Budapesti Hírlap, 1922. július (42. évfolyam, 147–172. szám)
1922-07-04 / 149. szám
/ Gazdasági jogrend. Budapest, jul. 3. A miniszterelnök ma Rakovszky István napirend előtti felszólalására röviden nyilatkozott a drágaságról. Sajnos, nagyon röviden ahoz képest, hogy mily hosszan tart már a drágaság, és milyen beláthatatlannak látszik, hogy még meddig fog tartani. Mert ez a drágaság undok polip, amelynek mindennap új szivócsápjai nőnek. A miniszterelnöknek kevés vigasztaló mondanivalója volt. Hogy felhívják a közélelmezési miniszter figyelmét minden megrokolatlan drágításra, hogy a Közélelmezésügyi Tanácsnál intézkedjék, hogy a kormány nem köti meg az Árvizsgáló Bizottság kezét; hogy mindent megtesz a drágaság letörésére és hogyha miből kiindult, a drágaság oka a mi leromlott valutánk. Véletlenül esik meg, hogy éppen ma beszéli egy berlini távirat, hogy Németországot márkája zuhanása menti meg. Azt pedig már többször olvashattuk, hogy Csehországot merészen emelkedő valutája öli meg, minket viszont leromlott valutánk taszít a nyomorba. A pénzügyi tudósok kétségkívül meg tudják e tételeket bizonyítani. A laikus előtt képtelenségnek látszanak és egymást lerontanak ezek az ellenmondások, de ez nem menthet fel bennünket abbeli kötelességünk alól, hogy foglalkozzunk különösen a magunk esetével. Fogadjuk el kiindulópontnak a miniszterelnök mondását, hogy a drágaság oka leromlott valutánk. A valuta tehát az ok, a drágaság az okozat. Ha a kormány a drágaság megfékezésére tör, az okozattal vesződik. Erre van neki élelmező minisztere, van Átvizsgáló Bizottsága, Közélelmezésügyi Tanácsa és még egy csomó Tanácsa és Lakáshivatala s a drágaság egyre nő, hiába tördelik. Mert elvégre egy hatalmas forrásból táplálkozik (állítólag a rossz valutából) s mind a sok Tanács és tanácstalanság egyes visszaéléseket, spekulánsok kicsapongásait ha megtorolja. Nem jönnek rá, hogy nem a visszaélés csinálja a drágaságot, hanem a drágaság csinálja a visszaélést. A visszaélés csak epizód ebben a fekete drámában. Ha megbirkóznak a drágaság okával, lehetetlenné teszik a vissza-,élést is. Mert hiszen normális viszonyok közt kotta, szatócs és kereskedő mind lefelé licitál, csak ilyen abnormis időben spekulál fölfelé. Mondjanak le arról az illúzióról, hogy ezen az utón megtörik a drágaságot, és fordítsák fegyvereiket a drágaság oka ellen. Persze ez a valuta. Vájjon igazán a valuta-e? Nem tanácsos-e egy lépéssel tovább menni és föltenni a kérdést: nem-e csak okozat maga a rossz valuta is? Természetesen, hogy csak okozat, de sajnos, ez már nem egy, hanem sok forrásból fakad. Nem egy, hanem sok oka van a valuta romlásának. Ezek az okok részben tőlünk függetlenek (háború, békekötés, komisz szomszédság), részben magunktól függenek. És merem mondani, hogy valutánk lehanyatlásának (ma már csak ötvenen áll) egyik fő oka háromévi kormányzatunk szelleme. Ha mi olyan keresztény politikát tudtunk volna csinálni, amely méltó lett volna főnként jelzőjéhez, milyen más világ volna ma itt! Három év óta állandóan megyünk lefelé. Nem mert keresztények voltunk, hanem — uram bocsá’, — mert nem voltunk azok. Három év óta kiabálunk jogrendért és ahány kormány jött, mind azzal jött, hogy rendet fog csinálni. Most is ott vagyunk, hogy félénken mondogatjuk, valamelyest már előbbre vagyunk, mint voltunk eddig. De én itt nem is a büntető jogrendre gondolok, hanem a gazdasági jogrendre. Mert a büntető részét rendetlenségünknek csak kiheverte volna valahogy a valutánk, de a sok milliárdos kárt és veszteséget, amit a gazdasági jogrend meghúlása révén vallottunk, azt elvesztettük s azt nyögi a valutánk. És sajnos, e tekintetben intézkedésekben, törvényben, rendeletben, intézményekben oly temérdek akadályt raktunk az egészségesebb visszafejlődés elé, hogy szinte kilátástalannak tetszik a szemhatárunk. Kimondjam-e a szót? s Dilettánsok és kontárok voltunk gazdasági kormányzatunkban s a gaz, a dudva, a visszaélés, s amit korrupciónak s panamának neveznek, felverte az egész területet, amelyen aratnunk kellett volna. Pedig ma már nemcsak dilettánsok, hanem oly erők is, akik rendes időkben becsülettel megállták helyüket, nem elégségesek mai viszonyaink feladataira. Itt pénzügyi sablonok, pénzügyi tankönyvek, szolid pénzügyi tudósok nem fognak segíteni. Ide már pénzügyi zsenik kellenek, fantázia, lelemény, merészség a koncepcióban, Jupiter agyából kiszökő Minerva-eszmék kellenek. Egy inspirált elme, amely nem kelendő elméletekből szedeget kínos eszközöcskéket, hanem a melyben helyükből hegyeket kimozdító erő lakozik. Ezért imponált Hegedűs, ezért hallatszott el szava a civilizált világ minden sarkába. De ellepték a külön érdekek hangyát és lerágták a húsát. Emlékezem, mily