Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)

1922-06-23 / 141. szám

1922 junius 23. , • I­­­ S&9APESTI HiRIJP (141.«) ! mm* isaTérmggállapitás a népnsség cl!. Berlin, jipi. 22. A nagykövetek tanácsa, mint jelentik, meg­kereste a népszövetség tanácsát, hogy legközelebbi ülésén a Románia és Jugoszlávia felé eső magyar határ ügy­ében kiküldött határmegálla­pító bizottság javaslatait vizsgálja meg. Ezek a javaslatok a tria­noni szerződés­ben felállított határok helyesbítését követelik, abban az értelemben, a­mint azt a szer­ződéshez csatolt 1920. május 6-iki kisérőlevél a nép­­szövetség tanácsának közreműködésével kilátásba helyezi.­ ­ROGADOIT ÉS MŰVÉSZET. * (A Tisza István emlékbizottság egymilliós adománya az Akadémiának.) A Tudományos Aka­démiához újabban beérkezett adományok között szerepel egy, a mai pénzügyi viszonyok között is tekintélyes pénzösszeg, egymillió katona, a­melyet az Országos Tisza István Emlékbizottság ajánlott föl, kérve, hogy ezt az összeget az Akadémia for­dítsa Tisza István gróf összes műveinek sajtó alá rendezésére és kiadására. A kiadványokból befolyó tiszta jövedelmet az Akadémia a Tisza István-em­­lékalap gyarapítására fordítja. A Tisza-emlékbizott­­ság milliós adományán kívül újabban még a követ­kező adományok gyarapítják az Akadémia céljait szolgáló összeget: a TÉBE adománya a Hadtörté­nelmi bizottságnak: 50.000 köt.; Unger Béla amerikai bankár adománya az Akadémia 1922. évi pálya­díjainak emelésére: 20.000 korona; néhai Rosen­­feld Alfréd hagyománya valamely közegészségügyi kérdésről szóló pályatétel kitűzésére: 50.727 ko­rona; Weisz Manfréd hozzájárulása Eötvös Lóránt báró arcképének megfestetéséhez: 10.000 korona. Az Akadémia részére 1922 június 19-ig fölajánlott alapítványok és adományok összege 6.338.629 ko­rona és 60 fillér. A Magyar Tudományos Akadémia hadtörténelmi bizottsága legutóbb pályadíjat tűzött ki olyan munka jutalmazására, mely az 1918. évi összeomlásnak indító okait tárgyalja. A pályadíj célja­, hogy végre vi­lágosság derítessék arra, mi okozta a frontok összeomlását. A külföldi lapok és tudományos munkák nyomán ugyanis az a ránk nézve bántó hír terjedt el, hogy a frontok összeomlását a többi között a magyar csapatok lázongása is okozta. A pályadíj tekintélyes összegét a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete adományozta. A munka tervrajzát egy, esetleg több kidolgozott feje­zet kíséretében 1923. december 31-ig kell beküldeni a Magyar Tudományos Akadémia hadtörténelmi bizottsá­gának. A legjobb tervrajz beküldője a megírásra meg­bízást kap. A jutalmat azonban, újabb bírálat után, csak önálló becsű, teljesen kész munka nyerheti el. A szerzőnek különös gondot kell fordítania a délnyugati (olasz) és balkáni harctéren az összeomlás előtti és után való harcokra, a­melyekben a magyar csapatok és csapattestek az utolsó pillanatig kifogástalanul meg­állották a helyüket és csak az összeomlás után adták föl a küzdelmet. A szerző helyesen teszi, ha foglalkozik az összeomlásnak a forradalmat megelőző időszakban fellelhető indító okaival is. Bővebb fölvilágosítást ad Pilch Jenő nyug.