Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)

1922-06-23 / 141. szám

6 — (A linzi munkások megverték a tartományi főnököt.) Linzből jelentik: Pilshofer dr. udvari­­tanácsos, a szíriai kerület főnöke a környékbeli szociáldemokrata mezőgazdasági és erdőmunkások Sztrájkja alkalmával figyelmeztette az ipari munká­sokat, szo­gy a dolgozni akarók megzavarása a tör­vény rendelkezése értelmében kihágás. Ezért tegnap négyezer ember tüntetést rendezett a tartományi főnök ellen, a­kik a tüntetők hivatalos helyiségéből a szónoki emelvényhez vonszoltak el több ökölcsa­­pást mértek­­ét. Az izgatott­ tömeg felszólítására a­­kerületi főnök kijelentette, hogy figyelmeztetését a rendi és nyugalom fenntar­tására irányuló kötelesség­ből­ tette. Beszéde közben a tömeg viharosan köve­telte a kerületi főnök lemondását­, a­ki végül kije­lentette, hogy a sztrájkolók és munkaadók között újabb tárgyalásokat fog kezdeményezni.­­ (A bérmozgalom.) Az általános drágulás következtében különböző üzemekben ma is mozgal­mat indítottak az alkalmazottak fizetésük javítása érdekében. A munkaadók a legj­ebb helyen síelve igyekeznek teljesíteni a fizetésjavítás iránt, benyúj­tott kérelmeket. Ez magyarázza, hogy a legtöbb he­­lyen csakhamar békésen o­dják meg az egész moz­galmat és egy-két esetet nem számítva, sztrájkra sehol sem kerül a sor. A dohánygyári munkások sztrájkja ügyében ma örvendetes javulás tapasztal­ható. A sip­ utcai dohánygyárban ugyanis m­a reggel a munkásságnak több mint a fele ismét visszatért a munkába, a lágymányosi dohánygyárban pedig 3­00 munkásnál több jelentkezett ma reggel a munka megkezdésekor. Valószínű, hogy a munkások kíván­ságainak kielégítésével hamarosan véget ér ez a tettjáti­k. A vasmunkások bérmozgalma ügyében is folyik már a tárgyalás s a bér­javítás összege 1—8 korona között, váltakozik óránkint. Valószínűleg hamarosan mag lesz a megegyezés s ugyanilyen megegyezés készül a faiparban is. — A­­lenerali biztositó intézet tisztviselőinek sztrájkja változat­lanul tart. A vállalat igazgatósága edd­g még nem mutat hajlandóságot a tisztviselők kérelmének telje­sítésére. A sztrájkoló tisztviselőket a többi biztosító­­társasságok tisztviselői értesítették, hogy sztrájkjuk­nak elhúzódása esetén anyagi támogatásban részesí­tik őket. — A cipésziparban, a­hol már­ színtén na­pok óta folyt a bérmozgalom, egyes üzemekben sztrájkoltak is, ma már legnagyobbrészt megegyez­tek és megadták a munkásságnak a h­uszonötszá­­zaléko­s bér­javítást.. Mindössze egy-két üzem nem dolgozik. —­ Bérmozgalom van a fóvárosi közüzemek munkásainak körében, a­kik emlékirattal fordultak a polgármesterhez. A polgármester javaslatára a ta­nács megbízta Buzáth János alpolgármestert, hogy sürgősen foglalkozzék a közüzemi munkások kérel­m­ével s a jövő hét elején a munkaügyi bizottság­ban terjessze elő véleményét, a mikor dönteni fog­nak a közüzemi munkások’ kárjavítása kérdésében. — (Alaska rókák) Breitfeld szűcsnél, Váci­ utca 10. — (Hájasétt'.) Klmient Béla lovag Már. mű­szaki felügyelő a minap vezette oltárhoz. Budapesten klopédiai Janiss Irént. A menyasszony leánya Janisa Imre úr. budapesti közjegyzőnek, a ki valaha, Magyar­­ország fénykorában a nyitrai választókerület ország­gyűlési képviselője volt és a Bánffy-féle viharos nyitrai választáson Zichy János gróf győzelmes ellenfele.­­ (Elintézett ujabb lovagias ügy.) A man­dátumok átadásakor, a­­mikor Iklódi Szabó János egy­ségespárti képviselő benyújtotta mandátumát, Ruppert Rezső a következőket kiáltotta közbe: Ilyen mandátu­mot tisztessége­s ember nem tart meg! Iklódi Szabó emiatt a közbekiáltás miatt Tará­nyi Ferenc és Putnoky Móric nemzetgyűlési képviselők útján lovagiam elégté­telt kért Slupperttől. A segédek­­ma levelet intéztek Iklódi Szabóhoz, a­melyben tudomására adják, hogy Ruppert Rezső előttük kijelentette, hogy közbekiáltásá­val Szabót egyénileg nem akarta sérteni, annál kevésbé, mert személyét magyrabecsü­li és föltétlen korrektségét soha kétségbe nem vonta. Megjegyzése tisztán politikai természetű megjegyzés volt. Ruppertnek e kijelentése folytán a segédek az ügyet a lovagiasság szabályai sze­rint elintéz­éttnek jelentették ki.