problémája volt Wekerlének valamikor „a valuta helyreállítása". Évek gondja, munkája, erőfeszítése. És végre sikerült. Pedig akkor harmadfél milliárd volt mindössze a bankó forgalma Ausztriában és Magyarországon együttvéve. Most a mi Csonka-Magyarországunkban magában már harminchárom milliárd. Ki az a legény, aki ezzel meg fog valahogy birkózni tudni? Nyilvánvaló, hogy azt a legényt a fórumon nem látjuk. De Bethlen István azért erőszakolta egységes pártját, mert komolyan akarja a rendet, a politikait, az igazságügyit és remélem, a gazdaságit is. Ez utóbbi pedig csak úgy képzelhető el, ha minden létező erő felszabadul, mozgósíttatik és munkába állítódik. És minden korcs alkotás, rothadt vállalat és beteg intézmény és intézkedés könyörtelenül kipusztíttatik a nemzeti és gazdasági élet szervezetéből. Ez javítja meg valutánkat, s ez fékezi meg a drágaságot, semmi más. A többivel, a sok Tanáccsal csak magunkat ámítjuk. A drágaság nem ijed meg se a Közérelmezésügyi Tanácstól, se az Árvizsgáló Bizottságtól, se a minisztertanács határozataitól, az száz lyukból folyik ránk irgalmatlan következetességgel. Becsukhatjuk, deresre húzhatjuk az árdrágítókat és láncosokat: a drágaság csak nevezi e parazitáinak a jajgatását. A száz lyukból kell betömnünk annyit, amennyinek betömése a magunk emberségéből kitelik, akkor mondhatjuk csak, hogy megtettük a magunkét, a többivel majd csak elbánik az idő. Budapest, 1922 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árait: Egész évre 1100 K, félévre 560 K, negyedévre 280 K, egy hónapra 100 korona. Egyes szám ára 5 korona. Ausztriában egy példány ára 150, vasárnap 200 osztrák korona. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Ára 5 korona* Kedd, július 4. XLII. évfolyam, 149. szám Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. fózsi lakásrendelet. — Augusztus elsején lépéseibe. Kislakások bére a KzSZT. évi novemberi bér négyszerese tesz. — A többinél a bér szabad egyezkedés tárgya. — Irányárak a nagyobb lakások bérénél. — Az üzletek bére. — Es rendelet csütörtökön istenik meg. — A szombati miniszteri tanácskozás idejének legnagyobb részét az uj lakásrendelet tárgyalása foglalta le. Az uj lakásrendelet nagy haladást jelent a szabadforgalom felé, s e tekintetben legfontosabb intézkedése, hogy a kétezer lakosnál kisebb községek s nyaralótelepek háztulajdonosainak visszaadja a szabad rendelkezés jogát. Újítás az is, hogy ezentúl a lakásigazolványért 300 koronától 6000 koronáig terjedő díjat kell fizetni, sőt ez a díja hat szobánál nagyobb lakásoknál szobánként háromezer koronával emelkedik. A miniszteri tanácskozás — mint ezekből is kitűnik — az eredeti rendelet-tervezeten igen lényeges változtatásokat tett és a lakásbérek tekintetében is új rendelkezéseket tett fel a rendeletbe. A nagyobb lakásoknál irányárakat állapít, meg rendelet, a többi lakást pedig négy kategóriába sorozza. — Amennyiben meghatározza a kislakás, középlakás, nagylakás és fényűző lakás fogalmát. Az 1920. május elsején négyezer koronánál nem nagyobb lakásbérű lakást kislakásnak minősítették. Középlakás az, melynek ugyancsak ezen időben hatezer koronánál nem volt nagobb a bére; nagylakás, melynek nyolcezer koronánál nem volt nagyobb a lakásbére, fényűző lakás pedig az, melynek lakásbére nyolcezer koronán felül van. A kislakások bére 1922. augusztus elsejétől az 1917. évi novemberi bér négyszerese lehet. A többi lakástípusnál a bér szabad egyezkedés tárgya, mégis azzal a megszorítással, hogy ha a középlakások bérét az 1917. novemberi bérnek nyolcszorosánál, a nagylakásokét pedig a tizenkétszeresénél nagyobbra nem emelték, a lakó ez intézkedés ellen nem felele,kezhet a bírósághoz. A fényűző lakások bérét teljesen szabaddá tették. Az üzletek bére tekintetében úgy intézkedik a rendelet, hogy azoknak az üzleteknek a bére, amelyek 1920. májusában kétezer koronánál nem fizettek többet, a tizenötszörösére, amelyek hatezer koronáig terjedő bért fizettek, a húszszorosára, és amelyek tizenkétezer koronáig emelkedő bért fizettek, eddigi bérük harmincszorosára emelhető fel. Ezek azonban csupán irányárak. A tizenkétezer koronánál nagyobb bér esetén az új bér megállapítása szabad egyezkedés tárgya. A rendelet — hír szerint — csütörtökön reggel jelenik meg. Ma délelőtt Barczen Gábor, a Baross Szövetség alelnöke és Kraemer József, az OMKE és az iparosok megbízásából fölkereste Borsos Endre lakásügyi fő-megbízottat, hogy még a rendelet megjelenése előtt újból tiltakozzanak a bolt- és raktárhelyiségeik béremelésével kapcsolatban szárnyrakelt hírek ellen és kijelentették, hogy ha kívánságaikat nem honorálják, élesebb harcot kezdenek a rendelet ellen. A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal*