Budapesti Hírlap, 1922. szeptember (42. évfolyam, 199–223. szám)
1922-09-27 / 220. szám
Budapest, 1922. XLII. évfolyam, 220. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Skittell árak. Egy hónapra 300 korona, nagyeáévra 560 korona. Egyes szám ára 10 kor. Ausztriában egy példány ára 500 osztrák kor. Jugoszláviában egy példány ára 3 jugoszláv korona. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc ára 10 korona. Szerda, szeptember 27. Szerkesztőség: Vili. ker. Bükk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-ktsrut 5. szám Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84.’ A vörös talár. Budapest, szept. 26. Inkább azt kellene írni, hogy vörös posztó. Tolongnak itt emberek a magyar közéletben, akikre nézve vörös posztóvá lesz mindenféle, amit eddig fejérnek látott a világ. Az ember tragédiáját vagy harminc év óta játsszák a fővárosban és országszerte s ma fedezik föl rossz lelkiismeretű emberek, hogy veszélyes megengedni benne a Marseillaise eléneklését és rámennek a szegény budai igazgatóra. A francia Vörös talárt mintegy húsz éve játsszák és senki sem vette észre, hogy a bíróság tekintélyét támadja. Ma ezt is egyszerre fölfedezik. Hogy ez általában tekintélyrombolás volna. Különös világot élünk. Mitől lesz a tekintély és mitől vész el a tekintély? Az önzetlen és sikeres közszolgálat, a példás és gyümölcsös társadalmi szereplés; a nagy talentum, amely politizál, gazdasági életet, irodalmat, művészetet nemes eszközökkel, nagy alkotásokban dicsőit; a humánus és hazafias áldozatkészség; az igazságosság cselekedeteinkben, a bölcseség beszédeinkben, a szerénység szerencsénkben és a hősies kitartás és fölemelkedés balsorsunkban: mindez tekintélyt ad. Viszont a tehetetlenség, önzés és önkény a közszolgálatban; a tehetséggel arányban nem álló ambíció; a szereplő viszketeg okvetetlenkedése; az üres nagyképűség; a képmutatás és haszonlesés a nyilvános szereplésben; a közvagyon bűnös vagy könnyelmű kezelése; a tudatlanság a talárban, a hipokrízis a fórumon, a pajtáskodás az irodalomban és művészetben, a politikai hangulatok és irányok léha bebocsájtása akadémiákba,és egyetemi testületekbe; pártosság, vele kölcsönös gyanúsítás, vádaskodás és leleplezés a közszereplők táborában: mindez és sok egyéb megrendíti a társadalom hitét és bizalmát vezetőiben és a közállapotokban s akkor igenis csak egy kis lökés kell valahonnan, hogy a tekintély, mely ilyen viszonyok közt nem Isten, hanem üres bálvány, nem kőszikla, hanem kártyavár, meginogjon és összedőljön. Akik ma rendőrért kiabálnak a tekintély védelmére Az ember tragédiája és a Vörös talár ellen, azok gonosz vallomást tesznek vele a rendről, melynek oszlopai és championjai. Senki a világon nem hiszi el nekik és maguk sem hiszik el, amit kiabálnak. Több eljárásukban a rossz lelkiismeret segélykiáltása, mint az igazság és közérdek szolgálata. A legbutább zsarnoki érák dolgoztak ilyen eszközökkel és az idő valamennyit elsöpörte a hatalomról s a világ kacagott megérdemelt bukásukon. A kérdés művészi oldaláról nem is beszélek. De megbotránykozást fog mindenütt kelteni, hogy egy politikai irány, mely három év óta kezében tartja a hatalmat, ma ott van, hogy tekintélyét megvédelmezni a művészet csarnokaiba tör be brutális kézzel. Attól félek, akik ezt a mozgalmat sugalmazzák, elmulasztottak maguknak tekintélyt szerezni és most azt védelmezik, amijök nincsen. Mert biráink tekintélye még nem szorult erre a védelemre. A politikai intrikusok tekintélyét pedig nem érdemes megvédelmezni. Útban hazafelé. — Barcelona—Lton—Straszburg—Münkhen. — Ez a négy főállomás, ha Palma de Mallorcából rövid úton és „olcsó valutával" Magyarországra akarunk jutni. Az ember néhány pezetáért kap sok trafskot és hihetetlenül sok márkát és elvetette pár napra az élet gondját, feltéve, hogy a vasúti jegye már a zsebében van. Barcelonában ülünk vonatra. Ez a város most is csupa lüktető, pezsgő élet, amilyen régebben is volt. . Ahogy francia földre ér az ember, először is Sírról szerez meggyőződést, hogyan tudnak a franciák lassú mérget csepegtetni a nép lelkébe örök ellenségek, a német ellen. Húsz szanarmos füzetkékkel árasztják el az utasokat és azokban a történet mindig hősnek, nagyszerűnek tünteti fel a franciát; rossznak, rútnak, embertelennek a ,,boscht“, a németet. Bizonyos, hogy a „hős, a művelt francia" fél a némettől, a német erőtől, a német kultúrától. De francia földre érve, arra a régi történelmi mondásra is gondolnunk kell: „Ilyen győzelmet csak ellenségemnek kívánok". Akárcsak itthon lennénk: papirospénz, rongyos és piszkos ötvenszantimostól fölfelé, lefelé pedig ddlgíiogatott pléhpénz. Sehol nyoma a győzelemből fakadt jólétnek. Annál szembeötlőbb a szegénység és otthon van ott is a gond s a küzdés a megélhetésért. iffiak-sronicaré namuclés Páris messze van-Onnan ő csak még messzebbre néz. Az otthoni bajokon úgy akar segíteni, hogy minél nagyobb nyomorba igyekszik dönteni más népeket. Strasszburgba kíváncsian tér be az idegen. Várjon hogy pusztított el a győztes francia mindent, ami a német uralomra emlékeztethetne? Van eszében! Különben sem pusztíthatná el egykönnyen mindazt, amit az alapos, nagyszerű német kultúra ott megteremtett. Vagy pusztítsa el a munkásházakat, kerteket a kis lugasokkal, ahova a családok vasárnaponkint kijárnak, kapálnak, veteményeznek? Végét vesse a gyönyörű világszenvedélynek, mely minden német városban szembeötlik és a miről a „Figaro“-ban éppen most tárcázott egy francia ujságiró? Elpusztítsa a gyönyörű fasorokat, ültetvényeket? Nem! És nemcsak hogy ezt nem teszi, de az utcákon még mind ott vannak a német utcanevek is, csupán néhány új utcaelnevezésnél hiányzik a német tábla, mint például a Boulevard Poincaré, Rue Clémenceau stb. A villamosokon minden felirat német. Még a hatósági hirdetések nyelve is német és francia. A kalauz, a szállói személyzet, a hordár (porter) mind beszél franciául, ha így szólítjuk meg, de épp úgy felel németül is! Elmondhatni, hogy a német szó az uralkodó, a jó elszászi német és a német társalgás folyik tovább a villamoson, akárhány francia tiszt ül is benne. Egyik se törődik a másikkal. Bátran fel lehet tenni, hogy mindezt okospolitikából csinálják. Hadd folyjon tovább a német ipar, német kereskedelem, ha csak a franciának van belőle haszna. Hadd mivelje a szorgalmas, belterjesen gazdálkodó német az elszászi földet, ha az adóját Franciaországnak rója le. Miért is kezdjen tűzzel-vassal franciásban!? A jó elszászi nénike az ő óriási fejdiszével már nehezen tanulná meg az idegen szót. Ő meg a többi elszászi bennszülött úgy, tudja, hogy ő sem nem német, sem nem francia, elszászi és elszászi a nyelve is, és ha egyébként békében hagyják, mindegy neki, hogy ki szedi adóját. Ha nem látnánk annyi francia katonát, azt hihetnénk, hogy mi sem változott. Csak éppen a fiajna hídján nem lehet útlevél nélkül átmenni. A hídnak a túlsó vége már Kehi, a német határ. A gyönyörű Rajna már sok csudát látott, vájjon mit fog még látni? És vájjon soká lesz-e az újabb csuda Münichenben hihetetlenül nagy az