­­ (Városi választás Szegeden.) Szegedről je­lentik: "A tagnap tartott városi közgyűlésen városi tanácsossá Rock I.ipótot, árvaszéki elnökké Bár­­kányi Zoltán drt, árvaszéki ülnökké Tóth Béla drt választották meg.­­ (Megalakult a debreceni mezőgazdasági kamara.) Debrecenből jelentik, hogy a debreceni mezőgazdasági kamara szerdán délután tartotta meg alakuló közgyűlését, a­melyet a földmivelésügyi mi­niszter képviseletében Koós Mihály dr. h. állam­titkár nyitott meg. Beszédében hangoztatta, hogy e kamara céljait csak a tagok egyetértése és a feltét­len bizalom valósíthatja meg. Működését pedig a többtermelés szolgálatába kell állítani, mert ez Magyarország elsőrendű érdeke. Elnökké Almássy Imre grófot, alelnökökké C­egléd­i Mihályt és Pau­­lusz Mártont választották meg.­­— (A Budapesti Ügyvédi Kör) ma este Désy Géza dr. elnöklésével tartott rendkívüli közgyűlésen egyhangúan elfogadta az alapszabályoknak lényegte­sen­ pontjait módosító tervezetét. Majd Bona Ödön dr. az elnöknek fáradságot nem ismerő és a kör belső életének intenzívebbé tételét előmozdító mun­káját köszönte meg, a­mire az elnök meghatottan­­mondott­­ köszönetét.­­ (A HADROA közgyűlése.) A Hadirokkantak, özvegyek és árvák Nemzeti Szövetsége a vidéki és fővárosi szervezetek élénk részvételével csütörtö­­kön délelőtt kilenc órakor kezdte meg közgyűlését a régi képviselőház nagytermében. A közgyűlést Csanádi­ Frigyes, a Szövetség elnöke nyitotta meg nagyhatású beszéddel, melyben utalt arra, hogy hazánk kedvezőtlen viszonyai közt mindent meg kell tennünk, hogy lelki egyensúlyunkat el ne veszítsük. A múlt év tevékenységéről Brebovszky Emil számolt be. A legfőbb törekvés az volt, hogy a hadigondozottakat megfelelő munkához juttas­sák. Moziengedélyeknél, regálejogok odaítélésénél nagy nehézség az, hogy a rászorultaknak nincsen meg a kellő tőkéjük és ezért szükséges állami ka­matmentes kölcsön nyújtásának követelése. Rész­letesen foglalkozott az új rokkantellátásról szóló rendelettel, a­mely a hadigondozottak szempontjá­ból nem­ kielégítő. Az indítványok során a választ­mány javaslatot tett, döntsön a közgyűlés arra vonatkozóan, hogy a rokkantügyet továbbra is a népjóléti minisztérium kebelében tartsák, vagy pe­dig átutalják a honvédelmi minisztérium hatáskö­rébe. A közgyűlés hosszas és szenvedélyes vita után egyhangúan a mellett foglalt állást, hogy a rokkant­­ügyet a honvédelmi minisztérium kebelébe kell át­utalni. A vita során heves támadásokat intéztek a felszólalók a népjóléti minisztérium ellen.. Daubner Samu altábornagy a felügyelő-bizottság jelentését és a zárószámadásokat terjesztette elő, a­melyet a költségelőirányzattal együtt elfogadtak. A választás során alelnök Perém­i Jenő dr. (Gödöllő) lett.­­ (K­lári Ferenc dr. rágalmazási pere.) A sajtócenzúra idején a Szózat egy hosszabb közle­ményt mutatott be­ a sajtótájékoztató bizottságnak, a­hol akkor Vady Oszkár dr. királyi ügyész teljesí­tett szolgálatot. Az ügyész a sajtó­tájékoztató­ bizott­ság véleményétől eltérően a cikket közölhetőnek nem találta, s ezt telefonon közülte a Szózat főszer­kesztőjével, Ulain Ferenc dr.