­ezredes, (Budapest, VIII. ker. Ludo­­viceum-utca József 39—7/3.), vagy A Hadtörténelmi Múzeum levéltára és könyvtára (I. ker. Vár, Bécsi­­kapu-tér 4.) * (Betiltott színdarab.) A városligeti Jókai Színkörben a Farkas Rezső írta és Czakó Pál szí­nész által előadott Peches ember című darabnak további előadását valamennyi budapesti mulatóban, nyilvános szórakozó helyi­ségek­ben a főkapitányi ren­delet idevonatkozó 24. szakasza alapján a mai napon betiltották. A hettitásra a darabnak egész terjedelmé­ben az erkölcsöt mélyen sértő szövege adott okot. * (Színházi kálvária.) A Vígszínház tudva­levőleg megvette a Fővárosi Orfeumot s operett­­színházzá alakította át. Föl is készült már erre a nagy munkára, szerzett hozzá darabokat és szer­ződtetett színészeket, mikor a főváros nehézségeket csinál neki s ragaszkodik ahhoz, hogy az orfeum maradjon csak orfeum. Szóval megtagadja az en­gedélyt a sziháznyitásra. Erről lesz szó a keddi városi közgyűlésen és a közvetetlen előtte tar­tandó tanácsülésen. A Vígszínház természetesen fellebbez a határozat ellen és az Orsz. Színész­­szövetség deputációval fogja kérni a határozat megsemmisítését. Nekünk tán mondanunk sem kell, hogy reméljük a fellebbezés és a deputáció si­kerül. Mert egy operettszínház még­is csak több, mint egy orfeum. Mindenesetre fejlődés egy jó fokkal föllebb a művészeti létrán. Gazdasági olda­láról nem is beszélünk, hogy hány családnak exisztenciája, mennyi a kereskedelmi s ipari for­galma stb. Ha a mai viszonyok közt még erről is beszélni kellene, igazán kételkednünk kéne az em-­­ berek j­ózan -és J&Wstefkt­. gondolkozásában. Színház. * (Inkognitó) címmel pénteken, szombaton és vasárnap este 10 órakor egy finom szalon-vígjáték kerül színre az Eskütéri Helikonban, Dezsérivel, Gyöngyössy Erzsivel, Nagy Terézzel, Wirth Sárival, Kürthyvel és zombori Rónay Gyulával, a darab szerzőjével a főszerepekben. A II. felvonásban elő­forduló dalt, a­melyet Borutz Blanka énekel, Teleki Ádám gróf szerezte. A bemutató iránt nagy az ér­deklődés. * (Csortos Gyula negyedszer meghosszabbí­tott vendégjátékának) sorozatát június 27-én fe­jezi be a Reneszánsz­ Színházban a Morfium főszere­pének alakításával. A kiváló művész e szerint még öt estén, pénteken, szombaton, vasárnap, hétfőn é­s kedden játsza el páratlan alakítását a Morfiumban, a­mely azután csak októberben i­s ismét színre­­kerülj.. Szerdától kezdődően a tízórai előadások műsorán Az ártatlan Don Juan szerepel Sarkadi Aladár vendégjátékával. * (A Pista! bemutatója.) Kedden június 27-én lesz a bemutatója a Budapesti Színházban Vágó Géza. Matolay és Kossevich­ Pista! című operettjé­nek. Sándor Stefi, Gállai, Csomáky Irén, Tarnay Leona, Bassay és Cselényi játszanak az operettben, a­melynek tánckreációi egyenesen szenzációsak lesz­nek. Az operett-bemutató iránt olyan nagy az érdek­lődés, hogy jegy már csak korlátolt számban kap­ható a Budapesti Színháznál és a jegyirodákban. * (Algol?) Kabaré. * (Még csak négy estén játszik az Intim­­kabaré) kitűnő művészgárdája. A­ki nem látta a pompás júniusi műsort, siessen megnézni, mert vasárnap tartja utolsó előadását a népszerű színház. Filmszínház. A SSS-es renyílt.—A szép Dorefte kalandja­. Angol híradó.— Az új nemzetgyűlés megnyitása. — A Tómozi pénteki új műsora.