfi erősen magához vonta a meleg, karcsú asszonyi testet, úgy hogy az asszony riad­tan dobbant meg, a szeme lángbafulva meredt a férfira, hangtalan kérése az ura felé bólintott. A doktor elengedte az asszonyt, az arcán keserű ránc futott el, csöppnyi bosszúság, a­mit az asszony észrevett és mosolyogva könyörgött a pillantásával­­bocsánatért. A­ tudós fölkelt asztaláról, levette vastag pápa­szemét, elhelyezte a kopott bőrtokban, az útra az újabbat tette föl az orra nyergére, a­melyet finom tokban hordott magával. Megcsókolta a felesége homlokát, a doktorral kezet fogott és ideges, aprózó lépéseivel elsietett. Az asszony szemében szikrázó harag lobbant föl, mikor az ura becsukta maga mögött az ajtót: — Mindig ezekkel a szamárságokkal foglal­kozik! Egy hitvány, kis virág! Ennyi számára min­den gyönyörűség! A doktor olajat öntött a parázsló tűzre. A hangja forró suttogásba fúlt. Az asszony keze után nyúlt. — Mikor itt van maga, a legkábítóbb virág, a milyen csak egy van ezen a világon! A­miből még kettő sem termett, mint abból a délamerikai cinedriából! Az asszony egyik kezében a virágot szoron­gatta, a másikkal védekezett a férfi heves, tüzelő ostroma ellen: — Pál! Az Istenért, még alig ért a kapuhoz! És csakugyan. Ebben a percben újra kinyílt az ajtó. A tudós jelent meg benne. A szeme tétová­zón akadt meg a feleségén meg a fiatal doktoron Összehúzott pupillái lesiklottak az asszonyról meg a férfiről és az asztalára hullott a tekintete. Észre sem vette, hogy a cinedria a felesége kezében szo­­rorul. — Itt felejtettem az értekezésemet, a­melyet ma este föl kell olvasnom a természetbúvárok egyesületében! Az értekezés után nyúlt. A tekintete nyíltan, gyanútlanul mosolygott, a tudós félszeg hiszékeny­ségével az emberi dolgok becsületessége iránt. Az ajtóból vissza sem nézett.­­ Az asszony villámló tekintete utánakúszott: f — Látta ezt? Ezt a közömbös, hiszékeny ars­cot! Ezért nem fogom magá­t meghallgatni soha! Ettől nem tudok szabadulni! Hát minek néz engem ez az em­ber! Egy­ hitvány vásári a Oltókénak, a­mit­ ordítva kínálnak az árusok, mert nagyon sok van belőle? Hát csak az a rongy, virág ritka és őrzése® méltó az ő számára? Jöjjön, megfulladok ebben a komor nagy szobában, csupa szürke rend­­öre a poros könyvek és ez a komor íróasztal itt — apró lábával nekirúgott a széknek — mind-mind az énj ifjú, forró életem ellen esküdtek össze! Lement a doktorral a kertbe. IÁs virágok’ illatai' kábító bilincsként fonódott köréjük, elfelejtették a tudós szobáidnak komor sötétjét becsületes szürke-' ségét, a tavasz pompázó köntösét­­rájuk terítette,­ mintha óvni akarná őket a­­világ árgusszeme előtt Frissen föltárt földhánvás előtt álltak meg,,­ Az asszony tekintete gúnyosan pihent meg a friss, fekete földön. — Ezt ő ásta ma reggel! Minden reggel­ lejön­­ide a kertije és ás! Gyökeret keres! — Ne törődjön vele, édes! — suttogott, a férfi, hangja. A keze ujra az asszony fehér liliomkeze­­után nyúlt. Csodálkozva csattant föl: — Nini! A cinedria! Magával hozta! Egészséges, üde kacagása szétcsapott a­ kertben. — Nini, csakugyan! Itt ez a hitvány virág! — szólt az asszony és gyűlöletes pillantással nézte canedriát. Küszöbön a magyar-osztrák gazdasági megegyezés. — Ausztria megengedi a magyar bérbehozatalt.—­ A vámokat leszállítja 3—400 koronára.­­Magyarország ipari cineket kap. — A magyar-osztrák gazdasági tárgyalások, a­­melyek már jóideje tartanak Bécsben, mint a kor­­­mányh­oz közelálló körükből értesülünk, immáron közvetetlen befejezés előtt vannak úgy, hogy min­­­den remény meg van arra, hogy a megegyezést né­hány napon belül tető alá is tudják hozni. A megegyezés kompenzációs gazdasági szerző­dés alapján jön létre. Ausztria megengedi a ma­gyar borbehozatalt, a­mi a mi szempontunkból már csak azért is fontos, mert idei bortermésünk kitűnőnek ígérkezik. Ausztria a magyar borbehoza­talnál az eddigi 900 koronás vámot 3—100 koro­nára fogja leszállítani. Magyarország ezenkívül vágómarhát is bevihet majd Ausztriába, valamint lisztet is.­­A lisztkivitelt azonban a magyar kormány csak abban a mértékben fogja megengedni, hogy­ az a belföldi ellátást ne veszélyeztesse. Ausztria ezzel szemben olyan ipari cikkeket fog nekünk szállítani, a­melyek idehaza megfelelő mennyiség­ben vagy minőségben nem állíttatnak elő, valamint mezőgazdasági gépeket is. A tárgyalások sikeres előrehaladása elsősor­ban a magyar kormány lojalitásának köszönhető, a­mely az utóbbi napokban olyan utasításokat kül­dött a Bécsben tárgyaló magyar bizottságnak, a­­melyeket az osztrák szövetségi kormány jóformán minden fenntartás nélkül elfogadhat.

Next