-ral. Ulein dr. ugyan­csak telefonon azt válaszolta az ügyésznek, hogy a napilapok büntetlenül gyalázzák a­­Paksy-üggyel kapcsolatban, és azáltal, hogy a cikk közlését meg­akadályozzák és a védelemtől megfosztják, a ható­ság hatalmával visszaél. E kijelentése miatt Ulain dr. ellen hivatalból üldözendő rágalmazás vétségéért indult mag az­ eljárás. A büntetőtörvényszék Ne­­deczky Géza táblasslró elnöklésével ma tárgyalta ezt az ügyet. Ulain dr. kijelentette, hogy sajnálja, hogy elragadtatta magát és megsértette az ügyészséget. Egyúttal bocsánatot kért úgy a királyi főügyésztől, mint az ügyészségtől, valamint Vady Oszkár dr. ügyész úrtól is. A vádat képviselő királyi ügyész a nyilatkozatot elfogadta és a vádat elejtette. A bíró­ság erre az eljárást megszüntet­te. — (Robbanás a villamos áram­fejlesztő­­telepen.) Ma délután három órakor a Páld­y­ téri áramfejlesztő-telepen az egyik turbina felrobbant. A robbanás következtében a villamosforgalom né­hány óráig szünetelt. A robbanás alkalmával senki­­sem sérült meg.­­ (Felemelték a városi orvosok fizetését.) A közegészségügyi és a közkórházi bizottság ma délután együttes ülést tartott, melyen először a közkórházak 1922/23. évi költségvetését tárgyalták,­ták. A kiadások 492.000.000 koronában vannak előirányozva és a legutóbbi évhez képest 73 száza­lék emelkedést mutatnak. Egy-egy ápolási nap 240 koronába kerül. A költségvetést elfogadták, továbbá az ügyosztálynak azt az előterjesztését, hogy a köz­kórházi laboratórium vezető a VIII., a közkórházi főorvosok a VI. és VII., az adjunktusok a VIII., az alorvosok a IX., a segéd­orvosok pedig X. és XI. osztályba soroztassanak. A rendelőorvosokat nem sorolják osztályba, de évi tiszteletdíjukat felemelik 1600 koronáról 12.000 koronára. A fertőzőkórházi orvosoknak Brozovszky Emil dr. és Szabó Sándor dr. tisztifőorvosok 30 százalékos fertőzőpótlékot javasolnak. A javaslatot kiadják az ügyosztálynak. A bizottság ezután elfogadta az ápolószemélyzet fize­tésének felemelését, a szolga- és munkásszemélyzet fizetésemelését. — Elhalasztották a Mattyasovszky—Károlyi Imre gróf perének tárgyalását.) A proletárdiktatúra bu­kása után Károlyi Imre gróf levelet intézett Maty­­tyasovszky György akkori főkapitányhoz, s közölte vele, hogy Tisza István gróf gyilkosainak, továbbá a felbujtók, értelmi szerzők, bűnrészesek, és­ bűn­­palástolók kinyomozására 200.000 korona jutalmat fűzött ki s a jutalomdij odaítélésére a főkapitányt hatalmazta föl. Ezgy héttel később Károlyi gróf nyílt levelet tett közzé, a melyben korábbi rendel­kezésétől eltérően a díj odaítélését egy háromtagú bizottságra bizta. Ezt az elhatározását azzal okolta meg, hogy a díj odaítélésére oly személyiségek bi­­zandók meg, a­kik a bűnügy irányításától távol­esnek és állásuknál fogva nincsenek kitéve azok­nak a veszélyes hullámoknak, a­melyek a nyomozó hatóságokat sem kímélik. Erre a nyílt levélre Maty­­iyc­zyo­r­ky szintén nyílt levéllel válaszolt, a­mely­ben kijelentette, hogy a rendőrséget semmiféle mel­léktekintet nem befolyásolhatja, semmiféle veszé­lyes hullámoknak kitéve nincs, mindazonáltal tudo­másul veszi a gróf elhatározását. Ezt a nyilt levelet újabb hírlapi nyilatkozatok követték és végül 1919 december 18-án Károlyi Imre gróf egy nyílt leve­lében azt írta, hogy a rendőrhatóság körében a Tisza-nyomozással kapcsolatban oly ténykedések tör­téntek, melyek egy jogállamban nem fordulhatnak elő. ..Az ügy egyik-másik fázisában — mondja ez a nyilt levél — a­ rendőrség nem teljesítette köte­lességét, hajrein elsimította az ügyet, nem járt el kellő buzgalommal. A főkapitány a nyilvánosság előtt kertel, valótlanságokat állít m­ell. E­ nyílt le­sés miatt Mattyasovszky sajtópert indított Károlyi Imre gróf ellen. Ugyancsak sajtópert indított Ká­rolyi Imre gróf Mattyasovszky főkapitány illen, a­­ki egy nyilt levelében azt állította, hogy Tisza Ist­ván gróf a rokoni kötelék ellenére érintkezésre sem méltatta Károlyi Imre grófot. A budapesti büntető­törvényszék mára tűzte ki ennek a kölcsönös rágal­­mazási pernek a tárgyalását. A tárgyaláson Ma­u­­tyasovszk­y Györgyöt Ráth Endre dr. képviselte, Károlyi Imre gróf védői pedig Lengyel Zoltán dr. és Surgoth Gyula dr. voltak. A tárgyalás megnyi­tása után az ügyvédek orvosi bizonyítvánnyal iga­zolták, hogy Mattyasovszky György ágyban fekvő beteg, Károlyi Imre gróf pedig ugyancsak egészségi okokból Budapestről elutazott. A bíróság ennek következtében a tárgyalást bizonytalan időre l­­halasztotta.