­ Évekkel ezelőtt frenetikus sikert aratott a Magyar Színházban egy kiválóan szellemes víg­játék, az 555-ös rendőr címmel. A címszerepet akkor Csortos Gyula alakította. Ezt a darabot az amerikai Goldwyn-filmgyár 1921. elején filmre fel­dolgozta. De mindezeideig nem jöhetett az or­szágba rendkívüli drágasága miatt. A Tómozi ezút­tal is bizonyságot teendő áldozatkészségéről, horri­bilis áron megszerezte a kiváló filmet, melynél job­bat a téli színházak sem tudtak hozni. A film szü­zséje csupa elragadó báj, elegancia és egy pilla­natra sem lohadó érdekesség. A szerepet, a­melyet egykor Csortos Gyula játszott, most Tom Moore Amerika egyik legelső férfi-stárja alakítja brilliáns művészettel s ellenállhatatlan egyéni kedvességgel. Ehhez a nívós filmhez méltó társat választott a Tómozi A szép Dorotte kalandjai címmel. Ez a gá­láns történet, a­melynek szereplői a legkiválóbb szí­nészek, a film rendezése, áldozatkész kiállítása, a legnagyobb slágerekre emlékeztet. Csodaszép fel­vételei Salzburg festői helyein készültek. Mint ér­dekes aktualitás szerepel a programon az új nem­zetgyűlés megnyitásán készült felvétel. A műsort a publikum által annyira kedvelt, változatos Angol híradó egészíti ki. A szombat esti burleszk-előadást ismét más programmal tartja meg a Tómozi. Tele­fon 153—83. * (Angol?) * (Önagysága ruhája a Margitszigeten.) Szom­baton, 24-én kerül először szinte a Margitszigeti mozgó­ban Knoblauch világhírű szinművéből ké­szült 7 fejezetes, nagyszabású amerikai művészi film. A filmet az amerikai gyár téli sláger film­nek szánta s a Margitszigeti mozgó nagy áldozatok­kal szerezte meg, kizáróan a Margitszigeten való be­mutatásra. A szenzációs szinművel egyidejűleg kerül bemutatásra Bigornónak pechje van című pompás 2 felvonásos burleszk. A bemutatóig a nagysikerű Hivatalos feleség és a két kacagtató e-vigjáték. Előadások Vs® órától. Telefon 4—13. * (Algol?) . ..4 TESTEDZÉS. * Befejeződött az MTK—FTC mérkőzésének az ügye. Hosszas huzavona után tegnap este eldőlt végre az MTK—FTC bajnoki mérkőzésének az ügye. A Labdarúgó Szövetség intézőbizottsága a mérkőzést igazolta az MTK javára s határozatának megokolásában kimondotta a bizottság, hogy a bíró nem ítélkezett szabályellenesen a kérdéses 11-es al­kalmával, miért is az FTC-nek a pályáról történt levonulását sportszerűtlennek állapítja meg. Az FTC az intézőbizottság határozatát megfölebbezi és így ez üggyel még a fölebbezési tanács is foglal­kozik. A­ sportkörök viszont megnyugvással fogad­ták a döntést, a­mi nem­ is lehetett­ más,­­ha a szö­vetség nem akart letérni az idáig követett helyes útról. Egyetlen csapatnak sem szabad önbírásko­dást gyakorolni a másik csapattal, vagy a bíróval, esetleg a közönséggel szemben, de különösen nem szabad odahagyni a küzdőtérséget, bármennyire is át van hatva valami sérelem keserűségétől. A mér­kőzés félbenhagyása csak vis major esetében áll­hat elő, minden más körülmény között a levonulás a mérkőzésben megszerezhető két győzelmi pontról való lemondást jelent. Ha ebben, az esetben a szö­vetségnek bármelyik fóruma is belement volna a lelki motívumoknak mérlegelésébe és­ elfogadva az­ FTC óvásának erre vonatkozó magyarázatott, a mér­kőzésnek megismételését rendelte volna el, olyan veszedelmes precedenst teremtett volna, a­mely föl­­boríthatta volna a bajnokság küzdelmeit irányító jogrendet. Gombamódra teremtek volna a levonu­lások, a botrányok s a bajnokság sorsának a for­gása a pályákról átterelődött volna a tanácskozó terembe. Ebből a nézőpontból ítélve — mert min­ket csak az egyetemes sport dolga érdekel ,— csak helyeselni tudjuk az intézőbizottságnak gerinces határozatát s úgy hisszük, magukba szállva, még az FTC legrajongóbb hívei sem bánják, hogy az MLSz megóvta a bajnoki mérkőzéseknek a jog­rendjét