idegenforgalom. A szállók zsúfolva vannak „jó valutás" idegennel. Ami nekünk drága, az nekik meg se kottyan. Pedig az idegen — és a németen, magyaron és osztrákon kívül mindenki az — mindenért sokkal többet fizet. A bankokba alig lehet bejutni. Igaz, hogy sok márkát kell fizetni a frankért, dollárért stb. De a ládafia lassankint csak megtelik a „jó" pénzzel. A vasutak alig győzik lebonyoltani az idegenforgalmat és a mi a fő, hogy győzze a világi piac a némettel való versengést? , A német, kereskedelmi utazó viszi a német árut , világgá és kiviteli-behozatali vámmal együtt olcsóbb „minden más árunál,.Persze ott, ahol a pénzérték. Ötszázkoronás kenyér. írta Vadnay Bála dr. ,Budapest, szept. 20. Nincs megállás. Megdöbbentő gyorsasággal haladunk lefelé a lejtőn. Egy esztendővel ezelőtt pontosan minden így volt Bécs városában. Az emberek kétségbe voltak esve és tehetetlenségükben vicceket gyártottak. És ime, ma már oda jutott a hatalmas nagy Bécs-ország, hogy egész Európát kénytelen végigkoldulni. Hogy meddig lehet ilyen injekciókból megélni? Csak ideig-óráig. Ám Ausztriát nem kizárólag a helytelen gazdasági politika tette tönkre, mert pusztulásában nagy szerepe van kedvezőtlen természeti viszonyainak is. •Magyarország még csonkán, leigázva is jobb terrénum,ahol az országban minden megterem, amire szükség van. Ausztriában azért 4000 korona egy kiló kenyér, mert ott nem terem meg az ország élelmezésére szükséges gabona. De ki tudja megokolni, hogy Budapesten miért százharminc korona a kenyér?! Ma százharminc, egy hónap múlva azonban már ötszáz lesz. A pénzügyminiszter bölcs jóslása tehát beteljesedett. A búza elérte, sőt túl is haladta a világparitást. A hús ára ötszáz , egy kilógtam zsir 700 , és így tovább. Van zsírunk, van lisztünk, van élőállatunk, de mindez csak arra jó, hogy a mezőgazdasági termelést űző osztályok hihetetlen vagyonosodásán keresztül elpusztuljon az ország. Borzalmasan bűnös gazdálkodás folyik itt, amiért senki sincs, aki a felelősséget vállalná, de még kevésbbé van, aki a helyzetet felismerve, komolyan akarná az ország megmentését. Mindenkinek van egy mentő ideája, mindenki vezető szerephez kíván jutni ebben a boldogtalan országban, de természetesen mindenkiből hiányzik az önzetlenség. Politizálunk tovább, mint régen, a boldog nagy Magyarországban. Kitűnő állami adminisztrációnk van, kétszer annyi miniszterrel és háromszor annyi tisztviselővel, mint azelőtt. A Tanácsok sokasága lidércként nehezedik az országra; a hivatalos lapban mindennap egy-egy új adótörvény jelenik meg, közben pedig pusztulunk. A pénzügyminiszter többek között azt is mondja, hogy meg kell javítani kereskedelmi mérlegünket olyképpen, hogy a kivitelt fokozzuk a végsőkig, a behozatalt pedig csökkentsük. A kivitelt illetőleg nagyszerűen végre is tudja hajtani rendelkezéseit, de ami a behozatalt illeti, soha annyi csipkét, prémet, selymet és drágakövet nem hoztak be ebbe az országba, mint éppen most. Az emberek nyolcvan százaléka éhséglázban vergődik, a másik húsz pedig tobzódik jólétben, bőségben és vígan nézi az ország pusztulását. Mindezért pedig az a felelős, aki ma az ország közgazdasági politikáját irányítja. Végre egyszer őszintén is beszélnünk kell. A Devizaközéppont felállítása nem kulcsa a helyzet megoldásának, ezt remélhetően a pénzügyminiszter is tudja. Megállapíthatja a Devizaközéppont a svájci frank értékét, úgy ahogy kedve tartja, ha a búza 10.500 korona. Arra jó lehet ez az új intézmény, hogy a külföld előtt végképp elveszítse a magyar keres