­­ (Zsófia királyi hercegnő a Katolikus Leányok Országos Szövetségének közgyűlésén.) A Katolikus Leányok Országos Szövetsége csütörtö­kön tartotta meg évi rendes közgyűlését Zsófia kir. hercegnő díszelnöknő elnöklésével. Zsófia kir. her­cegnő pár szóval megnyitotta a közgyűlést, majd a szövetség működéséről szóló jelentést olvasták föl. A jelentések után a tisztikart választották meg. Elnökké D’Oersay Mária grófnőt, ügyvezető elnökké Claud­y Margitot, ügyésszé Zsembery István dr. volt főispánt választották meg. Ezután Butykai P. Antal Jézus-társasági atya mondott lendületes záró­beszédet. Zsófia kir. hercegnő még sokáig elbeszél­getett a megjelentekkel.­­ (György szerb herceg szanatóriumba vonult.) Bécsből jelenti tudósítónk telefonon: György szerb herceg levelet írt Pasics szerb miniszterelnöknek, a­melyben azt követelte, ismerjék el trónutódlási jogát mindaddig, a­míg Sándor királynak utóda nem lesz. Kéri még a herceg, hogy a kormány őt megillető arányban állapítsa meg apanázsát. Az­­Írás végén erősen bírálja a szerb kormánynak a hor­vátokkal és a sefávokkal szemben tanúsított maga­tartását. Ezekkel a nemzetiségekkel a herceg véle­ménye szerint a szerb kormánynak okvetetten meg kell egyeznie és Pasics miniszterelnök politikáját egyenesen végzetesnek nevezi.­­ Pasics a levél vé­k­­­a után megjelent a királynál és a királynak tett előterjesztése értelmében utasították a párisi dél­szláv követséget, hogy a hercegnek egy ideggyógy­­intéseibe való elhelyezése érdekében tegye meg a szükséges intézkdéseket. Párisi Bill szerint György herceg, még mielőtt a követség intézkedett volna, egy szanatóriumba vonult.­­ (Kína volt elnökét elfogták.) Newyorkból jelenti a Reuter-ügynökség. Kantoni jelentés sze­rint az egyesült kínai haderők foglyul ejtették Szun­­jatszent, kit az egyik kínai cirkálón őriznek. (MTI.) — Minden magyar könyv kapható a Budapesti Hírlap könyvkereskedésében, Budapest, VIII. kerület, József-körút­­. — Minden levonás nélkül, teljes értéket fizet aranyért, ezüstért, brilliánsért, Belvárosi Beváltó, Vármegye-n. hét. 188APESTI HÍRLAP (HI. szó 1922 juniu­s 23. TÁVirlAtOK. Pasics Prágába utazik. Bécs. jun. 22. A Neues Wiener­­Aberndhblatt belgrádi jelentése szerint Pasics miniszterelnök leg­közelebb Prágába utazik, hogy a Csehország és Jugoszlávia között megkötött katonai egyezség meg­hosszabbítását szorgalmazza. Az angol kormányt leszavazták a felsőiházban. London, jún. 22. A kormány tegnap a felső­házban vereséget szenvedett Islington Jord ama ja­vaslatának tárgyalásánál, a­melyben kijelentik, hogy a ház számára jelenlegi formájában a Palesztinai mandátum elfogadhatatlan. Islington javaslata mel­lett, 60, ellene 29 szavazat nyilatkozott meg. Balfour lord beszédében v­éeímébe vette a külügyi hivatali politikáját. • Amerika még nem oldja fel a háború alatt lefoglalt magánvagyon­. London, jan. 22. A háború alatt lefoglalt né­­­met és osztrák tulajdon tekintetében Harding el­nöknek az az álláspontja, hogy ellenzi ugyan, ha­­i,llamely állam magánosok vagyonára teszi rá a kezét, jelenleg azonban az Egyesült­ Államok még nem oldhatják fel ezeket a tulajdonokat. Ezek szol­gálnak ugyanis biztosítékul azokért az amerikai­­ál­lamok tulajdonában lévő tulajdonokért, illetve az­ azok után járó kárpótlásért, a­melyeket a háború alatt nac .ellenséges országokban lefoglaltak-

Next