még annak az árán is, ha az FTC-vel tör­tént is valamelyes sérelem. Mert hiszen, hogy azt a bizonyos 11-est nem volt muszáj megítélni a bíró-k­nak, alig vonja valaki is kétségbe, ellenben, hogy joga volt megítélni, most utólag is, jóval az ese­mény után, mindenki nyugodt lélekkel elismerheti. A döntéssel együtt egyébként eldőlt az idei bajnok­ságnak a sorsa is: az MTK két ponttal vezet az FTC előtt s ha vasárnap az UTE-től­ vereséget is­ szenvedne, jobb gólaránya biztosítja a részére a­ bajnokságot. Az FTC eredménye mindenképpen dicséretet érdemlő s mementó az MTK részére, a­mely sok esztendő óta az idén nyerte első ízben a bajnokságot ostor alatt, úgy lehet, a jövő esztendőben már az ostor sem fog használni. »-~v. i * A válogatott csapat külföldi útja. Három mérkőzést kell még lebonyolítani a válogatott csa­patnak a nyári pihenő beállta előtt. Július 2-án Bochumban Németország válogatott csapatával, jú­lius 9-én Stokholmban Svédország és július 14-én Helszingforszban Finnország válogatott csapata várja mérkőzésre. Június 29-én indulnak el a követ­kező válogatott játékosok: Fogl II., Fogl III., Mandl, Plattko, Kertész, Szabó, Blum, Pimlusz, Molnár, Schwarcz, Orth, Hirzer, Himmel. Július 3-án követik őket: Fehér, Scheller, Kovács és Floch. Az MTK játékosai viszont Stokholmban ki-,­válnak a csapatból és folytatják útjukat Kopenhá­­­gába, a­hol az MTK kötött le mérkőzést, d­s Friedrich István az MLSz-ben. Friedrich István ma este első ízben vett részt az MLSZ elnöki­­ ülésében. A Labdarúgó Szövetség új elnöke élénk figyelemmel hallgatta meg Tibor Lajos ügyvezető alelnök előterjesztéseit s több nagyjelentőségű ügy,, elintézésében vállalt szerepet. * * A BAK úszóversenye.. A BAK vasárnapi­ úsz­óversenyének legérdekesebb eseménye Magyar­­ország 200 méteres gyorsúszó bajnoksága, a­melyért nyolc sprinterünk vetélkedik. Kenyéri fényes for­mája valószínűvé teszi, hogy 2 perc 30 mp­-en be­lüli időt ér el. A BAK figyelmezteti az összes egye­sületeket és versenyzőket, hogy valamennyi elő-­­futamra a jelentkezés pontosan 6 órakor délután elkezdődik. Ezt az intézkedést szükségessé teszi a nevezések nagy száma. * A Ludovika sportünnepe. A­ m. kir. honvéd Ludovika Akadémia június 24-én délután fél 5 óra­kor sportünnepet rendez az akadémia parkjában. Tisztek részére külön meghívót nem küldenek. Iga­zolásul az illetmény­ könyvecske szolgál. „ IcOVERSEN­Y. )( Az alagi futtatás. A derby miting ma le­zajlott zárónapján megtört a­ Dreher-szmnek impo­záns győzelmi sorozata. A Wenckheim-emlékver-­­ senyben ugyanis vereség érte Korom­ot, a kudarc­ azonban inká­b­b a fogadópiacot érintette igen érzé­­kenyen, mert két Teás kurzusban nyilvánította iránta.­ feltétlen bizalmát Korom vezetett st távolságoszto-1.­pig, a hol azonban Troianer könnyen elhúzott mellé lette s már könnyű nyerőnek látszott. kívüllb­ől azon­ban fölnyomult mellé Akadékos és a kettő között kifejlődött ádáz küzdelemben nyakhosszal Troianer,­ maradt a győztes. A szokásos meglepetéssel záró­­­dött a miting: a fogadásokban teljesen elhanyagolt jt Maruja nyerte meg az utolsó versenyt nyergében az Ügyesnek látszó Pap Iovásziával. A részletes ere­d­­­mény a következő: 14, egy Guttmann báró: Fox Troll (2) első, Steid RTT’ Allegró (2%) második, Kiss G.. .Vörös katona 03)r­m­adik. Tot.: 50:105, 50:75, 75. — N­. Wenckheim Oe­tgraf : Béla, bácsi- ifi reá) ...első,Merán

Next